Az EU történetének eddigi legnagyobb élelmiszerbotránya: így robbant ki (és itt tart most) a kergemarhakór-járvány

–

A kergemarhakór-botrány

1984 karácsonya előtt az angliai Sussexben található Stent Farm 133-as billogot viselő tehene furcsán kezdett viselkedni: a feje remegett, nem sokkal később pedig elvesztette koordinációs képességeit is. Az állat végül 1985 februárjában pusztult el, a boncolás eredménye viszont, amiből kiderült, hogy mi okozta a problémát, csak szeptemberben érkezett meg. Több mint egy évvel később, 1986 végén a szakemberek egy új betegséget ismertek el: a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalmát, közismert nevén a kergemarhakórt.

Ahogy egyre több tehén betegedett meg az Egyesült Királyságban, egyre többet foglalkoztak a problémával is, míg végül megállapították, hogy az állatok valószínűleg a hús- és csontliszt fogyasztása által fertőződtek meg. Ez egy olyan szarvasmarhatakarmány-típus, amit állati tetemek, köztük tehenek maradványaiból állítanak elő.

Nagyon leegyszerűsítve: a szarvasmarhák, amik természetüknél fogva növényevők, saját fajtájukat fogyasztották.

1988 júliusában az Egyesült Királyság kormánya végül betiltotta a hús- és csontliszt használatát a szarvasmarha-takarmányokban, de becslések szerint addigra már több mint egymillió fertőzött tehén húsa került forgalomba. A feltételezést viszont, miszerint a BSE nem terjed át az emberre, arra a tényre alapozták, hogy a hasonló idegrendszeri betegséggel – az úgynevezett surlókórral – fertőzött juhok húsát évszázadokon keresztül fogyasztották anélkül, hogy súlyosabb egészségkárosodást szenvedtek volna.

Az 1980-as években a tehéntetemekből származó, a csontról mechanikai úton szeparált húst olyan élelmiszerekben használták fel, mint a kolbászok, hamburgerek és húspástétomok,

ezek a készítmények tartalmazhatták a tehenek agyállományát és gerincvelőjét, azaz a BSE-fertőzött tehenek leginkább érintett részeit.

Miután pedig 1980-ban az Egyesült Királyság Margaret Thatcher vezette konzervatív kormánya megszüntette az iskolai ebédek tápértékének követelményét, az iskolai étkezdéket ellátó magáncégek azt szolgálták fel, ami a legolcsóbb volt: mechanikai úton leválasztott húsból készült termékeket, amik akár tizedannyiba kerültek, mint mások. 

Így 1990-re brit gyerekek egész generációja volt kitéve a potenciálisan fertőzött marhahúsnak – a gyorséttermi hamburgereknek, a születésnapi kolbásztekercseknek és az olcsó iskolai ebédeknek tulajdoníthatóan, de bárki, aki brit marhahúst fogyasztott, tudtán kívül veszélyeztette magát.

„A brit marhahús biztonságos”

Annak ellenére, hogy a brit marhák között kitört a szivacsos agysorvadás, a konzervatív kormány ragaszkodott ahhoz, hogy a marhahús fogyasztása mindenki számára biztonságos.

Ellenvéleményt két mikrobiológus, Richard Lacey professzor és dr. Stephen Dealler fogalmazott meg. Mindketten azzal érveltek, hogy a BSE-vel fertőzött marhahús fogyasztása okozhatja a Creutzfeldt–Jakob-szindróma (CJD) néven ismert halálos agyi rendellenességet. Lacey 1988 óta érvelt a BSE veszélyei mellett. A professzor hatmillió brit szarvasmarha, azaz a nemzeti állomány felének levágásában látta a megoldást, miközben Dealler a televízióban figyelmeztetett a fertőzött marhahús veszélyeire. Kiállásuk miatt mindkettőjüket támadások sorozata érte, Deallert eltávolították a kutatólaboratóriumából, és a garázsában kellett folytatnia a munkáját.

1990 júniusában Margaret Thatcher miniszterelnök, válaszul arra, hogy Franciaország és Nyugat-Németország betiltotta a brit marhahús importját, a parlamentben kijelentette: „A brit marhahús biztonságos”, ezzel pedig a több milliárd fontos marhahúsipar pénzügyi stabilitását a brit lakosság egészségét fenyegető veszély elé helyezték.

A hús biztonságosságát alátámasztandó, néhány parlamenti képviselő kamerák előtt, jóízűen fogyasztott tatárt, az egyik konzervatív képviselőt – John Gummer mezőgazdasági minisztert – pedig lefilmezték, amint négyéves lányával közösen egy furgonból vásárolt hamburgert eszik.

Ugyanabban a hónapban, amikor ez a reklámfogás megszületett, BSE-típusú betegségben halt meg Max, a sziámi macska, amit marhahússal etettek. Ez volt az első eset, ami bizonyította, hogy a betegség átadható különböző fajok között is. 1990-ben további 15 macskáról derült ki, hogy szivacsos agysorvadásban pusztult el, később pedig a betegséget tizennégy másik fajnál is felfedezték. Egyre nagyobb volt a félelem – amit a kormány elhallgatott, tagadott és lekicsinyelt –, hogy a szivacsos agysorvadás az emberre is átterjedhet. 

1994 augusztusában a 18 éves Stephen Churchill az általa vezetett autóval belerohant egy szemből érkező katonai teherautóba,

a fiú túlélte a balesetet, de az autó totálkárosra tört. Stephen nem tudta megmagyarázni, hogyan került a szemközti sávba, és mi vezetett az ütközéshez. A balesetet követő hónapokban Stephen mély depresszióba esett, és otthagyta az iskolát. Novemberben az anyja elvitte vásárolni, majd egy büfében ettek. Amikor később megkérdezte, hogy érezte magát, a fiú nem emlékezett a történtekre.

Mivel az orvosok a sokadik vizsgálat után is ragaszkodtak ahhoz, hogy Stephen depresszióban szenved, szülei tehetetlenül nézték, ahogy állapota egyre rosszabbodik: decemberre koordinációs problémái támadtak, és már a nevét sem tudta leírni. Stephen családja nem nyugodott bele a korábbi diagnózisba, és addig kértek újabb és újabb vizsgálatokat, míg végül 1995. február 13-án kiderült, hogy a fiú Creutzfeldt–Jakob-szindrómában, egy nagyon ritka agyi betegségben szenved, ami jellemzően idős embereknél fordul elő.

Stephen esetében azonban úgy tűnt, hogy a betegség a hagyományos verziójától eltérően fejlődik – ezért az orvosok a CJD egy új, korábban nem látott változatát kutatták.

Alig több mint két hónappal a diagnózis felállítása után, 1995. május 21-én a 19 éves Stephen meghalt. Az ő halála volt az első eset az Egyesült Királyságban, amit bizonyítottan a CJD új változata, a variáns Creutzfeldt–Jakob-szindróma (vCJD) okozott.

A kormány azonban csak majdnem egy évvel később, 1996 márciusában ismerte el, hogy a kergemarhakórral fertőzött brit marhahús fogyasztása az emberek esetében vCJD-t okozhat. Az év végéig további tizenhárom ember halt meg vCJD-ben az Egyesült Királyságban, 1999 végéig pedig 56 ehhez köthető halálesetről számoltak be.

Megkésett intézkedés

A 2000-es év a vCJD okozta halálesetek csúcsát jelentette: 28 ember halálának okaként jelölték meg a betegséget. Az Egyesült Királyság kormánya, ekkor már nem a konzervatívok, hanem a munkáspártiak vezetése alatt, mindezek ellenére csak 2001-ben tiltotta be a mechanikai úton leválasztott marhahús emberi fogyasztásra történő értékesítését.

Ez az intézkedés túl későn jött ahhoz, hogy megállítsa az 1980-as és 1990-es években megfertőződött emberek vCJD okozta halálát. Az 1980-as évek közepén született brit fiatalok variáns Creutzfeldt–Jakob-szindróma általi halálozása 2000-ben elérte a csúcsot, 2000 és 2010 között pedig további 87 emberről állapították meg, hogy vCJD-ben halt meg. 2010-re az Egyesült Királyságban regisztrált halálesetek száma évi háromra csökkent.

Az Egyesült Királyságban a kergemarhakór általi veszélyeztetettség valószínűsíthető csúcspontja (kb. 1989–1990) és a vCJD okozta halálesetek csúcspontja (2000-ben) alapján a fertőzéstől a halálozásig eltelt becsült idő körülbelül tíz év. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ szerint 2015-ig a variáns Creutzfeldt–Jakob-szindrómában elhunytak mindegyikére egy bizonyos genotípus – genetikai felépítés – volt jellemző.

Ha pedig az eltérő genotípusú emberek nem immunisak, hanem valójában az eddig szunnyadó vCJD-vel fertőződtek meg, a korábbihoz hasonló járványok a jövőben is megjelenhetnek.

A vCJD nemcsak az agyban, hanem a vérben is jelen van, különösen a fehérvérsejtekben

Éppen ezért, amikor valakit variáns Creutzfeldt–Jakob-szindrómával diagnosztizálnak, rögtön ellenőrzik, hogy adott-e valaha vért. Számos országban, például Franciaországban, Spanyolországban és Németországban egyáltalán nem adhatnak vért azok, akik 1980 és 1996 között több mint egy évet töltöttek az Egyesült Királyságban, de az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália is megtiltotta a véradást mindazoknak, akik ebben az időszakban legalább három hónapot töltöttek a szigetországban.

Annak ellenére, hogy a felsorolt országokban is hatalmas szükség lenne véradókra, az egészségügyi szervezetek még több évtizeddel a Creutzfeld–Jakob-szindróma első variánsához kapcsolódó halálesetek után is rendkívül óvatosak, ugyanis egyelőre nincs olyan vizsgálat, amely kimutatná, hogy a levett vér fertőzött-e vCJD-vel.

Egy 2013-as tanulmány becslése szerint az Egyesült Királyságban minden kétezer emberből egy lehet a betegség hordozója, de a vCJD-re jelenleg nincs teszt, hatékony kezelés vagy gyógymód.

Az azonban megnyugtató, hogy a legfrissebb adatok szerint 2022 januárjában nem volt olyan személy, aki aktív variáns Creutzfeldt–Jakob-szindrómával élne az Egyesült Királyságban.

2000-ben Stephen Dorrell volt egészségügyi miniszter sajnálkozását fejezte ki, amiért 1996-ban azt mondta az embereknek, hogy a brit marhahús fogyasztása „nem jelent kockázatot”. És bár ő már nem parlamenti képviselő, John Gummer, a BSE-járvány idején lelkesen hamburgert majszoló mezőgazdasági miniszter Lord Deben néven ma is a Lordok Házában ül.

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Liaison