„Túlélte testvéreit, gyermekeit, túlélte önmagát is” – Rákosi Szidi, a színjátszás uralkodónője

–

Nem könnyű ennyi év távlatából megmondani, nagy színész volt-e Rákosi Szidi vagy inkább nagyon ambiciózus. Mindenesetre amikor 1935-ben meghalt, Schöpflin Aladár így búcsúztatta a Nyugatban: „Játszott klasszikus tragédiákban, vígjátékokban, bohózatokban, ami szerepet kiosztottak rá, mind végigjátszotta teljes művészettel. […]

Nem érvényesült könnyen és hamar

Nem volt szép nő, nem tudott versenyezni Helvey Laurával, Jászai Marival, Márkus Emíliával, és lényében nem volt az a páthosz, amit annak a kornak ízlése megkívánt. Az ő igazi hangja a sugárzó okosság volt. […] Utóbb már szinte eszközök nélkül játszott, tisztán a beszéd művészetével hozta ki az ábrázolandó jellemet.

Az érzelmesség idegen volt tőle, az ész sugárzott ki játékából és ezért a legmagasabbra a bölcs, mindent megértő öregasszonyok szerepeiben jutott.”

Hogy okos volt, az nem kétséges

Kremsner Szidónia (mert így anyakönyvezték Rákosi Szidit, a család csak 1867-ben magyarosított Rákosira) egy igen eszes klánból származott. Maga nyilatkozta: […] „az én családomban sok volt az okos ember. A legokosabb azonban mégiscsak a nagyapám lehetett. Ő az én egyik priuszom. […] A színházat azonban anyám szerette nagyon. Ő a másik priuszom. Amikor elhatároztam, hogy színésznő leszek, megsimogatta a fejem, és megcsókolt. Hagyta, tegyem, amit felvállaltam. Tőle örököltem a színházhoz való ragaszkodásomat.” 

A Kremsner családban öt gyermek volt Szidóniával együtt, és sokra vitték valamennyien. Rákosi Jenő, a legidősebb, nagyhatalmú ember lett. Színműíró volt, rendező, de elsősorban újságíró, a Budapesti Hírlap (és más lapok) alapító főszerkesztője, Tisza István harcostársa az általános választójogért vívott csatában, a háború elvesztése és a Trianoni békeszerződés után pedig a revizionista mozgalom egyik vezetője. Öccse, Rákosi Viktor szintén újságíró lett, a Kakas Márton című élclap szerkesztője. Márta húguk hozzáment egy Evva Lajos nevű férfiúhoz, aki a Népszínházat igazgatta, a Magyar Színházat pedig megalapította. A negyedik testvér, Rákosi Ida jelmeztervező volt, Csepreghy Ferenc népszínműíró felesége.

Rákosi Szidónia is neves emberhez ment feleségül amúgy: Beöthy Zsolt irodalomtörténészhez, igaz, csak öt évet éltek együtt. Két közös gyermeküket Rákosi Szidi nevelte fel egyedül.

De előreszaladtunk, nem esett még szó arról, hogyan lett az Orsolya rendi apácáknál Sopronban nevelkedő Szidóniából színésznő

Így mesélte a történetet: „A szüleim ezüstlakodalmát ünnepeltük, mely alkalomra Jenő bátyám, aki már akkor pesti zsurnaliszta volt, kis egyfelvonásos darabot írt a három leánytestvér számára, és az egyik szerepet, egy rossz kislányt, aki kiereszti a madarat a kalitkából, énrám osztotta ki.

Én azután, aki amúgy is elég vad és rakoncátlan voltam, olyan élethűen alakítottam, hogy Jenő előadás után megígérte, hogy ha nem mászok bele minduntalan a pocsolyába, egyszer felvisz Pestre a színiiskolába, és színésznőt csinál belőlem…”

Az ígéretét pedig be is tartotta, egy évvel később beprotezsálta a húgát a Népszínházba. És be is iskolázták a fiatal lányt, a színészakadémiára került. Alkata, személyisége miatt már ekkoriban játszattak vele öregasszonyokat és fiúszerepeket. 16 évesen kapta az egész életére ráragadó „Szidi néni” becenevet is egyik kolléganője színpadi bakija nyomán (Rózsi néni helyett Szidit mondott.) Élete egy másik nagy pillanata is a színiakadémiához kötődött: Sisinek, alias Erzsébet királynénak szavalhatott, amikor a felséges asszony meglátogatta az iskolát.

Két évvel később a Nemzeti Színház tagja lett Rákosi Szidónia – Jenő bátyja protekciója hozzásegítette a státuszhoz és bizonyos szerepekhez is, de a színpadi teljesítménye nem volt elegendő a sikerhez. A bájos naiva-szerelmes primadonna szerepkör nem állt jól neki fiatal kora ellenére, ezért mellőzték. A második évad végén el is hagyta a pályát, és férjhez ment Beöthy Zsolthoz. Így beszélt erről: […] „a Nemzeti Színházban soká nem kaptam szerepet. Elkeseredtem. Csúnyácska voltam. Szerdahelyi Kálmán, a híres művész, látva csüggedésemet ezt tanácsolta:

– Szidi, maga olyan derék lány, de nem ide való. Maga itt az őszinteségével nem ér el semmit... Menjen férjhez! Újházi Ede bemutatta Beöthy Zsoltot, és minthogy nekem megtetszett a vőlegényjelölt, férjhez is mentem hozzá...”

Hogy miért válnak el öt év múlva, nem tudni

Állítólag Beöthy Zsolt a későbbi házasságkötései előtt mindig első feleségét, Rákosi Szidit kereste fel, és megkérte újra a kezét. Miután az asszony elutasította, elvette aktuálisan új menyasszonyát. Vezetéknevére Rákosi Szidi nem tartott igényt soha, de attól kezdve, hogy mint egyetemi tanár méltóságos úr lett Beöthy, Szidi néni is elvárta a „méltóságos asszony” megszólítást.

A válás után viszont a méltóságos asszony újra színésznő kívánt lenni, de bátyja nem tudta elintézni, hogy visszavegye a Nemzeti, ezért kénytelen volt saját színházába, a zenés darabokat játszó Népszínházba fogadni. Később sikerült visszajuttatni mégis a Nemzeti Színházba, de nem igazán kapott szerepeket. Az igazgató, Paulay Ede nem szívlelte a protekciós helyzete miatt. Kialakult róla az a közvélekedés, hogy valójában nem is jó színésznő, Csathó Kálmán író, rendező szerint például azt gondolták róla a pályatársak, hogy:

„Rákosi Szidi holmi kiállhatatlanságukban komikus vénasszonyokban meg gonosz boszorkányokban elég jó. Mikor magamagát játssza”.

Rákosi Szidi később úgy emlékezett: ezek voltak „mellőztetése és kényszerű tétlenségének évei”

Úgyhogy eldöntötte, színésztanodát nyit a Gutenberg tér közelében, a Rökk Szilárd utca 4-ben (később többször költöztek) és segít másoknak, ha már őt gáncsolják a pályán. A nagy ötlete az volt, hogy míg a többi színészképzőben a prózán volt a hangsúly, nála az operett számára is képeztek énekes-táncos színészeket. Az iskola nagyon sikeres lett, és több mint negyven éven át működött (1893–1935 között). Ösztöndíjas hallgatók is voltak, így a szegény, tehetséges fiatalok is felvételt nyerhettek. Rengeteg híresség kezdte itt a pályafutását, például Bilicsi Tivadar, Fedák Sári, Feleki Kamill, Seress Rezső, Honthy Hanna, Latabár Kálmán, Vaszary Piri…

Rákosi Szidi életének nagy tragédiája az volt, hogy istenített, színészzseninek tartott Zsiga fia meghalt 26 évesen

A gyászoló anya spiritiszta körökbe kezdett járni, hogy fia szellemével kapcsolatban maradhasson, még munkaügyekben is kikérte Zsiga véleményét, amelyre hivatkozgatott is a próbákon. A kollégák elfogadták a dolgot, mondjuk, nem nagyon mert senki szembeszállni Szidi nénivel.

A Rákosi családnak időközben beindult egy nagy vállalkozása. 

Maga Rákosi Szidi kérvényezte a fővárosi tanácsnál 1895. február 8-án egy új színház nyitását a Józsefvárosban, amelynek célközönsége a főváros kereskedő- és iparosrétege, valamint a hivatalnokai lennének, így leginkább operettet és énekes vígjátékokat játszanának. Az engedély birtokában a Rákosi-testvérek sógora (Ida férje) Evva Lajos (a klán anyagi támogatásával) megalapította a Magyar Színházat, (ugyanott van, mint a mostani, a Hevesi Sándor téren, csak azt az épületet lebontották.) Rákosi Szidi „segített” kiválasztani a társulatot, és 1897. szeptember 16-án lezajlott az első bemutató. Evva, az alapító hamar visszavonult, és Rákosi Szidi akkor 25 éves idősebbik fia, Beöthy László lett a vezető. De az igazi irányító sok tekintetben Szidi néni volt. A kártyaadósságok miatt anyagi támogatására is szükség volt, így be volt betonozva a vezetőségbe.

Amellett, hogy tanácsadó volt, játszott is a színházban, ami praktikusan azt jelentette, minden szerepet megkapott, amit akart. A repertoárt is ő válogatta magára is szabva. Mi tagadás, túltengtek fiával a színházban, ezért az intendáns (a színházi igazgatók felettese, kormánymegbízott) felmentette Beöthy Lászlót.

Szidi néni azonban nem adta fel

Összefogott Ida húgával, és a balesetekről hírhedtté vált, többször kiégett, nem túl hízelgő, „Kripta” becenevet viselő régi Somossy mulatóban, a Király utca 71. alatt létrehozta a Király Színházat, ott is direktort csinált a fiából. Az ügylet jól sült el, a Király Színház a magyar operett bázisa lett, Beöthy László pedig felnőtt a feladathoz, és jó érzékkel irányította az intézményt. Rákosi Szidi sem vonult persze a háttérbe, beleszólt minden döntésbe, a darabok, a színészek kiválasztásába. Színitanodája is átköltözött a Király Színház épületébe.

A színjátszással sem szakított, pedig érték nagy kudarcok. Főként, ha bájos, kedves nőket vagy elegáns dámákat igyekezett megformálni. Akkor volt hiteles, ha humorra volt szükség, vagy nagy szenvedést kellett láttatni.

De színpadi ambíciót is felülmúlta az üzleti érzéke. Kohner Adolf báró a háború után létrehozta Magyarország első színházi trösztjét, amely a Király, a Magyar, a Belvárosi, az Andrássy úti és a Blaha Lujza színházakat egyesítette. 1924-ben a főrészvényes-vezérigazgató Beöthy László lett. Így Szidi néni immár négy helyszínen uralkodott, plusz a tanodában – és a Nemzetiben is játszott. Beöthy igazgató azonban csődbe vitte a monstrumot, és az Unió részvényeinek többségét kártya-adósságának fejében eladta. Még hat évet élt, aztán agyvérzés végzett vele.

Így Rákosi Szidi életműve is részben bedőlt. Csak színiiskolája maradt meg és a színészete. Közel a nyolcvanhoz is dolgozott. Pedig a memóriája nem volt finoman szólva a régi. Próbálták visszavenni a szerepeit, de ragaszkodott mindegyikhez. Dühöngött, intrikált, harcolt, kellemetlen szituációkba sodorta a kollégáit. Bátyja már nem élt, hogy segítsen.

Ráadásul két gyereke után unokáját is eltemette, akit ő nevelt hároméves korától, miután fia elvált Blaha Lujza lányától, Sáritól

Miközben megkeseredett volt és boldogtalan, a közönség imádta, ő volt „mindenki nagymamája”. Ekkora beleöregedett a hozzá mindig is legjobban passzoló szerepbe. 1926-ban így ajnározza egy cikk a Tolnai Világlapjában:

„Ő a legkedvesebb »Nagymama«. Ha látjuk, nyári alkonyatokra, habos-kávés uzsonnákra emlékezünk a vidéki kúriák verandáján. Ezüst haja vidáman ragyog, mint az égi felhő. Az ereiben bujkáló mosoly kikandikál a két szemén, kibuggyan a száján és pajzánul felénk int. Ilyenkor szeretnénk hozzásietni és megcsókolni a kezét.

Máskor meg valósággal mámoros a jókedvtől, a saját bizarr, féktelen humorától, táncolva örül, karjaival is kiáltoz és a szerepbeli atyafiát úgy öleli mellére, hogy az majd meghal szegény a nagy riadalomtól. Szidi néni ilyenkor eleven, mint egy régi nagy gyermek, aki egy üveg tokajit csent és ivott meg valahol, ahol nem nagyon ügyeltek rá. És most kijött a színpadra és mindnyájunkat megmámorosít, olyan kackiás, betyárkodó és sziporkázó…”

A színházi valóság azonban mást mutatott, elviselhetetlen volt már vele a közös lét, így nyugdíjazták. Nem sokáig bírta színház nélkül. 83 éves korában távozott e világról ez az utólag (is) nagyon vegyes megítélésű, nehéz természetű, zsarnoki, ám zseniálisan tehetséges asszony.

Schöpflin Aladár idézettel nyitottunk, fejezzük is be vele, a nyugatos nekrológból idézek újra: „Egyike volt kora legokosabb asszonyainak. A színház dolgaiban elsőrendű szakértő, aki sokban volt segítségére fiának, Beöthy Lászlónak színházai bonyolult dolgaiban s mint színész-nevelő is jelentékeny szerepet játszott, főleg operett-színészek és színésznők képzésével. Túlélte testvéreit, gyermekeit, túlélte önmagát is. Nehezen viselte öregkora tétlenségét, s utolsó pár évében már csak halottainak élt.”

Kurucz Adrienn

Források: ITT, ITT, ITT és ITT 

Kiemelt kép: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet /Beller Rezső