–

Januárban (is) szeresd és fogadd el magad!

Mostanra már biztos te is hallottál a legújabb kampányról, ami megosztja a társadalmat, ez pedig nem más, mint a januhairy. A movember-mozgalmát meglovagolva (amelynek során a prosztata vizsgálat fontosságára hívja fel bajusznövesztéssel mindenki a figyelmet, aki tud/akar arcszőrzetet növeszteni) januárban arra biztatják a nőket, hogy hajítsák messzire a gyantacsíkot, borotvát, és adják át magukat a természetes szőrnövekedésnek.

A kezdeményezés egy 21 éves brit egyetemista lány fejéből pattant ki, aki eredetileg egy kísérleti performansz keretében növesztette meg a testszőrzetét, ám mellékhatásként azt tapasztalta, hogy még mindig rengetegen vannak, akik nem képesek elfogadni a szőrt akkor sem, ha az másvalaki testét ékesíti. (Ezzel kapcsolatban nekem is abszolút hasonló tapasztalataim vannak, a fanszőrzettel foglalkozó egyik cikkemre annyi felháborodott komment érkezett, hogy kénytelen voltam írni még egyet – de nem akarok most újra szőrszálat hasogatni…)

Laura Jacksonnak az össznépi szőrözéssel az a célja, hogy a Body Gossip nevezetű szervezetnek gyűjtsön pénzt, amely

segíteni szeretne mindenkinek kihozni magából a legjobb, legtökéletesebb, leginkább önazonos formáját.

Angolul jól tudóknak érdemes beleolvasgatnia a személyes vallomásokba, én igen inspirálónak találtam őket.

I'm a woman, deal with it. #happyandhairy #loveyourbody #thenaturalrevolution #hairywoman #womanpower #selflove #bodyhairmovement #feminine #equality

Nincs új a Nap alatt

A szőrnövesztés, illetve a szőrtelenítés teljes mellőzése azonban messze nem új keletű dolog, sokan vannak, akik ilyen vagy olyan okokból, de nem foglalkoznak szőrtelenítéssel. Vannak olyan nők például, akik azért nem szőrtelenítenek, mert nincs is nagyon mit. „Valami születési mázli miatt nem volt rá soha szükségem. Egyetlen szál szőr sincs a végtagjaimon, a hónaljamon is láthatatlan pihék csak” – meséli Zsófia, aki távolról sincs a natúr, csupasz testével egyedül, bár – ahogy mondani szokás, mindennek ára van. „Rajtam nagyon kevés szőr nő, így elvétve szőrtelenítek. Ezért sokszor gyűlölet tárgyát képezem nők körében. Viszont mindig is ácsingóztam egy szép, ívelt szemöldök után, ami nekem nem adatott meg. Négy szál van, de abból egy mindig kihullik” – panaszkodik Erika.

Body Positivity Self Love GIF - Find & Share on GIPHY

Télen-nyáron szőrösen!

Juditnak a hat gyereke mellett egyszerűen már nem jut ilyesmire ideje. Néha ugyan észreveszi, hogy mások megnézik a szőrös lábát, de pont magasról leszarja, ki mit gondol. Nem ez a fontos. Igaz, ehhez a laza attitűdjéhez valószínűleg az is sokban hozzájárul, hogy nem Magyarországon, hanem Észak-Európában él, ahol szerinte sokkal toleránsabbak az emberek. „Olyan dolgokat lehet látni az aqua-parkban, amit otthon tutira nem, mert azok az emberek nem mernének fürdőzni a többiek miatt, akik kinézik őket onnan. Itt simán van striás nagy hasú nő (nem terhes) kétrészes fürdőruciban, szőr meg minden mennyiségben, minőségben.”

Lilly viszont rájött, az egész fakszni teljesen felesleges, és akinek ez nem tetszik, nyugodtan mehet a levesbe. „Fiatalabb koromban állhatatosan borotváltam télen-nyáron. Aztán már csak nyáron. Azután már akkor sem, mert minek.

Az akkori párom megjegyezte, hogy kicsit túl bundás vagyok neki így – ekkor jöttem rá, hogy számomra meg nem ő az igazi.

A mostani páromat nem érdekli, borotválkozom-e vagy sem, sőt, szerintem észre sem venné, ha hirtelen csupasz lábam lenne. Nem akarok borotválkozni azért, hogy másnak kellemes látványt nyújtsak.”

Van, aki szőrösen szereti

Habár manapság már férfikörökben is egyre elterjedtebb a pucér cerka, még mindig akadnak bőven olyanok, akik magukat és a társukat is jobb szeretik természetes módon. Gábor szerelme például a szőrszálakkal együtt múlt el, szép lassan. „A legnagyobb szerelmem kreol bőrű, hatalmas fekete göndör hajjal, és ebből fakadóan mindenhol dús szőrzettel rendelkezett, imádtam! Úgy ahogy volt, alul bundástul, kicsit bajszosan, és szőrös karral, lábbal.

Hair Culture GIF - Find & Share on GIPHY

Aztán először a lábát kezdte borotválni, majd a bajuszát szőkíteni, majd gyantázni, sorra került a hónalj, a szeméremszőrzet is elkezdett csökkenni… Addig fogyott a dolog, amíg az egész lakás gyantafüstbe nem burkolózott lassan. Egyszer majdnem kihívták a tűzoltókat is a szomszédok a nagy füst miatt.  A lényeg: mire mindenhol sima lett a bőre, szőrtelen és fényes, el is hagyott.

Egyenes arányban fogyott a szerelem a szőr mennyiségével.”

Karola életében is vízválasztó volt a szőrmennyiség. „Az USA-ban éltem akkor, és volt egy kapcsolatom egy színes bőrű sráccal. Ő kérte, hogy mindenhol legyek szőrős. Aztán hazaköltöztem, szakítottunk, és itthon, télen nem foglalkoztam ezzel. Később, amikor összeakadtam egy sráccal és megtapasztalta lent a bundát, kiakadt. Azt sem értette, hogy lehet olyan pasi, aki kifejezetten ezt kéri.”

Nem éri meg az áldozatot

Gabó közel negyed évszázadnyi szőrtelenítés után hagyott fel az egész macerával kompletten. Igazi hófehér bőrű, világos szőke nőként nem is volt látványos bundamennyisége, de pont ebből adódott a legtöbb problémája is. „Elkeseredve küzdöttem a szerény szőrömmel testszerte, de mivel rohadt érzékeny bőröm van, bármivel irtottam, begyulladt szőrtüsző lett belőle. Az égvilágon mindent kipróbáltam, előtte, utána fertőtlenítő, alkohol, gyulladáscsökkentő, antibiotikus krém… Semmi sem segített. Tavaly januárban aztán új szerelem köszöntött az életembe, aki nézte az elkeseredett küzdelmemet a szőrömmel, és közölte, hogy neki ez nem ér annyit, hagyjam a csudába. Nem mondom, hogy nem volt küzdelem – első körben önmagammal…

Folyton büdösnek gondoltam magam, utáltam az egészet, de idővel nagyon is megtetszett a hibátlan, gyulladásmentes bőröm.

Ma már egyáltalán nem zavar. Sokkal jobban érzem így magam.”

Mindenki a saját portáján szőrözgessen

Ami engem illet, továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy mindenki viselje úgy a testét, ahogy neki a legszebb, legkényelmesebb, csupaszon, szőrösen, feketén, fehéren, tarkán, hurkásan, Gyurkásan, kockásan, tetoválva, felékszerezve, kifestve, lekenve vagy szűz bőrűen. És legyen vele tisztában, hogy a kompetenciája pont ott is ér véget: a saját bőre határánál, a saját szőrszála végénél. A máséval igazán nem érdemes, és nem is kell foglalkozni, az nem a mi dolgunk. A miénk az, hogy elfogadjuk és megszeressük azt a képet, amit mindennap a tükörben látunk.

Mert olyan az egész világon kizárólag nekünk van, érdemes hát nagyon vigyázni rá, mert egyszeri és megismételhetetlen.

Úgyhogy búcsúzóul hadd álljon itt egy másik idézet a Body Gossip oldalán is megjelent, Sara Preston verse, amit ugyan az anorexiája kapcsán írt, de szerintem örök mementóul szolgálhat mindannyiunknak, hogy el ne felejtsük, mennyire fontos szeretni a testünket:

„Kedves testem, ne haragudj.

Mindazért, aminek kitettelek.

A fájdalmakért és szenvedésért, a magasságokért és mélységekért, a leírhatatlan kínzásokért.

Kedves testem, ne haragudj.

Amiért a tűréshatárod legszéléig kitoltalak, az erőd legvégéig.

Amiért megpróbáltalak elpusztítani.

Nem tudom, hogy viselted el mindezt.

Hogyan tudtál működni úgy, hogy mindkettőnket lebénítottam…

...

Kedves testem. Szeretlek.

Mindig.”

 

Fiala Borcsa

Kiemelt kép: Sophia Loren 1955-ben - Getty Images/Archivio Cameraphoto Epoche