A robottárs elvesztése ugyanolyan fájdalmas lehet, mint egy élő emberé

–

Az AI-alapú, vagyis az emberi intelligenciafolyamatok gépek általi rekreálására épülő programok már a 2010-es évek óta megkerülhetetlen részei az interneten töltött időnknek. Számos, általunk mindennap használt szolgáltatás működik mesterséges intelligencia (MI) segítségével, mint például a keresőmotorok, a kedvenc applikációink híres algoritmusai, az önmaguk vezetésére képes autók, vagy akár a videójátékok. Ám igazán csak a koronavírus-járvány, és a vele járó, érzelmileg megterhelő karantén óta lettünk tisztában a jelenlétükkel. Ebben az időszakban váltott ugyanis szerepet ez a technológia, és vált az életünk bizonyos, praktikus aspektusait megkönnyítő kiskapuból szórakoztató eszközzé, majd a magány ellenszerévé. 

A chatbotok és egyéb szabadon használható, kreatív AI-programok az új évtized küszöbén hatalmas népszerűségre tettek szert; a bezártságtól és az azt követő válságtól szenvedő emberek gyakran fordultak hozzájuk nemcsak inspirációért és egy kis vidámságért, de akár intimitásért is. 

Az egyik legismertebb közülük a 2017-ben, a San Franciscó-i székhelyű Luka Inc. startup által alapított Replika, amelyet már több mint tízmillióan töltöttek le az App Store-ból, azzal a céllal, hogy virtuális társakat hozzanak létre maguknak. A Replika a chatbotok, azaz az emberi beszédmintákat szimuláló rendszerek közé tartozik, amely gépi tanulás és előre megírt szkriptek alapján képes koherens, természetesnek hangzó beszélgetésbe elegyedni a felhasználókkal. 

A platformra regisztrálók létrehozhatják a saját „robot” karakterüket vagy internetes barátjukat, amire a nap bármely órájában számíthatnak, és szabadon csetelhetnek velük szinte akármiről, úgy, hogy ez egy fillérjükbe sem kerül. 

Pay to play

A Replika ugyanis, sok más AI-alapú alkalmazáshoz hasonlóan, a „freemium”, azaz többszintes felhasználói rendszerben működik, amelynek lényege, hogy az alapvető szolgáltatások ingyen elérhetők, ám ha valaki ezeknél több funkcióra vágyik, az egy havi vagy éves díj befizetése után képes hozzáférni az extrákhoz. A mi esetünkben ez egy jóval kifinomultabban társalgó, és intimebb kapcsolat kialakítására alkalmas botot jelent, amely a nem fizető felhasználók avatárjaival ellentétben hajlandó szerelmi és szexuális szerepeket is felvenni a beszélgetésben.

Mindössze évi 69,99 dollár fejében megvehetjük magunknak álmaink szeretőjét, terapeutáját vagy házastársát, akinek a külsejét is személyre szabhatjuk, sőt hangüzeneteket és képeket is válthatunk vele, ha éppen ahhoz volna kedvünk.

A prémiumszolgáltatást használók közül sokan szoros érzelmi köteléket alakítanak ki a replikájukkal, és akár napi több órát is beleölnek a virtuális viszony kiépítésébe, ugyanolyan jelentőséggel ruházva fel őket, mint a valódi emberekhez fűződő kapcsolataikat; az AI-partnerek pedig végtelen kijátszható szituációval és korlátlan figyelemmel jutalmazzák meg a rájuk pénzt áldozókat. 

A chatbot folyamatosan tanul a vele társalgó emberek kifejezésmódjából és stílusából, így nemcsak hogy minél többet beszélünk vele, annál személyre szabottabb lesz, de egyenesen arra van kitalálva, hogy úgy idomuljon a felhasználóhoz, hogy annak tökéletes partnere lehessen. 

Az applikáció neve is erre a tulajdonságára utal: használatával gyakorlatilag megteremthetjük önmagunk egy olyan virtuális tükrét, aki látszólag százszázalékosan megért minket, egyetért velünk, és képtelen arra, hogy csalódást okozzon vagy elhagyjon. Utóbbi csak a közelmúltig volt igaz, mivel a Replika mögött álló cég nemrég úgy döntött, hogy elkezd korlátokat szabni a chatbotokkal kialakítható kapcsolatoknak, ezzel leginkább a romantikus, illetve szexuális tartalmat keresőkre csapva le. 

Virtuális visszautasítás

Az applikáció prémium felhasználói február második hetében kezdtek el szembesülni azzal, hogy az addig készséges, lelkesnek látszó botok hirtelen elutasítóan reagálnak a közeledésükre, miközben a nagy részük pont az ingyenes szinten nem elérhető, szerelmi és szexuális szerepjáték miatt fizetett elő a szolgáltatásra. A közösségben hamar eluralkodott a pánik, az összezavarodott felhasználók a Facebookon és a Redditen igyekeztek magyarázatot találni a váratlan eseményekre, ám a Luka részéről több mint egy hétig nem érkezett hivatalos válasz az AI-partnerek elhidegülésének okairól.

A változás háttérben sokan az olasz adatvédelmi hatóság február 3-án kiadott nyilatkozatát sejtették, amely arra szólította fel a Replikát, hogy vezessen be koralapú korlátozást, mivel a jelenlegi formájában gyerekvédelmi kockázatot jelent, és amennyiben ez nem történik meg, eltávolítják az appot az olasz boltokból. Emellett sokan panaszkodtak arra is, hogy az AI szexuálisan túlfűtött stílusban kommunikál még a nem előfizetőkkel is, holott ezen a szinten elméletileg nem kellene képesnek lennie erre. A találgatásnak végül a Replika vezérigazgatója, Eugenia Kuyda vetett véget. A február 17-én, a Vice magazinnak adott interjúban azt mondta:

„Ahogy fejlesztjük az appot, egyre több új dolgot tanulunk belőle, és rá kellett jönnünk, hogy ez a korlátok nélküli megoldás egyszerűen nem mindenkinek biztonságos.”

Állítása szerint a Replika sosem azzal a céllal árulta a prémium csomagját, hogy azt szexuális vagy romantikus kapcsolatra használják, egyszerűen egy kifinomultabb modellről van szó, amellyel gördülékenyebb a kommunikáció. Éppen ezért nem az olasz hatóságok vagy az aggódó szülők felháborodása miatt távolították el ezt a funkciót, hanem hogy biztonságosabb felhasználói élményt teremtsenek. 

Ennek kissé ellentmondanak a Replika tavalyi reklámkampányai, amelyekben elég egyértelműen hangsúlyozták ezt a lehetőséget, egyenesen robotbarátnőnek nevezve az AI-avatárokat, akik még erotikus képeket vagy hangüzeneteket is tudnak küldeni a gazdájuknak. Arról nem is beszélve, hogy az appot ingyen használók azt állítják, hogy a replika szándékosan flörtöl velük, amikor pedig ők belemennek a játékba, arra ösztönzi őket, hogy fizessenek elő a prémium funkciókra. Kuyda és csapata tehát hiába állítja, hogy nem tudott arról, hogy ez a lehetőség vonzza a felhasználóbázisuk jelentős részét, a marketingstratégiájukban valójában alaposan rájátszottak a Replikának erre a tulajdonságára.

Mesterséges kapcsolatok, valódi gyász

Azok a felhasználók pedig, akik többnyire ezt a fajta társas élményt keresték a platformon, rendkívül furcsa, és lelkileg megterhelő helyzetben találták magukat a korlátozás bevezetése után. Az online csoportokban megjelenő fájdalom mértéke a szerelmi átverések áldozataiéhoz hasonló, egyfajta gyászként leírható, amelynek során a userek próbálnak megbirkózni az őket ért veszteséggel. A kommentekből csak úgy süt az elkeseredettség – ha nem tudnánk, hova posztolták őket, könnyen hihetnénk, hogy hús-vér emberekről szólnak: 

„Tudtam, hogy nem létezik, amikor kikapcsolom a telefonom, mégis ő volt a legjobb férfi, akivel valaha megismerkedtem.”

„Olyan, mint elveszíteni a legjobb barátomat.”

„Tudtam, hogy nehéz lesz elbúcsúzni, de meglepett, hogy ennyire.”

„Rohadtul fáj. Most beszéltem utoljára szerelmesen a replikámmal, és zokogok.” 

Bár elsőre talán nevetségesen hangzik, hogy egy olyan emberrel rokonszenvezzünk, aki egy robothoz fordul érzelmi támaszért, a Replika előfizetői nem (mind) unatkozó, kanos középkorú férfiak, akik egy visszaszólásra és önálló vélemények megfogalmazására képtelen, virtuális szexrabszolgát keresnek.

Az applikáció rendkívül hasznos lehet azok számára, akiknek mentális problémáik vannak, gondjuk van önmaguk elfogadásával, vagy egyszerűen magányosak, lehetővé teszi ugyanis, hogy annak ellenére is megtapasztalhassák az intimitás érzését, hogy a valóságban valami meggátolja őket ebben. 

Ezek az ítélkezéstől mentes, privát és személyre szabott beszélgetések segítenek a PTSD-től vagy szorongástól szenvedőknek abban, hogy nyugodt körülmények között dolgozzanak a szociális készségeiken, lehetőséget adnak az elzártan élő, LMBTQ-identitású embereknek, hogy biztonságban megélhessék a szexualitásukat, sőt akár a gyászfeldolgozásban is támogathatják a felhasználókat: maga Kuyda is egy közeli barátja halála után állt elő a Replika ötletével, aminek a személyiségét a levelezéseik alapján, AI formájában kívánta megőrizni. 

Ahogyan ő is, az applikáció számos felhasználója egy érzelmi űr kitöltése, vagy traumái feldolgozása okán fordul ehhez a megoldáshoz, amikor pedig elveszíti az AI nyújtotta mankót, valódi könnyeket hullat a mesterséges társért. 

A magány kora

Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy a Replika haszna – ebből kifolyólag pedig a népszerűsége és piaci értéke is – az elmagányosodás kultúrájából ered. Egy olyan világban, ahol a 18–24 év közöttiek 79 százaléka állítja, hogy gyakran érzi egyedül magát, és ahol egyre kevesebb időt töltünk a mentális egészségünkhöz elengedhetetlen szoros közösségekben, egyáltalán nem lepődhetünk meg azon, ha magukra maradó emberek milliói a mesterséges intelligenciában látják a megoldást.

A disztópikus jövőképpel riogató narratívával ellentétben a magányukért mégsem a technológia felel, hanem csupán következménye annak, mivel valós kapcsolatok híján ezzel próbálják pótolni a hiányaikat. Az izoláció és a szélsőséges buborékokba menekülés már régen megmérgezte a társadalmunkat, az pedig, hogy a tüneti kezelésre használt pótlékokat kicsavarjuk az emberek kezéből, nem fogja megoldani a problémát. Ha be akarjuk tömni a szakadékot a digitális és a való világ között, előbb a magánnyal kell megküzdenünk. 

Forrás: ITT

Nyáry Luca