Mi a fene az a postairón?! – Egy kezdő iskolás anyuka Google-keresései a napokban

Rovattámogatás

–

Siralmas előzmények több fronton

Határozottan emlékszem anyukámra, ahogy teljes tanácstalanságban állt az Ápiszban, mert a negyven doboz temperát átpakolva sem leltük a világos kármint és a sötét cinóbert. Amik a listán szerepeltek. Nem piros vagy vörös, amiket ismertünk. Én közben nem éreztem mást, csak izgalmat, hiszen előtte azt sem tudtam, léteznek ezek a különleges elnevezésű színek. És persze alig vártam, hogy festhessek a gyönyörű nevű temperákkal (amit persze otthon nem lehetett). Mondjuk, azt azért elképzelni sem tudom, hogy az ujjnyújtásnyira található Google kereső nélkül a mi szüleink végül is hogyan boldogultak ezekkel a listákkal.

Mindezek ellenére augusztus végére minden felszerelésem hiánytalanul bepakolva várta a táskámban az iskolakezdést. Aztán ennek a felelőssége hamarosan átkerült rám, és innentől elkezdődött egy azóta is tartó mélyrepülés. Az iskolai életem leggyengébb pontja volt a felszerelés.

Nagyon hamar megtanulta minden tanár, hogy ha az óra elején magasba lendült a kezem, akkor az csak egyet jelenthetett: „Flóra, mit hagytál már megint otthon?”

(Ez az előzmény később jól jött, amikor már inkább akkor „hagytam otthon” a könyveimet, amikor abban kellett volna valami ellenőrizhető házi feladatot produkálni.) De mivel amúgy mindig is jó tanuló voltam (egyesek szerint stréber, és egyeseknek amúgy igazuk van), nagyjából elnézték a tanárok.

Ez a szétszórtság egyébként azóta is megvan… sőt, inkább fokozódott. És valahogy mindig a szükséges holmikon csúszom el, pedig az időpontokkal és helyszínekkel is van küzdelmem. Éppen ezért jó nagy szívás, hogy most én vagyok az elsődleges felelőse annak, hogy az a bizonyos táska augusztus végén minden szükséges dologgal ellátva várja az iskolakezdést.

Most én állok teljes tanácstalanságban szülőként, de ez, úgy tűnik, sokunk közös élménye. Legalább a fegyvertárunk komolyabb kicsit, mert amióta ráállt a szemem, mást sem látok, csak a telefonjukat kétségbeesetten böngésző szülőket különböző üzletekben: a ruhaosztályon, az írószerboltokban, a drogériákban. Mindenhol listák és tanácstalanság.

Pedig én készültem…

A nyár egy részét azzal töltöttem, hogy hangolódtam erre az iskolásszülő-dologra. Ennek több összetevője volt, és szerintem mind nagyon sokat segített, hogy már egyfajta zen állapotban legyek, mire a tényleges beszerzésig jutunk.

Például:

• nagyon sok kávét ittam (és rájöttem, hogy ha egy órával korábban kell kelni, akkor valami durvább cucc kell);
• boldogan használtam ki a hajnal első óráit, hogy egyedül legyek még világosban (ezt, ha jól sejtem, innentől buktam);

• csomó hétköznapi apróságban lázadtam a konvenciók, a főnökeim (bocs, Kriszta, bocs, Borcsa) ellen (arra számítva, hogy innentől rendes, együttműködő, még ha nem is hosszasan jelenlévő tagja leszek egy iskolának szülőként);

• elolvastam Szily László Beírás című könyvét (és szétröhögtem magam, de, mondjuk, ettől nem érzem magam felkészültebbnek).

A hangolódás eredménye annyi, hogy itt állunk öt nappal az iskolakezdés előtt, és egyelőre egy darab füzetet vettünk. Még nem aggódom. Csak guglizom.

Ti hogy álltok a tanszerlistával? Mi szarul.

Szóval ugorjunk vissza oda, hogy megnyitottam azt a bizonyos e-mailt a tanszerlistával. Várhattam volna vele még pár napot. Ugyanis hétpróbás írószerimádónak vallom magam, de azért értek meglepetések. Mondom, mit kellett eddig kigugliznom: háromszög profilú ceruza (jó, ezt kikövetkeztettem), postairón (legnagyobb wtf a listán). Hol lehet kapni textil tornazsákot? Segítek: ha a delikvens minden iskolás cuccát Harry Potter-es mintával tudja csak elképzelni, akkor a válasz természetesen a sehol. 

Az iskolaőrület előtti időszakban az augusztus utolsó napjait igyekeztünk maximálisan kihasználni, még egy kicsit balatonoztunk, későn keltünk, lógtunk egész nap… Esetleg kicsit vásároltam online, amit tudom, hogy nem kellene, de eddig annyira élveztem.

Amióta a telefonos időm munka melletti része gyakorlatilag abból áll, hogy a neten kutatok nem ötezer forintos Harry Potter-es diákigazolvány-tartó után, az online vásárlás a költséges hobbi kategóriából a költséges kötelességbe került.

Szóval most vízparton lógás helyett írószerboltokban lebzselünk, magyarázzuk, hogy ez a füzet hiába megfelelő mintájú, de nem első osztályos vonalazású. És körülöttünk hasonló jelenetek egész sora játszódik le. 

A legfontosabb kérdés: nektek mi volt a legbizarrabb elem a tanszerlistátokon? Várom a kommenteket!

Akinek minden tétele ki van pipálva, az… jó, nem is hiszem el, hogy ilyen létezik (légyszi, semmiképp ne árasszatok el kommentekkel, hogy mennyire sokan vagytok így)! Aki viszont ugyanígy küszködik, és közben retteg a jövő hétfőtől, hogy sikerül-e minden cuccot és minden illetékest a megfelelő helyre juttatni kellő időben, az kommenteljen valami megnyugtatót. Tisztára úgy érzem magam mint huszon-egynéhány évvel ezelőtt, amikor rutinos iskolásként már tudtam, hogy valami úgyis otthon marad. Mondjuk, ha a saját iskolai pályafutásomból indulunk ki, akkor a cuccok tekintetében kurvára megszívtuk. Szegény gyerekeim. Meg szegény szüleik is az elkövetkező napok miatt. Mégsem kellene logisztikával foglalkoznom, ez már biztos.

Veletek meg jövő héten találkozunk a könyvkötő szakkörön, arról is vannak vad emlékeim. Az Erő legyen velünk. Meg az öntapadós fólia.

(Természetesen a címben szereplő mondat a fejemben egyáltalán nem ilyen visszafogottan hangzott el, volt benne ló is, meg szaporítószerv is, csak hogy finoman írjam körül. Ez az iskola előtti hét nem csökkenti a szülői káromkodások számát. Nagyon nem.)

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció! – Forrás: Getty Images