Ha a testeddel összhangba kerülsz, belelátsz a lelked mélyén őrzött titkokba is

–

Túl sok tragikus történetet olvastam mostanában, megfeküdték a gyomromat. A kitelepítés, az üldöztetés, vagy a hétköznapi kirekesztettség után szükségem volt valamire, amiben egyszerűen csak hátradőlhetek. Egy sztorira, amely magával ragad, mutat újdonságokat, de ismerős motívumokat is, és az út végén finoman letesz a végállomáson, mint valami városnéző kisvonat. Vadadi F. Adrienn első felnőtt regénye, az Emlékfestés pontosan ezt nyújtotta, ezért ajánlom másnak is nyárra, utazásra, vagy csak úgy.

Csupa olyan témát vonultat fel, amelyeknek ma nagy keletjük van: önismereti út, gyermekkori traumák feltárása, alkoholista szülők, szexuális molesztálás, párkapcsolati elakadás, életközepi válság – ezek persze mind összefüggenek. A történetet mégsem a sötétség dominálja, hanem az a remény, hogy meg lehet küzdeni velük. Van kiút a múlt sötét árnyai közül. 

Mindjárt az elején egy pszichológus rendelőjébe csöppenünk, ahol főhősünk egyrészt deklarálja, hogy meghalt, vagyis az élete az eddigi formájában véget ért, földbe állt, másrészt elmagyarázza, miért kell mostantól Noának, és nem Nórának szólítani: mert valami sámán asszony azt javasolta neki, hogy ha változtatni akar, akkor kezdje a nevével (ami részben az identitása), és higgye el, azután tiszta lappal indul. Noa kellő szarkazmussal meséli el az esetet, de azért „biztos ami biztos” alapon tartja magát az instrukcióhoz.

Ez a kettősség máris bizalmat ébreszt iránta, hiszen hányan vagyunk, akik az életük egy pontján már egy kuruzslótól is elfogadtunk tanácsot – még ha kételkedtünk is benne –, csak hogy holnaptól valami másképp legyen, miközben befizettünk egy hosszú terápiába is, ahol a változásért keményen meg kellett dolgozni? De komolyan: tudta már valaki biztosan, hová nyúljon, mitől lesz jobban egy hirtelen beütő válság idején? Ki ne akarna ilyenkor instant megoldást? És kinek sikerült attól bármit is megkapnia?

Noa-Nóra tehát egy közülünk: egy eltévedt lélek, aki egyelőre odáig jutott, hogy felismerje: valami csődöt mondott nála.

Csak később derül ki számára, mekkora a baj, milyen mélyre kell ásnia ahhoz, hogy megtalálja és meggyógyítsa a gyökerét, számunkra pedig az, hogy valójában ő az a lány, akit egy szórakozóhelyen irigykedve és gyanakvással méregetnénk. Hiszen távolról mindannyian ismerjük őt: laza, menő, és minden pasinak bejön. Nem is megy haza egyedül sosem, de itt ez a történet, hogy megmutassa, tényleg jópofa élet-e ez.

Tényleg az-e a vágya, hogy minden reggel másnak az ágyában kössön ki? Tényleg élvezi a szexet, vagy csak úgy tesz? Kivel versenyez ilyenkor: a többi lánnyal, vagy valami láthatatlan démonnal? És a gyerekektől való irtózása vajon mit rejt?

Noa-Nóra figuráját úgy alkották meg, hogy hétköznapi gondjai ne legyenek, a megélhetését egy örökség fedezi, így teljes figyelmét a lelki épülésére fordíthatja. Ez sem könnyű, annyi szőnyeg alá söpört, szekrény mélyére dugott érzelmet kell hozzá előkotornia. Az a szerencséje, hogy egy igaz barátja mégis van: Judit, aki sosem a vetélytársat, hanem az esendő, sérült embert látta benne. Ő viszi el Noát egy szabadtánc-foglalkozásra, ahol először találkozik a fel nem ismert, ki nem mondott, beazonosításra váró érzelmeivel. És innentől már nincs megállás, bármilyen sötét erőkkel kell is megküzdeni.

Vadadi F. Adrienn eddig a gyerekkönyveiről volt ismert, szinte ontotta magából a kicsiknek szánt történeteket, de úgy látszik, felnőtteknek is ugyanolyan könnyedén és érzékenyen tud mesélni. Azokat a témákat, amelyekkel a sajtóban többnyire sokkoló formában találkozunk, úgy tudja megragadni, ne árasszon el minket a rettenet, ellenkezőleg: jó legyen olvasni, bár nincsenek megkerülve a nehéz érzelmek. Egyértelmű, hogy pontosan tudja, miről beszél, nem szépít és nem finomkodik, amikor arról mesél, milyen egy alkoholista szülővel felnőni (akinek a destruktív oldala mellett létezett egy szerető, felelős énje is), milyen gyerekként szexuális molesztálás áldozatává válni (és szembenézni azzal, mitől válik az elkövető bántalmazóvá), ez hogyan hat a későbbi nemi életre, és hogyan távolítja el az embert a saját érzelmeitől.

Divatos, de tényleg fontos téma, hogy az ember hogyan tanul meg a saját elfojtott rossz érzéseihez hozzáférni, mivel jár, ha megpiszkálja, majd előcsalogatja őket, mit kezdjen a hirtelen feltámadt haraggal, amit mindenhová magával kell cipelnie, és hogyan, milyen áron juthat el a megnyugvásig.

Noának nemcsak egy kísérője akad eközben – a barátnője, Judit, akire mindig támaszkodhat –, hanem egy furcsa szerelme is, akit mintha épp azért sodort volna az útjába a szél, hogy valami kompenzálja a traumákkal folytatott küzdelmet, és ne csak segítsen elviselni, hanem előre is lendítse ebben a folyamatban. Bár ez sincs – mint semmi más se – túlanalizálva a könyvben, de nagyon is életszerű, ahogy (némi spirituális rásegítéssel) összeáll a kép, és mire Noa kikeveredik a lelki megpróbáltatásokból, meg is születik az új identitása, új vágyakkal, új tartással, új szexualitással. 

Sokat beszélünk – ezen a felületen is – arról, hogy az életközepi válság nemcsak a férfiakat, de legalább annyira a nőket is érinti, és mennyire fontos dolog. Azt is megállapítottuk már, hogy ha az ember nem csapásként, hanem lehetőségként tekint rá, milyen óriási fejlődéssé fordíthatja, amellyel nemcsak a saját életét váltja meg, hanem a környezetének is használ. Nem is nagyon lehet elkerülni ezt a helyzetet. Az Emlékfestés azonban újabb példa arra, hogy nem is érdemes. Aki megúszásra játszik, az nem ismeri meg önmagát, és nem építheti fel azt az életet, amelyet igazán, őszintén szeret.

Kiemelt képünk a szerző tulajdona

Gyárfás Dorka