Antoni Gaudí: A természetnél semmi sem tökéletesebb

–

A katalán zseni 1852. június 25-én született Reus településen, rézműves édesapjával kamaszkorában költözött be Barcelonába. Itt végzett az Építészettudományi Iskolában, miközben mesterei és más építészek keze alá dolgozott műszaki rajzolóként, hogy finanszírozhassa a tanulmányait. Már korán megmutatkozott sajátos stílusa – állítólag, amikor megkapta az oklevelét, a rektor azt mondta: még nem tudják, bolondnak vagy zseninek adják-e a diplomát, ezt majd az idő eldönti.

És az idő valóban igazolta. Gaudí hamar népszerűvé vált a különlegesre, újszerűre vágyakozó barcelonai burzsoázia körében. Hatalmas lakóházakat, nyári rezidenciákat tervezett, de munkái között megtalálhatók középületek is – például templomok és iskolák –, melyek egyszerűbb formában ugyan, de hasonló elvek szerint készültek, mint a magánmegrendelések. Alkotásai közül szinte az összes Barcelonában vagy annak környékén található, közülük hét a világörökség része (és szinte mindegyik látogatható, szóval, ha arra sodorna az élet, kedves olvasó, legalább egyet vegyél fel a listádra).

„A természetben nincsenek egyenes vonalak vagy éles sarkok”

Bár munkáiban gótikus és mór (a keresztény és muszlim építészetet vegyítő) elemeket is felfedezhetünk, Gaudí legfőbb inspirációjának a természetet tekintette.

Hívő emberként úgy gondolta, az Isten által megalkotott természetnél semmi sem lehet tökéletesebb, így akkor érhet el igazán művészi eredményt, ha ezeket a szabályszerűségeket követi.

Épületeibe lépve sokszor valóban úgy érezhetjük, mintha a természetben lennénk: élénk színek, fákra hajazó oszlopok, hüllők bőrét vagy halpikkelyt mintázó felületek, hullámzó terek fogadnak.

Gaudí ugyanazon épületen belül is törekszik a változatosságra, miközben az ott élők igényeit és kényelmét sem téveszti szem elől. Bár első ránézésre néhány elem túlzónak tűnhet, épületeiben minden elemnek, formának célja van – némelyiknek nemcsak praktikus, hanem üzenetet közvetítő célja is. 

Apró, de fontos részletek teszik páratlanná az épületeit, amelyek megtervezése mellett a belső terek, de még a bútorok megtervezésére is figyelmet fordított – átfogóan szemlélte a munkáit.

Ügyelt az ergonómiára, saját kezűleg formázta meg például a kilincseket is – először agyagból, hogy azok a lehető legjobban idomuljanak a kézhez. Vagy ott vannak a Gaudí-házak székei is, amelyek felépítésében semmi párhuzamos vagy szögletes nincs, a hullámos vonalak ugyanis jobban követik az emberi test vonalát, kényelmesebb ülést kínálnak úgy is, hogy általában keményfából készültek.

Organikus építészetében a tér jövőbeli használója kiemelt figyelmet kap, a szépség és a praktikum együtt jár, ezeknek a részleteknek a felfedezése pedig kalandos utazást ígér a látogatóknak.

„Akik a természet törvényeit követik, a Teremtővel kollaborálnak”

Mondanom sem kell, színes, hullámzó épületeivel Gaudí megelőzte a korát. Nemcsak formavilágában igyekezett a természettől tanulni, de technikai megoldásaiban is a természetesre törekedett. Ma azt mondanánk, házai a fenntartható építészet jegyében készültek, bár a századfordulón még kevés szó esett ilyesmiről.

A természettel való kapcsolat szem előtt tartása azonban ma is használatos „zöld” eredményekre vezetett. Gaudí épületeiben nagy szerep jut a természetes fénynek: a nehezen szellőző és sötét, nyirkos házak helyett ezekben az épületekben a földszinti szobákba is jut napfény. Ezt fényaknákkal, belső udvarok kialakításával és üvegfelületek taktikus elhelyezésével éri el.

Az egyik kedvenc megoldásom a Casa Batlló lépcsőháza, ahol fentről lefelé világosodó csempék gondoskodnak arról, hogy az üvegtetőn beömlő fényből a hatemeletes ház földszintjére is jusson.

A napfény mellett a friss levegőre is ügyelt a tervező, egyszerű elveken működő szellőzőrendszerekkel gondoskodott róla, hogy minden helyiségben egészséges legyen a levegő.

Szintén a fenntarthatóságot támogatja, hogy az épületekben többfunkciós tereket találhatunk, amelyek könnyen alakíthatók a változó igények szerint: például a felhúzható ablakok segítségével a nappaliból könnyedén erkély lesz, a házi oltár megfér a ruhásszekrényben, a közösségi helyiségek pedig egybe nyitva nagyobb vendégsereg fogadására is alkalmasak, míg szeparálva irodaként és reggelizőként funkcionálnak.

Gaudí attól sem zárkózott el, hogy meglévő épületeket alakítson át, a rá jellemző színes csempéket, üvegeket pedig általában „használtan”, lebontott épületekből szerezte be, ezzel a költségeket és a szennyezést is alacsonyabban tartva.

„Emberi alkotás nem haladhatja meg Isten alkotását”

Legnagyszabásúbb alkotása kétségkívül a Sagrada Família (Szent Család-) templom, amelynek alapkövét 1882-ben tették le. Francisco de Paula del Villar építész volt az építkezés feje, azonban hamarosan lemondott, így Gaudí vette át az eredetileg kisebb, hagyományos gótikus templomnak tervezett projektet.

Az ifjú építész ekkorra már szerzett magának rajongókat, így sokan támogatták az építkezést, a gazdag mecénásoknak köszönhetően pedig az építész nyugodtan nekiláthatott ambiciózus terve megvalósításához. Pontosan nem tudni, mennyibe került akkor az építkezés, azonban a mai napig adományokból (és a belépőjegyek árából) folyik a munka – se az állam, se a Vatikán nem finanszírozza a templomban zajló munkálatokat.

Gaudí tisztában volt vele, hogy művét sosem láthatja elkészülni, hiszen a tervezett építkezés is több évtizedig tartott volna (ezt pedig tovább tolták a huszadik század viszontagságai).

Egészen 1926-ban bekövetkezett haláláig dolgozott a bazilikán, amelynek ekkor nagyjából 15 százaléka, a keleti homlokzat és annak egyik tornya készült el.

Bár sokáig voltak mellette más projektjei – hiszen a Szent Család-templom építése végigkísérte a pályáját –, az utolsó évtizedben nem vállalt más munkát, minden idejét ennek szentelte (be is költözött műhelyébe, hogy nyugodtan dolgozhasson). A munkát egészen az 1926. júniusában bekövetkezett haláláig folytatta (elütötte egy villamos, amint épp esti imádságra igyekezett, néhány nap múlva pedig a kórházban meghalt).

Temetésén a tömeg végigkígyózott Barcelona utcáin, testét pedig a Sagrada Família kriptájában helyezték végső nyugalomra.

Halála után az építkezés a részletes tervei alapján folytatódott, azonban a harmincas években a spanyol polgárháború Barcelonát is elérte, Gaudí egykori műhelyét anarchista támadás érte, amiben a legtöbb terv elégett, a makettek pedig ripityára törtek.

Ezeket a maketteket a háború után valamennyire sikerült helyreállítani, így az ötvenes években folytatódhattak a munkálatok, a hatvanas–hetvenes években pedig sokan újra felfedezték maguknak a katalán modernizmus atyját, akinek művei a barcelonai turizmus gerincét adják (csak a Szent Család-templom évente ötmillió látogatót fogad).

A Covid alatt néhány hónapig szünetelt az építkezés, azóta azonban töretlenül folyik a munka, 2021 végén átadták a kilencedik tornyot is, jelenleg nagyjából 75 százaléka van kész az épületnek, ami, ha – végre – elkészül, százhetvenkét és fél méter magas lesz.

A Sagrada Família legmagasabb pontja néhány méterrel lesz alacsonyabb, mint a város fölé magasodó Montjuïc hegy, a maga 178 méterével. Így megvalósul Gaudí vágya, azazhogy: emberi építmény nem magasodhat Isten alkotása fölé. Vagyis Barcelona felett továbbra is a természetnek kell a legmagasabban lennie. 

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

A képek a szerző tulajdonában vannak

Pichler Zsófi