Az „ősanyáknak” lőttek?

Mivel én az együttalvós, hordozós, hosszan szoptatós, „ősanyának” nevezett – vagy inkább csúfolt – tábort erősítem, sokszor megkaptam, hogy „az anyákat szokták elhagyni, mert össze vannak fonódva a kicsivel, aki befurakodott a szülői ágyba, és ezzel lőttek a házasságnak”. 

De olyan is volt, aki a kerekedő hasam láttán mondta, hogy „azért legyen B tervem, hogy mihez kezdek, ha szétmegyünk a párommal, mert szülés után azért ez gyakori”. 

Picit el is hittem ezt a sok rémtörténetet, hisz annyi van belőlük, és a csapból is az folyik, hogy gyerekek után csak annak a párkapcsolatnak kampó, ahol nem telik bébiszitterre, vagy ahol nincsenek tettrekész nagymamák, hogy heti rendszerességgel kimenőzhessenek a kedves szülők.  Azóta már tudom, hogy árnyaltabb a kép jóval, de nem voltam felkészülve arra, hogy milyen sokféle „forgatókönyv” lehet. 

Egymásnak feszülés anya módra

Nem nagyon van olyan területe az anyaságnak, ami ne válhatna csatatérré egy másodperc alatt. 

Bizony, a szex is ilyen téma! Mert „ha van szex, az biztos a babázás, gyereknevelés kárára történik, biztos hagyták sírni a picit, hogy esténként ne kelljen vele bajlódni, és tudjanak kamatyolni”.„ Anyuka nyilvánvalóan nem is szoptat, mert ha szoptatna”… (ez itt az irracionális prekoncepciók helye). Ha nincs szex, akkor „anyuka biztos igénytelen, szőrös, nem túl kívánatos”, „mert együtt alszanak a babával”. Az ujjal mutogatás nagyon megy, mintha nem tudnánk, mennyire komplex ez az egész. 

De mi van azokkal, akiknél a szex jobb lett, mint gyerek előtt? Nem, ez nem elírás, ilyen is van. Beszélgettem néhány anyával, akik őszintén meséltek a szexuális életükről. 

Két héttel szülés után már volt tiniszex

Bea egy nyolc hónapos kisfiú édesanyja, a párjával tíz éve vannak együtt.

„Mindig is buzgók voltunk, hasonló étvággyal kívántuk egymást a kezdetektől fogva. A terhesség alatt ez az étvágy picit alábbhagyott, mert sokszor voltam rosszul, viszont akárhányszor mégis összebújtunk, az olyan eksztatikus volt, mint előtte sosem, pedig tényleg addig sem volt okunk panaszra.” A szülés után olyan nagy volt a boldogság, hogy nem nagyon bírtak magukkal. 

„Nem bírtuk kivárni a hat hetet, már két héttel szülés után volt némi tiniszex.

Boldogok voltunk, a párom odavolt tőlem a szülés miatt, ez nekem is izgató volt, szexi volt erősnek látni magam a szemében.

A kicsi mindig jó alvó és nyugis baba volt, de a fogzós időszakokban, amikor sokat sírt, akkor pont a szex volt az, ami kiszabadított az anyaság monotonitásából. Sokan annyira csak a gyerekre fókuszálnak, hogy a szexet is feladatként, teherként élik meg. Számunkra a szex a fiatalságunk, a kapcsolatunk töltőbázisa. Ezt a közös tankot gyakran fel kell tölteni, hogy legyen üzemanyagunk a mindennapokhoz.” 

Megkérdeztem, hányszor szexelnek egy héten, mert már tényleg furdalta az oldalam.

„Mindennap szoktunk és nem csak éjszaka, hiszen estére azért mi is elfáradunk. A nappali alvásokat szeretjük kihasználni, illetve nagy hívei vagyunk a lopott csókoknak, a párom az az igazi falhoz vágós, szenvedélyes típus, amit szeret olyankor megvillantani, amikor nem számítok rá, például teregetés közben.” 

 

A vajúdás alatt többször is kielégített a férjem 

Petra két ötéves kisfiú és egy három hónapos kisbaba édesanyja.

„Mindenki riogatott minket, amikor elsőre rögtön ikreket vártunk, hogy »sok szerencsét, a házasságotoknak mostantól annyi«. Ehhez képest a szex fenomenális! A gyerekek előtt sem volt rossz, de esükszöm, jobb, mióta ők is vannak. Már az első szülés is kalandos volt, mert lassan tágultam, és a dúlám javasolta, hogy némi gyengédség szépen beindíthatja a dolgokat, és tudom, hogy ez sokaknak furcsa, de engem a vajúdás alatt többször is kielégített a férjem, amikor kettesben maradtunk. Az egy dolog, hogy bevált ez a módszer, mert tényleg beindult a tágulás, de azok az orgazmusok, te jó ég! Eksztatikus lettem tőlük! És hiába gyorsította fel a tágulást, a fájásokat esküszöm, enyhítette ez a kis huncutkodás. Ezt nem nagyon szoktam mesélni senkinek. Nem szégyellem vagy ilyesmi, de erről azért úgy vettem észre, nem illik beszélni, pedig sok anya van, akit az orgazmusok segítettek át a szülésen vagy a párjuk, vagy a saját kezük közreműködésével.” 

Vacakoltunk a bilincs kinyitásával, a baba meg várta, hogy megszoptassam

Petráéknak a babák érkezése után volt pár hónapnyi szünet, az adaptációs időszakot eléggé megszenvedték, mert az ikrek szoptatása annyira kimerítette Petrát, hogy gondolni sem bírt az érintésekre.

„A szabad pillanataimban csak magamnak akartam a testem. Aztán elkezdtem nagyon kívánni a szexet, de csak magát az érzést, az aktust nem. A férjem iszonyú megértő volt, de nyilván ő is vágyott már az összebújásainkra, beszélgettünk erről sokat. Aztán kitalálta, hogy csinál egy gyertyafényes fürdőt nekem, merüljek el, és nyúljak magamhoz, emlékeztessem magam ezekre az érintésekre. Pár perc múlva már szóltam neki, hogy csatlakozzon.

Én irányítottam, mondtam, mi esne jól, korábban nem beszéltünk közben, akkor viszont valami átkapcsolt bennünk, minimális szemérmesség sem maradt bennünk a szülés után. Szerintem az egymásra odafigyelés olyan szintjére sikerült elérnünk, amióta gyerekeink vannak, hogy az már önmagában iszonyú izgató.

Többet kommunikálunk, kipróbálunk új dolgokat, a minap például a bilincset, ami állati jó volt, csak közben felsírt a kicsi, ami szürreális volt, mert vacakoltunk a bilincs kinyitásával, közben a baba meg várt, hogy megszoptassam. Persze gyorsan kiszabadultam, csak a belső órám volt pánikban.”

Szülés happy endinggel

„Mindketten nagyon nagy étvággyal bírunk, hogy úgy mondjam” – mesélte Niki, egy négyéves kislány anyukája. „Egy menet alatt két-három alkalommal is elmegyek, de a férjem is jól bírja, ritkán állunk meg egy orgazmus után. Nekünk voltak gondjaink a monogámiával baba előtt, mert munka miatt sokat utaztunk külön-külön, és ez a felfokozott libidó olykor belesodort minket pár egyéjszakás kalandba, de ebből sosem csináltunk gondot, elmondtuk egymásnak, értettük a másikat, nem tulajdonítottunk neki jelentőséget. A terhesség alatt viszont megbeszéltük, hogy ennek legyen vége, tartsuk magunkat. Ettől viszont gyakorlatilag kétszer annyit dugtunk, mint a terhesség előtt. A várandósság amúgy is megtriplázta a libidómat, egyszer attól is elmentem, hogy az ölébe ültem.”

Amikor azt hittem, már túl vagyunk Niki történeteinek csúcspontján, akkor dobta csak be az atombombát.

„Én otthon szültem és emlékszem, pár órája született meg a baba, mi nem tudtunk elaludni, annyira izgatottak voltunk, a bábák már elmentek, magunkra maradtunk. A baba békésen aludt a mózeskosárban. Mi az ágyban feküdtünk, a férjem simogatott, dicsért, hogy milyen csodálatos voltam a szülés alatt és milyen büszke rám, a simogatásokból csókok lettek, és a hogy is mondjam… happy end lett a vége mindkettőnknek. Felfokozott állapotban voltam, és a dicsérő szavaktól amúgy is beindulok, az érzékszerveim ki voltak hegyezve.

Szerintem ez amúgy teljesen kerek így. Szex volt az eleje, szex lett a lezárása is, nekünk katartikus volt. Azóta sincs okunk panaszra.

A monogámia része a dolognak többé-kevésbé működik azóta is, ugyanis azért swinger klubba elmegyünk néha, amikor a gyerekre a nagyszülők vigyáznak. Ez lett a megegyezésünk, hogy oké, nem szexelünk mással, csak, amikor swingerezünk. Van egy szintén szülő pár, akikkel néha összejövünk, ami azért is klassz, mert legalább látjuk, nem mi vagyunk egyedül ilyen étvágyúak gyerek mellett is. Ja, és amúgy mi együtt alszunk a gyerekkel, ettől csak még kreatívabbak lettünk, hiszen az ágyban nyilván nem csináljuk, de ott a nappali, a fürdőszoba, a konyha, az előszoba, sőt, már a spájzot is felavattuk. Mindig röhögök, amikor az együttalvósok szexuális életéért aggódnak. Azt hiszik, azt kell sajnálni, aki nem az ágyban szexel. Én inkább azokat nem irigylem, akik mindig csak ugyanott csinálják, de hát nem vagyunk egyformák, ez rendben is van így.”

A házasélet megmentője: a Bridgerton

Hogy ne csak olyanokkal hozakodjak elő, ahol szülés előtt, közben és után is a csúcson a szenvedély, bemutatom Katáékat. Náluk szülés után a szex nem ment annyira simán. Voltak próbálkozások, de a fáradtság és a spontaneitás hiánya nehézségeket okozott.

„Nem volt ihlet, nem tudtuk áthidalni a szülőségből fakadó szürreális helyzeteket, mint amikor megfogta a mellem és arcon spricceltem tejjel, valahogy nem volt humorunk hozzá, túl nagy tétje volt minden próbálkozásnak, rágörcsöltünk. Aztán elkezdtem nézni a Bridgertont, ami meghozta a várva várt ihletet, megindult bennem a zsizsgés, ami úgy hiányzott. Az egyik epizód után úgy döntöttem, kezembe veszem a dolgokat, és rávetem magam a férjemre. Volt benne esetlenség, a »tej dolog« is megismétlődött, de megtanultunk nevetni is, és a hirtelen jött magabiztosság a férjemnek is nagyon bejött. Persze aztán elkezdte forszírozni, hogy nézzem csak, nézzem a Bridgertont, ő is becsatlakozott egy idő után, szerepjátékozni is elkezdtünk, és mindketten nagyon felszabadultunk!”

  

Peppa malackodás

Egyes titkos anyukacsoportokban a Bridgertont többször is említik ilyen kontextusban, nem csak Katáéknál hozott áttörést. Hallottam már szexsérülésről is, amit a nászutas epizód után szenvedett el a pár, olyan lelkesen indultak neki a hancúrozásnak. A swingerezés sem csak Nikiék titkos kimenős programja. Még tippeket is kaptam, hogy egy Peppa Pig epizód alatt mi minden történhet, bár van, aki a picit hosszabb Kisvakondokra esküszik, mert estére már ki vannak purcanva, de a reggeli mesenézés alatti kisurranós numerákat sokan még jobban is szeretik, mint a ráérős meneteket. 

Ahogy kutakodtam, arra jöttem rá, hogy sokan ugyanazokkal a gondokkal küzdöttek gyerekvállalás után, mint mi mindannyian. Kimerültség, elhasználtság érzés, spriccelő tej, pár percenként felsíró baba, túl vékony falak, megváltozott test, vagy épp szülési trauma, kinél mi, de a lényeg: a kihívásokban rengeteg az egyezés.

Ott rejlik a különbség, hogy ki miként reagál ezekre a kihívásokra. Néha egy érintés pont olyan időben, olyan módon érkezik, hogy az beindítja a dominóláncot. A törődés, az empátia, a kölcsönös tisztelet, az őszinteség, ezek láthatóan elképesztő hatást gyakorolnak egy párkapcsolatra.

Nyilván kell a kémia, de a legvadabb kapcsolat is zátonyra futhat például empátia vagy őszinteség nélkül. 

Egy dolog biztos, ahogy a fenti történetek is mutatják: nincs receptje a gyerekvállalás utáni pezsgő szexuális életnek. De jó tudni arról, hogy létezhet, és ez nem annak a függvénye, hogy ki milyen gyereknevelési elveket vall. Ahol kölcsönösen van szándék, ott kellő egymásra figyeléssel, némi rugalmassággal és esetleg egy kis Bridgerton-rásegítéssel jöhet az ihlet is. 

Szabó Anna Eszter 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/MilosStankovic