– 

Munkamaraton életre-halálra

Thomas Edison egyik híres idézete szerint: „A zseni egy százalék ihlet, kilencvenkilenc százalék verejték”. Azaz: a nagy tettekhez, a sorsfordító találmányokhoz bizony kőkeményen kell dolgozni. Sok híres ember példája is ezt igazolja. Tim Cook, az Apple vezérigazgatója már 4:30-kor az e-mail fiókja felett ül. Mary T. Barra, a General Motors vezérigazgatója elsőként érkezik mindennap a céghez, és este tizenegykor még mindig a vállalati ügyeken pörög. Az Amazonos Jeff Bezos a kezdeti időkben napi tizenkét órát dolgozott, heti hét napon át, gyakran akár hajnali háromig is ébren maradt.

Az extrém mennyiségű munka sokak szemében a siker záloga, a végletekig szorgalmas, törekvő embert pedig össztársadalmi szinten elismerjük. Ha egy szülő szinte csak hétvégén látja a gyerekeit, arra is csak bólintunk: persze, hiszen dolgos ember, no meg a családot is el kell tartani valamiből. A sikernek, rohamos tempóban felfelé ívelő karriernek azonban nagy ára is lehet. Egy japán médiamunkás, Miwa Sado egyenesen belehalt a túlórázásba 2013 júliusában, ami nem is csoda. A halála előtti hónapban összesen két szabadnapot vett ki, viszont 159 órát túlórázott. Japánul létezik is erre a jelenségre egy szó: karoshi. Pontosan azt jelenti: belehalni a munkába.

8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás?

A legfrissebb felmérések szerint a világ 1,8 milliárd munkavállalója közül több mint 400 millió gürizik legalább 48 órát hetente. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint Thaiföldön vannak a leginkább kizsigerelve a munkások, ők hetente 84 munkaórát blokkolnak be.

A tavaly december 18-i Eurostat-adatok szerint Magyarországon egy átlagember heti 40,5 órát dolgozik, ám ez a mennyiség csak papíron ennyi, hiszen a túlórát, a mellékest, a feketén elvégzett kiegészítőket nyilvánvalóan nem tartalmazzák a hivatalos adatok.

Egy ismerősöm például a két műszakos főállása mellett takarítást vállal, mert csak így tudja eltartani a családját. Saját bevallása szerint bár papíron ő is csak nyolc órában dolgozik, a valóságban ez (utazással együtt) kétszer ennyire is rúghat.

Persze, akárcsak neki, sokaknak nincs is választási lehetősége a kevesebb munkára. Hiszen ha nem vállalják be az extra melót, ha visszautasítják a főnökük kérését, hogy maradjanak bent tovább, veszélybe sodorják a megélhetésüket.

Az ember mint fogyóeszköz

Pedig az sem biztos, hogy maguk a cégek jól járnak a végletekig kizsigerelt humán erőforrásaikkal.

Számos kutatás bizonyítja, hogy a túlórázás nemcsak hogy csökkenti a termelékenységet, de meg is betegít. Egy vizsgálat pedig arra mutatott rá, hogy a túlóra előrehaladtával az emberek fizikai teljesítménye egyre romlik, és egy dupla műszak végén körülbelül olyan lesz, mintha az alkalmazott megivott volna két doboz sört. Ilyen állapotban vezetni már nem engednék, de dolgozni még igen.

A nagyobb baleseti kockázatokkal járó munkakörökben ráadásul sokkal gyakoribb a túlórázásra való kötelezettség. Pedig egy nagyszabású amerikai kutatás szerint a túlórával járó munkakörökben 61 százalékkal magasabb a baleset kockázata, mint a rendes, maximum nyolc órás állásokban.

Hosszú távon azonban minden cég rosszul jár a dolgozóinak kizsigerelésével, hiszen a betegségek, baleset miatt kieső alkalmazottak komoly pénzveszteséggel járnak, és a munka minősége is csak romlik, ha holtfáradt, kiégett beosztottakkal végeztetik el.

A munka horrorisztikus mellékhatásai

Több vizsgálat is bebizonyította, hogy igenis van összefüggés a túl sok munka és magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, fáradékonyság, stressz, depresszió, cukorbetegség, visszatérő fertőzések, mozgásszervi rendellenességek, és még sok más egészségügyi panasz között. A krónikus alváshiány pedig elhízáshoz, szívbetegségekhez és memóriazavarhoz vezet.

Egy kutatás szerint azok az irodisták, akik három- vagy annál több órát túlóráznak naponta, 60 százalékkal megnövelik a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.

Megéri?

A sok munkaóra nem is feltétlenül jelent magasabb termelékenységet. A kifejezetten jól teljesítő Németországban az egyik legalacsonyabb az egy főre eső munkaórák száma: 1363 évente.

Egy vizsgálat szerint egy nyolcórás műszak sem folyamatos pörgéssel telik, a legtöbben kettő–hat órányi mennyiséget képesek intenzíven teljesíteni naponta, a kilencedik órában pedig rendszerint beüt az ólmos fáradtság.

Sokunk helyzetét az is megnehezíti, hogy a digitalizált világnak és az örök online elérhetőségnek hála a munkaidő messze nem ér véget azzal, hogy felálltál az asztalodtól. Hiszen lehet, hogy te már rég átadtad volna magad az esti vacsorafőzésnek és a családi életnek, de a telefonodon egyre jönnek a különféle – munkával kapcsolatos – értesítések. Ha pedig – a globalizációnak hála – vannak olyan ügyfeleid, akik egy másik időzónában élnek, a helyzet fokozódik, és a kizsigereltség 24 órára duzzad.

Ha a munkahelyre való ingázást és az otthon elvégzett láthatatlan munkát is hozzávesszük mindehhez, akkor nincs is mit csodálkozni azon, hogy szépen lassan mindenki kipurcan.

Ezzel szemben a holland modell igencsak vonzó: itt az alkalmazottaknak csupán 0,5 százaléka szokott rendszeresen túlórázni (míg az európai átlag tizenhárom százalék). Ehelyett napi tizenhat órát szentelnek alvásra, pihenésre, evésre, kikapcsolódásra. Náluk már csak a franciák veszik még lazábban az életet, mindezt 16,4 órában hétköznaponként.

Mit tehetünk?

Pár apróság, amit megtehetsz magadért, hogy egy kicsit élhetőbbé varázsold a dolgos hétköznapokat:

– Ne légy maximalista! A legtöbb feladat nem fog elillanni másnapra, „sajnoshálistennek”. Tűzd ki mindennap a határidőt, amikorra be akarod fejezni az aznapi penzumot, és állj is fel az asztalodtól, amikor eljött a perc. Ezzel arra is rákényszerítheted magad, hogy a munkára szánt időben ne ess szét.

– Egyszerre egy dologgal foglalkozz! Menő dolog a multitasking, valóban sokkal fontosabbnak és hatékonynak tűnhetsz, ha két e-mailt írsz egyszerre, miközben három ablakban böngészel és kutatsz, fél füllel a munkahelyi dolgokra koncentrálsz, és a kollégáknak osztasz nélkülözhetetlen tanácsokat. Ám paradox módon sokkal hamarabb fogsz mindennel végezni, ha szép lassan, egymás után pipálod ki a tételeket a feladatlistádról.

– Delegálj! A legtöbb embernek problémát okoz másokra ruházni bizonyos feladatokat, de muszáj. Egyrészt a gyakornokod, beosztottad is ebből fog tanulni, és csak így lehet ő is hosszú távon a segítségedre, másrészt így te is azokra koncentrálhatsz, amikhez valóban egyedül te értesz.

– Kommunikálj! Nem kell szerénykedni, ha úgy érzed, túl vagy hajszolva, ezt jelezd a feletteseid, munkatársaid felé, és próbáljátok meg közösen kidolgozni a megoldást.

– Vedd észre, ha évek óta „kampányszerűen” túlórázol! Ha már emberemlékezet óta azzal nyugtatod magad, hogy „ez a húzós időszak legfeljebb két hétig tart”, de az a két hét évekre duzzadt, akkor valószínűleg újra kell szervezned az életed.

– Pihenj! Két feladat között állj fel egy kicsit, és sétálj, főzz egy teát, egyél meg egy mandarint, guggolj harmincat, végezz karkörzéseket. Azaz: indítsd be a vérkeringésed, fizikailag is különítsd el a két munkafolyamatot, hogy frissebb fejjel tudj belevágni a következő etapba.

– Ne vigyél haza munkát! Nagy a kísértés, tudom, de ne. Megvár. Válaszd külön az otthonodat és a munkahelyedet, és az előbbit hagyd meg a pihenésnek, örömnek, feltöltődésnek.

 Fiala Borcsa