–

Éjféli varázslat

Nagyon fáradt voltam, amikor éjfélkor kezembe vettem ezt a könyvet. Csak bele akartam nézni, mert másnap volt a könyv bemutatója, és azt akartam, hogy legalább legyen némi fogalmam róla, ha már elmegyek rá. Aztán elolvastam az első sorokat, és már akkor tudtam, hogy ezt bizony nem tudom letenni addig, amíg a végére nem érek. Így is történt.

Ti is inkább egy ráérős délutánon fogjatok bele a gyerekekkel, mert valóban, szó szerint letehetetlen.

A látszólag szomorú történet rengeteg vidám perccel jár majd. Még másodszori olvasás után is hangosan nevettem, a humora is varázslatos.

Lázár Ervin is örülne ennek a könyvnek, ha élne

Kicsit úgy érzem, életre is kelt, mert az igazán nagy írók valójában soha nem halnak meg. Itt vannak velünk a történeteik, visszük magunkban tovább a meséiket. A mindennapokban és az emelkedettebb pillanatainkban is. Molnár T. Eszter könyvének olvasása közben nagyon sok ilyen felemelő pillanatban lehet részetek. És nem véletlenül fog eszetekbe jutni A négyszögletű kerek erdő két főhőse, mindkettő igen csavargókülsejű egyén, nevezetesen: Mikkamakka és Vacskamati. Akik, jól tudjuk, hogy bárányfelhő-bodorítással foglalkoztak. ITT elolvashatjátok ezt a csodás mesét, ha véletlenül kimaradt volna eddig.

Amikor a valóság mesévé válik, ez a második varázslat

Mint a legjobb meséket, úgy Molnár T. Eszter: A Kóbor Szálló című könyvét is a valóság ihlette. A játszótéren hallott egy történetet arról, hogy egy családi házban élő ismerős kutya, élete utolsó éveiben a biztonságos meleg helyett a csavargó életet választotta. Úgy döntött, szabad akar lenni, ezért egy hajléktalanhoz szegődött, és boldogan élt mellette, míg meg nem halt. Esztert annyira megihlette ez a történet, hogy mesét kanyarított köré, és csak akkor rémlett fel benne, hogy mennyire fontos ez a téma, amikor meglátta Molnár Jacqueline lélegzetelállító illusztrációit, de ezekről majd később írok.

Hetedhét Hugó, a főhős

Már ez a név is főhajtás Lázár Ervin előtt, aki ma is meghatározza a kortárs mesekönyvírók világát. Egy viszonyítási pont, ami megkerülhetetlen. Szóval Hetedhét Hugó szállást keres. Elég szomorúan bandukol, még az ág is húzza, mindig akkor ered el az eső, kezd el havazni, „vagy legalább feltámad az északi szél”, ha nincs fedél a feje fölött. Egy rövid idézet a könyvből:

„Hugó nem volt szerencsés ember, úgy is mondhatnánk, szerencsétlen flótás volt: üldözték a felhők, megtalálták a balesetek, szívébe ki-be járt a bánat.”

Riki, a kislány, akinek helyén van a szíve

Riki egy belevaló, vagány kislány, csak Dínótól fél egyedül a világon, egy vad kinézetű rotweilertől („aki az utca végében álló rózsaszín ház kertjében lakott. Dínó nem volt sem zöld, sem pikkelyes (…) egyedül a feje hasonlított kicsit a tirannoszauruszéra”.

Búbanya, aki egy barlangban lakik

Még senki nem látta, viszont mindenki hallja, ahogy éjt nappallá téve eget rengetően horkol. Tőle tudja meg Hetedhét Hugó, hogy az erdőszéli házban lakik egy bizonyos Gizike, Riki nagymamája, akinek a háza fölött ez a szó áll: Szálloda. Hugó eleinte alig mer bemenni, de végül összeszedi a bátorságát, mivel egy beszélő macska arra biztatja, hogy nyugodtan lépjen be. A törött lábú fotelek, a rongyos szőnyegek és az ütött-kopott serpenyők mellett terített asztal és néhány fura alak várja a házban, akik mindannyian nagy szeretettel látják Hugót. Igaz, hogy Gizike kissé furcsa állagú ételeket főz, de „Hetedhét Hugó úgy érezte, hazaérkezett”. Egy mihaszna erőművész, egy kétbalkezes boszorkánytanonc és a lustakötés címzetes egyetemi tanára, Bolívia ült még az asztal körül. Csak azt az egyet sajnálta Hugó, hogy Gizike nem tűrte el az olyan lakókat, akik nem mostak lábat, úgyhogy kénytelen volt alaposan megsuvickolni a lábát. De végre volt hol aludnia, még akkor is, ha egy vele farkasszemet néző pók társaságában ébredt a saját visítására.


Dínó, a boldogtalan kutya

Dínónak hiába adtak finom falatokat a gazdái, nem volt rá idejük, soha nem dobták elég messzire a labdát, és utálták sétáltatni, bezzeg Hugó mindig nagyon sok időt töltött vele, neki adta a párizsija maradékát (pedig Dínó utálta a párizsit, de nem volt szíve visszautasítani a nagylelkű ajándékot), és lelkesen dobálta neki a kerítésen keresztül a nagy kertbe Dínó játékát. Dínó szabadságra vágyott, Hugóval szeretett volna lenni, és folyton próbált megszökni, de a gazdái minduntalan helyrehozták a fáradságos munkával kirágott kerítés részeit.


Minden kerek, még a négyszögletes erdő is

A történet gyönyörűen hömpölyög, előkerülnek új figurák is, például Ernesztó, az utcazenész, aki egy kukában talált hegedűvel koldul az utcán, vagy Sunyi Sanyi, a hírhedett rabló, aki a Kóbor Szálló visszatérő vendége volt. „Valójában senki nem értette, miért nőtt annyira a szívükhöz, mert Sunyi Sanyi nem volt sem kedves, sem segítőkész. Gizike vendégei közül mindenki azzal fizetett a szállásért, amivel tudott: ki pénzzel, ki házimunkával, ki énekkel. Sunyi Sanyi volt az egyetlen, aki fizetség helyett inkább elvett volna, ha hagyják. Nem volt különösebben kellemes társaság, mégis hozzájuk tartozott, mint perechez a köménymag, darázshoz a fullánk, borzhoz a bűzmirigy.” Ő megpróbál betörni Rikiékhez is egy éjszaka, de Riki gyorsan és bátran ártalmatlanná teszi a rablót.


Dínó  végre megszökik, és nem tágít Hugó mellől, aki végül elviszi őt magával a Kóbor Szállóba. A beszélő macskával persze konfliktusba kerül, akiről időközben kiderül, hogy a kétbalkezes varázslótanonc, Cini véletlenül emberből varázsolta el, és hiába fáradozik azon, hogy visszaváltoztassa. 

A harmadik varázslat: az illusztrációk

Molnár Jacqueline mindig nagyon különleges képi világot teremt, leginkább Lackfi János mesekönyveinek illusztrációiból ismerhetitek. Ezek a képek felidézték bennem Chagall varázslatait, szerintem önmagukban, képzőművészeti alkotásként is megállnák a helyüket. Az illusztrátor nagyon érzékenyen és valóban tabuk nélkül képezte le a történetet, az utcazenész háta mögött például egy nő hever a bokrok tövében, mellette két üres üveg.


Előtte pedig egy nő halad el a kutyájával, mindkettő csukott szemmel. Ők nem akarják látni ezt a képet. De mi igen, naponta  látjuk ezt a képet, ahogy a gyerekeink is, és ugyanúgy hozzátartozik a valósághoz, mint ehhez a meséhez. Nagyon fontos, hogy egy mesekönyvben a képekben is megjelenjen a valóság.

És ez egy olyan könyv, ami nem akar hazudni. Nem fest rózsaszínű képet egy elképzelt világról. Igen. Így élnek mellettünk az embertársaink. Mi pedig csak nézzük.

Társadalmi felelősségvállalás egy mesekönyv kapcsán?

Olyan sokszor találkozunk ezzel a kifejezéssel, és olyan kevésszer láthatjuk testközelből, amikor nemcsak beszélnek róla, hanem meg is valósítják. A Pagony nem csupán egy hajléktalanságról szóló mesekönyvet adott ki, hanem gyűjtést is rendez az utcán élő hajléktalan művészek javára. Nem pénzt kérnek, hanem olyan eszközöket, amelyekkel azok is alkothatnak, akik az utcára kerültek. ITT olvashatod el a részleteket. Amikor elmentem a könyvbemutatóra, én is vittem néhány eszközt. De Molnár Jacqueline a könyvhöz készített illusztrációinak nyomatait is megvásárolhatod, amelynek összegét a Fedél Nélkül című lap munkatársai eljuttatják a rászorulókhoz. Úgy gondolom, Ernesztó nagyon jól mutat majd a szobámban, és mindig emlékeztet arra, hogy ne vesszen ki belőlem az emberség, ha rászorulót látok. Ezen kívül egy Pagony-ösztöndíjat is létrehoztak, amivel hajléktalan művészek által írt gyerekirodalmi munkákat díjaznak majd. A könyv bemutatóján is egy hajléktalan, Pollák László olvasott fel részleteket a kötetből, ő is ír meséket például.

Minden jó, ha jó a vége!

A történetről nem szeretnék többet elárulni, már így túl sokat kifecsegtem, de annyit azért még elmondok, hogy Búbanyáról is kiderül… áh, de mindent azért nem árulhatok el. Olvassátok el a könyvet, biztos vagyok benne, hogy az egész család élvezni fogja.


Both Gabi