„Miből szeretnél megbukni? Választhatsz, a többiből átengedlek!” – Mérgező tanári mondatok
Fogalmam sem volt, micsoda darázsfészekbe nyúlok, amikor feltettem azt a kérdést a szerzői Facebook-oldalamon, hogy ki milyen mérgező, fájó tanári mondatokra emlékszik iskoláskorából. Záporozni kezdtek a kommentek, én pedig dermedten bámultam, micsoda fájdalmas emlékeket hordozunk magunkban sokan – vélhetően anélkül, hogy a megjegyzést tevő pedagógus tisztában lenne ezzel. És persze az indulatok miatt most is általánosításra ragadtatták magukat néhányan, ami nyilván ugyanolyan káros, mint egy lekicsinylő vagy épp gonosz tanári mondat. Nem, nem véletlenül használtam ez utóbbi szót: ilyenekből is akadt sajnos bőven. Csepelyi Adrienn gyűjtése.
–
Posztoltam én már sok megosztó témáról a Facebook-oldalamon feminizmustól közéletig – azt nem gondoltam volna, hogy az egyik legnagyobb vitát egy teljesen ártalmatlannak tűnő, tulajdonképpen csak finoman elgondolkodtatónak szánt kérdésem váltja ki.
Nemrég Both Gabi mesélt az Instagramunkon egy videóban arról, hogyan törte ripityára önbecsülését egy menthetetlen tanári mondat, de én is írtam már nektek arról, milyen érzés volt, amikor a diszkalkuliám miatt alázott meg rendszeresen olyasvalaki, akinek amúgy meg lehetett volna a tudása ahhoz pedagógusként, hogy diagnosztizálja a bajt, és ne súlyosbítsa életre szóló félelmekkel.
Nem is fér minden ebbe az így is maratoni cikkbe, és jobbnak láttam, ha nem írok sehol neveket. Sem tanárét, sem diákét. Így is voltak kommentelők, akik szerint ez az „epehányás” nem jó semmire – igaz, ugyanez a szó áll az alábbiakra is. És, ugye, ezek voltak először. De kétség nem fér hozzá: kutya nehéz téma ez, hiszen
nem szeretném, hogy bárki általánosítson. A tanárok túlnyomó többsége nem ilyen, nem így beszél a diákokkal, és arra tette fel az életét, hogy segítse őket. Hála és köszönet nekik ezért. Soha életemben nem éreztem át ennyire, milyen sokat köszönhetünk nekik.
Nemrég találkoztam egykori kémiatanárnőmmel, aki annak idején azt mondta: amíg ő ezen a pályán van, belőlem nem lesz állatorvos. Lehet, hogy ez furán hangzik, de megköszöntem neki most ezt a mondatot és a viselkedését: egyrészt, mert ezt nem megalázó módon mondta, hanem tárgyilagosan, mert bár nem tudta, hogy diszkalkuliás vagyok, de azt látta, hogy valami nem stimmel, mert az elméletet tudom hibátlanul, a számításokra pedig rendre egyest kapok. Amikor mindenki a továbbtanulásra kezdett koncentrálni, felajánlotta, hogy osztályozó vizsgát tegyek elméletből, és négyest adott.
Lehet tehát valaki igazságosan szigorú – és akkor is korrekt, ha egyébként tényleg csak a baj van a diákkal, mint velem kémiaórán. Tapasztalataim szerint a tanárok nagy része szereti ezt a hivatást, szereti a diákokat, nekem legalábbis rengeteg, rengeteg olyan pillanat volt az életemben, amikor egy-egy tanárom öntött belém erőt, biztatott vagy dicsért, és hozta ki belőlem a legjobbat.
Ettől függetlenül úgy érzem, a tüskék a bőr alatt csak gennyedzenek, ha nem csinálunk velük semmit, úgyhogy fogjuk fel úgy: ez a gyűjtés azért született, hogy kibeszélhessük a sérüléseinket, kiköphessük magunkból a mérgező mondatokat, és megerősíthessük egymásban, hogy az nincs rendben, ha egy pedagógus így beszél, így viselkedik.
A bántásnak sokféle formájával találkoztam a kommentekben – igyekeztem tematizálni őket, hogy kirajzolódjanak a mögöttük húzódó motivációk, érthetőbbé váljon, miért károsak.
Íme.
Amire egyszerűen nincs mentség
„Nyolcadikban zeneiskolába akartam továbbtanulni. Akkor már nyolc éve zongoráztam. Az osztályfőnököm, aki az énektanárom is volt, leültetett, és azt mondta, ne menjek zeneiskolába, mert gyengénlátóként soha nem leszek képes tartani a lépést az ottani színvonallal, és soha nem fogom elvégezni azt. Ezt egy olyan gyógypedagógus volt képes kinyilatkoztatni, aki akkor már évtizedek óta látássérült gyerekeket tanított abban a speciális iskolában, ahova én is jártam. Ez bennem akkora törést okozott, hogy zongorához azóta (huszonkét éve) nem nyúltam, és nyolcadik után évekig nem énekeltem. Érettségi táján kezdtem el újra felfedezni a saját hangomat egy templomi kórusban. Aztán annyian mondták, hogy szép a hangom, és énekeljek, hogy elkezdtem elhinni. Nem lettem ugyan híres, de időnként hívnak zenés projektekbe, és van kórusom is, ahol kiélhetem a zene iránti rajongásomat.”
„Amikor megkaptam a suli-díjat nyolcadikban, akkor azt mondták többen: »Szegény dadogós fiú, jó, hogy ő kapta, mert ennél többet sosem fog elérni az életben«. Vagy amikor megnyertem egy házi szavalóversenyt negyedikben, de végül nem vittek el a területire, mondván: »Félünk, hogy dadogni fogsz a versenyen, és leégeted az iskolát meg minket is«.”
„Kábé ötödikes voltam. Ugyan táncoltam húsz évig, de a futás nem volt sosem az erősségem, plusz egy pici lyukkal a szívemen születtem. Iskolakört futottunk, én a második kör után nagyon rosszul éreztem magam, leültem. A tesitanár lefényképezett a telefonjával, aztán körbemutatta az osztálynak: »Tessék, lyukas szívű«”.
„»Na, akkor mondja fel a verset – a többiek addig lazítsanak, ez sokáig fog tartani«. Mert dadogtam. Azt hiszem, elkezdeni sem tudtam, de azért fél órán keresztül kínzott, majd megjegyezte, hogy el kéne gondolkodnom a kisegítő iskolán (mindez általános harmadikban).”
„Amikor pszichológushoz jártam a tanárnő meg a suli miatt, azzal fogadott az osztály előtt: »megjöttél a dilidokitól?« Általános harmadikba jártam épp.”
„Gondolom, a származásom miatt egy nagyra becsült tanárnő, akit soha meg nem sértettem, akivel sosem voltam tiszteletlen, és aki osztály főnököm is volt, egy osztályfőnöki órán, mindenki előtt ezt mondta.: »Ne firkáld a kezed, ne legyen még koszosabb!« Harminc évvel ezelőtt, a mai napig, szinte naponta eszembe jut, és még mindig nem értem, hogy miért?!”
A szárnyvagdosók
Akik szerint kevés vagy, nincs meg benned az, ami ahhoz kellene, hogy… És akik szó szerint életeket változtatnak meg – csak nem biztos, hogy a megfelelő irányba.
„Amikor rájöttem tizenhárom évesen, hogy zenész szeretnék lenni, egy egész bizottság (a volt zeneiskolám tanáraiból állt) egyetlen meghallgatás után kijelentette: »Meg se próbáld a zenei pályát! Túl késő! Sohasem leszel zenész. Nincs benned muzikalitás«. Aztán tizennégy évesen egy általános iskolai tanárom le akart beszélni, hogy német nyelvi speciális osztályba menjek: »Nem fog menni, ez neked túl nehéz lesz! Nem tudsz majd lépést tartani«. Ausztriában és Németországban diplomáztam furulyatanári és koncert szakon. Magasabb végzettségem van jelenleg, mint a volt tanáraimnak. Nekik köszönhetem, hogy odafigyelek, melyik növendékemnek mit mondok, és bátorítom őket az álmaik megvalósításában…”
„Negyedikben, amikor a János vitéz tartalmi összegzése házi feladatomat felező tizenkettesben írtam meg: »mit képzelsz, verset csak a költők írhatnak!«”
„Általános iskola, alsó tagozat. A tanár végigkérdezte az osztályt, hogy ki mi szeretne lenni, ha felnő. Jöttek a szokásos válaszok, rendőr, szakács, autószerelő. Rám került a sor, a lehető legkomolyabban mondtam, hogy filmrendező. A tanár reakciója: »Gábor, te is mondj valami rendeset, mint a többiek!«”
„Ének-zene tagozatra jártam általánosban, és nagyon jó énektanárunk volt mindenféle szempontból. Viszont kaptunk a nyakunkba egy külön kórusvezetőt. Minden versenyen aranyérmet nyertünk, elsők lettünk, ő mégis minden verseny előtt ordibálva közölte velünk, hogy lemondja az egészet, mert csak szégyent hozunk a fejére. Aztán amikor ki kellett választanunk, hogy melyik gimibe jelentkezünk, akkor engem és a másik gyönyörű hangú osztálytársamat (aki állandóan szólókat énekelt) behívta magához szünetben, és közölte velünk, hogy reméli, nem jelentkezünk a művészetibe, mert ő nem akar szégyenkezni miattunk. Nem tudom, hogy az osztálytársam eredetileg hová akart jelentkezni, de végül egyikünk sem jelentkezett a művészetibe. A mai napig kicsit bánom, mert imádok énekelni, imádom a zenét.”
„»Neki nem való az iparművészeti suli, nincs hozzá elég tehetsége« – mindezt a hátam mögött mondta a rajztanárnő, amit a rokon matektanárnő mondott vissza. Később a rajztanárnő az egyik leggyakoribb vendégem lett, egyedi ruhákat készítettem neki.”
„Középiskolában a jobb tanulók közé tartoztam. Amikor már megvoltak az egyetemi jelentkezések, laborgyakorlaton véletlenül eltörtem egy üvegeszközt, miután a szakvezető-osztályfőnököm és több szaktanár összeállt, és közölték velem: inkább menjek valami humán szakra, ahol nem tudok törni-zúzni, így sosem fogok tudni érvényesülni, mert béna vagyok!”
„Azért nem kellene a Közgáz nyílt napra menned, hogy lógjál, megteheted anélkül is…”
Agyilag zokni vagy, de boka
Igen, ezt egy kommentelőnek mondta a tanára, jelezve, hogy még a hülyénél is van hülyébb – például ő. Se szeri, se száma azoknak a viccesnek szánt vagy szimplán csak elképesztően bunkó mondatoknak, amelyekkel egy életre bele lehet magyarázni valakinek, hogy ő bizony buta. Miközben pedig kismillió oka lehet egy rossz jegynek, annak, hogy valamit nem ért.
„Te olyan hülye vagy, hogy disznópásztor se lesz belőled!”
„»Majd év végéig elrajzolgatsz az utolsó padban, úgyis megismétled a tanévet.« Egy hat és fél éves, első osztályos kislánynak… november elején…”
„»Mindenki nézze meg!« (Az igazgatónő kiállított a kerengőben több osztály elé): »Ez gimnáziumba jelentkezett!!!!« (Majd kiröhögött hangosan).”
„Ferences szerzetes: »Semmi baj, Petikém, ácsokra is szükség van.«”
„Drámatagozat? Hát persze hogy oda jelentkezel, oda megy, aki nem való semmire.”
„Gimi, orosztanár: »Maga kérem, olyan hülye, hogy magát még portásnak sem veszik fel az egyetemre«. Elvégeztem a Műszaki Egyetemet, oroszul azóta sem tanultam meg.”
„Osztályfőnök, második félévem magyar iskolában, előtte mindent spanyolul tanultam (nem itthon): »Téged átugrunk, mert úgysem fogod tudni«.”
„»Maguk azért jöttek ide, mert máshová nem vették volna fel magukat«” – egyetem, tesi szak, 423 ponttal vettek fel. Nem hülye vagyok, hanem ezt szerettem volna csinálni.”
„Nem az a baj, hogy nem vagy elég okos, de még ügyes sem vagy, hogy elmenj asztalosnak.”
„Büntetés a versnek, ahogy te mondod.”
Amikor a külsőd miatt aláz meg
Nincs is okosabb dolog, mint fejlődésben lévő szervezeteket ekézni, ugye? Meg az is a szerencse, hogy mindenki olyan tökéletes.
„Te üljél le, dagadt vagy, úgyse tudod megcsinálni.”
„Gimiben sminkeltem magam, mert bőrhibák miatt smink nélkül nem léptem ki az utcára. (Nem durva smink, egy tök alap, hogy mások arcába tudjak nézni). »Mert vannak, akik azt hiszik, hogy ha sminkelik magukat, majd lesznek valakik. Mint a Bogi«.”
„Fogszabályzóm volt, és rámosolyogtam a tanárnőre: »Ne vicsorogjál, úgy nézel ki, mint a terminátor!«”
„Amikor én készültem középiskolába, még jellemzést kellett írnia a nyolcadikos osztályfőnöknek a középiskolai jelentkezés mellé. Az enyém rólam azt tartotta a legfontosabb információnak, hogy »Hízásra hajlamos«. Semmit nem írt a közösségi munkámról, a szerepléseimről. Rosszulesett, de nem voltam meglepve, kezdettől fogva utált.”
„Ötödikes lehettem, szóval nem voltam már olyan kicsi, el tudtam rendezni a hajam magamnak, de aznap nagymamám csinált nekem egy oldalfonást a hajamba, tetszett is nekem, hát úgy mentem. Aztán megkaptam, hogy »Azt a gúzst ki kötötte a fejedbe?«” Nem is az bántott a legjobban, hogy rám tett megjegyzést, hanem a nagymamám volt előttem.”
Mindennapi szexizmus
Tudom, tudom. Ezeket mindig csak én értem félre, mert túlteng bennem a feminizmus. Hát persze!
„Jogi egyetem vizsga (negyedik év): »Lehet, hogy magának jobban állna a fakanál, mint a jogi pálya«.”
„»Magából sosem lesz agrármérnök!« – Mert nőből vagyok, első évfolyam. Az lettem.”
„Fizikaóra, 1991. Lány semmit nem tud. Tanár: »Leányka. Menj haza, csináltass gyermeket magadnak. Legalább szaporodik a magyarság«.”
„Műegyetem, mechanikavizsga: »Kollegina, ha maga kolléga lenne, akkor ötöst adnék, de így csak négyes«.”
„Te egy nyomorék vagy, úgy futsz, mint egy lány” – testneveléstanár. Hát könyörgök, hogy fussak, mint egy fiú?”
„A vegyjeleket csak azért tanulja meg, hogy ne legyen gond a keresztrejtvénnyel. Magának nincs szüksége a kémiára, mert egy gazdag külkeres lesz a férje.”
„Magának biztos nincs valami a lába között? Akkor hogyhogy okos töriből?”
„Matektanár: »A lányok ezt csak leírják, a fiúk megértik.«”
„Általános iskola hatodik osztálya. Testnevelésóra. A tanár úr kötélmászásból »feleltetett« minket. Én következtem, de nem figyeltem. Ekkor megszólalt: »Te következel, kisfiam. Vagy mondjam inkább, hogy kislányom?«. (Még neki állt feljebb, amikor az igazgató behívatta).”
„Gimi első osztály, első (!) matekóra: »Maga itt nem fog leérettségizni; menjen el virágot kötni, és szüljön öt gyereket!«.”
„Egy hibátlan fizikadolgozatom értékelése a lap alján: »Te okos nő vagy?!« (gimnázium, tizedik osztály)”
„Férfi tanár, dohányozva, egyetem első év: »Pfff, na, már megint egy rakás buta liba, há' hova lehet még süllyedni?!« (Nem fogalmazott ilyen visszafogottan).”
„Magyartanárnő: »Nem baj, hogy ronda a kézírásod, úgyis modell vagy valami hasonló leszel, és csak a nevedet firkantod majd alá«…”
„Filozófiavizsga egyetemen: »Hmm, jó, jó, de ez maximum egy hármas. Egy nőtől még ez is szép teljesítmény«.”
Amikor pofára megy
Mindannyian ismerjük a legendákat a pofára osztályozó tanárokról – és persze az esetek jelentős részében simán lehet, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, csupán igazságtalannak érezzük, ha a jogosnak véltnél rosszabb jegyet kapunk. Na de mi a helyzet az alábbi esetekkel?
„A biosztanár a hibátlan felelt után közölte, hogy »Ez egy nagyon szép négyes, mert olyan bizonytalan voltam«. A legjobb tanuló szólalt fel mellettem, hogy »Ne már!«.”
„Általános iskola második vagy harmadik osztály, jó matekos voltam, matekversenyre vittek. Tanító néni fogta az osztálytársam kezét, hogy ne fázzon a hidegben. Engem meg ott felejtett a vonaton.”
„Középsuli. A matektanárom egyszerűen nem bírta a képemet. Minden kis szirszarba belekötött, és pontok helyett kábé jegyeket húzott le, és oltogatott, hogy ez kevés. Hármas körül voltam ekkor matekból, éreztem, hogy valami nem oké, ezért elmentem különtanárhoz. Ott a sima középiskolás anyaggal kapcsolatos feladatokat pillanatok alatt megoldottam, ezért elkezdett magasabb szintűeket adni, de azokat is könnyen vettem. A különtanár közölte, hogy őszintén nem tudja, miért kapok szar jegyeket, de biztos nem a matematikai tudásomat és problémamegoldásomat osztályozzák, ugyanis az átlagon felüli. Ez volt az a pont, amikor elengedtem a középsulis tanár hülyeségeit, és reál irányba mentem tovább. Informatikus-közgazdász lettem, az optimalizálásból és a problémamegoldásból élek.”
„Nekem állandóan választanom kellett általános iskola alsó tagozatában, hogy miből kérek ötöst, irodalomból vagy nyelvtanból, mert mindkettőből nem kaphatok, annyi ötöst nem osztogat ki, és kell a kiváló jegy K-nak (fiú, kedvenc), E-nek (jó tanuló) és Zs-nak (titkárnő lánya). Szóval végig választottam magamnak, miből kapok ötöst és négyest, amíg felsős nem lettem… Ez nem annyira verbális bántás volt, mintha hülyézett volna, de mégis lelkileg nagyon megviselt, akkoriban sokat sírtam, mert nem értettem miért van ez így, és hát sosem felejtem el.”
„Idegennyelv, versmondás:
»Ülj le, hármas.«
Osztály hüledezik, magam sem értem, miért, mire folytatja:
»Hiába tudtad szóról szóra, akcentusod van, soha nem lesz ötös«.”
„A konzervatív biológiatanárom nem engedett be az órájára, amikor piercinget rakattam a szemöldökömbe. Sok minden elhangzott: »Nem tudok magára nézni«… stb. Személyes sértésnek vette, hiszen tudta, a biológia érdekel, az ő tárgya. A szomszéd teremből kellett jegyzetelnem. Hát, így lettem bölcsész – állatorvos helyett.”
„Én a gimiben emelt magyarra jelentkeztem, mert nagyon szimpatikus volt a tanárnő, és nyilván érdekelt is a tantárgy. Tudtam, hogy ő igazán szenvedélyesen tanít, és imádni fogom. Bármit tettem, nem tudtam megkedveltetni magam vele, sőt szóbeli érettségikor bejött a felkészülő terembe, és azt mondta: »Ne hozz rám szégyent«.”
A WTF-kategória
Ezek pedig azok az esetek, amelyekre egyszerűen nincsenek szavaim.
„»Megfogdosott, oké, de te utána meg leköpted! Hogy juthat ilyen eszedbe?!« – (Általános iskola, hatodik/hetedik osztály. Ketten fogtak le, míg a harmadik megfogdosott, ezért köptem kínomban. Engem vett elő az osztályfőnök mégis.)”
„Az osztályfőnök megkért, hogy írjak egy búcsúbeszédet tizenkettedik végén. Amikor kész lett a beszéd, és gyönyörűre sikeredett, elgyakoroltam százszor, kivette a kezemből a saját kézzel írt szövegemet, és odaadta az első tanulónak, mert hát »Mégiscsak egy elit kellene, hogy mondja a beszédet, nem te, a rebellis«. Szerencsére az igazgató közbelépett.”
„Valamelyik gimis évben történelemből a szakközépiskolásoknak készült szöveggyűjteményt használtuk. Amíg a felelő kínlódott, beleolvastam a szöveggyűjteményembe, mire a történelemtanár: »Olvasgasd csak, úgyis oda való vagy…«.”
„Angoltanárunk, aki magyarszakos is volt, de minket magyarból nem tanított, Kazinczy-kört szervezett az iskolában, és benevezett engem a budapesti Szép magyar beszéd-versenyre – gondolom, az osztályunkat tanító kollégával való egyeztetés nélkül. Bár az élmezőnyben, de nem dobogós helyen végeztem, semmiféle dicséretet nem kaptam, de arra azért nem voltam felkészülve, hogy a következő órán a magyartanárunk felállított, az osztály előtt, megkérdezte, hogy tényleg az történt-e, ami, majd, amikor igennel válaszoltam, a következőképpen reagált: »Akkor fulladj meg!«”
„A gyerek füzetébe ezt írta: »Írj szebben, még a migráns gyerekek is szebben írnak, mint te!«
Mikrobetűkkel írt, mert úgy szégyellte magát.”
„Általános iskola, talán harmadik osztály. Az ofő egy osztálytársam fejére öntötte az iskolakakaót, ami amúgy nagycsaládos diákoknak járt volna, és mi ugyan nem ehettünk órán, de ő épp abba mártogatta a kiflit, tanítás közben is falatozott. A fiúnak az volt a hibája, hogy egy Petőfi versben összekevert két szót… Miközben öntötte a kakaót a fiú fejére, szidalmazta, milyen hülye. Azóta is lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem üvöltöttem le a fejét, hogy nem léptem közbe. Mind le voltunk fagyva.”
„Amikor arról volt szó, hogy jobban tetszik nekem a Légy jó mindhalálig, mint A kőszívű ember fiai: »Végül is az is olyan lelkibeteg gyerek, mint te…« (Mégis milyen lelkiállapotban kellett volna lennem több évig tartó iskolai bullying után?).”
„Idős rajztanár, miután visszaszóltam valamiért: rám borította izomból a padot, és mikor kikászálódtam alóla: »Megérdemelted, úgysem másztál a szívembe«.”
„Amikor (négyes osztályzattal) jelentkeztem a roma osztálytársamnak segíteni történelemből felzárkózni, (tekintve, hogy senki más nem jelentkezett): »Jól van, akkor legalább majd vak vezet világtalant«.”
„Volt egy hétéves osztálytársam, a szülei verték, éheztették, rongyokban járt, a tanárok meg gúnyolták emiatt. Egyszer az udvaron rohangászva felkiáltott:
»Én focista leszek!«
Mire a tanítónő ezt válaszolta:
»Börtöntöltelék leszel te, nem focista!«.”
„Zenetagozatos általános iskolában énekórán: »A gyerekeknél gonoszabb nincs! Ti teszitek tönkre az emberek életét«.”
Őszintén nem tudom, hogyan lehet lezárni egy ilyen cikket. Talán tényleg csak azzal: hálásak vagyunk minden pedagógusnak, aki most ugyanolyan sokkban ül a gép előtt, mint mi, egykori és jelenlegi diákok.
Csepelyi Adrienn
Ahogy egy-egy romboló mondattal komplett életeket lehet más irányba fordítani, úgy igaz az ellenkezője is: egy-egy dicsérő, elismerő, értő szótól olyan szárnyakat kaphat a nebuló, ami az egekbe emeli. Nemsokára folyatjuk a Csepelyi Adri által megkezdett diskurzust, ám ezúttal az építő tanári mondatokkal.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/nimis69