Byron előkelő, arisztokrata családba született. Édesapja – aki az alkohol és a kártyajáték rabja volt – korán elhagyta a családot, és amikor egy szabálytalannak minősülő, halálos kimenetelű párbaj miatt gyilkossággal vádolták, maga ellen fordította a fegyverét. A kis George hároméves volt ekkor. A veszteség mellett egy fejlődési rendellenesség következményeivel is meg kellett küzdenie, ugyanis dongalábbal született, ami miatt sántított. A végletesen szenvedélyes édesanyja pedig néha szinte megfojtotta fiát a rajongásával, másszor „kalapáccsal, fejszével dobálta”, és gúnyolta a fogyatékossága miatt.

„Szegény anyám általában naponta őrjöngött, és engem is szinte a tébolyig csigázott, különösen olyankor, ha magáról megfeledkezve, testi hibámat hányta szememre” – írta gyermekkoráról Byron.

(A sántasága egyébként örökös bizonyítási kényszert okozott nála, arra sarkallta, hogy elismeréseket kiváltó sportteljesítményeket érjen el, egyszer állítólag átúszta Dover és Calais között a La Manche-csatornát is). Nagy szegénységben nőtt fel, anyagi helyzete akkor fordult jobbra, amikor a nagybátyja – akinek saját gyermeke nem volt – a halálos ágyán a teljes vagyonát neki adományozta – a newsteadi kastélyát és a hozzá tartozó nagybirtokot is.  

 

Szex és tivornya  

Az örökségnek köszönhetően Byron az arisztokrácia által kedvelt, rangos iskolákban tanulhatott, először Harrow-ban, majd a cambridge-i Trinity College-ban töltötte diákéveit. Nem fordított sok időt a tanulásra, inkább sportolt – főleg vívott, úszott és bokszolt –, továbbá gyakori vendége volt a színházaknak és a vad tivornyáknak. Mivel tehetséges, jó képességű tanuló volt, a kevés befektetett munkával is jó tanulmányi eredményeket ért el. A diákok közösségének egyik vezéralakjává vált, de jelenléte gyakran terhes volt társai számára, akiket sokszor ostromolt a túlontúl szenvedélyes, zabolátlan természetével. Kapcsolatai egy része erotikától is fűtött volt. Sokáig titkolta, de egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy biszexuális: hol nőkkel, hol férfiakkal keveredett szerelmi afférokba. 

irodalom Byron Don Juan Shelley
Thomas Phillips festménye Lord Byronról - Forrás: Wikipedia

Első verseskötete tizennyolc éves korában jelent meg. A gyakran gőgös, folyton csak a bajt kereső költő a könyve címlapjára azt írta, hogy „egy henyélő arisztokrata fölösleges szórakozása ez az egész költészet”. A verseit szidalmazó kritikák hada fogadta, amelyekre egy szatirikus költeményben válaszolt: az Angol dalnokok és skót kritikusok című műve név szerint megemlítette a szigetország legfontosabb íróit, költőit és esszéistáit, vitriolos gúnnyal nevette ki az egész angol irodalmat. Az érintettek többsége vérig sértődött Byron sorain, viszont Walter Scottot és Thomas Moore-t elgondolkodtatta a kritika, meg is keresték a költőt, akivel végül mindketten jó barátságba keveredtek.

Amikor huszonegy éves lett Byron, úgy határozott, megvalósítja ifjúkori álmát, és bejárja a Földközi-tenger partvidékeit – abból a célból is, hogy költeményeihez ihletet merítsen. Ez sikerült neki, ugyanis az élményei hatására született meg a sokak által legfontosabbnak tartott műve, a Childe Harold zarándokútja című verses lírai útirajz, amely főhőse könnyen azonosítható a költővel.

Harold fiatalúr – csakúgy, mint maga Byron – kiábrándult addigi életéből, és a nagy utazás során arra keresi a választ, vajon van-e olyan hely, amely maradásra bírná:

„Tűnt kéjt siratni rest vagyok,

s bár utam vészt ígér,

csak az fáj, hogy mit itt hagyok

még egy könnyet sem ér”

(Részlet a Childe Harold zarándokútja első énekéből)

A költő bejárta Spanyolországot, Itáliát, Hellászt és Törökországot

Miután hazatért Angliába, lesújtó hírek fogadták: az édesanyja és két gyermekkori barátja is meghalt. A visszaemlékezések szerint anyja ravatalánál zokogva vádolta magát, és bocsánatot kért a szüleitől. Viszont köztudott volt róla, hogy gyakran megjátssza magát, és lehet, hogy ezek az érzelmei sem voltak őszinték, mert ahelyett, hogy elkísérte volna a koporsót a kriptáig, inkább bokszolni ment. (Egyébként az életéről sok hasonló legenda maradt fenn.)

Ami a költői pályafutását illeti, a Childe Harold zarándokútja című műve meghozta számára a világhírt. Anglia már a mű első két éneke és néhány keleti témájú költemény – például A gyaur, A kalóz, Az abüdoszi menyasszony – megjelenése után ünnepelte a költőt, aki a sikerei miatt az arisztokrata körökbe is bebocsátást nyert, ami a hiúságát ugyan táplálta, viszont a szalonok társaságára megvetően nézett.

irodalom Byron Don Juan Shelley
Lord Byron Athénban - Forrás: Getty Images/VCG Wilson/Corbis

Közben politikai szereplővé is vált

Miután elérte a nagykorúságot, a társadalmi rangja miatt automatikusan bekerült a Lordok Házába, az Egyesült Királyság parlamentjének felsőházába. Felszólalásaiban szembefordult az arisztokráciával, például az írek elnyomása ellen és a munkások védelmében is síkra szállt. Legemlékezetesebb szónoklatában a luddistákat (géprombolókat) védte – egy törvényjavaslat ellen szólalt fel, amely halálbüntetést javasolt a felkelőknek.

„Jártam Törökország legelnyomottabb tartományaiban, de a hitetlenek legdespotikusabb kormányzása alatt sem láttam olyan iszonyatos nyomort, mint hazatérve itt […] Az éhező nyomorult, aki szembeszállt bajonettjeikkel, vissza fog rettenni bitóiktól?” – mondta az egyik ülésén.

Nemcsak költői tevékenysége és közéletben való részvétele, hanem magánélete is botrányok sokaságát szülte. Rendszeresen keveredett viharos szerelmi ügyekbe, több törvénytelen gyereket is nemzett. Huszonhét éves korában megnősült, felesége Anne Isabelle Milbanks lett, akit részben anyagi megfontolásból vezetett oltár elé, a lány ugyanis dúsgazdag családból származott. Milbanks viszont már egy év után – szinte rögtön a kislányuk, Ada megszületését követően – elhagyta a költőt: ő, aki rendet és a nyugalmat igényelt, nem tudott mit kezdeni lánglelkű férje szeszélyeivel, féktelenségével – akit egyébként vérfertőzésért fel is jelentett, mert rájött, hogy a féltestvérével is viszonyt folytat. Ezek után Byron úgy érezte, végképp nincs maradása Angliában: édesanyja már meghalt, felesége elvált tőle, az ismerősök és barátok is kerülik. Elhatározta, hogy végleg elhagyja a szigetországot, a newsteadi kastélyt is eladta. Hatalmas vagyonnal a zsebében újra útra kelt – csakúgy, mint az általa megalkotott Childe Harold.

 

 

Ön-száműzött, Harold új útra kélt,

remény nélkül, de már nem oly borongva;

a puszta tudat, hogy hiába élt,

s a síron innen minden összerontva,

még a csüggedést is mosolyba vonta,

mely vad volt bár – mint tengerészek egy

süllyedő hajón hívják ki goromba,

őrült ivászattal a végzetet –

derűt oltott belé, mit ő nem fékezett.

(Részlet a Childe Harold zarándokútja harmadik énekéből)

irodalom Byron Don Juan Shelley
Charles Hayter festménye Anne Isabelle Milbanksról - Forrás: Wikipedia

Byron először Svájcba ment

Itt befogadta és mentorálta az angol romantikus költészet egy másik jeles képviselőjét, Percy Bysshe Shelley-t és annak feleségét, Maryt, a Frankenstein íróját.  Majd Itáliában lakott, ahol folytatta hedonista életmódját. Hódításainak – csakúgy, mint korábban – se szeri, se száma sem volt, ami azért sem meglepő, mert igazi férfiszépségnek számított, sokan rajongtak érte. Velencében, a „lagúnák titokszerű városában, ahol élvezet, mámor, művészet, szerelmeskedés, vígság és melanchólia édesbús összhangba folyt” viszont nemcsak az élvezeteknek élt, hanem „letarolt szívvel, fehéredő hajjal, tapasztalások roppant tömegével” belefogott egy másik fontos műve, a Don Juan című verses regény megírásába, ami végül korai halála miatt befejezetlen maradt.

Átértékelte addigi életét: az arisztokrata létből kiábrándult, bágyadt közönnyel és világfájdalommal élő költő arra a következtetésre jutott, hogy az emberi létnek csak a magasztos célok adnak valódi értelmet. Úgy gondolta, az egyén és a nemzetek szabadsága az, amiért leginkább megéri a rá jellemző hevülettel rajongani és áldozatokat hozni – majd hősi halált halni.

„Ha bánod ifjuságod, mért is élj?

   A szép halál hazája – várva máris –

előtted áll. Előre. Sose félj,

   egy a halál is.

Keress – lel itt az is, ki nem keres –

   katonasírnak való gödröt, dombot.

Igy lesz a legjobb. Nézz hát, légy szemes

   és tedd a dolgod.”

(Részlet a Harminchatodik születésnapomon című verséből)

 

 

A szabadságharcos

Ezért először olasz szabadságért küzdő, magukat szénégetőknek (carbonari) nevező „titkos társaságokhoz” csatlakozott, amelynek tagjait rejtegette és maradék vagyonából támogatta. Majd a török elnyomás ellen küzdő görög felkelés mellé állt. felfegyverzett csapatot szervezett a saját pénzén. Úgy halt meg 1824. április 19-én, ahogy szerette volna: a „magasztos célok” szolgálatában. Igaz, nem a csatamezőn, a mocsárláz nevű betegség vitte el. Holttestét bebalzsamozták és Angliába vitték – végakarata ellenére –, belső szerveit pedig a nyugat-görögországi Missolonghi egyik templomában helyezték el egy kőurnában. 

Miután a költő halálhíre elérte Angliát, barátja, Scott Walter nekrológot írt róla, amelyben „mély értelemmel fejtegette jellemét”, és magasztos szavakkal méltatta.

„Lord Byron hibái nem roszszívűségből eredtek, – mert a természet nem követett el akkora szabálytalanságot, hogy ily rendkívüli tehetséget tökéletlen erkölcsi érzékkel párosított volna, – sem abból, mintha nem tudta volna csodálni az erényt. Gyöngédebb, fogékonyabb szíve nem volt senkinek.”

Források: La femmeRubiconMúlt-korNational GeographicRemekírók képes könyvtára

Hegedűs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok

Byron: Childe Harold zarándokútja, első ének (Tóth Árpád fordítása)

Byron: Childe Harold zarándokútja, harmadik ének (Tótfalusi István fordítása)

Byron: Harminchatodik születésnapomon (Illyés Gyula fordítása)

Kiemelt kép: Wikipedia/Richard Westall: George Gordon Byron portréja

Nádudvari Péter