Árkon, bokron, Horizonton – teszteltük az új, biciklis Kéktúrát
Ha valaki mostanában túrázott a Börzsöny és a Bakony közötti erdőségekben, könnyen felfedezhetett egy új turistajelet, amely egy narancssárga napot formáz a horizont felett – vagy ahogy néhány biciklis látta: egy bukósisakot. A jel arra utal, hogy 2026-ig kijelölnek egy új, az egész országot átszelő kerékpáros túraútvonalat. Másfél millió lépés vagy pedálfordulat – teljesen mindegy. Végigmenni rajta ugyanúgy csodás kaland, és felér egy Magyarországról szóló ismeretterjesztő sorozattal. Chripkó Lili fotóriportja a Horizont eddig átadott szakaszáról.
–
Az őszi fény olyan, mint a macska. Ha kinyitod az ajtót, nem akar bejönni, ha bezárod, reklamál. Állok Vérteskozma egyik oldalán, mert oldalból itt is csak kettő van: a templomon innen és a templomon túl. Várom, hogy visszajöjjön a fény, ami akkor volt, amikor megálltam, de eltűnt, mire leszálltam a biciklimről és gondosan kicsomagoltam a fényképezőgépemet. Kezemben a gép, a fény meg nem jön. Mondom, macska.
Nézelődöm tehát, egy utca az egész település, se több, se kevesebb. Ezen az egy utcán mégis már ötször álltam meg. Egyszer egy kutyánál, helyes volt, mudi, és piros muskátlis, lopótökös házat őrzött. Aztán a temetőnél, ahol a sírokon az elnagyolva faragott Jézusból a moha mára puha figurát hímzett. Aztán megálltam a napraforgóknál is, néztem, vajon a pannon Van Gogh mit gondolna, hogy itt nem varjak vannak közéjük csavarodva, hanem spalettába vágott szívek. Az egész valahogy magyar is, meg nem is, ugyanis sváb.
Ekkor érkezett meg a spaletta tulajdonosa, ő Teslával jött, én meg zavarba, mert hát mégis csak a birtokát fényképezem. Elébe mentem a kérdezősködésnek, mondtam neki, mit csinálok: egy egész országot átszelő biciklis túraútvonal, a Horizont érdekes állomásait fotózom, és hát nekem az ő napraforgója is kifejezetten érdekes. Bólint, azt mondja, ez a legjobb munka, amiről valaha hallott. Egyetértünk.
Aztán megálltam a templomnál a gesztenyék alatt. Azok mindig előbb fáradnak el a nyártól, mint én. Volt ott kút is, töltöttem a kulacsomba, most meg itt vagyok a kanyarban a macskafényt várva, de ő nem jön, csak egy férfi. Lassan ballag végig az utcán, botja van, meg bőrgatyája. Köszönök, ő meg németül köszön vissza, aztán angolul folytatja. Kölcsönösen érdeklődünk, ki mit csinál, végül elég hosszan beszélgetünk az élet fontos kérdéseiről: vadászatról, erdőről, lovakról, szegénységről, kormányokról, történelemről, kolbászról, miegymásról. Aztán elkezd kicsit udvarolni. Búcsút intek. Vár vissza kávéra – nagyon sok helyen várnak már vissza kávéra.
Ilyen dolog ez a terepbiciklizés, találkozásokat szül
Én meg nagyon szeretek találkozni. Megyek télen, megyek nyáron, mindegy nekem, csak ha van szabadidőm, ne kelljen otthon ülni.
Nem rossz egyedül utazni? – szokták tőlem kérdezni. Nem, ha egyedül indulsz neki, sokkal jobban ott tudsz lenni lélekben.
Miközben ezen elmélkedem, egy tölgyerdőn suhanok át. A fény az előbb végül nem jött elő, most viszont itt van, de nem ugrom be, nem állok meg, mert úgyis elbújik. Nincs sár, pedig rekordmennyiségű eső esett az elmúlt napokban. Szerencsém van, vagy itt jó mindig az út, nem tudom, majd megírják a Horizont felhasználói.
Mire ezt végiggondolom, egy újabb faluban találom magam. Gurulok befelé, a harmadik ház a bal oldalon megragadja a figyelmem.
Egy tábla előtte azt írja, itt lakik a kőhányáspusztai remete, a Feri. A kutya a kerítés másik oldalán viszont ezt szilárdan tagadja, „itt nem lakik semmiféle Feri, tessék továbbmenni!”, mondja göndör ugatással. De én nem tágítok, megkérem a világ lehiteltelenebb házőrzőjét, hogy fogja azt a helyes, rojtos kis kutyaseggét, és menjen be szólni a gazdájának, beszélni akarok vele.
Előbb-utóbb ki is jön a Feri, és a cégér nem hazudott, valóban remetének tűnik, abból, amit beszélünk:
– Jó napot, látom, hogy –30-tól +40 fokig van nyitva a tájház, na de napszakban ez mit jelent?
– Egész évben mindennap lehet jönni, aztán ha itthon vagyok, és meghallom a csengőt, vagy szól a Vacak, akkor ajtót nyitok. De ha azt írom ki, hogy 0–24, azt hiszik, hogy egy didibár üzemel itt.
– Ez könnyen lehet. Mondjuk, ahogy a falakra nézek, talán mégsem. Meg ugye itt a Vacak is. Nem ismertem ezt a tájházat, de ajánlanám az erre járó kerékpárosoknak mint érdekességet, pláne hogy büfé is van. Hogy nőtt ki egy ilyen gyönyörűség a földből?
– Elkezdtem gyűjteni a sváb szerszámokat, eszközöket, aztán hirtelen annyi lett, hogy kellett nekik egy ház. Szóval a gyűjtemény okán lett a ház, és nem fordítva.
– Értem, éppen Vérteskozmáról jövök, ott is gyönyörűen fel vannak újítva a sváb házak.
– Igen, de én azt nem szeretem, az világváros ehhez képest.
– Hogy érti?
– Hát hogy itt hatan lakunk, ott meg 14 ház is van!
– Értem, köszönöm szépen.
Sorolhatnám az egész útvonalról az ehhez hasonló történeteimet, de egy könyv nem lenne elég rájuk. Főleg, hogy azt akartam elmesélni, mi is ez a Horizont.
Annyit már mondtam, hogy egy „Kéktúrához” hasonló, az egész országot átszelő kerékpáros túraútvonal. És mint ilyen, pont annyi köze van egy családi biciklis andalgásra alkalmas útvonalhoz, mint az Országos Kéktúrának a korzózáshoz. Tehát a Horizonttal kapcsolatban rögtön az elején le kell szögezni egy jó hírt és egy rosszat. Illetve igazából két jó hírt.
Először is: a Horizontot kerékpárosok tervezték kerékpárosoknak
Ennél pedig nem történhetett volna jobb dolog vele.
Hiába készül el valami a legjobb szándékkal, ha a fejlesztés során a tervezésbe nem vonják be azokat, akiknek a gyakorlati tapasztalata meghaladja a tervezőasztal mellett állók ismereteit, akkor a végeredmény súlyos kudarc lesz.
Egyelőre „béta-üzemnél” tart a projekt, és egy 350 km hosszúságú, a Börzsönytől a Vértesig nyúló részét jelölték ki. A fejlesztést, a további szakaszok pontos kijelölését a további területi engedélyek megszerzése és az egyeztetések után folytatják.
De térjünk vissza kicsit a tézis másik felére: a Horizont kerékpárosoknak készült. Nincsen ezzel semmi baj, mert bárkiből lehet kerékpáros (higgyetek nekem, tudom, mit beszélek). Viszont tisztelni kell ezt a sportot, annak szabályait, követelményeit és etikettjét – mint ahogy minden sportágét.
Nem a tervezők a hülyék, nem a bringa a szar, nem a hegyoldal meredek, ha nem tudsz felmenni – neked kell többet edzened.
Ezt pedig az ember azonnal megtapasztalja, ha az útvonal jelenlegi kezdőpontjából, Nagyorosziból indul neki a túrának… Gyakorlatilag rázóköveken és egy kátyúmezőn át halad az út az első néhány kilométeren, és amikor már elveszettnek tűnne minden remény, hogy ez egy jó szórakozás lesz, akkor végre egy forgalom elől elzárt, jó minőségű aszfaltra ér, és szépen, fokozatosan betekereg a Börzsöny gyönyörű erdeibe.
Aztán hamarosan jön az első szorgalmi feladat: Drégely vára
Az applikáció ugyanis különleges látványosságokat is ajánl, amelyek az útvonal közelébe esnek. Az már mindenkire rá van bízva, hogyan közelíti meg ezeket (ha érdekesek számára). Hivatalosan csak kerékpározásra kijelölt túraúton lehet a nyeregben maradni, így sok esetben ezek a látnivalók bringatologatással járnak. Én az összeset megnéztem az ajánlottak közül, comb- és szívizmot nem kímélve, és azt kell hogy mondjam, valamennyi megérte a szenvedést. Amelyik nem, ahhoz valószínűleg nem voltam elég gourmand.
Biztos lesznek értetlenkedő hozzászólások, hogy bizonyos pontokat hogyan hagyhat ki az útvonal. Ennek okát már említettem: a Kéktúrával ellentétben, ami gyalogosan elviheti a túrázót minden barlanghoz, romhoz, kilátóponthoz, a Horizontnak olyan útvonalakon kellett haladnia, amely jogilag alkalmas arra, hogy ott biciklis túraútvonalat jelöljenek ki, vagyis legalább egy nyomtávnyi szélességű.
Így viszont belekerült egy csomó olyan alig ismert, rejtett, „méltatlanul alulértékelt” látványosság, ami még a gyakorlott túrázók számára is igazi kincs lehet.
Nagy kedvenceim a Pálos romok a gondosan rendezgetett oltárkáikkal, és a bambulópontok, vagyis olyan helyek, ahol jó nagyot lehet belesóhajtani a kilátásba, hogy a szél aztán messzire vigye a városban még fontosnak tűnő, a természetben viszont már bagatellnek érződő bánatot.
Ezek általában nem hivatalos kilátók, nem építmények, tövükben uzsonnázó túrabotos, kölniillatú túracsoportokkal, hanem olyan megjelölések, mint például:
„Csákberény és Csókakő között a kilátás bárhonnan”
De akadt az én szocioriporteri érdeklődésemnek még ezeknél is kedvesebb látnivaló, mégpedig azok a helyek, ahol megállt az idő vagy gellert kapott. A tatai Fényes fürdő és kemping bájához például szerintem alig van mi fogható, egyszerre éreztem magam egy tizenkilencedik századi realista regény gyógyulást ígérő fürdővárosában, egy romantikus Kabos Gyula-filmben, és sörrel a kézben egy Üvegtigris-jelenetben.
Gyakran ezeken a helyeken már a portásokkal, recepciósokkal is élmény volt a találkozás, mint például a vértesszőlősi Előember Telepen, amit három idős asszony őrzött egy másfél négyzetméteres kabinban. Rengeteg javaslatuk volt, hova kéne bicikliutat „telepíteni”.
A pusztamaróti romok mellett a Sólyomszem büfé tulajdonosával szintén rengeteg magvas gondolatot cseréltünk ki, amit úgy tudnék röviden összefoglalni, hogy kiszolgálás – meg úgy nagyjából szolgáltatás is – csak annak jár, aki udvariasan kéri. És ez végül is teljesen jogos.
Biztos sokan gondolják majd úgy, hogy még nagyon sok dolgot lehetne megmutatni és a választás néha önkényes, számomra viszont a projektet dédelgetők jó ízléséről, és rutinjáról árulkodott. Mert terepbiciklisként tudom, hogy a „klasszikus” helyekre az ember eljut a Horizonttól függetlenül is. A Prédikálószékre, a Csergezán-kilátóba vagy a Nagy-Hideg-hegyre előbb-utóbb mindenki feltalál. Az Oroszlány környéki nevesincs bányatavakra ez viszont kevésbé igaz, a Vértesi Asszonyok Éléskamráját (ami gyakorlatilag egy becsületkasszás spájz a borospincék között) pedig valószínűleg még kevesebben ismerik.
A jelenlegi Horizont-útvonal ezért szerintem jó azoknak, akik bár szoktak maguknak is tervezni túrákat, de néha vágynak egy kis inspirációra. Hasznos azoknak is, akik ismernek bizonyos pontokat (akár gyalogtúrás élményeikből), de nem tudják, biciklivel hogyan érdemes azokat összekötni.
Aztán kiváló azoknak, akik megcsinálnának egy hosszabb, természetben alvós túrát, de nem ismerik az erre alkalmas megállóhelyeket. Ebben például az applikáció óriási segítséget nyújt. Minden használható, hangulatos, rejtett bivak- és/vagy pihenőhelyet jelez, és azok valóban működőképesek, nem pedig két tönkretett padot és egy szeméttel teleszórt tűzrakót jelentenek. Nyugodtan és jó szívvel lehet ezekre az ajánlásokra támaszkodni.
Egyben teljesíteni a túrát – akár csak ezt a jelenleg ismert részét – hatalmas élmény. Aki nem olyan bevállalós, hogy sátorban vagy függőágyban aludjon kint, az találhat magának szállást is az útba eső településeken.
A szakaszok felosztását is csak dicsérni tudom. Kellemes távokat tűztek ki, teljesíthető mennyiségű szintemelkedéssel, emészthető mennyiségű látnivalóval.
Gyakorlott terepbringások számára!
Tehát aki eddig még csak a Velencei- vagy a Tisza-tavat tekerte körbe, esetleg Budapesttől Vácig jutott el, és onnan vissza, az azért alapos megfontolás után csapjon csak bele a horizontozásba. Ha valaki mégis nekivágna így, azt ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egy Normafához tett kirándulás után a Kéktúrára indulna!
Miért hangsúlyozom ezt?
Mert óriási várakozás előzte meg a BuBa, vagyis a Budapestet a Balatonnal összekötő kerékpárút átadását, aztán meglepődve és bizony elszomorodva tapasztalta meg a tisztelt publikum, hogy ezt a távot, ezen az útvonalon teljesíteni bizony sportteljesítmény.
Felháborodott fórumozók ragadtak billentyűzetet, hogy csalódottságuknak hangot adjanak: a BuBa nem családi kerékpárút, nem élvezi se kisgyerek, se nagymama, se kocabringás városi huligán, a Balaton bizony messze van, és dombokon át vezet az út oda, ráadásul nem is egyenesen, az M7-es mellett, hanem KERÜLŐVEL, Biatorbágy felé!
Akkoriban még nem voltam túlságosan elszánt kerékpáros, amikor ezeket a rezüméket olvastam, borzadva képzeltem el a halálhörgéseket az etyeki kaptatón. Azt viszont már akkor sem értettem, hogy miért baj, ha egy szabadidős tevékenység űzése közben nem nyílegyenesen megyünk valahova, hanem esetleg olyan útvonalon, ami szebb és élvezetesebb, mint a légvonal.
Mára talán már lecsillapodtak az indulatok, és egyre többen belátták, hogy a Balaton és Budapest közötti távot nem muszáj egyetlen nap alatt teljesíteni, bizonyos szakaszokon fel lehet ülni a vonatra, és nem minden kerékpárútnak kell egy átlagos család fizikai felkészültségéhez igazodnia, pláne, ha így is bőven akad, aki élvezi.
Ez pedig a Horizontra is igaz. Van olyan szakasza, ahol nagyjából 25 kilométeren át emelkedik 700 méternyit. Nem tudom, pontosan milyen arányban oszlik meg rajta az aszfaltos és a föld- vagy a kavicsos út, de egyes szakaszain azért szükség van valamennyi kerékpárkezelői rutinra. Csodával határos viszont, hogy sikerült úgy kijelölni, hogy extrém mennyiségű esőzés után is végig tudtam rajta menni gond nélkül. Nem mondom, hogy nem lettem sáros, de beleragadós élményem sehol nem volt.
Még egy szempont: nekem szükségem volt navigációra alkalmas készülékre, hogy ne pusztán a felfestésekre és táblákra kelljen támaszkodnom. A tervek szerint nem a túrázásban megszokott módon lesz jelölve az útvonal, hanem sokkal sűrűbben, hogy a nagyobb tempó mellett is lehessen a jelzést követni. Az útvonalhoz tartozó applikáció már elérhető, ebben látható a szakaszok útvonala, felosztása, a virtuális pecsételőhelyek és egyéb hasznos infók.
Bevállalósok akár már most nekiiramodhatnak, de a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség hangsúlyozza, a projekt jelenleg tesztfázisban van. Az első szakaszt hivatalosan 2025 márciusában adják át Nagyoroszi és Bakonybél között, az év végéig pedig Szentgotthárdtól Salgótarjánig készül el az útvonal. Majd a tervek szerint 2026-ra lesz teljesen kész.
Én nagyon élveztem minden percét és méterét. Nagyon remélem, hogy a túra- és természetbarát közönség örömmel fogadja majd, és annak kezeli, ami. Személy szerint nagyon várom a folytatását, mert egyelőre a Budapestről körülbelül egyórányi vonatúttal megközelíthető tájakon halad, amelyet a pesti bringások (szevasztok!) azért már elég jól ismernek, de ha a vízfejtől távolabb eső részeket is átadják majd, nagyobb bringás kirándulás tervezésekor egészen biztosan erre az applikációra fogok támaszkodni.
További fotókért kattints a képre, és lapozd végig a galériánkat!
A képek a szerző tulajdonában vannak