–

Előre jelzem, hogy elsősorban a családokban előforduló érzelmi házimunkákat gyűjtöttem össze, leginkább azért, mert a gyerek(ek) érkezésével kifejezetten megszaporodik a mennyiségük. Ez nem jelenti azt, hogy egy egyedülálló embernek vagy egy gyermektelen párnak nincsenek ilyen feladatai, csak ott általában nem probléma az egyenlőtlen eloszlás, a legtöbb esetben mindenki a saját családja, barátai felől érkező feladatokat menedzseli, a közösek pedig nem tesznek ki akkora halmazt, hogy egyáltalán észleljük, hogy ez VAN. Pedig egyébként fontos lenne már ezen a ponton elkapni, mert pontosan abból csúszunk bele a teljes egyenlőtlenségbe, hogy eleinte észrevétlenül megcsinál valaki valamit, és onnantól evidencia lesz, hogy az az ő feladatköre. Akkor is, ha az élethelyzet azóta teljesen megváltozott. Talán ezen segít, ha kimondjuk, hogy pontosan miről van szó, mert sokkal könnyebb egy körülhatárolt feladatról diskurzust indítani, mint csak felvillantani ezt a szókapcsolatot: érzelmi házimunka.

Van a „praktikus” érzelmi munka

A magánélet szervezése, a találkozók egyeztetése, különösen az ünnepek idején a különböző családi és egyéb események koordinálása valójában asszisztensi és/vagy rendezvényszervezői munka a céges világban. Egy (több)gyerekes, legalább háromfős családban, ahol intézménybe járó gyerek is van, ez napi szinten mérhető mennyiségű munka. Számontartani, hogy ki, mikor, hova megy, oda milyen holmi kell, menedzselni a gyerek(ek) intézményi életét övező ügyeket megfoghatatlannak tűnik elsőre, úgyhogy igyekszem konkretizálni.

Van egy óvodás és egy iskolás gyerekünk – a kettejük szülői levelezőlistáján az ünnepek és a Covid-aktualitások miatt konkrétan két hete mindennap legalább egy olyan levél érkezik, amire reagálni kell. És nemcsak válaszolásról van szó, hanem általában konkrét feladatról, döntésről. 

Bizonyos levelezőlistákon a férjem nincs is rajta, mert valahogy evidens, hogy a pedagógusok megajándékozásával vagy az ünnepek előtti sütizéssel kapcsolatos egyeztetéseket „az anyukák” intézik egymás közt.

Az is igaz, hogy vannak olyan számontartási feladatok, amiket sok családban általában a férfiak végeznek – például, ahol van autó, ott az azzal kapcsolatos ügyeket viszik, esetleg a pénzügyi teendőket. Ezek persze nem kevésbé fontos dolgok, de általában nem olyan időigényesek.

És akkor ott van még 

a hétköznapok legalapvetőbb döntési helyzete, ami az esetek 99 százalékában az anyákra marad: hogy mit egyen a család?! 

Szerintem kifejezetten idegölő minden héten ott állni a bevásárlólista fölött, és gondolkozni, hogy ki mit szeret, nem szeret, hogyan lesz kiegyensúlyozott a család étkezése. Vannak éttermek, ahol kreatív séfeket fizetnek azért, hogy kitalálják az új menüt! Egyszer egy cikkben elejtettem, hogy a karantén idején heti menüötleteket posztolok az Insta-oldalamon – közel százan követtek be utána, szóval nem csak én küszködöm ezzel.

Egy kis ünnepi „extra”

A kitalálnivaló dolgok decemberben extrán megszaporodnak, és nem csak arról van szó, hogy menedzselni kell az ajándékozásokat (mert ugye, a karácsony mellett ott a Mikulás és sok családban az advent is). Mindent számon és észben kell tartani, az óvodai karácsonyi ünnepségtől a sütivásáron át a pedagógusok köszöntésére befizetendő összegig, és a legtöbb családban össze kell hangolni az „ünnepi turné” állomásait, hogy sehol ne legyen sértődés (bár általában úgyis lesz, és akkor azt meg kell hallgatni, de erről később). Nálunk annyira intenzív ez az időszak, hogy én konkrétan egy olyan táblázatot vezetek róla, mint amit a WMN-es forgatásokról készítünk, különböző fülekkel az ünnepek előtti programoktól és intézendőktől a menün át az ajándékokig. És ahogy látom, a legtöbb családban hasonlóan sűrűsödnek a teendők az év végén. Mindenkinél máshol vannak a hangsúlyok, van, aki nem csinál akkora ügyet az ünnepi menüből, mint például én (jó, valószínűleg csak ilyen van), de ha csak a szülői levelezőlistákat nézem, még annak is megszaporodnak a feladatai, aki egyáltalán nem ünnepli a karácsonyt. 

Pichler Zsófi: „Lehet, hogy már rég az az ember vagy, aki egykor lenni szerettél volna” – WMN-naplók

WMN Life – 2021. december 7. – PZs

 

A gondoskodás is érzelmi munka (is)

A gyereknevelésnek van egy praktikus része, ami nyilván minél kisebb egy gyerek, annál intenzívebb fizikai jelenlétet kíván, hiszen eleinte még a szobában sem hagyjuk egyedül. Aztán általában egyre kevesebb fizikai gondoskodást, és egyre erőteljesebb érzelmi odafordulást igényelnek.

Nemrég még plüssökről és Disney-hercegnőkről csacsogtunk, ma meg már az élet és a halál nagy kérdéseit vitatjuk meg úton az iskolába.

Tehetünk úgy, mintha az utóbbi nem kívánna sokkal kiélezettebb figyelmet, de ez nem igaz. És ez igenis fárasztó.

A tegnapelőtti SzuperWMN-díjátadó gálán Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője azt mondta a színpadon: a szülők egyik fő feladata az, hogy hallgassák meg a gyereküket. Tökéletesen igaza van, csak éppen ez sokszor nagyon megterhelő, hát még azzal a tudattal nehezítve egy kamasz esetén, hogy nem mindegy, mire hogyan reagálsz, merre terelgeted, mit mondasz egy-egy krízishelyzetben.

Jól figyelni, okosan reagálni nagyon nehéz.

Ez nem csak a gyerekek érzelmi támogatásánál van így, biztosan hallottátok már a „lelki szemetesláda” kifejezést – amikor valakinek együttérzőn meghallgatod búját-baját, ventilálását, legyen az egy családtagod, munkatársad vagy barátod, akkor valójában segítő munkát végzel, még ha amatőr szinten is. 

Természetesen vannak helyzetek, amikor az amatőr segítség nem elég, de mindenkinek akadnak olyan pillanatok az életében, amikor csak arra van szüksége, hogy valakinek átadhasson egy kicsit a terheiből, és aki ilyenkor rendelkezésre áll, az bizony tényleg át is vesz valamennyit.

Lelki terheket cipelni is nehéz (a sajátunk mellé másokét pakolva főleg), úgyhogy ezt is nyugodtan felírhatjuk a láthatatlan érzelmi munkalistánkra.

  

Biztosan lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy „ez nem is munka”, hiszen „csak” gondolkodni és figyelni kell, és amúgy is, ezt évszázadok óta a nők csinálják. Persze, erős a társadalmi örökségünk felől érkező nyomás, csak azt szoktunk elfelejteni, hogy azoknál a jobb módú családoknál, akik nagy társasági életet éltek, általában a nők fő feladata ennek a szervezése volt. A házvezetőnők, szobalányok és mindenféle fizetett női segítők pedig levették a praktikus feladatokat a vállukról, így tényleg jutott figyelem a megfelelő helyekre. Most viszont a legtöbben (nők és férfiak is) egy fizetett munka mellett végezzük ezeket a feladatokat, ezért fontos erről beszélni, és ezeket a terheket megosztani. Néha ugyanis sok, és akkor nem megy olyan jól, ilyenkor érezzük azt, hogy rettenetesen elfáradtunk, pedig nem is csináltunk „semmit”.

Pedig ezek a „megfoghatatlan” ügyek nem kevésbé fontosak.

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/MStudioImages