–

Röviden felvázolom, hogy milyen álhírekkel, vagy álhírgyanús információkkal találkoztam csak az elmúlt napokban a Facebook-falamat pörgetve:

  • a gyerekek nem kapják el a Covid-19-et (ez NEM IGAZ, elkapják, csak a legtöbb esetben enyhébbek a tüneteik és szinte nulla a halálozási arány a nullától-kilencig tartó korosztályban)
  • tömeges hamvasztásokról vannak műholdfelvételek Kínából (NEM IGAZ, azok nem is műholdfelvételek, és nem stimmel sem a hely, sem az időpont)
  • genetikusan átadható a vírus, van olyan baba, aki már fertőzötten született (NEM IGAZ, egyetlen újszülött beteget regisztráltak, az generálta ezeket a híreket)
  • ha x ideig bent tudod tartani a levegőt köhögés nélkül, akkor biztosan nem vagy fertőzött, ha viszont nem megy, akkor tuti, igen (NEM IGAZ, egy orvos is megerősítette, hogy egy ilyen egyszerű „teszt” semmit nem bizonyít – de szerintem mind megcsináltuk azért)
  • a C-vitamin a Covid-19 ellenszere (NEM IGAZ, ennek a hírnek az az alapja, hogy Kínában tesztelték az intravénás C-vitamint mint lehetséges kezelést)

De emellett a várható intézkedésekről, az üres vagy pont nem üres boltpolcokról is hetek óta mennek körbe a bizonyítatlan értesülések, és nagyjából mindennap belefutok abba, hogy le fogják zárni Budapestet, hogy melyik hipermarketben mikor van árutöltés, és hasonló online mendemondák.

De miért akarunk egyrészt mindent tudni, másrészt minden információt (legyen akármilyen kétes eredetű) továbbadni egy ilyen helyzetben?

Dr. Guld Ádám szerint ennek elsősorban az információs társadalomhoz van köze:

„Gyakran halljuk manapság, hogy az információs társadalomban maga az információ a legnagyobb érték – ez valóban így van. Jól informáltnak lenni, friss híreket elsőként megtudni és megosztani nemcsak azért fontos, mert ezzel a közösséget segítjük, hanem mert a saját státuszunkat, a közösségben elfoglalt helyünket tudjuk megerősíteni vagy javítani, mi lehetünk egy fontos hír első forrása. Ez a motiváció is erősen fel tudja pörgetni a valótlan hírek terjedését.”

Természetesen ez az átlagos hétköznapokban is így van, de most speciális helyzetbe kerültünk, ezért a reakciók is szélsőségesebbek. Ennek a hátteréről azt mondja Guld Ádám:

„A médiaerőszak kifejezést hallva a legtöbben a médiában bemutatott erőszakos cselekményre asszociálnak, de egy ilyen helyzet, amikor a természeti és/vagy a külső társadalmi körülmények drasztikus változást hoznak az emberek mindennapi életébe, ugyanolyan hatást vált ki. Ezt úgy éljük meg tartalomfogyasztóként, mintha a természet irányából agresszió érkezne, amire (csakúgy, mint más erőszakos cselekményre) extrém érzékenységgel reagálunk, ezért kutatjuk a további információkat.

Ehhez hozzáadódik az úgynevezett médiapánik, aminek fontos tényezője a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság és az érintettség egyidejű jelenléte, plusz a helyzetből adódó információdeficit. Ezek együtt eredményezik a felfokozott érdeklődést.”

Az információdeficit persze részben kommunikációs kérdés, de ebben az esetben magának a katasztrófahelyzetnek a természete is rásegít: nem tudjuk ugyanis, hogy mi magunk fertőzöttek vagyunk-e, hordozzuk-e a vírust, magunkat kell éppen védenünk az önkéntes karanténnal, vagy tőlünk másokat. Ez önmagában is nehéz helyzet, hát még úgy, hogy nemcsak erről nincs a birtokunkban információ, hanem arról sem, hogy holnap éppen milyen rendeletekkel terveznek gátat szabni a járványnak.

Dr. Guld Ádám

De nem mehetünk el a média manipulációs hatása mellett sem

Eleve adott egy több oldalról nézve is kemény helyzet. De a felfokozott érdeklődés hatását a médiára más, kevésbé éles szituációkban is „tesztelhettük” korábban. Guld Ádám azt mondja: „Az elmúlt években sokszor találkozhattunk a média manipulációs hatásával egy-egy nagy érdeklődésre számot tartó ügy kapcsán, és sokszor láthattuk, hogy vaklármának bizonyult néhány, a médiát eluraló ügy. A társadalom figyelmét nagyon jól lehet irányítani. A tudatos médiafogyasztók ezért egyre szkeptikusabbak ilyen helyzetben, főleg, mivel tapasztalhattuk már azt is, hogy a politika is használja ezeket az ügyeket tematizációra, amikor valamiről el akarja vonni a figyelmet. Éppen ezért kicsit immúnisak lettünk ezekre a pánikrohamokra.”

Ez mégsem áll a jelenlegi helyzetre, egyszerűen azért, mert ekkora volumenű katasztrófahelyzet legutóbb talán 2001. szeptember 11-én volt, vagy a 2009-es H1N1 idején – akkor pedig még egészen más volt a média.

De milyen a felelős fogyasztói viselkedés egy ilyen helyzetben?

Jelen pillanatban azt tapasztalom az ismerőseimnél, hogy a leginkább pánikot keltő és a legmegnyugtatóbb híreket forrásmegjelölés nélkül osztják, a legjobb szándékkal, hiszen vagy figyelmeztetni, vagy megnyugtatni szeretnék az ismerőseiket. A szakértő is azt tapasztalja, hogy kevésbé vagyunk figyelmesek:

„Ilyen helyzetben még azok is megosztanak álhíreket, akik alapvetően kritikusan használják a médiát. Akik pedig ezeket az álhíroldalakat működtetik, igazi aranybányát találnak ebben a felfokozott információéhségben.

Jellemzően két motivációja van ezeknek a kamuoldalaknak: az egyik a reklámbevétel, a másik pedig az adatlopás. Felhasználóként annyit tehetünk, hogy veszünk egy nagy levegőt, mielőtt bármit is megosztanánk. Megnézzük az adott oldal url-jét, és ha .com vagy .eu vagy hasonló végződésű, de magyar nyelvű az oldal, akkor máris gyanús. Nézzük meg, hogy néz ki a felület: mennyire van tele figyelemkeltő címekkel és villódzó reklámokkal. Ha mindkettővel, akkor jó eséllyel, álhíroldallal van dolgunk. Magát a hírt is kritikusan kell néznünk, és ha nagyon extrémnek tűnik, akkor legyünk szkeptikusak a hír valóságtartalmát illetően. De a legjobb taktika az, ha azokat az oldalakat használjuk tájékozódásra, amiket évek óta olvasunk és ismerünk.”

A média felelőssége

Amellett, hogy a leinformálható híroldalak nem fognak kémprogramokat tenni a gépünkre és téves hírekkel bombázni bennünket a kattintás érdekében, nekik is van felelősségük a pánikkeltésben. Guld Ádám azt mondja: „A média felelőssége nagyon kényes kérdés. Az újságírószakmának megvannak az etikai szabályai, ezek adják a keretrendszert. Egy bizonyos ponton túl nem célszerű egy témát gazdasági érdekből kizsákmányolni, de nehéz meghatározni, hol van ez a pont. Emellett a részinformációk kiemelése és a túlzottan kattintásvadász címek félrevezető hatása már öt-nyolc éve látható probléma.

Ebben mi, fogyasztók is felelősek vagyunk, mivel nagyon felületesen és gyorsan fogyasztjuk a híreket, négy-öt perc alatt több cikkbe beleolvasunk – így könnyen félrevezethetővé válunk.

Ezért kellene sokkal tudatosabb hírfogyasztóvá válnia mindenkinek, főleg egy ilyen helyzetben: inkább kevesebb, de hiteles forrásból tájékozódni, és azt is odafigyelve, nem csak átfutva. Mert bármikor kiderülhet, hogy egy figyelemfelkeltő cím és bevezető után a cikkből valójában a felvillantott információ ellenkezője derül ki, csak sokan már nem jutnak el odáig.” (Nem véletlenül emeltem ki a cikk elején a példaként hozott álhíreknél nagy betűkkel, hogy NEM IGAZ – pont azért, hogy még a felületes olvasók se vigyék tovább ezeket az információkat.)

Egy újabb dolog, amiből éles helyzetben „vizsgázunk”, most aztán különösen.

Az mindenesetre biztos: jó oldala is van annak, hogy ennyire kibővült az online világ az elmúlt néhány évben. Most, hogy szükség van rá, az oktatási rendszerek pillanatok alatt igyekeznek felvenni a ritmust. Könyvtárak és kulturális programok válnak online elérhetővé. Már csak mi kellünk hozzá, hogy az információkból kiválogassuk azt, ami előrevisz, segít, tájékoztat és szórakoztat. És kiszűrjük azt, ami megvezet és kárt okozhat. Drukkolok magunknak!

Az álhírekről ITT és ITT olvashattok a WMN oldalán, ITT pedig a fake news-kvízünket találjátok

Tóth Flóra