Ha szomjas vagy, igyál, ha álmos vagy, aludj. Egyszerű, nem? Persze. Papíron mi sem egyértelműbb, mint az, hogy az egész napos hajtás után az ember alig várja a percet, amikor végre eldőlhet, és alhat. 

A gond csak az, hogy az ominózus egész napos hajtás után joggal tesszük fel a kérdést: oké, elvégeztem a feladataimat, enni se volt időm rendesen, nemhogy bármi olyat csinálni, ami jólesne, és ha most lefekszem, reggel kelés után kezdődik ugyanez elölről – hol az életem? Hol az én időm?

Ez az utóbbi hónapokban többször is felvetődött bennem: könyvleadás, cikkleadás, határidők, váratlan események… Kötelesség kötelesség hátán. Idejét sem tudom, mikor pihentem úgy akár csak két napot egyhuzamban, hogy ne kellett volna valamit dolgoznom. Csak pár e-mail, egy rövid szöveg, egy kis ez, egy kis az – ha az ember engedékeny, úgy betáblázzák a mindennapjait, hogy tényleg csak a végkimerülés határán ocsúdik: hohó, és velem mi lesz?

Olykor a legpitibb dolog miatt szokott elviselhetetlenül megrohanni ez az érzés a legnagyobb darálóban: például, mert napok óta nem tudok manikűrözni, pedig láthatóan nagyon kellene. Vagy: valaki posztol arról, hogy tetszik neki a legújabb sorozatepizód – én meg még a kettővel azelőttit se láttam.

Esetleg: süt a nap, én meg harmadik napja rohadok a szobában, és egyszerűen nem tudok elszakadni egy sétára, mert a leadás az szent. És ennek a szentségnek az oltárán én a saját időmet áldozom fel.

Amiben nézhetnék filmet, olvashatnék, beszélgethetnék a barátaimmal – egyszerűen csak jól érezhetném magam. 

Ezzel nyilván mindenki így van, aki dolgozik – azonban halmozottan nehéz időszak alatt, például egy-egy projekt stresszel teli hajrájában, egy fontos határidő előtt ezek az érzések felerősödnek. Azoknál, akik eleve ilyen típusú munkát végeznek, illetve tartósan túl sokat dolgoznak, rendszeressé is válhat az az érzés, hogy elmegy mellettük az életük.

Ez a düh pedig bosszúért kiált: megszületik bennünk az érzés, hogy vissza kell szereznünk a saját időnk fölötti irányítást! Jó-jó, de mikor, ha reggeltől estig dolgozunk? Hát éjszaka! 

Hát, nem ez a legbölcsebb döntésünk.

Alvás helyett „énidő”

Első olvasatra ez bizonyosan teljesen logikátlannak tűnhet azok számára, akik nem élték még át ezt: hiszen a hullafáradt ember semmi másra nem vágyik, mint alvásra, nem?

Igen és nem.

Az ugyanis, ha a lélekölő munka után végre sorozatot nézhetünk, nagytakarítást tarthatunk a konyhában, pörgethetjük céltalanul a TikTokot, azt az érzést kelti bennünk, hogy nálunk a kontroll. Ez azonban csak illúzió – és hosszú távon az alvásmegvonás csak halmozza a gondokat, akár súlyos egészségi problémákhoz vezetve.

A jelenségre létezik szakkifejezés is (amely elsőként egyébként kínai nyelven kapott nevet): revenge bedtime procrastination, azaz bosszúból elkövetett alváshalogatás. Amilyen viccesen hangzik, annyira komoly ez, és a Covid óta ugrásszerűen megnőtt a gyakorisága, ugyanis sokak esetében szétesett a bejárás, munkaidő stb. keretezte napi rutin, és olyanok is home office-ba kényszerültek, akik számára ez nem feltétlenül ideális, mert például nem tanulták meg, miként tudnak hatékonyan dolgozni önmaguk felügyelete mellett (vagy, ne legyünk álságosak: három gyerek meg egy hisztis férj lóg a nyakukon, a szomszéd meg kétszer csengetett már be valami ökörség miatt).

De mi is az a bosszúból elkövetett halogatás?

A neurológusok az alábbi szempontok szerint határozzák meg a jelenséget:

  • az elalvás idejének halogatása az egészséges alvásmennyiség kárára;
  • az illető a valódi indok hiányában is fennmarad a szükségesnél hosszabban (például nincs betegsége, nem külső esemény befolyásolja);
  • tisztában van a fennmaradás káros hatásaival, mégis megteszi.

„Csak még egy rész! Csak még két videó! Csak még egy pálya! Na, még gyorsan elmosogatok, meg amúgy is át akartam ültetni még ezt a növényt, gyorsan megcsinálom!” Ismerős? Akkor bizonyára te is halogattad már az alvást bosszúból.

A szakértők szerint ez pikk-pakk képes a 22-es csapdájává válni: az alvásmegvonás súlyosbodása miatt a feladatainkat napközben sokkal kisebb hatékonysággal tudjuk csak végezni – és végül tényleg totálisan kimerülhetünk.

(Fontos: van, hogy a késői fekvés oka átmeneti alvászavar, ezeket az eseteket ne soroljuk ide!)

Van, aki így, van, aki úgy 

A kutatók szerint kétféle halogatót különböztethetünk meg:

  • azokat, akik az ágyba kerülést halogatják (például kiglancolják a fürdőt, leugranak meginni valamit a haverokkal stb.);
  • és azokat, akik lefekszenek ugyan időben, de az ágyban még egy sor dolgot csinálnak – jellemzően a telefonjukon.

Apropó, telefon: a fény és az alvás, illetve mentális egészség összefüggéseiről korábban már írtam részletesen – a lényeg dióhéjban az, hogy a kék fény azt az információt közvetíti az agynak, hogy ébren kell lennie, hiszen nappal van. Így aztán legyünk bármily álmosak, a telefonozással arra kényszerítjük magunkat, hogy ébren maradjunk.

Az eddigi megfigyelések alapján különösen jellemző a jelenség

  • a túlterhelt szülőkre;
  • a műszakos dolgozókra;
  • és a sok stresszel járó munkakörökben dolgozókra.

Ha valaki ezek közül több szempontnak is megfelel, akkor szinte borítékolható, hogy élete egy-egy pontján megtapasztalja a jelenséget.

Édes a bosszú?

A kifejezésben szereplő bosszú elsőre talán kevéssé érthető, pedig attól válik érthetővé a folyamat. A düh, amely miatt „bosszúra”, elégtételre szomjazunk, nem más, mint stresszválasz: vagy magára a terhelésre, vagy annak következményére, azaz arra, hogy semmi időnk magunkra. 

A tudósok szerint különösen sok „éjjeli bagoly” érintett az ügyben: ők azok, akik a természetes bioritmusuk szerint éjszaka lennének aktívak, a munkahelyük, a társadalmi berendezkedés azonban „pacsirta” üzemmódba kényszeríti őket, ami állandó feszültséget okoz bennük.

Emellett pedig, mivel a helyzet a halogatók számára stresszes, bosszantó vagy épp elkeserítő, felerősítheti az önuralommal és önszabályozással kapcsolatos problémáikat. Röviden: úgy érzik, jár még nekik egy epizód, hiszen már úgyis lóg a belük. És így képesek mind több és több alvás helyetti tevékenységet racionalizálni.

Mit lehet tenni?

Először is: a cél, hogy minél többet aludjunk – hosszú távon pedig megoldódjon a munka és szabadidő egyensúlya. Amíg azonban ez utóbbi nem adott, muszáj odafigyelnünk arra, hogy ne csússzunk bele a bosszúból halogatás csapdájába, az ugyanis rövid távon is nagyon súlyos fizikai következményekkel járhat a fejfájástól kezdve a stresszevésen át a hormonháztartás felborulásáig és a keringési problémákig, arról nem is beszélve, hogy ledózerolja az immunrendszerünket. Ha pedig hozzáteszem, hogy az Alzheimer-kórt is összekötik a kutatók az alvásmegvonással, már mindjárt nem hangzik olyan viccesen az, hogy valaki sorozatmaratont rendez alvás helyett.

A szakértők azt tanácsolják, hogy

  • szabjunk észszerű határokat, de ne sanyargassuk magunkat: halasszunk másnapra egy-két feladatot, és engedélyezzünk magunknak egy sorozatrészt (és ezt tartsuk is be!);
  • ne telefonozzunk az ágyban!;
  • szereljünk fel lágy éjjeli fényeket: az ágy mellett és a mosdóhoz vezető úton is elég a gyenge, meleg fény, így könnyebben elálmosodunk;
  • alakítsunk ki lefekvési rutint (például tusolással, fürdővel, adott oldalnyi/percnyi olvasással, pizsamafelvétellel, arcápolási rutinnal stb.), és vegyük is ezt komolyan;
  • hűvösben könnyebb aludni – ha nem akarjuk/tudjuk lejjebb csavarni a fűtést, öltözzünk kevésbé vastagon az alváshoz;
  • távolítsuk el az elektromos berendezéseket az éjjeliszekrényünk környékéről, az a legjobb, ha a hálóban nincs tévé. 

A sorozatmaraton, az éjjeli nagytakarítás, az e-mailezés, a tiktokozás az azonnali megelégedés, kikapcsolódás és kontroll illúzióját hordozza ugyan, valójában azonban nemhogy elégtételt nem jelentenek, de rámehet az egészségünk. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / invizbk

Csepelyi Adrienn