Hegyi Aranka cselédsorból küzdötte fel magát a színpadig

–

„A Népszínház színpadát tudvalevőleg körfolyosó fogja körül, abból nyílnak öltözők. Egyik öltözőben Hegyi Aranka öltözködik. Minden olyan napon, amikor játszik, korán bejön a Népszínházba. Az öltöztetőnője már ott várja és a művésznő mialatt nekifog az esti előadásra való készülődésnek, elmondatja magának az öltöztetőnővel, hogy mi újság. Az pedig kipakkol apróra mindent. Hegyi Aranka csak hallgatja. Egy szót sem szól, egyetlen megjegyzést sem tesz. Mindössze mosolyog egy kissé, vagy elborult arccal hallgat tovább. Ő maga soha nem pletykálkodik. Soha senkiről rosszat nem beszél… de meghallgatni, meghallgat mindent, mert mégis csak tudni akarja, hogy mi történik körülötte…

A szomszédos öltöző a Blahánéé. Oda a legnehezebb bejutni. Nemcsak azért, mert kettős ajtaja van: a rendes nagyajtó, meg egy kis rácsoskapu a nagyajtón belül; de azért is, mert Blahánét mindig – detektív őrzi. Sőt: a legfőbb detektív: Splényi Ödön báró – a férje.”

A Színházi Élet című lap 1931-es írásából idéztem. A kiegyezés utáni Magyarország két nagy színészsztárjáról beszél: Blaha Lujzáról és Hegyi Arankáról (akkor már egyik művésznő sem élt). Az intézmény pedig, ahol elkalauzol minket a szerző, a későbbiekben Nemzeti Színházzá alakuló egykori Népszínház, amely a Blaha Lujza téren állt. (Hogy miként nézte végig lakása erkélyéről a primadonna, ahogy teret neveznek el róla a 70. születésnapján, 1920-ban, arról ITT írtam.)

Színházat a népnek!     

Hegyi Aranka, a szabadkai születésű szépség húszéves volt, amikor a Népszínház megnyitotta kapuit. A Rákosi Jenő kezdeményezésére létrehozott neoreneszánsz stílusú, háromemeletes, páholyos, 140 csillárral bevilágított modern színház építésének célja az volt, hogy szórakozást kínáljon a városi kispolgároknak.

A repertoáron ennek megfelelően a korban igen népszerű népszínművek és operettek szerepeltek, míg a gazdagok által látogatott Nemzetiben mentek a fajsúlyos drámák. (Az arisztokrácia meg az Operaházba járt.)

Rákosi Jenő lett hat évre az 1875-ben megnyíló Népszínház igazgatója, aki kiváló koponya volt: írt, fordított, dramaturgként és rendezőként is tündökölt, a Budapest Hírlapot pedig negyven éven át szerkesztette. (A Rákosi családról, köztük a színésznevelő, zseniális Szidiről ITT is írtam.)

Cselédből primadonna

A Népszínház olyan sztárokat emelt magasba, mint Blaha Lujza, Kassai Vidor, Pálmay Ilka és Hegyi Aranka, aki nagy utat tett meg a színpadig. Ahogy már a bevezetőben említettem, kisgyermek volt, amikor elvesztette nagyszerű muzsikus apját, és mert anyját kitagadta a tehetős família, nem tudta nevelni a lányát. A prímások azonban összefogtak, először egy nyolcgyermekes helyi családhoz került Hegyi Aranka, de mert éheztek, a Pesten élő keresztapa, a szintén muzsikus, gyermektelen Sárközi Ferenc vette magához a kislányt.

Így aztán anyja nélkül kellett korán felnőnie, cselédsorban, dolgozott az élelemért és a szállásért. Munka közben sokat énekelt, szép hangja fel is tűnt egy szomszédnak, aki rábeszélte a keresztszülőket, taníttassák a gyereket.

A környék kedvelt zenetanára, bizonyos Fehérváry kisasszony vette szárnyai alá Hegyi Arankát. Énekelni tanította. Közben járt színitanodába is, táncórákat vett. Amikor nem tanult, Sárközinének segített, akinek szódavizes bódéja volt az Erzsébet téren, Aranka mosta napestig a dézsákat és az üvegeket. A tandíj fejében az énekiskolát is takarította. 

A sok munkába viszont belebetegedett, hangszálait is megtámadta a kór, hosszú ideig lábadozott. Fehérváry kisasszony ezután elvitte őt Rákosi Jenőhöz. Rákosi szerződést kínált, de csak azzal a feltétellel, ha Hegyi Aranka néhány évet vidéken tölt gyakorlatszerzés céljából. Így került a lány a szabadkai színházhoz, ahol énekes-táncos színésznőként vált hamar a közönség kedvencévé. Sikereinek híre elért Pestig, úgyhogy Rákosi Szidi útra kelt, megnézte a lányt Szabadkán, majd referált a bátyjának: érdemes Hegyit a Népszínházba szerződtetni immár.

Ez 1880-ban történt, még egy negyedszázadnyi élet jutott a cigányprímás ragyogó tehetségű lányának.

Szép sikerek és sok szomorúság

A közönséget lenyűgözte Hegyi „egzotikus” szépsége és muzikalitása.

A Schöpflin Aladár által szerkesztett Színművészeti Lexikonban (1929!) ez áll: „A természet elhalmozta mindazzal, ami diadalt szerezhetett neki ezen a színpadon. Királynői termete karcsú volt és hajlékony, alkotása tökéletes, vonalai klasszikusan szépek. Feje valóságos cigányfej, szemében perzselő hév, ajka érzéki és mosolygása bájos, fekete hajának dús koszorúja harmonikusan egészítette ki ezt a ritkaszép főt, mely már maga is beszélt, játszott és hódított. Róla mintázta Stróbl Alajos híres táncosnőjét, amely a fővárosi Vigadót díszíti. Hangja tisztán csengett, éneke művészi és egyenletesen kiképzett, fénye, zománcos melege és varázsa volt ennek a hangnak, amelyhez fogható operett-színpadon ritkán csendült meg. És mégis, a legfőbb ereje nem is pazar szépségében volt, még csak nem is énektudásában.

A játéka lepte meg és tartotta fogva nézőit, mintha mindent tudott volna, olyan sokat tudott. A legkicsapongóbb duhajság épp úgy természete volt, mint a legszendébb pirulás.”

A népszerűséget azonban Hegyi talán pályája csúcsán sem hitte el. Vagy legalábbis élni, használni nem tudta.

Pályatársaival ellentétben kicsit sem volt sztár a mindennapokban, szerényen, visszafogottan viselkedett társaságban, pletykálni róla sohasem pletykáltak. Nem is igen volt miről pletykálni.

A színházban azért kibeszélték, gázsiját irigyelték. Ez bántotta. Az öregedést is nehezen viselte.

Nyaranta visszautazott a szülőföldjére

Szabadkán mindig népes fogadóbizottság várta, a legjobb hintón vitték mindenhová. Palicsfürdőn időzve ismerte meg a szabadkai építészmérnököt, Farkas Károlyt, akihez hozzáment, de csak két évig éltek együtt, mielőtt a férfi elhagyta, két lányuk született.

Mivel Hegyi Aranka egyre többet betegeskedett (köszvény kínozta és baj volt a szívével, gyomrával is) Bécsben, egy zárdában helyezte el gyermekeit, amelyet csak anyjuk halála előtt nem sokkal hagyhattak el.

A színésznő köszvénye miatt élete vége felé egyre nehezebben mozgott, meg is hízott. Emiatt elvesztette a szerepei nagy részét. Színpadi mellőzöttsége, házasságának csődje miatt sokat gyötrődött, napokon át nem hagyta el a lakását. Ha ki is merészkedett, nem ismerték fel az emberek, úgy megváltozott. Betegségéről szinte senki nem tudott. Magányos volt, segítséget ne igen kapott, nem is kért. 

51 évesen halt meg elfeledve, tüdőgyulladásban a városmajori klinikán. Állítólag az volt az utolsó mondata, amelyet apácáknak rebegett el: „Nem akarom, hogy a lányom színésznő legyen“.

Egyikük sem lett az.

Források: Nemzetisegek.hu, Gradsubotica.co.rs, Színházi Élet 1931/15. szám, mult-kor.hu, Schöpflin Aladár (szerk.): Színművészeti Lexikon (Budapest,1929)

Kiemelt kép: Wikipedia/Ország-Világ, 1882. 18. szám; OSZK Színháztörténeti Tár

Kurucz Adrienn