„A nyers Bandikáé, az égett az enyém, jó étvágyat!” – A WMN nyárbúcsúztatójának legszebb pillanatai

–

A csapatépítő házigazda szerepéért két pályázó indult: DTK, illetve Dominika a salesről. Nagyon erős volt a verseny, így innen is gratulálunk a második helyezett Dominikának, aki a következő pályázattal indult:  

Domi Gyomaendrődre hívott minket csapatot építeni – attól a pillanattól fogva, hogy megérkezett az irodába, minden hónapban megemlíti, hogy igazán ellátogathatnánk hozzájuk. A következő programokkal kecsegtetett: „Van nálunk strand, termálvizes fürdő, a »Harang«, ami egyszerre mozi, kocsma, kávézó és dzsúdóterem. Tizenhat holtágunk van, amin lehet csónakázni, és apukámnak nagyon jó a marhapörköltje. A négyes főutat most újítják fel, úgyhogy kábé három óra lejutni, de ha jövőre mennénk, akkor már két óra alatt megtehetnénk, ami igazán nem vészes.”

Szóval DTK győzött, aki jóval közelebbi helyszínnel indult a tenderen. Ő koktélozással egybekötött grillpartival készült (sőt azt is bevállalta, hogy a buli végén elpakol utánunk).

Ettől függetlenül egyszer biztos elmegyünk Dominikához is, hogy megigyunk valamit a legendás Harangban… 

Vajon ennyi kaja elég lesz? Á, nem lesz elég, vigyünk még többet!

Szerkesztőségünk eposzi jelzője a hedonista: habzsoljuk a gasztronómiai élvezeteket. Erre pedig egy csapatépítő tökéletes alkalom. Mindenki villoghat a legjobb receptjével, vagy kipróbálhat valami nagyon kúl comfort foodot, amivel a hétköznapokban csak szemez. 

Volt, aki magabiztosan huszonöt adagot készített (hisz úgyis azt fogja enni mindenki, annyira mennyei recept); volt, aki szimplán páni félelemmel gyártott ételt, nehogy éhen vesszünk. Ismerve magunkat, ennek volt is némi alapja…

A lényeg: DTK hűtőjében most két hétre és huszonöt emberre elegendő étel van.  

(Csak Erika tonhal- és Szentesi kukoricasalátája fogyott el teljesen.)

A parti tulajdonképp azzal kezdődött, hogy az iroda két „díszhíme” lestoppolta a grillsütőt. Megkaphatták a legnemesebb pozíciót, amit csak lehet egy kerti sütögetéskor: a mesterséfét. Gáspár és Bandi megnyugtattak minket, hogy a legjobb kezekben van a vacsoránk. Bandi begyújtotta a grillt, Gazsi megsütötte a húsokat. 

Mi pedig végül a „zsűri székéből” néztük, hogyan égetik szénné a vacsoránkat.

„Egy télikabátból meg tudod ítélni, hogy akarod-e azt a pasit, vagy nem”

– jegyezte meg mindeközben egy másik asztalnál olvasószerkesztőnk, Both Gabi, amit mi azonnal az Év Aranyköpésének nyilvánítottunk. (Csak annyi fűznék hozzá: szerintem a cipőjéből is, és ebben Csepelyi Adri is egyetért.) Gyárfás Dorka, Mezei M. Katalin, Filákovity Radojka, Kurucz Adri és Gabi hevesen legyezték magukat a lenti teraszon, és kuncogtak – elég forró témába csaphattak bele, mert egyszer csak a következő mondat ütötte meg a fülemet: „A Palival a Laci erkélyén jöttem össze, a Lacival meg a Pali gangján.” (Találgassatok csak nyugodtan, ki mondta, úgysem árulom el.) Ekkor böktem oldalba Flórát, hogy talán át kéne ülnünk oda, Gazsiék bénázása úgyis kezd unalmassá válni, ott sokkal jobb a beszélgetés.

Nem volt erre időnk, mert hirtelen felbukkant Anna a polaroid gépével, és elfelejtettük, mit is akartunk, hová indultunk. Képszerkesztőnk ugyanis ezerrel kattintgatta végig az estét, részben az instant fényképezővel, részben a munkagépével is. Az este folyamán megkapta élete bókját Radojkától, akinek a barátja híres fotós, és nem győzte dicsérni Anna munkáit.

Ő meghatottságában azon nyomban felhívta az anyukáját, hogy elmesélje neki. Aztán másnap reggel – miközben az irodában az előző este maradékait éltük fel reggeli gyanánt – ismét elmesélte meghatódva, hogy ez volt élete legjobb estéje. Nem tudjuk, hogy az erősre kevert vodkás koktéloktól, vagy csak azért, mert szimplán érzékenyek vagyunk amúgy is, de mindenkiből előjöttek az érzések.

Ekkor még mindig csak egy-két órája voltunk a partin, de ha előkerülnek a koktélok, ezek a témák egyből előjönnek. Mutatom, mit ittunk, ha esetleg te is biztosra akarsz menni:

Kókusz és kóla

három Coca-cola
jég
egy darab lime
40 ml Finlandia Coconut vodka

Grépfrút tonik

három deci tonik
jég
két-három gerezd grépfrút
40 ml Finlandia grapefruit vodka

„Két nőbe vagyok szerelmes, de egyik sem te vagy”

A grépfrútkoktélok és a vodka hatására a hangulat lassan, de biztosan feloldódott, és mindenkinek megeredt a nyelve. Dominika elmesélte kedvenc sztoriját arról, hogyan nem találta meg még az igazit (ti pedig ITT olvashatjátok), és persze azt is elmesélte, mi a stratégiája, hogyan fogja megtalálni a nagy őt. Kiszámolta ugyanis (mint Rachel a Jóbarátokban), hogy már csak egy éve van megtalálni az igazit, ha harmincévesen már gyereket szeretne.

Este tízig ezen vitatkoztunk, mert eléggé megosztotta a társaságot ez az elmélet: volt, aki szerint nem kéne ennyire tudatosan élnie, míg más teljesen egyetértett vele, és fontosnak tartotta, hogy legyenek elképzelései meg tervei. A vita vége az lett, hogy Domi finomított az álláspontján, és csak annyit mondott, hogy nem ragaszkodik őrülten a kerek számokhoz (csak harmincévesen fog kiborulni, ha nem jön össze semmi).

Erika időközben elcsórta Dominika telefonját, és tinderezett helyette, aminek hatására fiatal kolléganőnk még messzebbre került a házasélettől, és egyre közelebb pár újabb pszichopatához. Amúgy lehet, hogy csak nem kéne Erikát hagynia trollkodni. Vagy legalábbis nem szemüveg nélkül…

Oké, de hol van már a vacsoránk?

DTK mindeközben igazi házigazdaként fel-alá cirkált, mi pedig arra lettünk figyelmesek, hogy vészesen fogy az étel. Mint valami világvégefilmben, mindenki elkezdte számolgatni a maradék kókuszgolyót és aprósüteményt, hogy kinek mennyi jut még. (Bár a kókuszgolyóból is csak olyan maradt, aminek a közepében nincs meggy.) Ellenben ott árválkodott még pár marcipános keksz és egy csomó sós rúd. (Huhhh!)

Gazsi ekkor végre megérkezett a húsokkal, amit a közvetkezőképp tálalt: „A nyers Bandikáé, az égett az enyém. Jó étvágyat!”

Ekkor szerencsére megjelent DTK egy hatalmas adag görög salátával, egy tál tonhalkrémmel meg még egy tál majonézeskukorica-salátával, így meg lett mentve az este. (Aztán hazafelé menet még ki-ki bevert egy gíroszt a talponállóban.)

A srácok mentségére szóljon, egy csomó hús volt, ami tök jól átsült, úgyhogy én például egy baromi finom hamburgert készítettem belőle, és maximálisan elégedett voltam a főzőtudományukkal – csak hogy némi dicséret is eljusson hozzájuk, ne csupán a panaszkodás.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük még egyszer Krisztának, hogy vendégül látott minket – miközben ezt a cikket írom, ő valószínűleg még most is a lakását takarítja utánunk. És noha nem kérdezte, de azért előre megnyugtatnám: ne izguljon, szívesen jövünk máskor is!

 Szőcs Lilla

Képek: Kerepeczki Anna/WMN