Kulcsos gyerekekből helikopterszülők – hogyan hat a szülői bűntudat a gyereknevelésre?

–

Menjünk vissza egy kicsit a saját gyerekkorunkba!

Két szülőségről szóló kedvenc mémem van az egész „interneteken”, az egyik nem tartozik a tárgyhoz (ez az egyébként), a másik viszont nagyon is:

@koppanykata „Ti is felnőttetek valahogy” 😅 Jó, nyilván valahol a kettő között van az igazság. De nem gondolom, hogy „régen minden jobb volt”. Felügyelet nélkül egész nap a játszótéren🙈 #momsoftiktok #mom #momlife #momtok #momhumor #anyavagyok #anyaság #anyahumor #gyerekkelazélet #gyereknevelés ♬ original sound - gabriellestclaire

Hasonló angolul ITT.

A legtöbben azért voltunk mai szemmel jóval önállóbbnak nevelve, mert az élet más területén helytállni kényszerülő (az iskolaidő vége után is dolgozó) szüleink sok helyzetben magunkra hagytak bennünket.

De ez igazából nem volt jó nekünk.

Persze, tudjuk, hogy akkor még sokkal kevesebb szó esett a gyerekek pszichológiai fejlődéséről, a mentális egészségről meg végképp semennyi, és átkeretezhetjük az egészet vagánysággá, de az is igaz, hogy ma, már szülőként nem véletlenül akarunk a gyerekeink mellett lenni a hétköznapokban. Csakhogy nem lett kisebb a terület, ahol felnőttként helyt kell állni – így inkább szétszakadunk. Néha hülyeségek miatt is.

Egyszer gyerekkoromban (kb. 11-12 éves lehettem) kitaláltam, hogy megszüntetem azt az illegális szemétlerakót, ami egy hozzánk közeli tó mellett volt (ugye, „régen minden jobb volt”, a 90-es években mégis random természeti helyekre dobálták az emberek a szemetüket). Akkor még elég szuggesztív lehettem, mert 6-7 másik gyereket is meggyőztem a tervem nagyszerűségéről. Nem vagyok benne biztos, hogy a szüleink egyáltalán tudtak erről az egészről, de mi az undorító, több hónapja ott rohadó szemeteszsákokat apránként hordtuk el a saját kukáinkba. És ha jól emlékszem, puszta kézzel álltunk neki a nagyszabású projektnek (később sem hiszem, hogy védőfelszerelést használtunk volna – ha ma ilyesminek ugranék neki, nyilvánvalóan maszkot és kesztyűt húznék).

Napokig csináltuk, szerintem nyári szünet volt, aztán egyszer csak arra mentünk vissza, hogy hirtelen sokkal több lett a szemét. Feladtuk.

Nekem jelenleg van egy ilyen korú gyerekem. Neki is vannak ötletei. Közlekedik egyedül (azért figyelem közben, szóval ezzel a mémmel is eléggé tudok menni). De őszintén, nem hiszem, hogy lenne tér arra, hogy ő belevágjon egy ilyesmi, amúgy természetesen nagyon cuki (de teljességgel hiábavaló) projektbe a tudtom, segítségem, beleszólásom (hát, igen) nélkül.

Mondjuk, ma már valószínűleg amúgy is előbb tenné ki egy tini a közösségi médiába a dolgot, felhíva a problémára a figyelmet (bár a gyerekeim még nem regisztrálhattak), mint hogy nekiugrana megoldani azt pár barátnőjével.

De

ez szülői szemmel piszok fárasztó, és amikor benne vagy, nagyon nehéz kiszúrni azt a pontot, hogy mikor tolod túl. (Valószínűleg sokszor.)

És még csak azt sem mondanám, hogy átbillent a dolog, mert valójában a gyerekekre fordítandó figyelem a helyére került az elmúlt évtizedben. Ez valószínűleg igaz, csakhogy akkor az összes többi dolog nem került a helyére, így aztán dolgozó, más kötelezettségeket is teljesítő, esetleg felnőtt életet is igénylő szülőként csak az marad, hogy kicsit beleőrülünk (főleg az elején). Mert ezzel párhuzamosan minden információ elérhetővé vált, és iszonyú nehéz szétszálazni, hogy mi a fontos.

Jövök még egy mémmel, amit szintén naponta élek, és szerintem nem csak én:

@miglen_beauty which mother are you?😂😂😂😂😂😂 #mama #mother #food #mothersday #motherjokes #supermama #mam #mamųpasaulyje #vaikai #momykla #darzelis #uzkandele #maistas #uogos #sveikasmaistas #sveikasgyvenimas ♬ Mother - Meghan Trainor

Ma azt halljuk, hogy a gyerekeink akkor lesznek egészségesek, ha a szivárvány minden színében fogyasztják a lehetőleg nyers és nyilvánvalóan biozöldségeket. Amikor mi gyerekek voltunk, nem volt ekkora ügy az egészséges étkezés, még anyukám sem tolta ennyire, pedig mi aztán csíráztattunk meg házi tojásoztunk meg mit tudom én. A kedvencünk természetesen a meki, a dínós husi és a fritőzös krumpli volt, pontosan úgy, ahogy a gyerekeimnek a meki, a húsgolyó és az air fryeres krumpli (tudom, az sem egészséges, csak hát mi az?). És gondolom, huszonéves korukban majd ők is szeretni fogják a kelkáposztát meg a spenótot, amit ma utálnak – pont, ahogy velem is volt. De mi a megoldás arra, hogy ne őrüljünk bele szülőként? Előre szóltam, hogy nem tudom, de van néhány kisebb tippem, részben saját tapasztalatra, részben kutatásokra és szakértőkre alapozva.

Nem lehet elégszer elmondani: nem kell tökéletes szülőnek lenni

Nyilván a megoldás az, hogy elfogadjuk, szülőként rengeteget hibáztunk és fogunk hibázni, de – meglepő módon – ez nem akkora baj, mint amekkorának néha érezzük (és mint amekkorának a kommentelők, a mindent jobban tudó nem vagy régen érintettek, vagyis az internet és kicsit a világ rögtönítélő „bírósága” beállítja).

Ha kezelhető lehetőségeket kínálunk a gyerekeknek, hogy megtanuljanak megküzdeni a frusztrációval, az segíthet a rugalmasság kialakításában – írja a Psychology Today cikke.

Leegyszerűsítve: a gyerekünk abból is tanul, ha mi elrontunk valamit. Nagyon fontos itt elmondani, hogy nem a bántalmazó és elhanyagoló szülői magatartás elfedésére szolgálnak ezek a gondolatok, hanem az igyekvő, de a tökéletességet soha el nem érő, ám emiatt aggódó szülőket bátorítják vele.

Donald Winnicott brit gyerekorvos és pszichoanalitikus nevéhez köthető az „elég jó anya” kifejezés, amit ma már inkább „elég jó szülő”-nek mondunk, de Winnicott az 50-es években beszélt erről először. Elmélete szerint az elég jó szülő jobb a gyerekeknek, mint a tökéletes (lenne, ha létezne).

Még ha ma már tényleg kicsit több szülői effortot kell beletenni még ebbe a nyomorult „elég jó” címkébe is, azért megnyugtató a mögötte álló gondolatiság: a gyerekek profitálnak abból, ha a szülők kezelhető módon (tehát nem rettenetesen) elbasszák. A gyerekeidnek segítesz, ha bizonyos dolgokban kudarcot vallasz. Én konkrétan szoktam ezzel nyugtatni magam. Sőt – mivel már picit nagyobbak a gyerekeim – nekik is elmondom.

Egy kutatás szerint a legtöbb szülő bűntudatot érez, ha nem tudja az általa vélt legjobbat nyújtani a gyerekének, és a szülői kiégés összefüggésben van a külső és belső elvárásokkal, amiknek szülőként nem tudunk megfelelni. A szakemberek az úgynevezett pozitív szülői magatartást javasolják erre megoldásként, ami szerint sok szeretetet és melegséget jó adni a gyermekeidnek, de ezzel egyidejűleg struktúrát és útmutatást is teremteni kell az életükben – finoman megtanítani őket a viselkedésük következményeire.

Vagyis szeretetteljesen szigorúnak lenni, és az apróságokkal nem foglalkozni. Én

abszolút híve vagyok (kis tini gyerekkel meg pláne), hogy nem kell minden barikádra felállni, néhány nem jelentős dologban igenis ér azért engedni, hogy ne kelljen egyfolytában vitázni, de azért ez az útmutatás azt is kimondja, hogy bizonyos dolgokban nem szabad engedni, akkor sem, ha ez kurvára fárasztó.

Winnicott is azt mondja, hogy más egy kisbaba elég jó szülőjének lenni (ott nagyjából 0–24-ben rendelkezésre kell állni), és más egy nagyobb gyereknél ugyanez. A nagyobbaknak már igenis meg kell tanítani, hogy a szülő(k) nem áll(nak) folyamatosan rendelkezésre, és az ebből adódó esetleges frusztrációt a gyereknek kell megtanulnia magában kezelni (persze ebben eleinte szüksége van segítségre).

Azt már igazolták kutatások, hogy a túlzó szülői védelem (ami lehet úgynevezett helikopter-, buldózer- vagy tigrisszülői magatartás) összességében gátolja gyerekeink érzelmi fejlődését, szorongáshoz, depresszióhoz és tehetetlenségérzéshez vezet. 

Vagyis a konklúzió, hogy nemcsak a mi idegrendszerünknek és fáradtsági szintünknek teszünk jót, ha bizonyos dolgokban vagy bizonyos időszakokban egy kicsit visszatérünk a 90-es évek gyereknevelési elvárásaihoz: van mit ennie és van hol laknia a gyerekünknek = jól csináljuk.

Tóth Flóra