Tapasztalt gyakornok hat ember munkájára és társai – Abszurd álláshirdetések

–

Nappali tagozatos hallgató, tíz év munkatapasztalattal, gyakornoki munkára kerestetik

Amikor egyetemistaként felkerültem Budapestre, több állást és albérletet hirdető csoportot és oldalt kezdtem követni azon az alapon, hogy hátha a végtelen görgetés közben szembejön velem álmaim lakása vagy munkája. És bár most sem költözni, sem munkahelyet váltani nem akarok, de továbbra is követem ezeket az oldalakat, mert egyrészt időről időre van olyan ismerősöm, aki keres, és segíthetek azzal, ha rátalálok egy számára megfelelő lehetőségre, másrészt jó képben lenni, hogy mi helyzet ezeken a területeken.

Nemrég belefutottam egy nagy vitákat kiváltó és össznépi felháborodást gerjesztő hirdetésbe, amiben egy cég tapasztalt gyakornokot keresett. Leírom még egyszer: tapasztalt gyakornokot.

Ez már önmagában oximoron, hiszen azért megy valaki gyakornoknak, mert még nincs tapasztalata az adott területen, maximum célirányú tanulmányokat folytat. De tudták fokozni: olyan karrierlehetőséget ígértek, miszerint, hogy ha jól csinálja azt a körülbelül öt különböző munkakört, amit ráosztanak, akkor akár szeniorgyakornok is lehet a „szerencsés” kiválasztottból. Mindezt pedig olyan ezerszer elpufogtatott, közhelyes szófordulatokkal próbálták még csábítóbbá tenni, mint a „céges snack”, a „szabadon használható iroda” és az „összetartó csapat”.

Amikor végigolvastam a hirdetést, először azt hittem, Baranyai Barna magyar–magyar álláshirdetési szótárának folytatásába botlottam bele, ám a kommenteket csekkolva rá kellett ébrednem, hogy ez nem az ő humoros írásait megjelentető, hanem egy álláshirdetéseket összegyűjtő oldal. Csak fogtam a fejem, ahogy több száz ember a hozzászólók között.

Azt gondolom, nem kell magyaráznom, miért nonszensz egy ilyen hirdetés, de ami még ennél a felhívásnál is szomorúbb, hogy ez egyáltalán nem egyedi eset. 

Mert nem csak a pályakezdőktől várják néha a lehetetlent

Láttam olyat is, hogy részmunkaidős állásra kerestek valakit, aztán a feladatok felsorolásából kiderült, hogy heti ötven órában is combos lenne ennyi mindent megcsinálni. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy az elmúlt két év home office-os tapasztalatait hogyan integrálják a vállalatok – soha ennyire még nem folyt össze a munka és a magánélet, és sajnos azt is látni, hogy a rugalmas munkaidővel ezt néhányan ki is használják.

De nekem is volt szerencsém olyan munkalehetőséghez korábban, hogy heti öt cikkért húszezer forintot óhajtottak volna fizetni. Havonta.

Egy barátnőmet pedig gyakornoknak vették fel egy menő reklámügynökséghez, majd hamar kiderült, hogy nincs elég emberük, ezért gyakornokság helyett hirtelen egy egész projektet kellett volna egyedül vinnie a hátán úgy, hogy fogalma nem volt az egészről – miért is lett volna, nem erre jelentkezett. A kérdéseire nem vagy alig válaszoltak, végül elküldték, hogy nem megfelelő a feladatra. Hát, kösz szépen.

Mindez pedig nemcsak azért káros, mert felesleges köröket futnak a munkavállalók és a cégek, hanem mert ha valaki nem elég tudatos vagy nincs elég tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy egy adott területen mi elvárható és mi egyenlő a kizsákmányolással, az egyrészt a saját életminőségét is súlyosan rombolja, másrészt legitimálja az elvárások és a juttatások súlyos egyenlőtlenségét. Ahogy az albérleteknél is: amíg van, aki kivesz a világ végén egy koszos lyukat egy félhavi fizetés áráért, addig annyiért fogják kiadni.

Ennek win-win szituációnak kellene lennie

Eggyel hátrébb lépve az abszurd elvárások listájától és a „piaci szintű”, esetleg „versenyképes” fizetéstől, gondoljuk át, miért is dolgozunk: hogy pénzt keressünk, amiből meg tudunk élni. Jó esetben szeretjük is a munkánkat, hivatásunknak érezzük, inspirál, és hosszú távon sikerélményt ad. A kizsigerelő, hat pozíciót egy ember béréért vállaló alkalmazott viszont hamarabb kiég, mint egy benzinbe áztatott, jobb állapotú Trabant. Ezen pedig a céges pizzázás nem segít.

Pedig ennek ideális esetben kölcsönösen nyerő helyzetnek kellene lennie.

A munkavállaló a szaktudását adja cserébe a szakmai fejlődésért és a megfelelő fizetésért, a munkáltató pedig minőségi munkát kap, amivel fejlődni tud a vállalat. 

Persze, ez szinte sosem ennyire tökéletes, de mégis, valahogy sokkal több a kevés pénzért agyondolgoztatott ember, mint aki a láblógatásért viszi haza a milliókat – félreértés ne essék, szerintem az utóbbi sem ideális eset.

Erre figyelj a hirdetésekben, ha állást keresel

A fent leírt ideális helyzettől még elég messze vagyunk, még mindig sok olyan hirdetést találhatunk szinte minden területen, amikben a „dinamikusan fejlődő” vállalatok „proaktív” munkatársat keresnek. Így a munkavállalónak kell kiszűrnie azokat a hirdetéseket, amikre, ha jelentkezik, nem biztos, hogy jól jár.

Mondom, mire érdemes figyelni:

• Figyelj az e-mail-címre! Egy profi vállalatnak egészen biztosan saját címe van, és erre várják a jelentkezéseket.
• Meghatározták-e a munkakört? A feladatok leírásából egy munkakör bontakozik ki, vagy több szekciót is magában foglal? A hiteles hirdetők szinte mindig pontosan megnevezik a pozíciót, amire embert keresnek.
• Juttatások: egyensúlyban van-e a fizetés az elvárt feladatok mennyiségével? Egyáltalán, ők határozzák meg az összeget, vagy versenyeztetik a jelentkezők bérigényét? Az ehhez való hozzáállás sokat elárul egy cégről.
• És végül: keress rá a cégre! Ha szimpatikus, amit írnak, nézz utána, hogy annak mennyi a valóságalapja. Honlapok, közösségimédia-felületek, Google-értékelés: ezekből sokkal komplexebb képet kaphatsz a leendő munkahelyedről.

Mi volt a legabszurdabb hirdetés, amivel találkoztatok? Írjátok meg kommentben!

Dián Dóri

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Pheelings Media