Antoni Gaudí: A természetnél semmi sem tökéletesebb

–

A katalán zseni 1852. június 25-én született Reus településen, rézműves édesapjával kamaszkorában költözött be Barcelonába. Itt végzett az Építészettudományi Iskolában, miközben mesterei és más építészek keze alá dolgozott műszaki rajzolóként, hogy finanszírozhassa a tanulmányait. Már korán megmutatkozott sajátos stílusa – állítólag, amikor megkapta az oklevelét, a rektor azt mondta: még nem tudják, bolondnak vagy zseninek adják-e a diplomát, ezt majd az idő eldönti.

És az idő valóban igazolta. Gaudí hamar népszerűvé vált a különlegesre, újszerűre vágyakozó barcelonai burzsoázia körében. Hatalmas lakóházakat, nyári rezidenciákat tervezett, de munkái között megtalálhatók középületek is – például templomok és iskolák –, melyek egyszerűbb formában ugyan, de hasonló elvek szerint készültek, mint a magánmegrendelések. Alkotásai közül szinte az összes Barcelonában vagy annak környékén áll, közülük hét a világörökség része (és szinte mindegyik látogatható, szóval, ha arra sodorna az élet, kedves olvasó, legalább egyet vegyél fel a listádra).

„A természetben nincsenek egyenes vonalak vagy éles sarkok”

Bár munkáiban gótikus és mór (a keresztény és muszlim építészetet vegyítő) elemeket is felfedezhetünk, Gaudí legfőbb inspirációjának a természetet tekintette.

Hívő emberként úgy gondolta, az Isten által megalkotott természetnél semmi sem lehet tökéletesebb, így akkor érhet el igazán művészi eredményt, ha ezeket a szabályszerűségeket követi.

Épületeibe lépve sokszor valóban úgy érezhetjük, mintha a természetben lennénk: élénk színek, fákra hajazó oszlopok, hüllők bőrét vagy halpikkelyt mintázó felületek, hullámzó terek fogadnak.

Gaudí ugyanazon épületen belül is törekszik a változatosságra, miközben az ott élők igényeit és kényelmét sem téveszti szem elől. Bár első ránézésre néhány megoldás túlzónak tűnhet, épületeiben minden elemnek, formának célja van – némelyik nemcsak praktikus, hanem üzenetet is közvetít. 

Apró, de fontos részletek teszik páratlanná az épületeit, amelyek megálmodása mellett a belső terek, de még a bútorok terveire is figyelmet fordított – átfogóan szemlélte a munkáit.

Ügyelt az ergonómiára, saját kezűleg formázta meg például a kilincseket is – először agyagból, hogy azok a lehető legjobban idomuljanak a kézhez. Vagy ott vannak a Gaudí-házak székei is, amelyek felépítésében semmi párhuzamos vagy szögletes nincs, a hullámos vonalak ugyanis jobban követik az emberi test vonalát, kényelmesebb ülést kínálnak még úgy is, hogy általában keményfából készültek.

Organikus építészetében a tér jövőbeli használója kiemelt figyelmet kap, a szépség és a praktikum együtt jár, ezeknek a részleteknek a felfedezése pedig kalandos utazást ígér a látogatóknak.

„Akik a természet törvényeit követik, a Teremtővel kollaborálnak”

Mondanom sem kell, színes, hullámzó épületeivel Gaudí bőven megelőzte a saját korát. Nemcsak formavilágában igyekezett a természettől tanulni, de technikai megoldásaiban is a természetesre törekedett. Ma azt mondanánk, házai a fenntartható építészet jegyében készültek, bár a századfordulón még kevés szó esett ilyesmiről.

A természettel való kapcsolat szem előtt tartása azonban ma is használatos „zöld” eredményekre vezetett. Gaudí épületeiben nagy szerep jut a természetes fénynek: a nehezen szellőző és sötét, nyirkos házak helyett ezekben az épületekben a földszinti szobákba is jut napfény. Ezt fényaknákkal, belső udvarok kialakításával és az üvegfelületek taktikus elhelyezésével éri el.

Az egyik kedvenc megoldásom a Casa Batlló lépcsőháza, ahol fentről lefelé világosodó csempék gondoskodnak arról, hogy az üvegtetőn beömlő fényből a hatemeletes ház földszintjére is jusson.

A napfény mellett a friss levegőre is ügyelt a tervező, egyszerű elveken működő szellőzőrendszerekkel gondoskodott róla, hogy minden helyiségben egészséges legyen a levegő.

Szintén a fenntarthatóságot támogatja, hogy az épületekben többfunkciós tereket találhatunk, amelyek könnyen alakíthatók a változó igények szerint: például a felhúzható ablakok segítségével a nappaliból könnyedén erkély lesz, a házi oltár megfér a ruhásszekrényben, a közösségi helyiségek pedig egybenyitva nagyobb vendégsereg fogadására is alkalmasak, míg szeparálva irodaként és reggelizőként funkcionálnak.

Gaudí attól sem zárkózott el, hogy meglévő épületeket alakítson át, a rá jellemző színes csempéket, üvegeket pedig általában „használtan”, lebontott épületekből szerezte be, ezzel a költségeket és a környezeti szennyezést is alacsonyabban tartotta.

„Emberi alkotás nem haladhatja meg Isten alkotását”

Legfontosabb alkotása kétségkívül a Sagrada Família (Szent Család)-templom, amelynek alapkövét 1882-ben tették le. Francisco de Paula del Villar építész volt az építkezés vezetője, ő azonban hamarosan lemondott, így Gaudí vette át az eredetileg kisebb, hagyományos gótikus templomnak tervezett projektet.

Az ifjú építész ekkorra már szerzett magának rajongókat, így sokan támogatták az építkezést, a gazdag mecénásoknak köszönhetően pedig Gaudí nyugodtan nekiláthatott ambiciózus terve megvalósításához. Pontosan nem tudni, mennyibe került, azonban a mai napig adományokból (és a belépőjegyek árából) folyik a munka – sem az állam, sem a Vatikán nem finanszírozza a templomban zajló munkálatokat.

Gaudí tisztában volt vele, hogy művét sosem láthatja teljesen készen, hiszen a tervezett építkezés is több évtizedig tartott volna (ezt pedig tovább lassították a XX. század viszontagságai).

Egészen 1926-ban bekövetkezett haláláig dolgozott a bazilikán, amelynek ekkor nagyjából 15 százaléka, a keleti homlokzat és annak egyik tornya készült el.

Bár sokáig voltak mellette más projektjei – hiszen a Szent Család-templom építése végigkísérte a pályáját –, az utolsó évtizedben nem vállalt más munkát, minden idejét ennek szentelte (be is költözött műhelyébe, hogy nyugodtan dolgozhasson). A munkát egészen az 1926. júniusáig folytatta (elütötte egy villamos, amint épp esti imádságra igyekezett, néhány nap múlva a kórházban meghalt).

Temetésén a tömeg végigkígyózott Barcelona utcáin, testét pedig a Sagrada Família kriptájában helyezték végső nyugalomra.

Halála után az építkezés a részletes tervei alapján folytatódott, azonban a harmincas években a spanyol polgárháború Barcelonát is elérte, Gaudí egykori műhelyét anarchista támadás érte, amiben a legtöbb terv elégett, a makettek pedig ripityára törtek.

Ezeket a maketteket a háború után valamennyire sikerült helyreállítani, így az ötvenes években folytatódhattak a munkálatok, a hatvanas-hetvenes években pedig sokan újra felfedezték maguknak a katalán modernizmus atyját, akinek művei a barcelonai turizmus gerincét adják (csak a Szent Család-templom évente ötmillió látogatót fogad).

A Covid alatt néhány hónapig szünetelt az építkezés, azóta azonban töretlenül folyik a munka, 2021 végén átadták a kilencedik tornyot is, jelenleg nagyjából 75 százaléka van kész az épületnek, ami, ha – végre – elkészül, százhetvenkét és fél méter magas lesz.

A Sagrada Família legmagasabb pontja csak néhány méterrel lesz alacsonyabb, mint a város fölé magasodó Montjuïc-hegy a maga 178 méterével. Így megvalósul Gaudí vágya, miszerint: emberi építmény nem magasodhat Isten alkotása fölé. Vagyis Barcelonában továbbra is természet foglalja el a legkiemelkedőbb helyet. 

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

A képek a szerző tulajdonában vannak

Pichler Zsófi