Sorban állni a telefonfülkéhez Balatonon, felhívni a pontos időt – Dolgok, amiknek az emléke is kihal majd velünk
„Jézusom, abba sem lehet hagyni a felsorolást” – írja Dóra a kommentszekcióban arra a kérdésemre, minek fog még az emléke is kihalni a 70-es, 80-as évek szülötteivel együtt. Gyere, merülj el velünk a Limó italporos ízű, Fa szappan illatú, Poptarisznyától hangos múltban. Fiala Borcsa gyűjtése.
–
„Az élet internet nélkül.”
„Hogy az áruházban bemondják a hangosbemondóba, hogy XY keresi az anyukáját. Manapság mintha a gyerekek már mobiltelefonnal a kezükben születnének.”
„Azt néztük, ami ment a tévében.”
Ilyesmi válaszok jöttek arra a kérdésre a Redditen, mik azok a dolgok, amiknek még az emléke is el fog tűnni a 70-es, 80-as évek szülötteivel együtt?
A listát persze ’77-es születésűként én is ki tudnám egészíteni, még pontosan emlékszem arra az időre, amikor:
- hétfőn nem volt tévé EGYÁLTALÁN
- egyébként is csak két csatorna volt (így amikor 15 évesen egy angol nyelvi táborban összeismerkedtem két olasz fiúval, akik a náluk található több tucat tévécsatornáról számoltak be, meggyőződésem volt, hogy nagyzolva hazudoznak…)
- a nagymamám, ha meg akart lepni, dísztáviratot küldött a születésnapomra
- nem lehetett farmernadrágot kapni, vagy ha igen, akkor egy színben és egy méretben
-
össze tudtuk állítani a saját műsoros kazettáinkat, sőt, ez ajándéknak sem volt rossz
- órákig vártunk a társaságban valakire a Moszkván az óra alatt, abban a reményben, hátha mégis felbukkan
- 15 évesen nemcsak cigarettát tudtam minden gond és gyanú nélkül vásárolni, de a kocsmában is kiszolgáltak
A kérdést aztán bedobtam a Facebook-oldalamon is, és olyan fantasztikus, színes-szagosan nosztalgikus válaszok jöttek, olyan sok mindenkit feldobott és megmozgatott, hogy muszáj veled is megosztanom őket.
„Kétforintos buszjegy a buszon automatába dobva, érmés telefon, ami persze mindent benyelt, 4.50-ért három gombóc fagyi, és egy hétig várni a barátnő levelére, amin bélyeg van.” (Ildikó)
„Őrsvezető voltam a Mókus őrsben nyolcadikban. A valaha megélt legemlékezetesebb VIP-tudat, pedig ennél fényévekkel magasabb pozíciót is megugrottam felnőttként.” (Erika)
„Külön buszjegy és külön villamosjegy. A szülinapi zsúrokat még a saját lakásainkban tartottuk, nem voltak játszóházak, a szülők találtak ki játékokat a kisebbeknek.” (Dóra)
„A közértben kávét darálni! Isteni volt az illata.” (Franciska)
„Bravo újságból posztereket kiszedni, és felragasztani a szobánk falára. Elmenni egy hétre vízitúrára úgy, hogy a szüleinkkel közben nem is beszéltünk.” (Dóri)
„Az NSZK-ból csempészett almaillatú Fa szappan a fehérneműk között… Limó-por zacskóból nyalogatva.” (Gabriella)
„Az ofő azt mondja, hogy szombaton reggel nyolckor indulunk kirándulni. Nekünk, a nyolcéves gyerekeknek. És szombaton reggel nyolckor ott voltunk a suli előtt. Az egész osztály… (Nem ment se e-mail, se telefon a szülőknek, az információt mi, nyolcévesek vittük haza a fejünkben.” (Noémi)
„A barátnőm háza előtt állva, a kapu fölött kiabálni a nevét, hátha otthon vannak, és kiengedik bringázni.” (Adrienn)
„A Traubisoda, amit a közértben a kasszás néni nyit ki a kincstári sörnyitóval.” (Kinga)
„Anya ordít a tévé előtt ülve: kicsit jobbra, kicsit visszább, most jóóóóó, ne piszkáld – a teraszon antennát állítgató Apának.” (Tünde)
„Felhívni a pontos időt.” (Livi)
„Parfümmel illatosítani a kézzel írt levelet. A borítékot csillogós matricával leragasztani, és heteket várni a válaszra. Nejlon iskolaköpeny, vasalónyommal finoman gazdagítva.” (Paula)
„Lejárt telefonkártyát gyűjteni. Meg rágópapír-gyűjteményt cserélgetni. Szalvétagyűjtemény, szappangyűjtemény… És a külföldről hozott fém, üres üdítős dobozokkal díszíteni a szekrény tetejét. Ipi-apacsozni, gumizni, sörizni. (Nem a pia!) Sorban állni a telefonfülkéhez Balatonon. Mandarint és mogyorót kapni mikulásra. Fotexben előhívatni a képeket, és gondosan albumba rakosgatni.” (Dóra)
„A HI-FI-torony mellett ülve várni a kedvenc számaidat a Poptarisznyában vasárnap délután, ujjaddal a REC gombon, és aggódni, ráfér-e még az egész szám a kazettának arra az oldalára. Aztán fonetikusan ráírni az együttes nevét és a szám címét a kazettaborítóra.” (Nikoletta)
„Ha megbeszéltük, hogy egy hét múlva találkozunk valahol, akkor mindenféle ezerkörös egyeztetés és késés nélkül találkoztunk ott.” (Mária)
„Telefonkönyvből neveket és számokat kikeresni. Takarékbélyeget gyűjteni. Emlékkönyvekbe rajzolni, írni.” (Adrienn)
„24 kockás FUJI-tekercset ellőni egy hétvégi iskolai kiránduláson, majd várni, hogy hány kép sikerült.” (Zsuzsa)
„Írógéppel írni hivatalos levelet, és postán feladni.” (Ildikó)
„Amikor a lakótelepen bandázó gyerekeknek, felnőtteknek valaki lekiált az egyik ablakból, hogy kezdődik a Rabszolgasors, és percek alatt kiürül az utca.” (Erika)
„Üvegvisszaváltással és papírgyűjtéssel zsebpénzt keresni, majd az azon vásárolt tejport azonnal elnyalogatni. A mérleghintán döccenésig szórakozni. Takarékbélyegben tartani a pénzed. Oroszul beszélni, sőt énekelni.” (Anett)
„Ha valaki nem vette fel a vezetékes telefont, azt hittük, nincs otthon. Ha a mobilt nem veszi fel valaki, akkor azt gondoljuk, hogy meghalt/gyűlöl/elrabolták/hasonló szörnyűség.” (Veronika)
„Betárcsázós internet szürreális marsi hangját hallgatni, egy klikkelés után tíz másodpercet várni…” (Gabi)
„Ha telefonáltál valakinek, nem volt szükséges megkérdezni, hogy hol vagy, tudsz-e beszélni.” (Ágnes)
„Rettegés az órán, hogy vajon hol nyílik ki a napló.” (Krisztina)
„Ütögetni a vezetékes telefon villáját, hogy adjon már vonalat.” (Tamás)
„Ikertelefonnál várni a vonalra. És egyáltalán, telefonkötvény megvásárlása után öt évvel végre vonalas telefont kapni.” (Attila)
„Táborba menet hordozható magnón ordíttatni a zenét, amíg le nem merül a nyolc darab góliátelem.” (Alexandra)
„A legkisebb kéznél lévő gyermek távirányítóként való bevetése.” (Emese)
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Fortepan/Bauer Sándor