–

Hasonlóan a tavalyi riportomhoz, amiben bemutattam a természetvédelmi őrszolgálat munkáját, az idén a fejembe vettem, hogy annak járok utána, mit csinálnak a „vízügyiek”.

Nem, nem gátakat építenek összevissza, ahogy egy internetről felületesen tájékozódó „Karen” gondolná. A bős–nagymarosi vízlépcső építése körül kialakult politikai csatározások nyomán különösen érzékennyé vált a téma, és végül civil nyomásra inkább populista, mint szakmai döntések születtek, a kérdés pedig azóta is rendkívül kényes, csak nagyon óvatosan lehet hozzányúlni.

A Szigetköz első lakói magyarok voltak, az „érrendszer” valaha limesként védte a Pannon vidéket, a mocsarak távoltartották az ellenséget

Az elmúlt hetek esőzései nyomán kialakult áradások és a minket most elkerülő, de más országokat sújtó katasztrófák viszont még vastagabbra rajzolják a felkiáltójelet:

a vízügyi döntéseket szakemberekre kell bízni! Persze az ökoszisztémát teljes komplexitásában kell vizsgálni, szem előtt tartva ugyanúgy a vészmegelőzési elveket, mint a természetvédelmi szempontokat és a lakosság érdekeit.

Még ha rövid távon szemlélve ezek ellentétesnek tűnhetnek is, hosszú távon már könnyebb belátni, hogyan kerülhetnek szinkronba. Erre példa a Szigetköz rehabilitációja is: a terület mai állapota körülbelül húsz év végiggondolt munkájának az eredménye.

A riport elkészítéséhez motorcsónakba szálltam a Kisvesszősi Duna-ágnál

A Szigetköz a Duna hullámtere a Vajkától Vámosszabadiig tartó 50 kilométeres szakaszon. Szövevényes szigetvilág jellemzi, a mellékágrendszerrel együtt összesen 300 kilométer. Az a művi meder, amit most Öreg-Dunának nevezünk, 1900 előtt ezen a szakaszon nem létezett, az összes ág összefüggő egységet alkotott, az Ős-Duna vízmennyisége a Pannon-tengerben széles mederben terült szét. A víz a hordalékát lerakva szigeteket, zátonyokat alakított ki.

A hajózás fejlődése miatt kellett létrehozni a két partélt, így olyanná vált a szigetközi Duna is, mint amilyen Budapestnél.

És az a vadregényes terület, amelyen most csónakok, kajakok cikáznak, ami olyan, mintha egy ifjúsági regény világába lépnénk be, húsz évvel ezelőtt teljesen száraz volt.

Ugyanis amikor 1991-ben megépült a bősi vízlépcső, de a magyar fél felmondta az államközi szerződést, akkor a szlovákok megépítették az úgynevezett C változatot. Így a Duna északi oldalán (Csallóköznél) az eredeti vízlépcsőből átalakított építmény leválasztotta a magyar területet, „áttöltötte” az Öreg-Dunát, és azóta annyi víz érkezik hozzánk, amennyit a szlovák fél át akar adni. Így ahelyett, hogy közösen szabályoznánk a víz szintjét, most csak elszenvedjük a következményeket, vagyis azt, hogy az Öreg-Dunában rendkívül alacsony vízszintek vannak.

A Duna szélső ágához közel több kemping, ökotábor és sátorozóhely van. Azzal, hogy ezt a mellékágrendszer szélén alakították ki, lehetővé tették a belső ágak védelmét

Mivel az említett okból a főmeder fenékszintje 3-4 méterrel alacsonyabban van, mint a mellékágrendszeré,

a hazai vízügyi szakma legnagyobb sikere, hogy a Szigetköz rehabilitációját elvégezte az elmúlt két évtizedben. Így nemcsak a pihenni, nyaralni vágyók tudnak itt sportolni, kempingezni, kikapcsolódni, de az élővilág is újjáéledt.

Az egyedülálló vízháztartási adottságoknak hála a Szigetközben változatos élőhelyek alakultak ki. A terület kiszáradásakor ezek részben eltűntek, azóta azonban az egykor őshonos élővilág nagy része visszatért. A képen egy kormorán látható

De mit kellett tenni ehhez?

Először is át kellett alakítani a rendszert úgy, hogy a „fölül”, tehát a Duna felsőbb szakaszán betáplált vizet ne eresszük csak úgy át a folyó művi medrén.

Ennek érdekében 1995 májusában üzembe helyezték a fenékküszöböt, kialakítottak oldalbukókat, így a Dunakiliti Duzzasztóművel együttesen már megemelkedett és jobban szabályozhatóvá vált a vízszint. Ezzel az 1950-es évek, a markáns emberi beavatkozás előtti állapot vízjárását szimulálják.

A Duna vízminősége egyre javuló irányú, bár ez kevésbé a mi érdemünk, hiszen a felsőbb szakaszokról kapjuk. Ausztria és Szlovákia is jó szennyvíztisztítási technológiákat használ, sőt a vízlépcső sem befolyásolja a víz minőségét. A Vízrajzi Szolgálat az adatokat archiválja, a talajvíz-, felvízszinteket kiértékeli, és térinformatikai rendszerbe helyezi

Ebben az időben még nem volt meg az árvízvédelmi védvonal, a Duna el tudta árasztani például a Szigetközt vagy a Hanság-medencét, nagy szélességben kiterült, és így összességében a vízmélysége kisebb volt. Vagyis kisebbek voltak az árvízi ingadozások.

Mára azonban a Duna felső szakaszán végzett beavatkozások (például Ausztriában épült több tíz vízlépcső) olyan léptékűek, hogy ugyanaz a csapadékmennyiség ma sokkal gyorsabban jut hozzánk, így az árhullámok nem két és három méter között ingadoznak, hanem akár hatméteresek is lehetnek.

Egykor ezen a területen tanyavilági élet és legeltető állattartás volt jellemző. A nyájakat, gulyákat egyik szigetről úsztatták át a másikra, így tartva fenn az egészséges ökoszisztémát. Mára szarvasmarha-legeltetés nagyon kevés van, de Siklós Gabriella, a vízügy szóvivője szerint az árvízlevezetés érdekében ágazati szinten fontos cél a jövőben visszahozni a rét-legelő gazdálkodást

A klímaváltozás okozta heves esőzések és a nyomukban kialakult villámárvizek, valamint az erdőirtások is befolyásolják a dunai vízszintet, hiszen ha a bajoroknál, osztrákoknál, szlovákoknál van egy árvíz, nem időzik el ott, hanem azonnal jön tovább hozzánk.

Bár a szigetközi, sűrű természetvédelmi terület gyönyörű, sokkal nehezebben folyik le rajta keresztül a víz, így a vízügyieknek arra kell törekedniük, hogy minél nagyobb vízfelületeket alakítsanak ki, természetes vagy természetesnek tűnő részekkel. Nem feltétlenül ezen a részen, de általánosságban elmondható, hogy a vízügy tevékenysége például ezen a ponton szokott ellentétbe kerülni bizonyos társadalmi érdekekkel, hiszen a települések egyre terjeszkednek, egymást érik az építési beruházások, a luxus szintjét a víz közelségével növelve, visszaszorítva a víz terjedési területét, a lakókat és az ingatlanokat pedig állandó veszélyzónába kényszerítve.

2013-ban volt az utolsó jelentős szigetközi árvíz, amelyet sikerült a gátak között tartani. 1954-ben Ásványrárónál és Kisbodaknál a Nagy-Duna átszakította a gátját, és elöntötte a Szigetköz nagy részét. A területet állami támogatással és társadalmi összefogással állították helyre

A másik állandó konfliktusforrás, ha úgynevezett műtárgyakat, vagyis gátakat, zsilipeket, partfalakat, vízszintszabályozó műveket hoznak létre.

Hiszen minden ilyen a víz természetes vonulását mesterségesen befolyásoló építménynek tűnik, de a fentiek után talán már könnyebben belátható, hogy az optimálishoz közelítő vízszinthez igenis szükséges a szakaszolás.

A Szigetköz vízpótlásához körülbelül egy tiszányi víz kell – ehhez persze nem lenne elégséges egyszerűen átszivattyúzni a vizet a főágból.

Ahhoz, hogy a Szigetköz rehabilitációja ilyen sikeres legyen, a vízügy munkatársainak olyan terveket kellett készíteniük, amit a mindenkori kormányok jóváhagytak.

Nem „érától éráig” gondolkoztak, nem ad hoc döntéseket hoztak, hanem egy hosszú távon végiggondolt tervet alkottak meg, ami még egyáltalán nem ért a végéhez.

„A Szigetköz a Duna gyermeke” – Timaffy Lászlót idézte Kertész József

A szigetvilág bejárása közben beszélgetőtársam a motorcsónakban Kertész József vízépítő mérnök, 1978 óta az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársa. Huszonkét évig dolgozott a Szigetközi Szakaszmérnökség vezetőjeként, a terület házigazdájának számít. Nincs az a büfés a helyi kempingekben, aki ne ismerné a nevét, bárkivel elegyedtem is szóba. A szigetközi gátőrök állományát ő vette fel, és „nevelte” tulajdonképpen dinasztiává.

A nemzetközi helyzet pedig azóta egyre csak fokozódik: nyugdíjasként Józsi bácsihoz mint szerződéses projektmenedzserhez jelenleg olyan európai uniós tervek tartoznak, mint a Dunakiliti Duzzasztómű és a Rábán lévő nicki duzzasztómű felújítása, illetve a Szigetközi Hullámtéri Vízpótlórendszer ökológiai és árvízvédelmi célú fejlesztésének az irányítása.

Maradjunk annyiban, több mint negyvenéves vízügyi pályafutása alatt mindenféle szélben vitorlázott már. Vallja, hogy a Szigetköz nem engedheti meg, hogy a katasztrófahelyzet a végtelenségig tartson, beavatkozásokra van szükség, a beavatkozás pedig nem semmittevéssel, hanem aktív természetvédelemmel lehetséges.

„Nem lehet mindig a pillanatot védeni, előre kell gondolkodni” – mondja. A természetet nem akarják szétbarmolni, és mindent magára hagynak, amihez nem kell hozzányúlni, de az egyensúlyt valahogy mégis meg kell találni az árvíz- és természetvédelem, illetve az urbanizálódás között.

A Szigetközi Tájvédelmi Körzetben a vízügyiek együttműködnek a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatósággal, ahogy Józsi bácsi mondja, „a növény- és állatvilággal ők vannak tisztában, azzal meg mi, hogy miként lehet ezeken segíteni”

A rehabilitáció egyáltalán nem zárult még le, hiszen nem mindent tudtak eddig megcsinálni, amire szükség lenne. Ami nem kapott folyamatos utánpótlással „fölülről vizet”, azok állóvizes, elöregedő folyók voltak, szinte halcsapdák, amik a vízszint csökkenésekor önmagukba zárultak, de némi kotrással, a lerakódott iszap elmozgatásával, szóval picike segítséggel ezeken is lehetett javítani.

Ha az egyik irányból nézzük, minden ilyesmi mesterséges beavatkozás, ha a másik irányból, akkor „mini ökológiai katasztrófák elkerülésére tett lépés” – jó példa arra, hogy mindennek két olvasata van. És még számtalan ilyen vagy hasonló teendő lenne, csak ugye minden pénzkérdés.

Motorcsónakunk kormányosa Miki, mögötte pedig a vízi élőlények számára az átjárhatóságot és a megfelelő vízszintet egyaránt segítő híd. Ez is műtárgy

Csak én teszem hozzá, hogy éppen ezért olyan fájó a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer elbukott hágai pere. Hiszen Bős megépült, ott azóta is folyik áramtermelés, de míg az építkezés okozta károk jelentkeztek, elestünk az áramtermelésből befolyó haszontól, amiből a károkat is enyhíteni lehetett volna.

A vízlépcső eredeti terveinél még volt vízpótlás, az építkezés leállításakor és a szerződés magyar fél általi felmondásakor azonban sajnos ezeket a terveket megszakítták. Ha üzembe helyezték volna a már félig megépült magyar részt is, akkor megmaradt volna az önrendelkezésünk, de jelen helyzetben, míg a szlovák félnél bevétel van, addig nálunk csak kiadás – másfelől azonban nyertünk egy majdnem „érintetlen” Nagymarost…

Átvághatatlanná vált a gordiuszi csomó.

Józsi bácsi szerint környezetvédelmi szempontból kifejezetten kulturált már a mai társadalom, a vízitúrázó fiatalok kellően érettek, nem szemetelnek, nincs velük gond, még akkor sem, ha szezonban kifejezetten nagy a turisztikai terhelés a területen

Miután a nagyapám a Magyar Villamos Művek egykori vezérigazgató-helyettese volt – akinek olyannyira szívügye volt a bős–nagymarosi kérdés, hogy a sírkövére is vízlépcsőt vésettünk –, megawattok és milliárdos adatok ismeretében töltöttem a gyerekkorom. Szóval régóta fontos volt számomra, hogy ránézzek a „dunai kérdésre” motorcsónakból, vagyis a vízügy szemszögéből is. Milyen áron, mit lehet létrehozni, ha nem „ötéves tervekben” gondolkodunk, hanem a jövőbe tekintünk.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez!

Képek és szöveg: Chripkó Lili