–

Egy olvasónk, Andrea levelében több kérdést is föltett a gyerekek Facebook-jelenléte kapcsán, és mivel mindegyik nagyon fontos,  külön-külön válaszolok rájuk.

1. „Miért rossz, ha négy-öt éves, vagy tíz-tizenegy éves gyerekeknek Facebook-profilt készítenek a szülei? Több ismerősöm az óvodás vagy kisiskolás gyermeke nevében politizál, sokszor minősíthetetlen stílusban…” 

Ez egy nagyon veszélyes gyakorlat, sajnos sok szülő csinálja. Egyrészt a Facebook szabályzata egyértelműen tiltja a tizenhárom éven aluliak regisztrációját. Amikor valaki a saját gyereke nevében és fotójával hoz létre egy fiókot, azzal szabályt szeg. Ha ez kiderül, azonnali következménye lesz, hogy a Facebook letiltja a profilt (persze csak, ha észreveszik). Erre lehet vállat rántani, hiszen pont öt percig tart egy újabb profilt létrehozni. Nem is a tiltás az igazi negatív következmény, hanem az, ahogyan egy ilyen profil a gyerekre hat.

Persze tizenhárom éves kor felett sem szabad úgy létrehozni profilt a gyerekünknek, hogy ő nem tud róla, illetve nem ő kérte.

A gyerek nem a szülő tulajdona. Semmilyen módon sem „használhatjuk” felelőtlenül a gyerekünk adatait az online térben.

Ha a gyerek nem is tudja, hogy a szülő az ő nevében posztolgat, az egyértelműen a gyerek magánélethez való jogának megsértését jelenti, de egy-egy durva komment vagy bejegyzés akár a jó hírnevével való visszaélést is megvalósíthatja (aminek már jogi következménye is lehet). Ha tehát egy gyerek (pontosabban a nevét használó, azzal visszaélő szülő) „politizál” a közösségi médiában, illetve megosztó, provokatív, vulgáris vagy más szempontból veszélyes „véleményét” nyilvánosan fogalmazza meg, és ezt a gyerek, vagy egy gyerekért felelősséget érző felnőtt megtudja, meglátja, akár pert is indíthat.

Ha a gyerek jogait a saját szülője sérti meg, és így „ellenérdekű felekké” válnak, a törvények lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyerek önálló védelmet, az egyedi ügyre kirendelt gyámot kapjon, aki képviseli őt. Ilyen online gyerekjogi védelemmel összefüggő precedens egyelőre nem volt még Magyarországon (legalábbis nem tudunk róla), de a lehetőség megvan rá.

És nemcsak a gyerek jó hírének megsértése jelent gondot, hanem az is, hogy ilyen esetekben a gyerek online személyiségét, digitális lábnyomát a szülő alakítja ki. Ma már nem hagyható figyelmen kívül, hogy az internetes jelenlétünk, a társadalmi megítélésünk része – hatása felbecsülhetetlen a jelenben, és ki tudja, milyen komoly többletjelentése lesz majd a jövőben.

Érdemes az objektív és jogi kockázatok mellett néhány szót ejteni arról is, hogyan hathat egy ilyenfajta „én vagyok a saját gyerekem alteregója” típusú játék, és mit üzenünk ezzel gyereknevelési szempontból.

Nyilvánvalóan súlyos határátlépés történik ilyenkor, ami később „visszacsapódhat”. Nehéz felelős online jelenlétre felszólítani azt a kamasz gyereket, akinek jogaival így visszaéltek a szülők.

De komoly bizalmi válság is kialakulhat az olyan posztok miatt, amelyek a gyerek nevében történtek, de ő nem tudott róluk, nem adott rájuk felhatalmazást.

A saját gyereke jövőjével sáfárkodik tehát (igen rosszul és felelőtlenül) az a szülő, aki a gyereke nevében hoz létre közösségi médiaprofilt, majd azt a gyerek tudtával vagy anélkül, a saját céljaira, a saját felületeként használja.

Andrea következő kérdése még részben a témához kapcsolódik, de már sokkal inkább a szemlélők, megfigyelők felelősségét firtatja az ilyen ügyekben: 

2. „…Hogy lehetne szólni ezeknek a szülőknek, úgy, hogy abból ne legyen sértődés, vagy ne induljon el akár egy szócsata?”

Először is tisztázni kell, hogy a kívülállók, megfigyelők felelőssége hatalmas.

Azt szoktuk mondani – a klasszikus példával élve –, hogy ha egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell, akkor egy gyerek bántalmazásának is egy egész falu félrenézése teremt lehetőséget. Szóval igenis cinkos, aki néma.

Viszont nem feltétlenül kell nyíltan konfliktusba keverednie annak, aki nem ért egyet az ilyen szülői magatartással.

Fontos első lépés, hogy ne jelöljük vissza, és ne lépjünk kapcsolatba az ilyen profilokkal. Ha ismerősök nélkül marad, akkor elszigetelődik az ilyen hamis, a gyerek nevével visszaélő profil, és jó eséllyel nem lesz érdemes fenntartani. Ez a gyerek szempontjából mindenképpen nyereség, hiszen nem lesznek posztok az oldalán, illetve nem veszik be Facebook-csoportokba.

Szintén könnyen megtehető, és nem jelent direkt konfrontációt az ilyen profil jelentése (és annak kérése, hogy a Facebook törölje azt).

Aki persze komfortosabban mozog az online viták világában, jelezheti ellenérzéseit a szülőnek direktben is.

Ha nem egyszerű ismerősként találkozik valaki ilyen típusú visszaéléssel, hanem például tanárként vagy óvodapedagógusként, akkor fontos visszajelzést adni a szülőnek, hogy ez a magatartás miért nincs rendben, és addig is, amíg a szülő ezt megérzi /megérti, ne vegyük fel az ilyen profilt semmilyen csoportba, vagy Fb-oldal közösségbe – és próbáljunk minél hamarabb olyan előadást, érzékenyítő foglalkozást szervezni, ami anélkül, hogy megbélyegezné az ilyen szülőket, alkalmas arra, hogy változást idézzen elő.

Andrea utolsó kérdése a Messengerre vonatkozott – mert ha már Facebook és közösségi médiaprofil, akkor az is kérdés, hogy a gyereknek létrehozott (vagy a gyerek nevében létrehozott) oldalról ki ír üzeneteket, hogyan és kinek.

3. „…Számomra ugyanilyen dilemma a Messenger kérdése is. Egy korábbi tanítónő jelezte, hogy a gyerekek felvették vele a kapcsolatot Messengeren, és este tíz után is előfordult, hogy írogattak neki (tíz-tizenegy évesek)… rendben van ez?”

Először is a legfontosabb, hogy tanárként ne bátorítsuk a gyerekek közösségimédia-jelenlétét kisebb korban. Tizenhárom éves kor alatt semmiképpen (hiszen azzal hazugságra, szabályszegésre késztetjük őket), de később is csak korlátozottan, hiszen például a Facebookon olyan tartalmakhoz juthat hozzá, amelyek nem feltétlenül szolgálják az egészséges fejlődését.

Az online közösségek hasznosak és jók lehetnek a pedagógiai munkában, de ha lehet, inkább olyan felületen kommunikáljunk, amihez nem csatlakozik hír- és információfolyam. Például Viberen Messenger helyett.

A másik fontos szabály, hogy kerüljük az egyéni online csetes kommunikációt a gyerekekkel.

Nekik ez a felület mást jelent, és más attitűddel használják, mint az idősebb generációk. Könnyen vezethet félreérthető helyzethez, illetve a gyerek-felnőtt közötti bizalmi határ átlépéséhez, ha nem csoportként kezeljük a gyerekeket, hanem belemegyünk az egyéni beszélgetésekbe.

Utóbbira (ha az online térben kell kommunikálnunk), az e-mailezést, és azokat az alkalmazásokat ajánljuk, amelyek össze vannak kötve oktatási funkciókkal (például a Google Classroom).

A tanár az online térben is mintaként szolgál a gyerekek felé. A saját magatartásunkkal is tanítjuk őket, tehát fontos, hogy – például az Andrea által hozott példában is – a felnőtt jelezze a határok tiszteletének fontosságát a gyerekek felé, húzza meg a saját határait, és fogalmazza meg tisztán (nyilván mindenféle bűntudatkeltés vagy megbélyegzés nélkül) a késői levelezéssel kapcsolatos ellenérzéseket és fenntartásokat.

Ha szülőként keveredünk olyan helyzetbe, hogy a gyerekünk kéri egy Facebook-profil létrehozását még tizenhárom éves kora előtt, akkor az elsődleges feladatunk, hogy megértsük, miért szeretné ezt. A kortársak elfogadása, kíváncsiság, stb. – és próbáljunk a mögöttes szükségletre reagálni, azt kielégíteni a profil létrehozása nélkül is. Ha ez nem járható út, akkor beszéljük végig a gyerekkel az aggodalmainkat, fenntartásainkat, a lehetőséges kockázatokat – bízva abban, hogy ez a beszélgetés közelebb viszi ahhoz, hogy értse és elfogadja a korhatárt.

Ha még mindig tántoríthatatlan a gyerek, és látjuk, hogy az elkötelezettsége komoly a kérdésben, akkor első körben mindenképpen készítsük fel az internet és a közösségi média használatára, mutassunk meg neki mindent, engedjük, hogy próbálgassa a szárnyait. Ezt követően – nagyon komoly szülői jelenléttel, folyamatos támogatás mellett – lehet kötni egy egyezséget arra, hogy létrehozzuk számára a közösségi profilt.

Ennek elsődleges oka az, hogy ha a gyerek kéri ezt, és mindent végigbeszéltünk, akkor

kisebb kárt okozunk egy korhatár alatti gyerek profiljának létrehozásával a tudomásunkkal, mintha elutasítanánk a gyereket, és ő titokban hozna létre egy oldalt, ahol aztán bármilyen rossz tapasztalás éri, nem mer majd hozzánk fordulni segítségért vagy támogatásért.

Fontos persze, hogy ilyen esetben sem rendelkezhetünk a gyerek Fb-oldalával, hiszen az az ő magánszférájának részévé vált. De ez nem jelenti azt, hogy nem kell megtennünk mindent a gyerek képzése, felkészítése, oktatása, érzékenysége területén annak érdekében, hogy felelős internethasználó váljon belőle.

Ma már minden gyerek digitális. Muszáj megtanulnunk, hogyan lehetünk elég jó digitális szülők. Amiben legalább egy reményünk mindenképp lehet, hogy tudjuk: a szülőség tanulható.

dr. Gyurkó Szilvia