A nagy felvételi para: „Egyre jobban érzi az egész család a nyomást”

–

Nekünk nem lenne kötelező a felvételi, a lányom mégis próbát tesz

Az én nyolcadikos lányom egy olyan alternatív intézménybe jár, amihez általános iskola és gimnázium is tartozik, a gimnáziumba való jelentkezés feltételei között pedig nem szerepel a központi írásbeli vizsga teljesítése. Ez engem nagyon megnyugtatott, amikor beiratkoztunk vele és a testvéreivel együtt; boldogan dőltem hátra az anyaság képzeletbeli foteljében abban a biztos tudatban, hogy a gyerekeim tanulmányai az érettségiig rendben mennek.

Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor a lányom bejelentette, hogy afféle önkéntes próbatételként mégis megírja a központit, hogy ezzel több lehetőséget is bebiztosítson magának.

Mire kettőt pislogtam, már felvételi feladatsorokat gyakoroltunk. Bár sokat számít a felkészülési folyamatban az, hogy nem muszájból, hanem saját elhatározásból vágott bele, ráadásul a jelenlegi intézményünk védőhálójában is bízhatunk, ami megtartja a saját diákjait – a felvételi idegeket borzoló szele így is megcsapott minket.

Ahogy közeledik a nagy nap, egyre jobban érzem vele együtt a nyomást, hogy abban a kétszer negyvenöt percben, előre legyártott feladatsorokon kell bebizonyítania, mennyit ér a tudása.

Értem én, hogy a középiskoláknak valahogy szelektálniuk kell a diákok között az adott esetben sokszoros túljelentkezés miatt, de akkor is abszurdnak tartom, hogy az egész ország összes nyolcadikos (illetve hatodikos és negyedikes) diákját ugyanazzal a személytelen feladatlappal próbálják letesztelni.

Felvételi második nekifutásra

Judit a budapesti agglomerációban másodjára indul neki a felvételinek nyolcadikos lányával.

„A kiszemelt gimnázium nyolcosztályos képzésére már négy évvel ezelőtt jelentkeztünk, akkor nem vették fel Dorkát. Az első felvételiző gyerekünkkel még mi is tapasztalatlanok voltunk, nem kerestünk neki felkészítőt. Otthon próbáltam vele teszteket megoldani, de akkor még nem volt együttműködő. A legjobb barátnőit viszont felvették, sőt két éve a húgát is, és most már ő is sokkal komolyabban veszi a felkészülést. Magyarból egy helyi apuka (aki egyébként középiskolai magyartanár) segített, a matektanár pedig online tartott neki órákat. A teszteket Dorka önállóan nyomtatta ki, segítség nélkül oldotta meg, amit tudott, és magának javította. Táblázatban vezette, hogy melyik teszt hány pontos lett, sőt még diagramot is készített, hogy látszódjon a fejlődése. Bár nagyon céltudatosan készül a vágyott gimnáziumba, több iskolát is meg fogunk jelölni, olyat is, amibe akkor is felveszik, ha kevésbé jól sikerül a felvételi. Sokszor mondom neki, hogy meg fogja tudni csinálni, próbálja meg élvezni, hogy megmutathatja, mit tud. Nem érzékeltetem vele azt, hogy nagy tétje van.

Azt gondolom, hogy az életünkben sokszor utólag látjuk, hogy ha valamire vágytunk és nem teljesült, az miért volt úgy jó. Bízunk a Gondviselésben. Én mindenképp büszke vagyok rá!”

„Az írásbeli majd sikerül valahogy, de azt még nem látjuk, hova tovább”

 – sóhajt Ági, aki egy balatoni településen él férjével és három fiával. A középső nyolcadikos, és bár nem erőssége a matek, Ági egyáltalán nem a felvételi miatt aggódik. Sokkal fontosabbnak tartja, hogy megtalálják azt az iskolát, ahol a BTMN-státusszal (beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel) élő gyermeke is jól érzi magát.

„Az általános iskolában senkit nem érdekel, hogy van egy ilyen papírunk, és egyébként mi sem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget. Az számít, hogy sikerüljön egy olyan képzést találnunk, ami passzol a fiam érdeklődéséhez. Szeretnénk, ha az érettségi mellett szerezne egy szakmát, emiatt elsősorban technikumokat néztünk neki. Mivel a kollégiumokat kizártuk – ő sem akar kollégista lenni és mi sem erőltetjük –, csak azok az iskolák jöhetnek szóba, amik a környékünkön elérhetők. Ez rögtön leszűkítette a lehetőségek számát. Szóba került az épületgépészeti technikum, de az eddig begyűjtött infók alapján nagyon bizonytalannak tűnik a megfelelő szakmai képzés megszervezése. 10. osztályban kéne találni egy céget vagy vállalkozót, aki felveszi a gyereket szakmai gyakorlatra, de ezen a területen ez egyáltalán nem egyszerű.

Nincs is sok opció, akiket meg körbekérdeztünk, bevallották, hogy nem szívesen vesznek fel tanulót. Az iskola nyílt napján említették, hogy létszámtól függően talán tanműhelyben, az intézmény keretein belül is elvégezhető a gyakorlat, de ez most még kiszámíthatatlan, nem merünk rá alapozni. Ha viszont nincs biztosítva az oktatás szakmai része, minek járjon oda a gyerek?”

Ágiék igyekeztek feltérképezni a számukra elérhető egyéb lehetőségeket.

„A turizmus-vendéglátásban a Balaton környékén jóval könnyebb lenne szakmai partnert találni, de az meg pont nem érdekli a fiamat. Elméletben a Balatoni Hajózási Zrt.-vel együttműködésben létezik a hajózási technikus képzés, de a gyakorlatban egyáltalán nem biztos, hogy el is indul. Ha pedig ezt írjuk be első helyre a jelentkezésnél és papíron felveszik a gyereket, aztán az egész felvételi eljárás lezárulásakor kiderül, hogy mégsem indul a képzés, akkor már csak abba az iskolába kerülhetünk be, ahol még maradt hely, teljesen mindegy, mit írtunk a második, harmadik helyre. Ezt mindenképp szeretnénk elkerülni, ezért kénytelenek vagyunk lemondani a hajózási technikumról.

Ebben a nagy káoszban végül arra jutottunk, hogy megpróbálkozunk a közeli gimnáziummal, hátha sikerül úgy megírni a felvételit, hogy bekerül, és majd az érettségi után, felnőttképzési rendszerben kitanul egy szakmát – addigra talán már ő is jobban látja, mi érdekli. Ha pedig úgy alakul, hogy mégsem válik be az az iskola, ahova felveszik, nem félünk váltani.

A bátyja az Arany János Tehetséggondozó Programon keresztül bekerült egy jó suliba egy jó osztályfőnökhöz, de az osztályban annyira rosszul érezte magát, hogy egy hónap múlva váltottunk. Elhoztuk egy hozzánk közelebbi gimnáziumba, amit eredetileg meg se néztünk, nem is jelentkeztünk oda. Végül ott találta meg a helyét. Ebből is az látszik, hogy nem kell akkora jelentőséget tulajdonítani a felvételinek.”  

Hatosztályos gimi 130 km-re

Anita két gyermeke már a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának tanulója, a harmadik pedig most felvételizik a hatosztályos képzésre. Bár a testvérei csak 9. osztálytól kerültek oda, Barnit már most odahúzza a szíve. Nem ijed meg sem a 130 km-es távolságtól, ami az otthonát és az iskolát elválasztja, sem a bentlakásos életformától.

„Az iskolának saját kollégiuma van, a nevelők odafigyelnek a lelkiségre is. Nem engedném el akárhová kollégistának a gyerekem, de ebben az iskolában megbízom, még ha korábban el is kell engednem a gyeplőt” – mondja.

Bár a környékükön nem ritka, hogy a gyerekek egy távolabbi iskola kollégistái lesznek, hatosztályosba az elmúlt húsz évben eddig csak egy gyerek ment el abból az általános iskolából, ahova Barni jár jelenleg.

„A magyartanárja odaveszi Barnit a nyolcadikosok mellé a felvételi felkészítőre és íratja vele a korosztályának megfelelő feladatlapokat. Emellett a Refibe is visszük szombatonként a felkészítőre, sőt otthon is gyakoroljuk a felvételi feladatokat.

Nekem az a tapasztalatom, hogy az iskolai órák kevesek ahhoz, hogy a gyerekek megfelelően felkészüljenek a sikeres központi felvételire. Szükség van plusz energiabefektetésre a tanárok, a szülők és a gyerekek részéről, hogy jól meg tudják írni.”

Az eltökéltség mellett Anita azért hozzáteszi, hogy hatodikban ennek az egésznek még nincs akkora tétje, mint nyolcadikban.

„Ez olyan, mint egy iskolaváltás. Illetve nekünk ez főleg arról szól, hogy fizikálisan távolabb kerül a gyerek. De ilyenkor még nem arról döntünk, mi lesz, ha nagy lesz. A nyolcadikosokon ebből a szempontból nagyobb a nyomás. Emiatt talán könnyebb hatodikban túlesni a dolgon, a nyolcadikosoknak pedig szerintem jó lehet öt évfolyamos képzést választani, amivel nyernek plusz egy évet, hogy kitalálják, mi érdekli őket.

Hiszen nemhogy nyolcadikban, de még érettségi környékén is nagyon nehéz eldönteni, merre tovább.”

A magabiztosság titka

Anikó, akinek legidősebb lánya, Hanna nyolcadikos egy Somogy megyei iskolában, egészen nyugodt hangon válaszol a telefonban, amikor a felvételiről érdeklődöm. Kiderül, hogy ennek a kiegyensúlyozottságnak a hátterében többek között az időben megkezdett felkészülés áll. Az általános iskolában már 7. félévtől elkezdtek délutánonként készülni a felvételire heti két alkalommal, Hanna pedig még ezen kívül is járt matekozni egy régi tanárához.

„Szerencsére alsóban jó alapozást kaptak, és bár felsőben nagyon elmaradtak a tananyaggal, egy tanárváltást követően sikerült felzárkózniuk. Az iskolai felkészítő mellett nekem itthon már nem kellett külön leülnöm tanulni a lányommal, nincs plusz stressz.”

Az iskolaválasztás sem okozott nagy dilemmákat. Mivel a kollégiumot kizárták és a szakképzés náluk nem jött szóba, gyakorlatilag két gimnázium közül választhatnak, ami elérhető távolságra található tőlük. A nyelvtanulás fontos szempont volt nekik, így ez alapján állítják fel a sorrendet. 

Bizakodva várják a szombati megmérettetést, én pedig a telefonon keresztül igyekeztem csenni tőlük egy kis magabiztosságot, ami aranyat ér ezekben a napokban.

Írjátok meg kommentben, hogyan készültök a felvételire! 

Héda Veronika