„Rendes” szakmát akart, art director lett – Az új Alien-filmben is dolgozó Biljana Jovanovic története

–

Bár a jelölés friss, Biljana Jovanovic már csak régi emlékként idézi fel az Alien: Romulushoz kötődő munkáját. Az ő feladatai még a forgatás előtt véget értek: az art director ugyanis sok esetben az előkészítésben vesz részt, ezért előfordul, hogy mire az első csapót összeütik, ő már másik projekten dolgozik. „A részlegünk feje a díszlettervező: ő álmodja meg az egész film koncepcióját a rendezővel együttműködve: az art director tulajdonképpen az ő jobbkeze. A mi felelősségünk, hogy minden a megfelelő módon elkészüljön, felügyelni kell a kivitelezést, sokszor árajánlatokat kell bekérni, foglalkozni azzal, hogy látványban és felépítésben is megfelelő és biztonságos legyen a megtervezett koncepció. Emellett együttműködünk több részleggel, így tulajdonképpen részt veszünk a film egész vizuális világának megálmodásában” – kezdi Biljana.

Ahogy meséli: minden díszlettervezőnek megvan a maga munkamódszere, ehhez mérten alakulhatnak a feladatok az aktuális filmek kapcsán. Emellett az is fontos befolyásoló tényező, hogy mekkora projekten dolgoznak.

A kisebb költségvetésű produkciókban több dolog hárul mindenkire, míg a nagyvolumenű forgatásokon mindennek, még a legapróbb részfeladatoknak is megvan a maga részlege: ezért rugalmasnak kell lenni azzal kapcsolatban, milyen területek munkájába folyik bele épp az art director.

Mi lett volna, ha…?

Biljana a volt Jugoszláviában nőtt fel – a mai Horvátország területén –, elmondása szerint mintagyerek volt, akit fűtött a megfelelés, miközben olyan időkben nőtt fel, amikor mindnyájuk életét befolyásolta a háború.

Kiskamasz volt, amikor Horvátország hivatalosan is kivált Jugoszláviából, és ahogy emlékszik, akkoriban nem a továbbtanuláson izgultak, örültek, hogy van iskola abban a helyzetben, amelyben élniük kellett.

„Végül egy komoly kiválasztási folyamat eredményeként középiskolai ösztöndíjat kaptam Amerikába, amely egy évre szólt. Számomra ott kinyílt a világ, és elképesztő volt találkozni azzal, mennyire másként élnek, gondolkodnak arrafelé az emberek. Nehéz volt visszatérnem ezután Eszékre” – idézi fel.

A hazatérést követően végül úgy döntött, Budapest felé veszi az irányt: Biljana azt gondolta, itt már tud angol nyelven tanulni, de tévedett. Mindenesetre a Budapesti Műszaki Egyetem építész szakos diákja lett, és szépen lassan megtanult magyarul. „Kicsit csodabogárnak számítottam a színes ruháimmal, a színes hajammal: akkoriban még zártabb és szigorúbb világ volt az Építész Kar, nem találtam meg igazán a helyem” – vall az egyetemi évekről.

Biljanát abban a szellemben nevelték a szülei, hogy szükség van a rendes szakmára – és bár imádott rajzolni –, így eszébe sem jutott, hogy a számára nem teljesen otthonos közeg ellenére feladja a tanulmányait. Azért ez idő alatt dolgozott a Trafóban, kiállítást szervezett az akkor alakuló Gödörben: egyszóval feltalálta magát. Az utolsó évben aztán rajzolónak hívták egy filmbe – Spielberg akkor érkezett a München című film forgatására – és nagyobb lendületet kapott a filmgyártás. Biljana filmes története kezdődhetett volna ekkor, mégsem így alakult. A diploma miatt ugyanis nem tudta vállalni a feladatot.

Néhány kanyar és meg is van az út

Az élet azonban mégsem hagyta film nélkül: bár végzés után ősztől már várta egy állás Erick van Egeraat építész irodájában, ami elég nívós feladatnak számított, ő úgy gondolta, addig is munkát keres a nyárra. Véletlenül akadt a kezébe egy hirdetés, amelyben art director asszisztenst kerestek egy neves díszlettervező mellé – Biljana pedig jelentkezett. Miután kiválasztották, belevágott a feladatba, és akkor szembesült vele, ez a nyári munka bizony nem olyan, mint amire számított:

„A pörgést nagyon szerettem, de éjjel-nappal csinálni kellett. Akkor még ott voltam a forgatáson, futkostam a tervező kérései után, ha kellett, hajnali háromkor. Közben annyira sűrű lett az életem emiatt, hogy nem tudtam elintézni a rám váró munkához szükséges papírokat, ugyanis még nem voltam magyar állampolgár, ezért mást vettek fel az építészirodába” – idézi fel.

Biljana több kétséggel is küzdött: egyrészt, hiába szerette, ha zajlik az élet, nem volt benne biztos, hogy bírja a filmes munkával járó hatalmas stresszt. Másrészt azért mélyen ott szóltak benne a szülei szavai, hogy kell valami „rendes állás”.

„Erre már majdnem harmincéves voltam: tudtam, hogy vagy most szerzek gyakorlatot egy építészirodában, vagy soha, ezért belevágtam a klasszikus útba. Később szabadúszó lettem, és értek örömök, sikerek: egy budapesti lakásba tervezett különleges lépcsőmet például a világ több pontján publikálták szakmai lapokban. Ezt hihetetlen dolog volt akkor megélni” – mondja.

Mégis, amikor évekkel később jött egy telefon filmes területről, nem tudott nemet mondani. Egy vajdasági ismerőse hívta rajzolónak: az elején örült, ha jött valami új munka. Később azonban elkezdtek sűrűsödni a feladatok.

Találkozni a példaképeddel

Az első munkája art directorként, azaz művészeti vezetőként Till Attila Pánik című filmje volt. Ahogy emlékszik, nagyon jó közegben dolgozhatott, a családias hangulat és a kicsi stáb segített neki, hogy beletanuljon az új szerepébe.

Ma már számos nagy produkció fűződik a nevéhez: például Az idők végezetéig című minisorozat Cinthya Nixonnal, a szintén egy évados Houdini Adrian Brody főszereplésével, a Claire Danest felvonultató Homeland, vagy a Sylvester Stalonnével forgatott Feláldozhatók.

Biljanának – bár természetesen nagyra értékeli – mégsem a világhírű színészekkel való találkozás volt a legmeghatározóbb emlék, hanem amikor a Houdini idején Patrizia von Brandenstein Magyarországra érkezett, és vele dolgozhatott. Ő az első nő ugyanis, aki Oscar-díjat nyert díszlettervezőként Milos Forman Amadeus című filmje kapcsán. „Nagyon sokat tanulhattam tőle: csaknem nyolcvan évesen olyan aktív volt, hogy alig tudtuk tartani vele a tempót, miközben nem nagy pénzekből tett csodát a díszletben” – idézi fel Biljana az egyik legemlékezetesebb munkáját.

Némi rugalmasság még a filmes szakmában is akad

Az art director általában megkapja az egész forgatókönyvet a munka előtt, jelenetek szerint kiírja, mit lát, milyen eszközökre van szükség, mely berendezéseket kell megvalósítani, és lesznek-e vizuális effektek.

A folyamatokat persze rugalmasan kell kezelni, akkor is, ha már készülnek a szükséges díszletek vagy berendezések: sokszor kell változtatni, hogy valami megfelelő legyen műszakilag, vagy ha eltér a forgatókönyv, ahhoz is alkalmazkodni kell. Az Alien: Romulusba például eredetileg egy 16 méteres falat terveztek egy jelenethez, amit végül elég volt nyolcméteresre építeni, mert utólag a vizuális effektekkel segítették a látványt.

„Az art directorok között az úgynevezett »stand by art director« az, aki jelen van a forgatáson, de én hasonló feladatot a pályám elején vállaltam csak. Mivel én art directorként az előkészítésben dolgozom, valamennyi rugalmasság még beleférhet, de azért kevésbé jellemző: mégis dolgoztam már Horvátországból home office-ban úgy, hogy londoni volt a díszlettervező és Bulgáriában épült a díszlet egy ottani kolléga felügyelete mellett” – magyarázza Biljana, hogyan tudja megoldani családja mellett a kevésbé kiszámítható beosztású hivatást.

Biljananak két gyermeke született, akikkel sokfele éltek már Berlintől Reykjavíkon és Barcelonán át Eszékig. Jelenleg Magyarországon laknak, ami a gyerekeknek nem olyan könnyű, mivel két horvát anyanyelvű szülővel ők nem igazán beszélnek magyarul. Férje rugalmas munkája mellett, amíg nem kezdték meg az iskolát a kicsik, egyszerűbb volt helyet változtatni.

Magyarországon most megtalálják a filmes feladatok a művészeti vezetőt, de nem tud véglegeset mondani azzal kapcsolatban, hogy még hova sodorhatja őket az élet.

Biljana nemrég hagyta abba Ruben Östlund svéd rendező nálunk forgatott filmjének előkészületeit. A díszletrepülőgépben, amit meg kellett építeni, pedig Keanu Reeves fog fel-alá sétálni. „Óriási kihívás volt ez a feladat, nagyon bonyolult rendszert kellett élethűen produkálni 14 kamionnyi anyagból: többet azonban nem mesélhetek a filmről és az előkészületekről sem” – teszi hozzá, mivel természetesen komoly titoktartási megállapodás köti a még készülő mozik kapcsán. Biljana nem bánja, hogy évekkel ezelőtt mégis elcsábult az irodából és építész helyett art directorként dolgozik. Úgy látja: az ő szakmájukban már elég jól reprezentáltak a nők, bár a családot a filmmel nem könnyű összeegyeztetni. Mégis, az előkészületi munkák még mindig több rugalmasságra adnak lehetőséget, mint sok más terület ebben a műfajban.

Széles-Horváth Anna