Masszív piálás, eszement zabálás és vadászat a kollégákra a jakuzziban – Az elutazós csapatépítő tréningek értelmezési lehetőségei

–

Meggyőződésem, hogy a szerelmet, akárcsak a tolvajt, leginkább az alkalom szüli. Jobb szeretünk persze villámcsapásban, „meglátni és megszeretni”-ben, eleve elrendeltségben, nagy ő-ben vagy a csillagokban hinni, mégis csak romantikusabb úgy a megismerkedési sztori, de a valóság azért általában sokkal prózaibb.  

Nem saját gondolat ez amúgy, olvastam már pszichológiai kutatásokat ebben a tárgyban, és nagyon úgy tűnik, a vágy első számú gerjesztője a lehetőség, mondjuk, ezt nevezhetjük „csillagok állásának is”, ha akarjátok.

Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy két ember nagyobb eséllyel kívánja meg egymást egy házibuliban a diszkógömb alatt pörögve, mintha véletlenül elmennek egymás mellett az utcán, vagy az egyik csomagolja a másiknak a parizert a közértben.

Az úgynevezett játékos csapatfejlesztő tréningeket azért szervezik jó sok pénzért a cégek, hogy a közösen átélt intenzív élmények összekovácsolják a munkatársakat, elsimuljanak a konfliktusok, vagy kicsatornázódjanak például egy paintballozásban, legyenek a dolgozóknak közös emlékeik a fénymásoláson és a végtelenül unalmas meetingeken kívül.

Van olyan cég, ahol ez családi napok formájában történik

(mivel ezek is kötelezők, de legalábbis elvárt a részvétel, szintén nem egyöntetűen népszerűek, hisz igazából sokan inkább a barátaikkal főznének szombaton halászlevet, ha már nem azokkal az emberekkel, akiket amúgy is kénytelenek nézegetni a hét öt napján a kantinban).

Aztán van, ahol valamilyen kalandtúrára viszik a kollégákat, de nem ritkák az akár több napos vidéki elvonulások sem, ahol wellness szállodák szolgáltatásait próbálgatják ki együtt a munkatársak a tréningek után. Nem egy, nem két, nem tíz házastársi pufogást hallgattam végig az elmúlt években (jó sok multis ismerőssel, baráttal bírva) a tivornyába fulladt csapatépítők kapcsán, ezért merült fel bennem a kérdés: mi végre is vannak ezek tulajdonképpen? 

Leginkább az otthon maradó házastársak panaszkodnak persze, akik nehezményezik, hogy a társuk eltűnik egy hétvégére a család életéből, de hallottam nyögni olyan embert is, akit vezetőként viszonylag gyakran küldenek tréningre, és persze a csapatát nem hagyhatja magára a kapitány, bár a pokolba kívánja az egészet, és sokkal jobb ötletei lennének a hétvégéi eltöltésére a hatvanórás munkahét után.

Persze vannak, akik kifejezetten örülnek a lehetőségnek

A főnök fizeti a szállást, a kaját, van pia bőven, szinte olyan ez, mint egy vidéki lagzi. Ott is boldogan ölelkezik az ember félismerősökkel és távoli rokonokkal pár feles után.

Apropó, ölelkezés: hát van az is. Tegye fel a kezét, aki még sosem tapasztalta, hogy egyes kollégái (khm) feltűnően nyitnak egymás felé az oldott hangulatnak köszönhetően!

Persze bizonyára vannak cégek, amelyeknél ez sosem fordul elő, sőt, az SZMSZ is tilt minden efféle közeledést, a kollégák pedig erősen szabálytisztelők, de azért nem hiszem, hogy meglepetésként ért bárkit, amit az imént vázoltam, bizonyára hallottatok pajzán történeteket ti is, amelyek szigorúan másokkal estek meg.

Tudom, tudom, azt mondhatjátok erre, aki „foglalt”, mégis él az ilyen lehetőségekkel, az bárhol máshol is rábukkanhat kínálkozó alkalmakra. Ebben nyilván van igazság. Senkinek sem tartanak a fejéhez fegyvert, hogy „igyál, aztán vedd célba gyorsan a házinyuladat!” De azért mégiscsak van valami emberkísérlet jellege számomra ezeknek a céges buliknak.

Engedj össze egy rakás ivarérett embert, akik közül nem egy magányos vagy boldogtalan a kapcsolatában épp. Vagy egyszerűen csak fásult, unatkozik a hétköznapokban. (Ki nem az olykor?) Emeld ki őket a mindennapi környezetükből, szervezz nekik izgalmas programokat (buzogjon az adrenalin!), aztán etesd és főleg itasd őket, és teremts keretet nekik ahhoz, hogy minél közelebb kerülhessenek egymáshoz indoor és outdoor. Mutasd meg Irént a medencében tangában, engedd, hogy Jenő bicepszét nyomogathassa Vali, a laboros kollegina falmászás előtt, majd lebeghessen macskanőként a kötél végét szorongató férfi feje felett az addig csak fehér köpenyben látott munkaerő, akiről bebizonyosodik, hogy amúgy vonzó nő, ahogy közeleg az este, egyre inkább. (A valóságshow-k receptje is ez különben.) 

Az eredmény?

Minden bizonnyal sok mesélhető „katonaságtörténet” oltári beb.szásról, kollégák előtti beégésről, pont a főnökkel történő szerencsétlen, félrészeg csörtéről, napvilágra kerülő titkokról, amelyeket soha a büdös életben nem akartál tudni, de ha már tudod, terjeszted is.

És aztán vannak „egyéb” sztorik is, amelyekre vagy kevéssé emlékszik az ember utóbb, vagy emlékszik, de bár ne emlékezne.

Gondolom, veled még sosem történt ilyesmi. De talán a környezetedben már volt olyan, aki feltette a kérdést: tessék mondani, a csapatépítőket azért szervezik a cégek, hogy jó sok ideje szabaduljon fel a jövőben a dolgozóknak, miután eredményesen megszabadították őket a családjuktól?   

Gyerünk, mondjátok! Mit gondoltok a csapatépítőkről?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Deagreez

Kurucz Adrienn