A haszontalanság érzése olyan űrt okozhat, amitől egyre több idős ember csúszik függőségekbe

–

Az utóbbi időben fókuszba kerültek „wine mom”-ok, azaz zugivó anyukák (a témában Fiala Borcsa írt cikket). De mellettük van még egy nagy csoportja a „láthatatlan” alkoholistáknak: az idősek, akik legalább annyira sérülékenyek ebből a szempontból, mint a feladataikkal magányosan küzdő édesanyák. Az idősek alkoholfogyasztása növekvő tendenciát mutat, az Egyesült Államokban például 2001 és 2013 között több mint duplájára nőtt a 65 évnél idősebb emberek körében az alkoholproblémák aránya. (A nők egyébként veszélyeztetettebbek.)    

Ezt Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns, a Semmelweis egyetem adjunktusa, a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika addiktológiai munkatársa is megerősíti, s rögtön hozzáteszi: nemcsak az alkohol-, hanem a gyógyszerfüggőség is komoly probléma ennél a korosztálynál.

Jellemzően a szorongásoldó, nyugtató hatású szerekre függnek rá az idősek, amelyeket a háziorvos is felírhat, és meg is teszi – akár egy házaspár mindkét tagjának, akik aztán gyakran elkezdik önkényesen emelni a dózist...

Inni is rejtőzködve, titkokban isznak, jellemzően otthon, a négy fal között kerül elő a gyógyszeres üvegcse vagy a borosüveg… 

Beszédes az a 2021-es adat is, hogy a depresszió – amely komoly kockázati tényező a függőségek kialakulásában – időskori előfordulása 32 százalék. Igaz, ez külföldi adat, de a hazai viszonyokat elnézve nem valószínű, hogy éppen mi, magyarok javítanánk a statisztikán…  A szakember szerint a nyugdíjasok ebből a szempontból elhanyagolt réteg, de ez nemcsak az alkoholizmusra, hanem az idős korosztály mentálhigiénéjére általában véve is igaz. 

Az idősebb a generáció (is) nehezen ismeri el, hogy segítségre van szüksége, különösen jellemző rájuk a probléma elmaszkolása és elbagatellizálása, úgy alakítják a kontextust, hogy ne tűnjön problémának, normalizálják az ivást. „Mit árthat egy pohárka esténként...?”, „Jót tesz a vérnyomásnak” és hasonlók hangzanak el, amikor kérdezgetik őket – márpedig ez általában megtörténik, mert hiába isznak titokban, ha van érdemi kapcsolat a családtagok között, a függőség sok esetben érezhetővé válik.

Rájuk máshogy hat

„A családtagok gyakran szó szerint kiszagolják, ha az idős szerettüknek alkoholproblámája van, de az is érezhető, hogy már nem lehet úgy kapcsolódni hozzá, mint régen, az ital homályos ködöt ereszt rá, nincs annyira jelen a társaságban, ahogy szokott, de a telefonbeszélgetéseken is átüt, hogy nagy a baj”

– sorolja Marjai Kamilla a figyelmeztető jeleket.   

Ahogy szinte minden alkoholfogyasztásról szóló cikkben felmerül, hogy vajon honnantól számít valaki alkoholistának, neki is felteszem a kérdést, azonban ő (is) elmondja: az objektív viszonyítási pontok bizonytalanok. Ha azonban a szerhasználat már rontja az egyén alkalmazkodását és funkcionálását az élet különböző területein – család, munka, társas kapcsolatok –, ha a mindennapok levezénylése már gondot okoz, akkor baj van.

Annál is inkább, mert az idősek fokozottan érzékenyek az alkohol hatásaira: a szervezetük jellemzően lassabban bontja le az alkoholt és a kisebb testtömeg is csökkenti a felszívódását, nem beszélve kölcsönhatásáról a rendszeresen szedett vényköteles gyógyszerekkel. Értelemszerűen a csonttörések, esések esélye is drasztikusan megnő, hiszen a bevitt alkohol tovább ronthatja az egyensúlyérzékelést. 

Önmagunk időskori újradefiniálása

Hogy miért kezd el inni valaki, aki végigélt egy tartalmas – és józan – életet, nem nehéz kitalálni, elég, ha belegondolunk, milyen változásokat hoz az időskor. 

„A szerepek átrendeződése, a szerepvesztés, a hirtelen beköszöntő inaktivitás, a haszontalanság érzése olyan űrt okoz, amit nagyon nehéz betölteni. Aki például korábban szellemi munkát végzett, és magas, de legalábbis társadalmilag magas presztízsű pozíciója volt, annak a nyugdíjazás kőkemény veszteségélmény lehet, a szellemi igénybevétel elmaradásával. Azzal, hogy többé nem tudja kielégíteni az intellektuális igényeit, lekötni a »szabad gyökeit«, borzasztó nehéz megbirkózni. De természetesen ugyanez a helyzet bármilyen hivatással, ami értéket és kiszámítható rutint jelentett. Gyakran látjuk ezt a kollégáimmal például a korábban műszaki területen dolgozóknál vagy művészeknél, akikre már nem úgy irányul a figyelem, mint előtte. Nehéz ilyenkor az embernek újradefiniálnia magát és megtalálni azokat a területeket, ahol hasznosnak érzi magát és érdemi örömforrást is talál” – mondja az addiktológiai szakember. 

Tapasztalata szerint az is fájdalmas tapasztalat lehet, amikor a nagyszülővé vált nyugdíjas rádöbben, hogy a gyermeke nukleáris családban – apa, anya, gyerekek – gondolkodik, ő pedig kétségbeesetten keresi a helyét a rendszerben. 

Ehhez jönnek még a sokasodó egészségi problémák, mint újabb veszteségélmények, amelyektől az idős ember azt érezheti, hogy a kontroll morzsánként hullik ki a kezéből. Ráadásul sokszor szinte egyszerre történnek a negatív események az idős ember életében: a nyugdíjazás, a gyerekek önállósodása, az egészségi problémák, esetleg a házastárs halála összeadódva hatalmas terhet jelenthet.   

Marjai Kamillla szerint a fiatalabb családtagok részéről a reakció sokszor kimerül „a papa megint betintázott” típusú zsörtölődésben és bosszankodásban. 

„A harmincas-negyvenes korosztály ritkán gondol bele, mit élhet meg egy idős ember, nem kapirgálja meg, mi vezetett odáig, mi lehet az ital funkciója abban az élethelyzetben, miért pont most történt a dolog.

Bár nem tudunk egy másik generáció szabályai szerint működni, de törekedhetünk a megértésükre. Arról valahogy sokkal többet hallani a méltán előtérbe került generációs különbségek kapcsán, hogy hogyan találhatják meg egymással a hangot az X, Y, vagy Z generációs munkavállalók, de arról sokkal kevesebbet, hogy miért és hogyan ne sajnáljuk le az időseket, csak mert nem látjuk, nem értjük a logikát abban, amit képviselnek” – figyelmeztet a szakember.     

Segítség nyílt lapokkal

Segíteni nem könnyű ebben a helyzetben; ahhoz a szomorú statisztikához képest, hogy a szenvedélybetegek mindössze 5-10 százaléka jut szakszerű ellátáshoz itthon, a nyugdíjas korosztálynál ennél is rosszabb az arány. „Nagyrészt azért, mert más a viszonyuk a külső segítséghez: nem úgy szocializálódtak, hogy teljes természetességgel kérjenek segítséget vagy a gyógyulás igényével hagyatkozzanak a közösségre. Olykor el sem tudják képzelni, hogy mást is tehetnének ebben a helyzetben, mint hogy legyintenek rá, a régi berögződéseket pedig ebben a korban nehéz felülírni” – mondja Marjai Kamilla.  

Amivel nem lehet mellényúlni, javasolja, az az empátia, ennek kifejezése mellett lehet kísérletezni, mennyire vevő az illető az őszinte beszélgetésre. Érdemes nyílt lapokkal játszani, és elmondani például: „Engem nagyon megvisel, hogy a családi ebédeken nem vagy hozzáférhető.” Az idősödés kapcsán jelentkező egészségi panaszokkal összefüggésben egyébként is nehéz megtalálni, mi az a pont, amelytől nekünk kell vállalnunk a felelősséget az idős szülőnkért, és magunkhoz vonni a kontroll egy részét – annak a megélésére kényszerítve, hogy a maradék kontrollt is kiveszik a kezéből. Erre nincsenek aranyszabályok, a családtagok többnyire saját érveik, elveik és vérmérsékletük mentén egyensúlyoznak a kérdésben.

A nyugdíjas korosztálynál ráadásul már kevesebb a motiváció is, hiszen míg egy fiatal képes lehet a változás mellett dönteni családjáért, vagy azért, hogy ne veszítse el a munkáját,

egy hetvenes gyakran „már úgyis mindegy” alapon nyúl a pohár után. Ha már nem lát perspektívát az életében, ha nincs kiért vagy miért lépni, akkor könnyen egyre mélyebbre csúszik a függőségben.

„Ezért is fontos, hogy megmutassuk az alkoholproblémával küzdő idős embernek, miért érdemes letennie a poharat és józanul szemlélnie a világot. Segíteni abban, hogy értelmet találjon a jelenben: hogy kártyázhasson a barátaival, hogy palacsintát süthessen az unokáinak, hogy megtanuljon egy új dolgot, hogy elutazzon egy bakancslistás helyre. Az értelemkeresés azonban minden esetben egyedi” – mutat rá Marjai Kamilla.  

Erőforrások az újratervezéshez

Visszatérve a már említett újratervezéshez: könnyű azt mondani, hogy nyugaton bezzeg megteheti egy nyugdíjas, hogy utazgasson, vagy egyéb költséges módon élvezze az életet, de Marjai Kamilla szerint nagyon sokszor nem kizárólag az anyagi lehetőségek jelentik a visszahúzó erőt, hanem az, hogy egyszerűen „máshogy vagyunk huzalozva.” 

„Ez is befolyásolja, hogy a megélt szerepvesztés betemet-e minket, vagy van tartalékunk, hogy újradefiniáljuk önmagunkat. Arra, hogy egy nyugdíjas hogyan éli az életét, nagyon sok forgatókönyv létezik. Ha a barátnőivel felül a vonatra és leutazik a Balatonhoz, majd egy tartalmas nap után este hazavonatozik, ott van erőforrás. Sajnos Magyarországon nincs tömegesen képviselt kultúrája, s még csak ízlelgetjük az aktív időskor kifejezést. Nemcsak felkészülni nem tudunk az időskor kihívásaira, de nálunk a legtöbb idős embernél fel sem merül, hogy elmenjen moziba, fürdőbe, vagy beüljön valahova péntek este.

Az »abból főzünk, amink van« tehát nemcsak az anyagiakra jellemző, hanem az attitűdünkre és az erőforrásokra is, amivel rendelkezünk. Szerencsére ezeken erőfeszítések árán ugyan, de lehet változtatni.” 

A legfontosabb az izoláció elkerülése, a kapcsolódások fenntartása, hiszen a közösség megtartó ereje óriási. Ebben segíthet a világháló is – bár magában hordozza annak a veszélyét, hogy valódi közösségre, társaságra találás helyett az online térre függ rá az illető –, ezért is fontos az idősek digitális kompetenciáinak fejlesztése. Ahogy a függőségek tekintetében szintén veszélyeztetett kamaszoknál, úgy az időseknél is komoly védőfaktor a hobbi, amely értelmes tevékenységet és terveket jelenthet nyugdíjas korunkban is.

Annak pedig, aki úgy érzi, kezd kicsúszni a kezéből az alkoholfogyasztása, de szégyell segítséget kérni, Marjai Kamilla azt tanácsolja, tegye fel magának a kérdést: „ki az az ember, akiben a legjobban megbízom?” Ha vele őszinte tud lenni, azzal leteheti a terhe egy részét, s talán eljön az a pont is, amikor segítséget is tud kérni, például a háziorvosával is megosztja a problémáját. 

Ellátó intézmények – addiktológiai gondozók, szociális intézmények –, ahol szakszerű segítséget kaphat az illető a leszokáshoz, országszerte találhatók, igaz, a lefedettség korántsem egyenletes. Pécs és környéke például addiktológiai szempontból kifejezetten jól ellátott, akárcsak Szeged vagy Budapest, az ország több régiója, például Kelet-Magyarország azonban messze nem áll ilyen jól. Az alulról jövő kezdeményezések is hatékonyak, az AA, azaz az Anonim Alkoholisták honlapja szerint több mint 87 településen gyűlnek össze rendszeresen a bevált keretrendszerben gyógyulni vágyó függők.

Pomaranski Luca