8+1 fura dolog, amiért csodálatos szülőnek lenni

–

1. Amikor egy terv – rohadt lassan –, de működik

Egyszer olvastam, hogy egy gyereknek NYOLCSZÁZSZOR kell elmondani valamit, hogy megtanulja. Teljesen igaz, ha arról van szó, hogy körül kell nézni az úttesten, kezet kell mosni pisilés után, és használni a szalvétát étkezéskor. De totálisan tévedés, ha arról van szó, hogy b.zmeg – az első hallás után megy. Viszont ezeknél a nyamvadt kis nyolcszázas dolgoknál az ember nagyjából a hétszázadik környékén úgy érzi, hogy egy feneketlen kútba önti bele az okosságot, és soha nem lesz eredménye. Aztán, kissé fásultan ugyan, de elvánszorog a bűvös nyolcszázig, és 

egyszer csak azon veszi észre magát, hogy a gyereke MAGÁTÓL körülnéz, kezet mos, szalvétát használ. 

És akkor jön a mindent elsöprő, a Szupercsapat Hannibálját idéző érzés: imádom, ha egy terv működik! Pláne, ha éveket raktam bele.

2. Monománia a maga teljességében (amikor már pénzed is van rá, vagy nincs, de a gyerek kedvéért…)

Szerintem majdnem mindenki tudja, milyen több évadnyi sorozatot megállás nélkül ledarálni… de erre azért utoljára egyetemistaként van lehetőség óriási áldozatok nélkül. Egyébként marad a kispolgári, napi egy-két-három rész. Na, ha gyereked van, akkor ehhez hasonló monomániáknak hódolhatsz teljesen legálisan. És kábé ötéves koruktól már egészen jó dolgokra kattannak rá, például, miután kiolvastad a Rumini-sorozatot, elmehetsz a szabadulószobába, aztán már csak párat kell aludni, és teljes mellszélességgel belevetheted magad a Harry Potter-univerzumba. Amikor én lettem a kötetek rajongója, még szó sem volt világméretű merchről, nem lehetett a harrypotteres ruhákat, társasjátékokat, jelmezeket, szirszarokat venni, és nem várt 13423853 tematikus program, hely, lehetőség – amiket felnőttként viszont kénytelen voltam kipróbálni száz zsák aranyért, mert hát „a gyerek odavan érte”. Te meg hősiesen kiélvezed minden pillanatát. 

3. A testi folyamatokhoz való természetesebb viszonyulás

Én is emlékszem rá, hogy a Szex és New Yorkban egy komplett rész szólt arról, milyen megalázó volt, amikor Carrie pukizott Big előtt. Nem mondom, hogy én aztán bárki előtt pukizom, de azért na. A gyerekes élet testi kihívásai a szülés utáni időszaktól kezdve a gyerek emésztésével kapcsolatos jelenségeken át megedzi az embert. 

Valaki pukizik, mind nevetünk, és haladunk tovább az életben. 

De nemcsak a pukival van így, hanem egyéb dolgokkal is. Egyszerűen azt tanuljunk meg, hogy a testünk működése az élet természetes velejárója, így van ez a gyerekeknél, de a felnőtteknél is. 

Múltkor forgatás előtt Bandi (D. Tóth András, a WMN videódivíziójának vezetője, amúgy kétgyerekes apa) szó szerint elküldött pisilni – és milyen jól tette. Zsenge nem-anyuka koromban ezt valószínűleg durva határátlépésnek éltem volna meg, most viszont jót mosolyogtam, mert én is szoktam ezt csinálni emberekkel. A gyerekekkel kapcsolatos testi működések, legyen szó emésztésről, takonyról vagy bármiről, egyszerűen megtanítanak arra, hogy ezek az élet természetes velejárói. Lehet a f…t csipkekesztyűvel fogni, de a gyerekeket nem.

4. Amikor úgy mondhatod azt, hogy „én megmondtam”, hogy tényleg

Jó, tudom, ez egy kicsit gonosz, és nyilván nem olyan szitukban élvezi ki az ember, amikor vér folyik, hiszen ennyire egyetlen szülő sem kárörvendő. De amikor elmondod négyszer, hogy ha nem vesz sálat, akkor fázni fog, de juszt sem vesz sálat, és öt perc múlva már mondja is, hogy fázik (mert a kisebb gyerekek még nem tartják vissza ezt az információt, mint a felnőttek, akik inkább leharapják a nyelvüket és csendben szenvednek). És akkor közvetlenül az előtt, hogy átadod a saját sálad (jó, én egyáltalán nem vagyok fázós, sálat csak dekorációs céllal viselek), elmondod, hogy te megmondtad. Mivel egy viszonylag tét nélküli dologról van szó, tényleg kéjes örömmel lehet kimondani azt a bűvös „én megmondtam”-ot.

5. Csomó mindent megtudsz a világról (egy részét újra, de hát ismétlés a tudás… mije is?)

Nyerő helyzet a Google korában szülőnek lenni, komolyan, csodás dolog megtalálni és újra tudatosítani magadban a választ a gyerekek világgal kapcsolatos kérdéseire, 

beszélgetni a fizikáról, a történelemről, az irodalomról, életről, halálról. Egy csomó olyan téma került elő a gyerekeim érdeklődése mentén (pedig még csak kisiskolások), amiket évtizedekkel ezelőtt, amikor épp tanultam róla, egészen más szemszögből néztem, csak kötelességtudatból foglalkoztam vele. Most a bogaraktól a csillagokon át az emberi test működéséig (pedig az régen is eléggé érdekelt) csomó dologgal kapcsolatban van lehetőségem sokkal komplexebb látásmóddal és a világ összes információjával (meg persze mindnek a szöges ellentétével) a zsebemben újra és alaposabban megismerkedni.

Más kérdés. hogy nekem már mérsékelten épülnek az idegpályáim, úgyhogy a frissen szerzett tudás egy részét mintha egy lyukas edénybe önteném, de legalább többször rá tudok csodálkozni bizonyos dolgokra. Ugyanennek az alfaja az ifjúsági irodalom, ami elképesztő mértékben gyarapodott az ifjúkorom óta. Számtalanszor kapom magam azon, hogy egy-egy izgalmasabb könyvet, amit még közösen olvasunk esténként, a gyerekek elalvása után suttyomban tovább olvasok, annyira érdekel.  

6. „Egy gyerekmenüt kérek szépen”

A gyerekmenüben nem az az élvezetes, hogy elkészítheted, nyilván. Hanem az, hogy a gyerekeidnek köszönhetően egy csomó olyan, úgynevezett comfort foodot, vagyis kényelmi ételt ehetsz, amit korábban eszedbe sem jutott volna megcsinálni/megvenni. Mielőtt gyerekeim születtek, nagyjából kétévente jutott eszembe húslevest vagy bolognai spagettit készíteni. Most hetente kerül elő, és ha ilyen sűrűséggel nem is vágyom rá, azért az őszi-téli időszakban egy forró húslevesnél kevés jobb étel létezik. Van néhány olyan étterem is, ahova sosem jutottam volna el, ha nincsenek gyerekeim, és még egy csomó hely, ahol meg sem néztem volna a gyerekmenüt, miközben bizonyos helyzetekben nekem is az a legjobb választás.

7. A gyerekek kapukat nyitnak

Természetesen az évek óta meredeken emelkedő családi pótlékra gondolok. Jó, viccelek. De a mindennapi élet tele van olyan helyzettel, aminek révén egy-kettő-három-négy cuki gyerek farvizén a szülő is előnyökhöz juthat. Helyeket adnak át, sorokban vesznek előre, és a reptereken elsőbbségi utasnak számítasz, pedig nem is fizettél érte extra díjat. Néha még a kormányablakban is előre vesznek, nem viccelek. 

Bármilyen ügyintézésre készülsz, érdemes magadnál tartani egy gyereket, „sosem lehet tudni” alapon.

8. Egy ember életében ott lehetsz a legelső elsőktől egészen sokáig

37 évesen, azt hiszem, az életem legtöbb Nagy Első Alkalmán már túl vagyok, pedig imádom az új élményeket, de eljutni egy újabb országba, vagy megnézni egy új filmet már közel sem akkora élmény, mint az ember életének első külföldi utazása (amire emlékszik) vagy legelső moziélménye. Szülőként a kis kiterjesztett éneddel egészen sokáig élheted újra a nagy elsőket. Ez félig egy külön pont, de azért ide tartozik, hogy egy csomó mindent te mutathatsz meg a világból a gyerekednek, és az is csodálatos pozíció, hiszen egyszerre vagy a szuper élmények előidézője, és az, aki a gyerek lelkesedésének köszönhetően újra rá tud csodálkozni a dolgokra. Ami ennek további folyománya, hogy rendesen teremthettek egy új, saját kis világot, amiben a közösen felfedezett élményeket együtt élitek át újra meg újra. Természetesen nem ész nélkül, de azért egy kicsit minden szülőnek van lehetősége a maga képére formálni a gyerekét, és azokat a dolgokat megszerettetni vele, amiket ő is szeret (lásd még: a korábbi harrypotteres pont).

+1. Akármekkora seggfej vagy, a gyereked szeret*

A legnyálasabb pont, és nagyon rövid is, de azért nagyon fontos leírni: szülőnek lenni azt jelenti, hogy oda-vissza megtapasztalod a feltétel nélküli szeretetet. Nem tudsz olyan seggfej lenni, hogy a gyereked ne szeressen (itt persze muszáj megjegyeznem, hogy a legnagyobb bűn ezzel visszaélni).

Ha kiabálsz, ha „én megmondtamozol”, ha megsértődsz rá, miközben amúgy te vagy a felnőtt, és alapvetően tudod, hogy neki sokkal nehezebb kezelni a benne dúló indulatokat, ha lusta vagy teljes odafordulással lenni az irányába, akkor is szeret.

Te vagy számára az alfa, a kiindulási alap (ami aztán később a pszichológushoz is eljuttatja, de mindegy), és kis kilengésekkel csodálatosnak lát. Ahogy te is őt, még kisebb kilengésekkel. Bocs a nyálas befejezésért, de hát ez van. És azért plusz egy, mert egyáltalán nem fura, hogy ez csodálatos, mert tényleg az.

*Ezt az állítást kéretik kellő önkritikával kezelni, illetve nem a bántalmazókra érteni, bár sajnos a pszichológia mai állása szerint rájuk is igaz, legnagyobb bánatomra.

A képek a szerző tulajdonában vannak

Tóth Flóra