„Nem tudom, hol szeretném megszülni a második babám” – Igen, számít az első rossz szülésélmény!

–

„Nincsenek nagy vágyaim”

„Tizenhét hetes terhes vagyok, és a második gyermekemet várom. A most két és fél éves kislányom természetes úton született, és a szülés során sok pozitív élmény is ért. Azonban volt néhány olyan mértékű negatív tapasztalatom is, ami miatt úgy döntöttem, a második gyermekem máshol születik.

Úgy gondoltam, az első szülésem során szerzett tapasztalatokkal biztosan találok Budapesten olyan helyet, ahová úgy mehetek majd, hogy nem kell teljes verbális-, szakmai-, jogi- és érzelmi fegyvertárral készülnöm a szülésre.

Nincsenek nagy vágyaim: a lehető legkevesebb beavatkozással, de maradandó károsodást és végzetes következményeket okozó kockázatok nélkül, lehetőleg természetes úton, baba-, mama- és családbarát körülmények között szeretnék szülni. Mivel már van egy lányom, szeretném, ha az első napokban találkozhatna a testvérével, és családként lehetnénk együtt.”

Ilyen volt az első szülés

„A nők bő kétujjnyi tágulásig egy hatágyas vajúdóban tartózkodnak. A hatágyas vajúdóhoz egyetlen vécé tartozik (pedig nemrég újították fel a kórházat).

Sokan nem tudják, hogyan zajlik egy szülés, ezért elárulom, a vajúdó kismama tápcsatornája a méhösszehúzódások hatására tisztulni kezd, vagyis nem ritka a hasmenés vagy a hányás. Képzeljük ezt el hat nő esetében egy darab vécével. Vajon megalázó?

A vajúdóban továbbá az apukák is ott ülnek. Amikor mind a hat ágy foglalt, úgy átlag tízpercenként bejön egy szülésznő vagy egy orvos megvizsgálni a páciensét, és ilyenkor az összes apuka kifárad a folyosóra, majd visszajön. Apukák ki, apukák be. Apukák ki, apukák be. A legjobb pedig, hogy személyesen hallgathatod végig mindenki aktuális állapotát, komplikációit, ijedhetsz meg és szörnyedhetsz el. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos orvosok esetleg manipulálni próbálják a pácienseiket, vagy úgy beszélnek velük, ahogy senkivel sem szabadna.

Ez velem is megtörtént: az elsőre szimpatikusnak tűnő, nagy tapasztalattal rendelkező választott szülésznőm azt taglalta az ágyam mellett egy széken terpeszkedve – természetesen éppen, amikor a férjem kiment valamiért –, hogy szerinte »úgysem fér majd ki rajtam a gyerek«. Azt is hozzátette? »nincs előrehaladás a vajúdásomban, és hatalmas kockázatot vállalok, ha megvárom, amíg magától születik meg a terminust hét nappal túllépő gyermekem«.

A szülés olyan élethelyzet, amikor az ehhez hasonló mondatok beégnek az ember agyába.

Végül pár óra várakozás után és az aktuális szülésznőt az ügyeletesekre váltva minden visszatért a normál kerékvágásba, és megszületett a lányom mindenféle komplikáció nélkül. De ezeket a mondatokat azóta sem felejtettem el.”

Létezik olyan, hogy támogató közeg szülés közben

„Mivel komolyabban beleástam magam a témába, sokat olvastam a SAS-OK (Szuggesztiók Alkalmazása a Szomatikos Orvoslásban Képzés) nevű kezdeményezésről, ami egy egészségügyi szakembereknek szóló képzés arról, hogy a verbális támogatás hogyan segítheti elő a gyógyulást. Ez egy olyan folyamat esetében, mint a szülés, fokozottan így van. 

Egy barátnőm szült olyan orvossal, aki alkalmazza ezeket a technikákat, és a beszámolója szerint egész elképesztő élmény volt. Miközben minden második anyuka, akivel erről beszélgettem olyan negatív szuggesztiókról számol be, hogy még kívülállóként is rossz hallgatni:

»maga ezt a gyereket nem fogja tudni megszülni, miért nem akarja, hogy holnap megcsináljuk a császármetszést, végül is gyereket akart, vagy nem?«.

De nem elég, ha az embernek olyan választott orvosa van, aki biztosan nem mond ilyeneket, mert ott van még az ügyeletvezető, aki minden ügyeleti szülésre be-benéz, a szülésznő… szóval nem elég megtalálni a megfelelő szakembert, még azért is lehet izgulni, hogy a megfelelő ügyeletben szüljünk.”

Mivel Kata az első gyermekével túllépte a terminust (vagyis a kislánya nem született meg a kiírt időpontban), és már akkor sem szeretett volna mesterséges szülésindítást, amíg valóban nem indokolt, ennek is alaposan utánajárt. Igyekezett minden oldalt figyelembe venni. Arra jutott, hogy a terminus után 9-10 nappal van az ideális időpont a beavatkozásra, természetesen szoros kontroll mellett. Ezeket az információkat kutatásokból, orvosi szakvéleményekből szerezte:

„Ha nem indul meg a szülés, a legtöbb helyen legkésőbb a hetedik nap után indítanak a protokoll szerint. De van olyan kórház, ahol tíz nap után kell csak befeküdni, és a negyvenharmadik hét első napján indítanak egy méhszájérlelő tablettával, vagyis nincs  rögtön oxitocin infúzió, elég szelíden avatkoznak be. Közben a másik oldalon ott van az is, hogy nemrég volt egy leállított kutatás, amelyben az egyik csoportban a negyvenkettedik hét elején indították a szülést, a másikban pedig egy héttel később, és míg az előbbi csoportban egy sem, addig az utóbbiban hat kisbaba vesztette életét (egy a születés után nem sokkal). Ez egy vékony határ – az a kórház, ahol csak a negyvenharmadik héten indítanak, már számomra is ijesztő kicsit, pedig én a természetes megoldások híve vagyok. Valóban nem lehet tudni, mikor merül ki a méhlepény, ezért a beavatkozásoktól mentes szemlélethez szoros megfigyelés kell, hogy kapcsolódjon, de ez általában így is történik.

Találkoztam olyan kórházi protokollal is, amiben a magzatvíz elfolyása után rögtön oxitocin infúzió, és a terminus túllépés utáni szülésnél pedig ballonos tágítás is szerepel. Ez a másik véglet.

Azért nehéz a választás, mert ahol ilyen beavatkozásokkal teli a szülés, ott például az újszülött osztályon mindent megtesznek azért, hogy az anya és a baba végig együtt lehessen, még császármetszés esetén is. A túlhordás tekintetében nagyon megengedő kórházban viszont egyáltalán nem látogathatják az újszülöttet a családtagok. Az apa és a testvér sem.”

Ilyen volt az első kórházi tartózkodás

„A legelső szülésznőm, akivel végül a vajúdásig sem jutottunk el együtt, rögtön elkezdett lebeszélni az alapítványi szobáról, mert első gyermekes anyaként szerinte több segítségre lett volna szükségem. Ezzel kapcsolatban is kiderült, hogy nem csalt a megérzésem.

Ennél sokkal nagyobb probléma, hogy az első szülésemnél a lányomat az „arany órát” követően négy órára elvitték tőlünk megfigyelésre, és már előre jelezték, hogy csak akkor kerülhet vissza az anyukához, ha a saját lábán el tud menni érte.

(Az „arany óra” a szülést követő óra, amit ideális esetben az újszülött az anyukájával és/vagy az apukájával bőrkontaktusban tölthet – a szerk.)

Mivel még soha nem szültem, ezen is szoronghattam: vajon olyan állapotban leszek-e, hogy el tudjak menni érte. A császárral szülő anyukák esetében még rosszabb a helyzet ebben a kérdésben. A lányomat az első külön töltött órák mellett minden este fél-egy órára is be kellett adni a vizsgálatokra, pedig ma már kutatások bizonyítják, hogy az első napok szeparációja erős szorongást vált ki a kisbabákból. Tehát az első vérvétele és minden vizsgálata a szülő jelenléte nélkül történt.

És persze, ha az ember vitatkozik, meg a jogaira hivatkozik, akkor talán megengedik, hogy jelen legyen az újszülött gyermeke vizsgálatain, de szájhúzás mindenhol van.

A lányom besárgult, és első tünetként – még a szülést követő második napon is – nagyon sokat aludt (az első napon ez teljesen normális), amivel először egyáltalán nem foglalkoztak, egy nappal később az esti vizsgálatnál pedig kérték, hogy öt perc múlva adjam be kék fény kezelésre. Azt is magamtól kezdeményeztem, hogy cumisüvegben anyatejet vihessek neki. Azóta olvastam, hogy ajánlott a kezelést a szoptatás idejére megszakítani.”

Ezek az élmények egyértelművé tették Kata számára, hogy a második babánál másképp szeretné csinálni. Vagyis inkább olyan intézményt szeretne választani, ahol másképpen csinálják. Csak ez nem olyan egyszerű.

„Azért néztem utána nagyon alaposan a látogatási rendnek a kórházak esetében, mert szeretném, ha a kislányom nem csak egy üvegablakon keresztül láthatná a testvérét az első napokban. A gyerekek látogatását elég szigorúan szabályozzák a legtöbb kórházban – a magánkórházakban – ebben a tekintetben – nagyobb a mozgástér. Az alapítványi szobával rendelkező állami kórházakban pedig általában szemet hunynak a látogatóba érkező testvér mellett. Közben abban a kórházban is történtek pozitív változások a csecsemő gondozásban, ahol az első gyerekemet szültem, így lehet, hogy végül mégis a már ismert nehézségeket választom.”

Tökéletes megoldás nincs?

„Sok nővel beszélgetek a szüléséről.

Sokan nem szeretnék tudni a részleteket, nem szeretnének részt venni a döntésekben, csak épen és egészségesen – minél előbb – túl lenni az egészen. Ezzel semmi gond, mert a harmónia a lényeg, bár szerintem az ilyen gondolatok mögött meghúzódó szorongásokkal és társadalmi tévhitekkel sem ártana, hogy foglalkozzon egy valamirevaló nőgyógyász.

A nőknek pedig azért lenne érdemes tájékozódni, hogy ne tudják sem nehéz helyzetbe hozni, sem pedig manipulálni őket. Én arra jutottam, hogy jelenleg nincs olyan hely Budapesten, ahol teljesen nyugodtan tudok szülni, és a második gyerekem első napjait eltölteni, már négyfős családként. Most azt kell eldöntenem, miben kötök kompromisszumot a legkönnyebben: a szülés vagy a kisbabám első napjai a fontosabbak.”

Kőrizs Kata és Tóth Flóra 

Ha érdekel a téma, ITT, ITT és ITT olvashatsz írásokat Tóth Flórától a szülésről és az első kórházi napokról

A történet szereplőinek védelme érdekében a cikkhez a Getty Images képeit használtuk illusztrációként