–

Furcsamód a legtöbben a szeretteinkkel vagyunk a legszarabb fejek, az egész nap összegyűjtött stresszt gyakran rajtuk vezetjük le, és míg a munkahelyen a legkompromisszumkészebb arcunkat mutatjuk, otthon egy egészen jelentéktelen apróságtól robbanunk. 

Kicsit olyan ez, mint ahogy a gyerekek az óvodában, iskolában mintaszerűen viselkednek, aztán otthon a szülők nem értik, hogy hova tűnt a pedagógusok által agyondicsért verziójuk. 

A magyarázat persze egyszerű: otthon érezzük magunkat a leginkább biztonságban (jó esetben), így megmutatjuk az igazi, nem mindig szép arcunkat. Ez valamennyire természetes, de az indulatkezelésen azért érdemes dolgozni, akkor is, ha a stresszt általában nem tudjuk megszüntetni. Mert egy dolog egy jelentételen apróság miatt a párunkon levezetni a napi feszültséget, és más dolog egy folyamatos, megoldatlan ügyre vissza-visszatérni, és azon csatázni rendszeresen, különösebb előrelépés nélkül. Az előbbire nehezebb megoldást találni, mint az utóbbira. 

Palágyi Kata párkapcsolati szakértő szerint ezekben az apró-cseprő, hétköznapi megoldatlan ügyekben sokszor azért nem jutunk dűlőre, mert rossz kommunikációs stratégiával közelítünk. A következőkben szándékosan nagyon egyszerű és hétköznapi példákkal igyekszünk végigvenni a kommunikációs problémákat, bár pontosan tudjuk, hogy a felnőtt élet a tejhabosítónál és az ajánlott leveleknél sokkal fajsúlyosabb problémákkal jár, de ezeken messze könnyebb összeveszni, mint azon, hogy ki mit gondol mélységeiben életről, halálról vagy a világ működéséről. 

Miért nem működik a „mindig” és a „soha”?

„Amikor úgy kezdünk egy vitás helyzetet, hogy a »mindig, soha, semmit, állandóan« szavakat használva írjuk le a párunk viselkedését, valójában kommunikációs zsákutcát teremtünk” – mondja Palágyi Kata. Erre viszonylag könnyű életszerű példát hozni:

– Unom, hogy soha nem vagy képes elmenni a postára az ajánlott levelekért, pedig neked jobban útba esik. 

– Nem igaz, hogy soha, két hete is én mentem el a parkolási büntetésért – érkezik a válasz.

– Persze, mert négyszer elmondtam reggel.

– Ha nem mondtad volna, akkor is elmentem volna, szóval minek mindig cseszegetni?

– Nem is cseszegetlek mindig, az elmúlt két alkalommal nem szóltam.

És máris nagyjából azon megy a vita, hogy ki hogyan szól a másikhoz, miközben maga a probléma elsikkad: vagyis az, hogy az egyik fél azt érzi, hogy ő több dologért felelős, és még ha nem is ő csinálja meg, ő tartja fejben és adja ki a feladatot, a másik fél pedig cseszegetésnek éli meg, ahogy a párja megfogalmazza a problémáját. Ebből is látszik, hogy a mindig és a soha általában parttalan vitához vezet. 

„Amikor így kommunikálunk, az egy fentről lefelé kommunikáció, így esélytelen, hogy egyenrangú partnerként megoldjuk a problémát. 

Lehetséges, hogy ilyenkor kérésként fogalmazza meg az elvárását a vitát kirobbantó fél, de mivel általában már eleve ideges, ez a legtöbb esetben maximum formailag kérés, valójában viszont inkább követelés. Ez pedig nem jó út” – kezdi Palágyi Kata.

Azt már én teszem hozzá, hogy a családi élet ügyeinek menedzselésében sokszor pont az a legnehezebb, hogy az ember nőként ne ragadja magához a társadalmi örökségünk okán evidens projektmenedzseri szerepet, és legyen egyszerre a saját és a párja otthoni „főnöke”, aki természetesen ebből a státuszból osztogatja a feladatokat. Mert általában rutinosabbak és gyorsabbak vagyunk ebben, évszázadok óta végezzük a láthatatlan munka nagyobb részét, így megcsináljuk, aztán meg rosszul érezzük magunkat, hogy csak mi csináltuk, miközben a párunk addig észre sem veszi, hogy baj van, amíg mi már eleve mérgesen rá nem zúdítjuk. Ez pedig nagyon sok párkapcsolatban okoz konfliktust. (ITT Filákovity Radojka cikkét olvashatjátok a láthatatlan munkáról, ITT pedig az enyémet az érzelmi házimunkáról, ITT pedig Palágyi Kata csoportját találjátok, amelyben párkapcsolati konfliktusokat segít megoldani.)

Hová vezet az alá-fölé rendelt kommunikáció? Lázadáshoz!

A szakember szerint egy ilyen alá-fölé rendelt helyzetben az alárendelt félnek, vagyis annak, akit épp „cseszegetnek”, két lehetősége van: „A megfogalmazott követelésre a másik fél vérmérsékletétől függően nyíltan lázadó vagy passzív-agresszív módon reagál, vagyis vagy rögtön lezajlik a konfliktus, aminek nincs feloldása, vagy látszólagos együttműködés kezdődik, a kritizált fél elfogadja a kritikát, ígéretet tesz, de a legtöbb esetben nem lesz tartós a megoldás. Előfordul az is, hogy a két válaszstratégia váltakozik.”

Beszélj úgy a pároddal, mintha a veled egyenrangú munkatársad lenne

Éppen ezért Palágyi Kata szerint megoldás a felnőtt-felnőtt kommunikáció: „Azt szoktam mondani, hogy 

a felnőtt vagy egyenrangú kommunikációt onnan lehet felismerni, hogy ha nem mondanád a szomszédnak vagy egy munkatársadnak, akkor az jó eséllyel nem felnőtt kommunikáció. 

Jó példa, hogy ha a kollégád hagyja ott a munkahelyi konyhában rendszeresen a koszos csészét, akkor jó eséllyel azt fogod mondani, hogy »Légy szíves, mosd el a csészét magad után, mert zavar, ha ott marad a pulton!« Vagy még ennél is finomabban fogalmazol. Valószínűleg nem mondanál olyat, hogy »Elegem van, hogy mindig itt hagyod a koszos csészét, nem igaz, hogy nekem kell mosogatnom utánad!« Ilyen kommunikációt nem engedünk meg magunknak egyenrangú kapcsolatokban – kivéve a párkapcsolatunkban.” 

Kisbabája után haló édesanya, egymást követő öregek: így pusztul bele valaki a bánatba

WMN Life – 2021. december 15. – KAd

 

Sajnos tapasztalatból mondom, hogy pont az ilyen odavetett mondatok átgondolása a legnehezebb egy vitában, és ez vezet oda, hogy már rég arról folyik a veszekedés, hogy ki milyen hangnemet enged meg a másikkal szemben. De akkor mi a megoldás? 

Felhúztalak? Egyeztessünk időpontot!

Célszerű lenne tehát ezeket a hétköznapi ügyeket higgadtan megbeszélni, mert csak úgy van esély a változásra. Csakhogy amikor épp idegbe vagyunk valami miatt, akkor szinte várjuk a szokásos problémát, hogy ráönthessük a párunkra a frusztrációnkat, és mivel sosem beszéltük meg rendesen az adott gondot, ő szolgáltatja az ürügyet is. Ami az indulataink kiadásában végül is segít, csak éppen a hosszú távú problémamegoldáshoz nem visz közelebb. Palágyi Kata javaslata az időpontkérés: „Először furán hangzik, hogy egyeztessünk a párunkkal egy időpontot, amikor higgadtan át tudjuk beszélni a sérelmeinket, de ha egy munkahelyi problémás helyzet állna elő, mondjuk, nem koszos bögre szintű, hanem a napi munkavégzésre hatást gyakorló ügyben, akkor valószínűleg ezt tennénk. Ez azért fontos, mert így rögtön megteremtjük az egyenrangúságot, a közös felelősség érzetét, míg ha egyedül döntünk arról, hogy ezt mikor kell megbeszélni, akkor máris irányító szerepből indítunk. Amikor pedig már zajlik a beszélgetés, vegyük figyelembe, hogy 

a másik fél nem tudja, hogy mi min kattogunk, akár napi rendszerességgel, csak ha beavatjuk. 

De egy vita hevében a legnehezebb dolog higgadtan belemenni a részletekbe. Erre jó ez az időpont, amire érdemes már eleve problémafelvetésekkel készülni. De fontos, hogy ilyenkor ne direkt kérést és megoldási javaslatot fogalmazzunk meg, hiszen az megint olyan, mintha meg akarnánk mondani a másiknak, mit csináljon. Ezért jó egy ilyen beszélgetés, mert az a cél, hogy mindketten meghallgassák és megértsék a másik oldalt. Mert sokszor tényleg nem látjuk, hogy mi van amögött, amit mi személyes támadásnak élünk meg. 

Tehát ilyenkor 

vessük fel a problémát, és próbáljunk meg együtt megoldást találni, senki ne mondja meg a másiknak, hogy mit kell(ene) csinálnia, és ne viselkedjen úgy, mintha a párjának a szülője vagy főnöke lenne. 

Így a korábban már említett lázadási kényszer kikerül a képből, helyette felnőtt felelősségvállalás lesz a közös probléma iránt, legyen az a csekkek intézése vagy ennél komolyabb ügy. A megoldáskereséshez viszont tényleg alaposan át kell beszélni mindkét nézőpontot, mert ha nem ismeritek és értitek ugyanannyira a másik fél álláspontját, érzéseit, mint a sajátotokat, akkor már a probléma meghatározása sem ugyanaz lesz, így szinte esélytelen, hogy közös megoldást találjatok.”

Ti mennyire vagytok képesek tudatosak lenni a vitás kérdésekben? Mi okozza nálatok a legtöbb konfliktust?

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Freepik/freepik