Tébolydában halt meg kegyetlen körülmények között Semmelweis, az anyák megmentője – hogy történhetett ez?

–

A lángelmék gyakran megelőzik saját korukat. A mítoszok szerint „nehéz emberek”, kiállhatatlanok, morózusak, nemigen haverkodnak senkivel, ráadásul még munkamániásak is. A fennmaradt visszaemlékezések alapján ilyen lehetett Semmelweis Ignác is, aki rájött arra, hogy a gyermekágyi láz megelőzhető egyszerű tisztasági szabályok betartásával.

Manapság is jellemző, hogy egyes szakmai körök „összezárnak”

Így volt ez a XIX. század közepén a bécsi orvostársadalomban is. Orvosnak lenni rangot, megbecsülést és biztos anyagi hátteret jelentett, úgyhogy már az egyetemen is (mondjuk úgy) kritikával szemlélték az alulról feltörekvő, szegényebb sorsú medikusokat, főleg akkor, ha magyarok voltak. Semmelweis pedig ilyen fiatalember volt: az apja „pesti szatócs”, Semmelweis Ignác ráadásul két évet nem is Bécsben, hanem Pesten végzett el.

Apja valójában gyarmatáru-kereskedő volt, ami azt jelenti, hogy importáruk kereskedésével foglalkozott, és jól menő boltot vitt Budán. A fiát először bölcsésznek szánta, majd hadbírónak, ám végül Ignác saját döntése okán ment az orvosi egyetemre. 1844-ben szerezte meg orvosi diplomáját, illetve szülészi és sebészi mesterlevelét, és 1846-ban Klein professzor szülészeti klinikáján kapott tanársegédi állást. Ez a klinika részt vett a medikusképzésben is, így gyakorta boncoltak. 

A nagynevű intézetben aratott a halál

Minden tizedik nő meghalt gyermekágyi lázban. Az okokat csak találgatták. Volt, aki úgy vélte, hogy a „megromlott levegő” terjeszti a betegséget, más a bolygók állását okolta, megint más a testnedvek egyensúlyának megbomlásával vagy az elégtelen táplálkozással magyarázta a szörnyű veszteségeket.

Semmelweis arra lett figyelmes, hogy a Bábaképzőben jóval alacsonyabb a halálozási ráta, (mindösszesen három százalék), és rájött, hogy a lényeges különbség a két intézet között az, hogy a klinikán boncolnak, a Bábaképzőben pedig nem. Az összefüggés megértésére egy tragikus esemény vezette rá: egy orvos kollégája, Kolletschka doktor megvágta az ujját boncolás közben, s hamarosan olyan tüneteket produkált, mint a gyermekágyi lázban szenvedő asszonyok, és végül ő is meghalt.

„Kolletschka esetében ismert volt a kiváltó ok, vagyis a bonckéssel ejtett seb hullaméreggel volt fertőzött. […] Ha helytálló a feltételezés, hogy Kolletschka betegsége és az a betegség, amelyben annyi gyermekágyas meghalt, azonos, akkor a gyermekágyasok esetében a kiváltó oknak is azonosnak kell lennie”

– írta naplójában, s ezzel a világon először fektette le, hogy a gyermekágyi láz lényegében azonos a vérmérgezéssel.

A megoldás döbbenetesen egyszerűnek, mégis radikálisan újnak tűnt: a kórmeszes kézfertőtlenítést Bécsben vezette be az osztályán, de a teljes metódust az ágyneműk fertőtlenítésével már Pesten dolgozta ki.

Kézmosással a túlélésért?

Azonban akkoriban ez a módszer nevetségesnek, szinte gyermetegnek tűnt. Annyira, hogy Klein professzor, a módszeréhez makacsul ragaszkodó Semmelweist elbocsátotta az állásából, így 1850 októberében Semmelweis hazatért Pestre, ahol hamarosan a Rókus Kórház főorvosa lett.

Azonban hiába fedezte fel a gyermekágyi láz megelőzésének módját, a Pesti Királyi Tudományegyetemen még mindig azt tanították, hogy a gyermekágyi láz ellen a legjobb gyógymód a hashajtó (!) adása a szülő nőknek. Mindezt annak ellenére, hogy

a Semmelweis által vezetett Rókus Kórházban, ahol rigorózusan betartották a fertőtlenítési szabályokat, ezer asszony közül maximum három halt meg a kórban, később már csak egy. Ezt a halálozási arányt az európai és észak-amerikai kórházak csak közel száz év múlva tudták elérni.

Végül 1855-ben őt nevezték ki az egyetemi Klinika főigazgatójának, évente 200 medikust oktatott magyar és német nyelven.

Úgy tűnt, most már rendbe jönnek a dolgai. Megnősült, elvette Weidenhofer Máriát, öt gyerekük született (három érte meg a felnőttkort), viszonylagos jómódban élt a család, 1857-ben meghívták Semmelweist egy zürichi klinika igazgatói állásának betöltésére, amit visszautasított, és maradt Pesten.

Őrjítő tehetetlenség

Ezek után kezdett bele intenzíven felfedezése publikálásba, cikkeket jelentetett meg magyar és német orvosi lapokban, a gyermekágyi lázról írt könyve német nyelvű verzióját pedig elküldte kora legtekintélyesebb orvosprofesszorainak. Mindez azonban nem sok visszhangra lelt. Semmelweis ekkor, talán kétségbeesésében megírta hírhedt nyílt levelét, amellyel lényegében minden szülészorvost ellenségévé tett, hiszen azt állította, hogy aki nem alkalmazza a módszerét, az gyilkos:

„Én Önt isten-ember előtt gyilkosnak nevezem, s a gyermekágyi láz története […] orvosi Néróként fogja Önt megörökíteni” – üzente kollégáinak. 

Egészen a XX. század közepéig tartotta megát az a „legenda”, hogy Semmelweis ekkorra már megőrült. Való igaz, 46 éves korára viselkedése mind agresszívebbé vált, külsejét elhanyagolta, a felesége szerint radikálisan megváltozott: az addig mértékletes ember falánk és iszákos lett, álmatlanságban szenvedett, obszcén szavakat használt. Orvosai úgy vélték, az őrület jelei kezdenek megmutatkozni rajta.

Igazság szerint a mai napig sem tudhatjuk biztosan, hogy megőrült-e, vagy egyszerűen el akarták távolítani az „őrült” – értsd: mániákus – orvost Pestről, aki, kollégái szerint módszeresen járatta le a szülészorvos-társadalmat. De ha belegondolunk,

valóban őrjítő lehetett a tudat, hogy egy egyszerű tisztasági szabállyal nők ezreit vagy tízezereit lehetne megmenteni a haláltól, azonban senki nem hajlandó komolyan venni a felfedezést, annak ellenére sem, hogy konkrét számok (halálozási adatok) is bizonyítják az elmélet igazát.

Ha Semmelweis valóban megőrült, akkor annak oka sokféle lehetett, voltak, aki szifiliszre gyanakodtak, ami szintén előidézhetett hasonló tüneteket, ám a XX. század közepén a Semmelweis holttestének maradványain végzett orvosi vizsgálatok kizárták ezt a verziót. Tehát nem tudjuk biztosan, hogy őrült volt-e, s ha igen, akkor mi okozta az őrületét. Az azonban bizonyos, hogy a folyamatos elutasítás, gúny, a szakmai féltékenység nem tett jót a mentális egészségének. 

A halála körüli rejtélyek

Több kutató, így dr. Czeizel Endre is úgy véli ÉS-ben megjelent cikkében, hogy nem volt őrült, ám személye egyre kényelmetlenebbé vált a pesti orvostársadalom számára, ezért csapdába csalták. 1865 nyarán fáradalmai kipihenésére a családjával egy osztrák fürdőhelyre utazott volna, ám valójában a döblingi elmegyógyintézetbe zárták, ahol két hét múlva meghalt, állítólag vérmérgezésben. A csontmaradványain végzett 1963/64-es kórbonctani és radiológiai vizsgálat szerint egy korábbi, boncolás közben szerzett kézsérülése okozta nála a lassú lefolyású vérmérgezést.

Ám a vizsgálati eredményeket látva, saját kutatásaikra alapozva dr. Czeizel Endre és Silló-Seidl György nőgyógyász és szexológus szerint Semmelweis a brutális bánásmódba halt bele. Elméletük szerint amikor Semmelweis rájött, hogy tébolydába csalták, dührohamot kapott.    

„Hat markos ápoló fogta le, bántalmazták és kényszerzubbonyt húztak rá, majd sötétzárkába került. Később csak rövid időre nyerte vissza mozgásképességét, ekkor ki akart ugrani az ablakon, ezért újabb erőszakot követtek el rajta. Súlyos sérüléseit és csontzúzódásait nem látták el,

így azok egész testére kiterjedő tályogokat, majd végül általános gennyvérűséget idéztek elő. A vizes pakoláson kívül semmiféle más kezelést nem alkalmaztak tünetei enyhítésére. Megismerhettük boncolási leletét, amely szerint agyonveretése olyan mérvű volt, hogy a többszörös végtagtörések mellett mellkasának fala is megnyílt, és ott légmell keletkezett, amely ugyancsak megfertőződött” – írja dr. Czeizel Endre.  

Ők ugyanis megtalálták Semmelweis kórlapját, amelynek adatai alátámasztják feltételezésüket: az anyák megmentője nagy fájdalmak között, segítségért könyörögve halt meg, valóban szepszisben, de ezt nem a régi sérülése okozta, hanem a kegyetlen bánásmód, amit a tébolydában elszenvedett. 

Források: Dr. Czeizel Endre (2013). Ne győzzön a hazug legenda. Élet és Irodalom.

Varga Benedek: Semmelweis Ignác harca a baktériumok és maradi orvosok ellen, Múlt-Kor, 2020. őszi különszám.

Semmelweis200, Semmelweis Egyetem

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

Miklya Luzsányi Mónika