Cigány magyar: Igazságok és szégyenek – Susogósban slammelve nyomják az arcodba az előítéleteidet

–

Játsszunk valóságot

Hiába színházi előadásra ültél be, azért ez valahogy mégsem ugyanaz. Színház ez? Valóban minden játék csupán? Eljátszhat a cigány a gondolattal, hogy egy nap ő lesz a miniszterelnök, vagy ünnepelt táncos, híres csillagász válik belőle? Mi az igazság? Mennyi az igazság? Igazság ez egyáltalán? Lehet itt igazság? Igazságos az, hogy hiába áll ott feketén-fehéren a személyi igazolványon a meghatározás: magyar, sokan, ha rájuk néznek, mégsem látnak egyebet, csak egy cigányt? És hogy ők mit látnak? Mit lát a kirekesztettségben élő gyerek?

Az, akire télen-nyáron rányitják a kollégiumi szoba ablakát éjjel, mert a társai úgy érzik, nem tudják elviselni a „cigányszagot”?

Az, akit nem engednek be a boltba, étterembe, szórakozóhelyre, mert sötétebb a bőre?

Az, aki mellett mindenki szorosabban öleli a retikült a hóna alatt?

Az, aki mindig utolsó utániként kerülhet csak sorra?

Az, akit nem vesznek emberszámba?

(Költői kérdés: mennyi idő alatt mérgezi meg a lelket, torzítja el a személyiséget, tesz tehetetlenné ez az ellenséges környezet?)

Hallom már, tolul fel benned, hogy mindenki maga tehet a sorsáról. Hogy lenne választásuk. Nem kellene „így” élni. De ugye, csak viccelsz? Ugye, te sem gondolod komolyan, hogy a szegénység, a nyomor, a kilátástalanság, az esélyegyenlőtlenség mindig, minden esetben döntés kérdése?

Mi az igazság?

„Hazudok. Minden szavammal hazudok. Hazudok, hogy soha ne tudd, mikor mondok igazat” – kezd bele Horváth Kristóf, azaz Színész Bob az egyik monológjába. Hazudik, hogy magát védje, hazudik, hiszen cigány, arról úgyis mindenki tudni véli, hogy hazudik. És hazudik, hogy minket, a közönséget is megvédjen. El lehet viselni minden igazságot? El tudod viselni, hogy melletted, körülötted olyan gyerekek, fiatalok élnek, akik számára ez nem egy könnyed színházi előadás, hanem a hétköznapok? Vagy inkább elfordítod a fejed?

Mi az igazság? Mennyi az igazság? Igazság ez egyáltalán? Lehet itt igazság? Számít igazából, hogy akik előadnak, azok a saját személyes történetüket hozták el?

Igen is, meg nem is

Igen, hiszen még megrázóbb, ha az a fiú teríti eléd az életének tüskés szilánkjait, aki valóban egy kilencedik kerületi szoba-konyhában nőtt fel, akinek olyan rutinja van az éhség elviselésében, hogy tudja, van az a fokú koplalás, amikor a lefekvés előtt éhgyomorra elfogyasztott négy pohár víz is mesésen finom tud lenni – főleg, mert más napok óta nincs. Aki azért kezdett el táskákat, ékszereket lopni, mert nem bírta tovább hallgatni a kishúga sírását. És aki aztán azért lett drogos, mert ezt az életet meg nem tudta másképp elviselni.

Könnyű annak cigány kurvát játszani, akit mindenki cigány kurvaként kezel? Könnyebb annak cigány zsebest, dílert, áruházi tolvajt játszani, aki az volt? Könnyű annak, aki a saját traumáit viszi színre? (A kérdés ismét csak költői. De gondolom, jó páran megspórolnák maguknak ezt a nem önként vállalt Sztanyiszlavszkij-módszert.)

És mindemellett cseppet sem számít, valóban Farkas Franciskával, Horváth Kristóffal, Oláh Edmonddal, Pászik Christopherrel és Varga Norberttel esett meg ez a sok minden, vagy valaki mással.

A helyzet, a jelenség, a körülmények, az igazságtalanság adott. Te is tudod.

Jó emberek gyülekezete

„Sajnálsz? Akkor te jó ember vagy” – néz a szemünkbe Farkas Franciska egy húsba vágó jelenet után. Bántalmazás, megaláztatás, drogok, hajléktalanság, nemi erőszak… megannyi minden, amitől a saját gyerekedet megóvnád, bármi áron. Sajnálod? Valóban? És mondd csak, miért? Mert ha csak azért sajnálod, hogy jó embernek érezhesd magad, ha azért sajnálod, hogy ezzel az egódat nyalogathasd, ha azért, hogy elmondhasd, „egyébként nekem is vannak cigány (zsidó, meleg stb.) ismerőseim”, akkor minden vagy, csak épp jó ember nem. Akkor ugyanolyan leszel, mint az a tanár, aki a nyakánál fogva kiemeli a padból a roma diákját az osztály nagy derültségére, majd egyre csak azt kérdezgeti, meg-megrázva az eszköztelen, kiszolgáltatott gyereket, mondja el, melyik népcsoportra jellemző a vérfertőző kapcsolat.

Sírva vigadj, nevetve nézd

A sok vallomás mindegyike arcon csap. Mégis nevetsz közben. Fel is kér rá Horváth Kristóf, nevess nyugodtan, érezd jól magadat. Nevetsz, hiszen valahol vicces, amit látsz. Varga Norbert is mókás, amikor azt állítja, ő már tízévesen sem volt cuki. Azért is lett nagydumás, hogy ne ruházzák meg úton-útfélen. Tényleg, a rendőrök elől menekülés is vicces. Mint Benigni filmje, Az élet szép. Az is vicces olykor, nem? De hát nem is lehet mindezt itt körülöttünk humor nélkül elviselni.

Én csak abban bízom, hogy miután megnézted ezt a darabot (mert hidd el nekem, meg kell nézned), azért csak beférkőzik a bőröd alá. Hagy benned kérdéseket. Igazságokat. Hazugságokat. Igazságtalanságokat. Sajnálatot. Gondolkodnivalót. Onnantól másképp nézel magad köré. Nem tüzelsz csípőből, nem szecskázod bele egy beszélgetésbe a cigányos közhelyeket. Nem képzeled, hogy mindenki egyenlően kapott a kezdeteknél. Mert a világ nem igazságos. Nem mindenki indul a startvonalon ugyanannyi lehetőséggel. Sokan vannak, akiket már rögtön a legelején elgáncsolnak, és akiknek az útja utána is taposóaknákkal van kikövezve.

A kérdés csak az, mit kezdesz azzal, amit a Cigány magyaron kaptál.

Fiala Borcsa

(A darabot Császi Ádám rendezte, jegyekről infó ITT.)

Kiemelt kép: Papp Éva és Schneider Zoltán