–

Online randizás, maszturbálás, szexjátékok, egyéjszakás kalandok, párkapcsolati hűség, szex hosszú kapcsolatban és a politika hatása a szexuális életünkre – a szexualitást és a szexet övező mítoszokat rombolja le könyvében Bede Zsuzsanna és Standovár Júlia. A Kék melleken túl lényegében anya és lánya őszinte párbeszéde a szexről, Júlia fotóira, intim vallomásaira és személyes élményeire Bede Zsuzsanna ugyanis nemcsak szexuálpszichológusként, hanem anyaként is reagál. Így pedig izgalmas képet mutatnak többek közt arról, mikor érdemes elkezdeni, és hogyan lehet beszélni a gyerekünkkel a szexről. A kötet kapcsán, ami akkor még kiadásra várt, tavaly Standovár Júlia fotográfussal beszélgettem, most pedig, a megjelenés után Lux Elvira egykori tanítványának teszem fel azokat a kérdéseket, amiket olyan kevesen merünk.

Filákovity Radojka/WMN: Ahogy a könyvből is kiderül, az egyik legelterjedtebb szexmítosz, hogy az aktus célja mindenképp az orgazmus kell, hogy legyen. Kezdjük tehát a legelején: mi a szex lényege valójában? Miért szexelünk?

Bede Zsuzsanna: Van, aki az orgazmusért vagy a szexuális élményért, más a gyereknemzés miatt, és van olyan is, aki érzelmei kifejezésére használja.

Mindenkinek mást jelent a szexualitás, a gondok akkor kezdődnek, ha nem azt kapjuk a szextől, amit vártunk tőle.

A gyönyör csúcsa természetesen az orgazmus, de nem mindig érdemes csak arra koncentrálni, hogy elérjük, mert akkor könnyen félremehet az egész szexualitás. Éppen azért, mert az aktus nem minden esetben jár együtt kielégüléssel. Ha valaki egy felfokozott, izgalmi állapotba kerül, anélkül is élvezheti az együttlétet, hogy orgazmusa lenne.

F. R./WMN: Abban van különbség, hogy mit várnak a szextől a nők, és mit a férfiak?

B. Zs.: A sztereotip elképzelés szerint a férfi a szextől a szexet várja, az orgazmust, a gyönyört. A nőknél már összetettebb a dolog: sokan a kapcsolat kiteljesedéseként élik meg, de van, aki megerősítésnek, a másik megtartásának az eszközeként használja. Emellett a nők számára a szex jelenthet akár önigazolást is: az érzés, hogy kellenek valakinek, a nőiségüket táplálja. Ha viszont ez az önigazolási vágy nem társul kellő önismerettel, akkor az embert könnyen érhetik csalódások. Ugyanakkor ez meglehetősen általános kérdés, amire nehéz pontosan válaszolni, hiszen mindkét nem tagjai sokkal összetettebb, különbözőbb és színesebb személyiségek ennél, minthogy általánosítsunk.

F. R./WMN: Az emberek többsége rendelkezik annyi önreflexióval, hogy tudja, miért megy bele egy szexuális aktusba?

B. Zs.: Nem, de ezt lehet tudatosítani. A terápiában az is célunk többek közt, hogy felfedjük, kinek-kinek mit jelent a szex valójában.

F. R./WMN: Fontos tudás lehet az is, egy hosszú kapcsolatban hogyan lehet életben tartani a lángot, fenntartani a rendszeres szexuális életet.

B. Zs.: Az ember a legadaptívabb élőlény a Földön, mindenhez képes alkalmazkodni. A hozzászokás képessége a magánéletben ugyanakkor nem mindig hasznos. Ahogy a könyvben is említem, a szerencsés alkatúak képesek összeegyeztetni a mosogatást az erotikával, vagyis a hétköznapokat az izgalommal. Ez azonban nem mindenkire igaz, így fontos, hogy lebontsuk azokat a gátakat, amik abban akadályoznak, hogy viszonozzuk a párunk közeledését. Ha ugyanis folyamatosan csak az egyik fél kezdeményez, és mindig falakba ütközik, akkor egy idő után már nem fog próbálkozni. Nem jó megélni, ha állandóan elutasítanak. Így évek alatt akár le is lehet szokni a közös szexuális életről. Ilyenkor érdemes feltenni magunkban a kérdést: miért nem akarjuk fogadni a másik közeledését? Miért nem akarjuk, hogy jót kapjunk, hogy jó legyen nekünk? Ha erre az adott pillanatban pontos választ tudunk adni – azért, mert kimerültek vagyunk, stresszesek, vagy haragszunk a másikra –, akkor ne legyen szex. Viszont, ha nem tudunk válaszolni, akkor miért ne mennénk bele?

Amíg a szexen hezitálunk, már rég csinálhatnánk is (nevet).

Ha arra gondolunk, hogy valami jó fog velünk történni, könnyebb megtörni a passzivitást. „Tegyünk szándékot a szexbe” – javasolja Esther Perel is. A szex súlyozása lejjebb kerül az évek során, de véleményem szerint fontos, hogy jelen legyen a kapcsolatban.

F. R./WMN: Mi van akkor, ha a szex nem, viszont a rendszeres maszturbálás nagyon is része egy kapcsolatnak? Mire utalhat a párkapcsolat mellett végzett önkielégítés?

B. Zs.: A pácienseim körében, akiknek a többsége huszonöt és negyven éves, nagyon gyakori a párkapcsolat mellett végzett önkielégítés. Ennek számos oka lehet: előfordulhat, ha például különböző szexuális étvággyal rendelkezik a pár. Van, hogy az ember nem akarja zavarni a másikat az igényeivel, amikor látja, hogy az fáradt, le van terhelve, hanem diszkréten elvonul. Ahogy mentorom, Lux Elvira mondta mindig: „magad uram, ha szolgád nincs”. Egyre többször találkozom ugyanakkor azzal a jelenséggel, hogy a férfi nem igényel annyi együttlétet, miközben rendszeresen maszturbál. Ilyen esetben már komoly gondokra, akár merevedési zavarra is utalhat az önkielégítés:

maszturbálás során ugyanis csak magára kell koncentrálnia, nem kell teljesítenie a partner irányában, így csalódást sem tud neki okozni.

Előfordul emellett, hogy a párkapcsolatban megszűnik a szexuális vonzalom, és ezért kezd el rendszeresen önkielégíteni egyik-másik fél. Persze azt sem szabad elfelejteni, amikor a maszturbálás a közös játék részévé válik, és kiegészíti a szexuális élményt, hiszen ez is gyakori.

F. R./WMN: Szerinted miért tabu még mindig a szex?

B. Zs.: A mai kor paradoxona: annak ellenére, hogy a szex szinte megkerülhetetlen része a mindennapjainknak – az internet, a média és a filmek is át vannak itatva szexuális tartalmakkal –, egyéni szinten mégis keveset tudunk a szexualitásról, annak lényegéről. Az iskolai felvilágosítás csupán a veszélyekre és betegségekre összpontosít, az internetről és a pornófilmekből pedig sokszor káros, félrevezető információkat kapunk. De a tabusításban nagy szerepe van a nevelésnek, neveltetésnek is.

F. R./WMN: Hogyan hatnak a családi minták arra, ahogy a szexualitáshoz viszonyulunk?

B. Zs.: A családi mintának, a szocializációnak mindenre befolyása van. De szerencsére az élet sokszor kompenzál abban az esetben is, ha a szülőktől nem kapjuk meg a megfelelő mintákat a szexualitást illetően.

A legtöbb családban nem beszélnek a szexről, mégsem lesz mindenki gátlásos.

Beszerzi máshonnan az információkat. Nemcsak a szülő hat ugyanis a gyerekre, hanem más felnőttek – tanárok, nagynénik, nagybácsik, a szülők barátai – és a kortársak is. Az, hogy ki honnan szerzi a felvilágosításhoz szükséges információkat, az elmúlt évtizedekben szinte alig változott: a szülők sosem voltak előkelő helyen a dologban, a kortársak helyét pedig az elmúlt években átvette az internet. Azok vannak rosszabb helyzetben, akik egy szexuálisan nagyon zárt családi miliőben nevelkednek, és tényleg csak a családjuk hat rájuk.

F. R./WMN: Az is közrejátszik a szexualitás iránti szemérmességben, ahogy a meztelenség a családban kezelve van?

B. Zs.: Igen. Volt például olyan női páciensem, aki még a saját édesanyját sem látta soha meztelenül. Nincs arra vonatkozó szabály, hogy ideálisan mennyit kellene meztelenül látni a szüleinket, az azonban, ahogy a családban a meztelenséget kezelik, erősen kihathat a gyerek testéhez való viszonyára.

Kamaszkorban már megjelenik a természetes szemérem, így az is nagyon káros, ha a szülők akár humorba ágyazva tesznek megjegyzéseket a gyerek testére.

Ezek komoly sérüléseket, erős, a későbbi szexuális életre is kiható szégyenérzetet generálhatnak, ha nincs, ami vagy aki kompenzálja ezt a hatást.

F. R./WMN: Mikor és hogyan érdemes elkezdeni a szexről való beszélgetést a gyerekeinkkel?

B. Zs.: Freud szerint a személyiségfejlődés nem más, mint a szexuális fejlődés folyamata; a kettőt nem lehet különválasztani.

A szexről már akkor el lehet kezdeni beszélgetni, amikor a gyerek felteszi az első kérdését ezzel kapcsolatban.

Olyan tündéri kérdéseik szoktak lenni, amikre nyugodtan lehet játékosan, az életkoruknak és az érettségi szintjüknek megfelelően válaszolni. Annak a szülőnek van könnyű dolga, akinek a gyereke nyitott személyiség, és mer kérdezni – ilyenkor tudni lehet, hol tart a kíváncsiságában.

Annak ellenére, hogy szexuálpszichológiával foglalkozom, ahogy a családok többségében, nálunk sem volt mindennap téma a szex. Viszont sok felvilágosító könyvünk volt otthon gyerekeknek. A Peti, Ida és Picuri nagy kedvence volt a három gyerekemnek, ma is kapható egyébként, az unokáimnak is megvettem már. A három-hat éves korosztálynak képregény formájában, játékosan és őszintén mesél kényes témákról: arról, hogyan „készül”, és születik a baba, mi történik, ha egy pici érkezik a családba. A megjelenésekor hatalmas botrányt okozott itthon; ha lett volna internet, legalább annyira kiverte volna a biztosítékot, mint ma a Meseország mindenkié című kötet.

  

F. R./WMN: Mi okozza a legnagyobb gátat a szülők számára, hogy nyíltan beszéljenek a gyerekükkel a szexről?

B. Zs.: Elsődlegesen a saját neveltetésük, illetve az, ahogyan felnőttként a szexualitást kezelik – hiszen, ahogy már említettem, a szülői minta a későbbiekben átírható tapasztalatokkal. Van, hogy a szülő érzi, hogy fontos lenne, és szeretne beszélni a gyerekével, a kamasz ugyanakkor elzárkózik tőle. Az egész kérdést a szülő és a gyerek részéről is áthatja egy oda-vissza szemérem, az egymásnak való megfelelési vágy, ami nagyon megnehezíti a dolgot.

F. R./WMN: A könyvetekben a lányod, Julcsi őszintén mesél a saját szexualitása megéléséről, felfedezéséről. Ilyen, amikor a szexfüggőségről szóló fejezetben elmeséli, hogyan lett egy taxizásából egyéjszakás kaland. Szülőként milyen érzés volt megismerni ezt a történetet?

B. Zs.: Annak ellenére, hogy szexuálpszichológus vagyok, nem volt könnyű, hiszen a gyerekemről van szó. Viszont örülök, hogy felvállalja magát, és önálló életet él. Szexuális témákban nehéz őszintének lenni, a gyerek sokszor attól tart, a szülő csalódik benne, ha elmesél ezt-azt. Érdekes volt megtapasztalni, hogy hol húzódik az a határ, amibe még bele szabad kérdezni, hol van az a pont, ami még egyikünkben sem okoz szemérmet, zavartságot.

Természetes, hogy a gyerekünk életének van egy olyan része, amiről nem tudunk, ezt el kell fogadni. A lényeg, hogy meglegyen az az alapvető bizalom, hogy ha kell, ha baj éri, tudja, segítségért fordulhat hozzánk. Talán ez a legfontosabb, amit minden szülőnek tudatosítania a gyerekében.

Filákovity Radojka

Fotók: Standovár Júlia