Még a barátnőidről sem tudod, milyen pornót néznek vagy van-e szexjátékuk

–

Mondd, szeretsz-e játszani?

„Nincs érdemi diskurzus a szexről – ami van, azt is átszövi a szégyen –, az iskolákból ki lettek tiltva a civil szervezetek, nincs rendes szexedukáció, pedig a szexualitással valamilyen módon minden embernek van kapcsolata.

Még akkor is fontos része a személyiségének, ha aszexuális valaki” – kezdi a Capa-nagydíjas Szombat Éva, aki öt éven keresztül foglalkozott a női szexualitással: örömökkel, vágyakkal, traumákkal. Az Orgazmust kérek, nem rózsát című sorozatba – amely november végén könyv formájában is megjelent a Kehrer Verlag gondozásában és az Everybody Needs Art közreműködésével – a kezdeti tervek szerint különböző életkorú nőket fotózott volna a szexjátékaikkal, ám a végeredmény ennél valami sokkal több lett.

A szégyentől az önelfogadáson át a szexuális felszabadulásig

„2017-ben adtam fel hirdetést, amelyben olyan alanyokat kerestem, akik névvel-arccal vállalnának egy fotózást a szexjátékszereikkel. Amikor belekezdtem ebbe a projektbe, még eléggé máshogy képzeltem a kimenetelét. Akkoriban töltöttem be a harmincat, abban az évben házasodtam, egy csodás kapcsolatban éltem (élek), és elkezdtem levetkőzni a szexualitásomhoz fűződő frusztrációkat. Megismertem olyan lányokat, akik nyíltan beszélnek a szexről, a testiségről, és ez nagyon felszabadítóan hatott. A családom alapvetően nem prűd, beszéltünk ilyen dolgokról otthon, de mégis, a társadalomban rengeteg elfojtás és tabu él – főleg a női szexualitásról –, ami rám is hatott” – mondja.

Szombat Éva kezdetben még egyszerűbb, játékos sorozatnak szánta a projektet, az interjúk során viszont – amiket a fotózás alkalmával készített –, egyre mélyebbre mentek az alanyaival:

sokszor előkerültek traumák, káros hozott minták, amiket a sorozat szereplői korábban igyekeztek feldolgozni, és már úgy jelentkeztek a projektre, hogy valamennyire rendben voltak a szexualitásukkal, illetve az önelfogadás, esetleg gyógyulás útjára léptek.

Az ő gondolataik, történeteik idézetek formájában jelennek meg a kötetben, és – gondosan egymásra épülve – egy komplex fejlődéstörténetet alkotnak: a hozott mintáktól, traumáktól és rossz tapasztalatoktól kezdve az irányítás átvételén át jutunk el velük a felszabadulásig.

A folyamat során pedig Szombat Éva nem csupán megfigyelő volt a kamera túloldalán: tudta, ha valódi őszinteséget és bizalmat szeretne az alanyaitól, nem maradhat kívül. Így magát is lefotózta a saját szexjátékaival, amikről a rá is ható, internalizált szégyenérzet és tabusítás miatt huszonkilenc éves koráig el sem tudta képzelni, hogy az élete részévé válnak.

A nő legyen szerény, mint az ibolya

A sorozat azonban nemcsak amiatt fontos, mert szexuális tabukat igyekszik oldani, hanem a társadalmunkban jelenlévő női szerepfelfogással is felszabadító módon igyekszik szakítani.

Szombat Éva már javában benne volt ugyanis a sorozat készítésében, amikor megtalálta a nagymamája emlékkönyvét, ami tele volt az életre felkészítő jótanácsokkal, amiket elsősorban fiatal lányok írtak egymásnak.

„Ezek az üzenetek mai fejjel szinte mind, egytől egyig nagyon szomorúak. A lényegük az, hogy egy nő akkor ér valamit, ha szófogadóan tűr, szenved, ha nem a saját boldogsága a fontos számára, hanem a másik jólléte – ha szerény, mint egy ibolya.

Ebben sok párhuzamot láttam néhány alanyommal, akik sokáig tűrtek rossz, abuzív kapcsolatokban, mert nem láttak más példát – ezt gondolták normálisnak. Onnantól kezdve viszont, hogy rájöttek, nem kell szótlanul tűrni – szerénynek lenni, mint az ibolya –, hanem nyugodtan kommunikálhatják az igényeiket, megváltozott az életük.”

A művész számára ez volt a velük való munka legnagyobb tanulsága is: hogy őszintén merjük vállalni és kifejezni, mire vágyunk, mit érzünk, mi komfortos vagy nem komfortos nekünk. „Egyszerűen hangzik, de valójában nagyon nehéz ezeket meglépni, mivel teljesen ellentmond a szocializációnknak. Engem leginkább az érdekel az életben, hogy a traumáinkat, rossz mintáinkat hogyan írhatjuk felül. Hogyan élhetünk kiegyensúlyozott életet akkor is, ha nem minden sikerült szerencsésen az életünkben.”

(Vica fotói január 22-ig a Longtermhandstand galériában nézhetitek meg, ahol a könyvet is megvásárolhatjátok.)

Anya és lánya szexuális felszabadító forradalmat indítottak

Standovár Júlia fotográfus a szexuális tabuk ledöntésében tétet emelt azzal, hogy a legégetőbb és leginkább elhallgatott kérdésekről nem mással, mint szexuálpszichológus édesanyjával, Bede Zsuzsannával kezdett el beszélgetni, kifejezetten nyílt diskurzusukat pedig közkinccsé tették. Nagyjából másfél éve született meg A kék melleken túl című kötet, amely nemcsak anya és lánya, illetve szexuálpszichológus és fotográfus velejéig őszinte párbeszéde szexualitásról és párkapcsolatokról, hanem elgondolkodtató szembesítés is a saját vágyainkkal és napjaink szexuális problémáival. (Korábbi interjúnkat is érdemes elolvasni, ami a könyv kapcsán készült.)

A kötet Juli gazdag, a szöveghez izgalmasan kapcsolódó bátor fotóin, intim személyes vallomásain és az olvasóknak feltett gondolatébresztő kérdésein keresztül feszeget olyan mindenkit érintő kérdéseket, mint az online randizás, a maszturbálás, a párkapcsolati hűség, vagy az, hogy milyen módon befolyásolja a szexuális életünket a politika. Ezekre a témákra és élményekre pedig anyaként és szexuálpszichológusként is reagál Lux Elvira egykori tanítványa, Bede Zsuzsanna. 

„Amikor kiderül, hogy szexuálpszichológus az anyukám, általában az az emberek reakciója, hogy egyből elkezdnek engem kérdezgetni dolgokról… Az igaz, hogy úgy nőttem fel, hogy a vasárnapi ebéd során repkedtek az olyan szavak, mint az orgazmus, a magömlés, a merevedési zavar stb., de ettől nekem nem ment könnyebben a magánélet.

[…] Anyu sosem adott tanácsot anélkül, hogy kértem volna, és mivel nem nagyon kértem, nem vagyok előrébb, mint mások. Sajnos” – írja a könyvük előszavában. Épp ez az élmény ihlette a kötetet is: Standovár Júlia szerette volna, ha az édesanyja több évtizedes szakmai tapasztalata, tudása egy szélesebb réteg számára is elérhetővé válik, és így másoknak is hasznos segítséget nyújt.

„Hány barátnődről tudod, hogy milyen pornót néz, vagy hogy van-e szexjátéka?”

Szerinte ugyanis rengeteg gátlás feloldódna, ha az emberek tudnák: nincsenek egyedül az érzéseikkel, a szexuális vágyaikkal – és hogy azok teljesen normálisak.

„Hány barátnődről tudod például, hogy milyen pornót néz, vagy van-e szex játéka? Milyen könnyen artikulálod, hogy mire van szükséged az orgazmushoz? Érezted már valaha, hogy bele voltál kényszerítve egy helyzetbe szexuálisan?” – veti fel azokat a legalapvetőbb kérdéseket, amiket még magunknak is alig merünk feltenni. Ahogy például azt sem, hogy a szexszel végződő első randik mögött tényleg az ellenállhatatlan szenvedély áll, vagy a félelem attól, hogy nem felelünk meg. 

„A tabukra nagy hatással van a neveltetésünk, a társadalomban uralkodó normák, a politika – ebből a szempontból a magyar nők nincsenek jó helyzetben, a közélet nem segíti a női szexualitással kapcsolatos tabuk lerombolását. De még a személyiségünk is számít, azaz, hogy ki hol húzza meg a saját határait, illetve, hogy hol helyezkednek el a partnere határai.”

A kék melleken túl azonban nemcsak szöveges tartalmában, hanem képileg is bátor, tabudöntő. Szinte tapintani lehet, hogyan omlottak le az alkotó gátlásai is a munka során, és az miként hatott a művészetére. A munkafolyamatba ugyanis magát is teljes egészében belevitte, ami számára is felszabadító volt, mert szexuálpszichológus anya ide vagy oda, ezen a téren neki is akadt bőven dolga, állítja.

Rétegről rétegre lehámozni magadról a konvenciókat

„A nőiségem és szexualitásom körül kialakult tabuk ledöntése azzal kezdődött, hogy megpróbáltam kilépni a komfortzónámból, és elkezdtem kipróbálni olyan dolgokat, amik addig csak a fejemben voltak. Úgy gondolom,

a tabukat és gátlásokat rétegtől rétegre vetkőzzük, ez egy nagyon izgalmas folyamat, és rengeteget lehet közben önmagunkról tanulni.

Nyilván előfordul, hogy csalódással, kudarccal ér véget egy-egy történet, de megéri belevágni szerintem, mert alapvetően egy izgalmas és örömteli kaland megtanulni hallgatni a testünkre, érzékeinkre akár egyedül, akár mással” – adja a kezünkbe a kulcsot azzal kapcsolatban, hogyan kezdhetjük el önmagunk felszabadítását. 

Figyelmetekbe ajánljuk a Júliával készült korábbi interjúnkat is

Kiemelt kép: Standovár Júlia és Szombat Éva egy-egy fotója

Filákovity Radojka