Huszonéves testtel és negyvenéves fejjel lenne jó szülni

–

Miért számíthat az anya kora?

Felvetettem a témát egy anyukacsoportban is, ahol mindenféle anyák vannak – fiatalok és idősebbek is –, és érdekes szempontokat hoztak elő. Van, aki annyi idősen szült, amennyi idősen a nagymamája nagymama lett. Ennek az egyik kézzelfogható hátránya lehet, hogy a nagyszülők már nem olyan aktívak, esetleg nem is élnek (bár ez sajnos bárkinél előfordulhat), akkor is, ha a mai hatvanas korosztály azért sok esetben jobb egészségi állapotban van, mint a húsz–harminc évvel ezelőtti. A másik kimondott hátrány, hogy a késői kezdés miatt nem jön össze a testvér, vagy nem mernek belevágni, hiába lenne rá vágy a szülőkben. Sok későn szülő anyuka említi, hogy el szokott gondolkozni azon, milyen nagymama lesz, lesz-e egyáltalán. 

Előnyként említi a legtöbb harminc felett szülő anya, hogy sokkal tudatosabb, mentálisan felkészültebb és kevésbé érzi a FOMÓ-t a kisgyerekes években

– valaki például nagyon jól megfogalmazta, hogy addigra már „been there, done that” (=már jártam ott, már átéltem azt).

Egy másik anyuka azt írta, hogy a harmincas éveiben az erőforrásai tudatában lett anya, és olyan is van, aki azt említi, hogy addigra már kezdett valamit az őt ért traumákkal, ezért több életbölcsességgel néz szembe egy-egy nehéz helyzettel.

De olyan anya is akadt, akinek a legkisebb gyereke született viszonylag későn, és bizonytalanabb, szorongóbb anyukája lett, mint a nagyobb gyerekeinek, míg akik fiatalon lettek anyukák, általában azt említik, hogy az egészségügyi rendszerben nem vették őket komolyan, és ők maguk sem tudtak kiállni magukért. Előnyként pedig azt fogalmazták meg, hogy a nehezebb kisbabás éveket még fiatalon, erejük teljében „tudták le”.

Zsófi nagyon fiatalon lett anyuka

„Tizenkilenc évesen estem teherbe, és alig három héttel a huszadik szülinapom előtt született meg a fiam. A terhesség alatt nem volt kimondva témaként a korom, de több helyzetet is ennek tudok be: amikor először voltam nőgyógyásznál a terhesség során, a doki legelső kérdése volt, hogy örülök-e, vagy szóba jön esetleg az abortusz. A gyerek apjának a családja is rendszeresen éreztette velem, hogy az lenne a legjobb, ha mindent úgy csinálnék, ahogy ők javasolják (például mindenképp mentővel mennék majd be a kórházba, akkor is, ha amúgy minden oké), hiszen én még sosem szültem, bezzeg ők.

A gyerekorvosnál tett első látogatás alkalmával az asszisztensnő is kerek-perec rákérdezett, hogy a fiam testvére vagyok-e, mert szerinte jobb lenne, ha az anyjával beszélhetnék meg a teendőket.

Én egyáltalán nem éreztem fontos szempontnak a koromat, de ebben nagy szerepet játszott az is, hogy elég rossz mentális állapotban voltam, és bár tervezett terhesség volt, nem készültem tudatosan a gyerekvállalásra. Ennek ellenére nagyon flottul ment minden, a terhességem problémamentes volt, a szülés viszonylag gyorsan (és szintén problémamentesen) lezajlott, aminek az esélye, ugye, a kor előrehaladtával csökken. Emellett elég könnyen vettem az éjszakázást is, pedig plusz nehezítő tényező volt, hogy egyetemre jártam, és később már dolgoztam is a gyerek mellett. 

Röviden tehát negatívum, hogy sok területen nem vettek komolyan, pozitívum pedig, hogy sokkal rugalmasabb voltam, nagyobb teherbírással, és mivel még szinte gyerek voltam, amikor született a fiam, így egy csomó mindenre pontosan emlékszem, amit ő most át/megél. Amúgy is nagyon-nagyon hasonlítunk belsőleg, így szerintem könnyebben tudok hozzá kapcsolódni, ezáltal pedig támogatást nyújtani neki az adott helyzetben. Illetve azt láttam a saját gyerekkoromban is, hogy nehezebben kapcsolódtak azok a kortársaim és a szüleik, akik között nagyobb volt a korkülönbség.

Az pedig szuper, hogy nem ötven–hatvan éves leszek, mire felnő és kirepül, hanem még előttem is áll majd egy csomó lehetőség, gyakorlatilag lesz még húsz plusz évem önmegvalósítani.

Az én szüleim még bőven dolgoznak, de így is számíthatok rájuk, ha segítség kell.

Szerintem a terhelhetőség és teherbírás szempontjából lehet fontos a gyerek első éveiben az anya életkora, az én anyukám például tudatosan azért nem vállalt gyereket a mostani párjával, mert már a harmincas évei végén járt, amikor összejöttek, és tartott attól, hogy később nem lesz annyira fitt, türelmes és rugalmas, mert nála is beköszönt majd az egészségromlás. Szóval szerintem ez a szempont nemcsak a gyerek első éveiben merül fel, de nem feltétlenül korhoz kötött a jó fizikai állapot.”

Flóra vagyok, és teljesen átlagos időpontban szültem

Én magam huszonnyolc és harmincévesen szültem, ami statisztikailag is tökéletesen átlagosnak számít. Egy anyukacsoportos kommentelő fogalmazta meg a legjobban: az orvosilag ideális időpontban szülő nők láthatatlanok az egészségügy számára – nincs gond, nincs kérdés, nincs extra figyelem sem, de legalább azt sem éreztetik, hogy nem vesznek komolyan. Én először akkor észleltem a koromat anyaként, amikor kiderült, hogy a barátaim, barátnőim közül senki nem lett szülő velünk egy időben, így az első hónapokban eléggé egyedül éreztem magam, kerestem a hasonló élethelyzetben lévő társaságot. A szülés-szoptatás-nemalvás nem viselt meg fizikailag, de

lelkileg nagy sokk volt a nagyon pörgős huszonéves életből belecsöppenni a kisbabás napok monotonitásába. Már volt kész életem, de még nem éreztem, hogy „eleget” éltem fiatal felnőttként.

Nem mondom, hogy egyáltalán nem foglalkoztam a lelki jóllétemmel a húszas éveimben, mert nagyon is, de korántsem jutottam el a gyerekvállaláshoz szerintem szükséges önismerethez, és igenis átéltem a talajvesztettséget, felesleges szorongást ebből fakadóan (pedig nagyon támogató család és közeg vett körül mindig is).

Mára pozitívba fordult a helyzet, utolértem magam mentális teherbírásban, és egy általában higgadt, tudatos anyja tudok lenni a gyerekeimnek. Viszont a karrierépítésben azért tapasztaltam megbicsaklást, hiába dolgoztam a kisbabás években. A hasonló korú, de még gyerektelen egykori munkatársaimon pontosan látom, mi lehetett volna, ha… Viszont azt is, hogy később ennek lesz előnye: tudok én még teljes figyelemmel a karrieremre koncentrálni, amikor a gyerekeimnek már nem lesz ekkora szüksége/igénye rám.

Anyukámat sajnos a gyerekeim születése előtt elveszítettem – ezért is tudom, hogy ez nem feltétlenül kor kérdése. Szerencsére vannak nagyon szuper és aktív nagyszülők a családunkban. Sok mindenben számíthatunk rájuk, de még dolgoznak és komoly társasági életet is élnek, míg az én nagyszüleim annak idején otthonülő nyugdíjasok voltak, amikor én iskolás voltam. A lelkes nagyszülői segítséget kincsnek is éljük meg, de semmi tudatosság nem volt bennünk ilyen térem a gyerekvállaláskor.

Orsi viszonylag későn lett anya

„A korom a terhesség kezdetétől téma volt, a magzati genetikai teszt az én koromban ajánlott, a második terhességem alatt (akkor már majdnem 42 éves voltam) ultrahangvizsgálatra is hathetenként jártam.

Hivatalosan teljesen mindegy, milyen állapotban vagy, pusztán a korod okán is veszélyeztetett terhesnek minősülsz.

De soha, senki sem tette szóvá, hogy én már öreg vagyok ehhez, és nem is éreztem magam annak, mert a legjobb barátnőimmel szinte egy időben lettünk állapotosak, és mindannyian negyven körül voltunk. Egyszer

azon nevettünk, hogy a tüneteinkről nehezen eldönthető, hogy a kismamás, kisgyerekes létünkből fakadnak-e, vagy már a premenopausa miatt vannak.

Nem tudsz aludni, a hormonok gonosz játéka miatt sokkal ingerültebb vagy, lehetnek ízületi fájdalmaid.

A terhességem alatt nem éreztem fontosnak a korom, de most már kicsit igen. Matyi és Vince négy és kétévesek, és mostanra elfáradtam attól, amivel ez az egész fizikailag jár. A kialvatlanság, az emelgetés, a szünetnélküliség persze mindenkinél jelen van, tudom. De szerintem nem kérdés, hogy a fiatalabb test gyorsabban regenerálódik. A buli utáni másnaposságot vagy kialvatlanságot is könnyebben kipihened huszonnégy évesen, mint negyvennégy évesen. 

A nőgyógyászom szerint az idősebb terheseknek nehezebb, mert több fizikai problémájuk lehet, viszont sokkal tudatosabban állnak mindenhez. Ma már nagyon sok korombeli nő van hasonló korú gyerekkel, így semmi különös nincs ebben. Amikor megtudják, hogy valójában mennyi idős vagyok, akkor néha meglepődnek. Korábban mindig azt mondtam, hogy azért nem látszik a korom, mert nincs gyerekem, alszom eleget, és sokat törődöm magammal. Mostanra viszont már nagyon is látszik, mert négy éve nem aludtam át egy egész éjszakát, pedig a gyerekeim nem is rosszalvók, csak velük alszom, mert nekem ez így sokkal jobban esik, egyszerűen ott akarok lenni, amikor elsóhajtja magát valamelyik egy rossz álom után, és azonnal meg akarom őket nyugtatni.

Annak, hogy idősebben lettem anyuka, előnye, hogy valóban tudatosabb vagyok, és a saját »nünükéimet« már volt lehetőségem megdolgozni.

Olvastam egy anyacsoportban, hogy sokan úgy érzik, ha nagyobb önismerettel vágtak volna bele, akkor jobb szülők lennének. Mögöttem több száz óra terápia és önismereti munka van.

A gyerekeim még így is nyomkodják a gombokat rajtam, amire érzékenyen reagálhatnék, de talán kevesebbszer teszem ezt, vagy fegyelmezettebb vagyok, mert tudom, hogy ez itt rólam szól. A reakcióm, amit adok, tőlem függ. Nem akartam, akarok az üvöltözős szülő lenni, aki fenyeget, akitől félnek, aki mindig büntetést helyez kilátásba. Annyi könyvet olvastam erről, hogy miért rossz, és a melegszívű fegyelmezés jobb. Érettebb fejjel talán ez könnyebben megy.

Azáltal, hogy tényleg volt jó hosszú időm saját magamra, tudatosan teszem oda magam anyaként. A férjemmel mindezt közösen csináljuk. Mi most tényleg a saját magunkra és az egymásra szánt időt is minimalizáljuk a gyerekeink miatt, mert így tartjuk helyesnek. De még kicsik. Fizikailag is szükségük van ránk. Ha elmennék egy masszázsra vagy egy péntek esti csevegésre a barátnőimmel, az egy ragtapasz lenne a nyílt sebre. Annak mi értelme? Vannak napok, amikor tényleg mérhetetlenül fáradt vagyok, és szinte minden este belealszom az altatásba. A kisgyerekes lét fizikailag és lelkileg is megvisel, ezt nem tagadom. De az, hogy ez belőlem, belőlünk ennyit vesz ki, a mi döntésünk.

Komoly előny, hogy a karrierem már tartott valahol, mire a szülőségbe megérkeztem. Volt az életemben tizenöt év, amikor már kerestem pénzt, spontán lehettem, utazgattam, azt csináltam, amihez kedvem volt. Tudom, hogy milyen vagyok, és ez a valaki néha nagyon hiányzik, mert anyaként már sosem leszek ez. Másként dolgozom most, de nem álltam le teljesen.

A sógornőm húszévesen lett anya. Egy társasjátékban feltették a kérdést, hogy kivel találkozna szívesen, és azt válaszolta, hogy a gyerektelen énjével, mert fogalma sincs, az milyen, annyira fiatalon vállalt gyereket.

Én pontosan tudom, hogy ki vagyok, amikor még senkinek nem vagyok az anyja. Miután a szüleim meghaltak, még a saját családalapításom előtt, azt is tudom, hogy ki vagyok én, ha senkinek nem vagyok már a lánya. A szüleink már nem élnek, nincsenek nagyszülők, így bébiszitter segít nekünk. Akinek napi szinten segítenek a nagyszülők, el sem tudja képzelni, mennyire jó helyzetben van. Ha lenne egy szupernagyink, imádnám a fiúkat odavinni pénteken este, és elhozni őket szombat délután. Nem tudom, mikor lesz először az, hogy mi a gyerekek nélkül elmenjünk kettesben bárhová, akár csak egy estére… Közös hétvégéről, vagy hosszabb nyaralásról nem is álmodom.”

Akkor most számít a kor?

Megkérdeztem azt is (magamtól is), hogy szerintük fontos tényező-e a kor:

Zsófi szerint, aki a tökéletes pillanatra vár, lemarad: „Szerintem nincs ideális kor/időpont a gyerekvállalásra, hiszen mindig lesz, ami nem klappol tökéletesen, ami lehetne jobb, vagy amit még megvárnánk/elutaznánk/megvennénk a gyerek születése előtt, szóval szerintem felesleges ezekre várni.”

Nekem az a tapasztalatom, hogy a kor mellett sokkal több tényező van, ami meghatározza az első évek nehézségeit, nagyon különbözők a családi és egyéni történetek, fizikai és lelki jellemzők, így végképp nehéz erről egyértelmű kijelentés tenni.

Orsi szerint pedig egy lehetetlen állapot a legideálisabb, de egyáltalán nem baj, hogy ezt nem tudjuk elérni: „Isteni lett volna, ha a húszéves, gyorsan regenerálódó testemmel és a negyvenéves kori fejemmel szülhettem volna úgy, hogy még csak a harmincas éveim elején járok. De remélem, hogy így is a legjobb édesanyja lehetek a gyerekeimnek. Mindenkinél csak úgy tud lenni, ahogy van.”

Ti mennyi idősen lettetek szülők (ha azok lettetek)?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/SolStock

Tóth Flóra