-

Tibor

Kiss Tibornál 2010. tavaszán, 59 éves korában jelentkeztek az első jelek. Egy egyszerű prosztataszűrés során kiderült, hogy pozitív a PSA (prosztata-specifikus antigén, amelynek normálistól eltérő szintje utalhat prosztatarákra is) eredménye, egész pontosan a megengedett háromszorosa lett. Fél év múlva rendelték vissza a következő szűrésre, ám az eredményei nem javultak. Sőt, még rosszabbak lettek. De a biopszia először semmit nem mutatott ki. Az újabb vérvételkor viszont rossz értékeket kaptak... és karácsonyra kiderült, hogy Tibor prosztatarákkal áll szemben.

A diagnózis letaglózta. Azzal együtt is, hogy egészen közelről tapasztalta meg korábban a rák a természetét – de azt is, hogy túlélhető.

Tibor felesége korábban melldaganattal küzdött, így a férfi pontosan tudta, mi vár rá a kezeléseken, tisztában volt vele, mivel jár egy sugár- vagy kemoterápia.

A kezeléseket 2011. februárjában kezdték. Tibor három hónapon keresztül kapott gyógyszeres és injekciós hormonkezelést, mellé pedig 39 adag sugarat. A betegséget türelemmel viselte, és megpróbálta a munkával elterelni a figyelmét a súlyos helyzetről. A napjait pontos időrend szerint beosztotta: délelőtt dolgozott, a munka befejeztével pedig indult a kórházba, a terápiára. Azokban a hónapokban szinte csak aludni járt haza.

A terápia befejezése után jó hírt kapott. Minden lelete negatív lett! Amit érzett, azt én is pontosan ismerem; megkönnyebbülés, felszabadultság, elementáris öröm.

Közel hat év telt el az első jó lelet óta, Tibor még három éven keresztül hormonkezelést kapott, hogy minden helyrejöjjön. Aztán, a rendszeres vizsgálatoknak és negatív eredményeknek köszönhetően egy idő után már arra sem volt szüksége. Viszont azóta is jár kontrollra, méghozzá háromhavonta.

Tibor azt mondta nekem, hogy elsősorban az erős élni akarása segítette a gyógyulásban, és az, hogy pozitív szemlélettel tekint az életére és a világra. De tény – teszi hozzá –, hogy a férfiak nem kapnak kellő felvilágosítást a prosztatarákról, és nem is veszik komolyan azt, hogy esetlegesen ők is megbetegedhetnek. Ahogy ő sem gondolt erre a tumorig. Ötvenéves kora előtt egyáltalán nem járt prosztataszűrésen. A kerek születésnap után is csak elvétve, és a legtöbbször az eredményéért sem ment vissza.

Kiss Tibor
Kiss Tibor

Hogy miért? Mert a vizsgálatok néha nagyon kellemetlenek, sőt, volt, hogy egyenesen megalázók voltak. Hosszú a várakozási idő, és elég kellemetlen az asszisztensnők előtt levetkőzni. Az sem túl kényelmes, hogy néha olyanok is végignézik amint az orvos a  páciensek fenekébe nyúlkálva vizsgálgatja a heréket, akiknek nem feltétlenül kellene bent lenni.

De nem csak ezekről az emlékeiről mesélt érthetően nehezen... A prosztatarák után esetleg fennmaradó szexuális problémák, a kezdődő impotencia szintén tabutémát képeznek.

Tibor is érzi, hogy a nők könnyebben megnyílnak, ha a testük megbetegedéséről van szó. A mellrákról ma már a sikeres kampányoknak köszönhetően nem szégyen beszélni. Pediga a nyílt kommunikációt nem lehet kikerülni, ha javítani akarunk a prevención – állítja Tibor.

Dani

Miután megismertem Kiss Tibort és az ő történetét felmerült bennem egy egész sor kérdés. Így megkerestem Honi Dánielt, a prosztatarák elleni mozgalom, a Movember magyarországi szervezőjét. 

Szentesi Éva: Te diploma után egy multinál kezdtél dolgozni. Fiatalon és egészségesen nem vagy, nem is voltál érintett a prosztatarákban. Hogy jutott eszedbe ezzel az üggyel foglalkozni? 

Honti Dániel: Az egyik kollégám hívta fel a figyelmem erre az akkor még csak külföldön létező mozgalomra. Utánajártam, miről is szól ez tulajdonképpen. Nem sokkal később megszerveztük az első „bajusz bulinkat" (a prosztatarák elleni küzdelem havában, novemberben, világszerte nagyon sok férfi növeszti meg a bajuszát, ezzel jelezve, hogy fontosbnak tartja az ügyet  – a szerk.), ahol adományt gyűjtöttünk a Mentsük meg a Férfiakat! mozgalomnak. A következő évben még több embert tudtunk bevonni, majd öszefogtunk Paul Ágnes kommunikációs csapatával, és attól kezdve még profibban, együtt szerveztük a Movembert.

SZÉ: Nagyon leegyszerűsítve lehet azt mondani, hogy egy jó bulinak indult, de komolyabb társadalmi szerepvállalás lett belőle? 

HD: Mondjuk így. Én jó körülmények között nőttem fel, mindenki egészséges a családban, a szüleim együtt vannak, nem váltak el, de ha körbenézek, akkor azt látom, hogy nem mindenki ilyen szerencsés. Ezért én is szeretnék visszaadni valamit a társadalomnak. Tulajdonképpen ezért is végeztem el a mediátorképzést, hogy tudjak segíteni. Jó érzés, ha belenézek a tükörbe, akkor azt tudom mondani annak a valakinek, akit ott látok, hogy ma is hozzájárultam, hozzájárulok a világ jobbá tételéhez. Ez a hét évvel ezelőtti kezdeményezés ma már az életem nagyon fontos alapköve. Ha egy ilyen ügyet képviselsz, az felelősséggel jár. Nekem is egyben kell lennem, már csak azért is, hogy hiteles maradhassak.

SZÉ: Találkozol betegekkel?

HD: Igen, szoktam. Ahogyan csak tudom, segítem őket.

SZÉ: Kiket nehezebb rávenni arra, hogy elmenjenek a szűrésre? A nőket vagy a férfiakat? Az idősebbeket vagy a fiatalabb korosztályt? 

HD: A férfiak főleg a rektális vizsgálattól félnek. Egészen pontosan attól – nevezzük nevén a dolgokat –, hogy a végbelükbe nyúlnak. Nem a fájdalomtól tartanak, hanem sokkal inkább attól, hogy egyáltalán valaki, egy idegen hozzányúl a területhez.

De nem csak ez a gond.

A nők könnyebben és hatékonyabban megosztják egymással a problémájukat. A férfiakat sokkal drasztikusabban kell meggyőzni, elérni. Ők sokkal kevésbé nyitottak arra, hogy beszéljenek magukról, a testükről, a betegségükről.

Sok férfi plusz teherként, súlyos felelősségként éli meg, hogy ő az elsődleges családfenntartó. Valahogy úgy gondolkodnak, hogy  ne legyél beteg, mert akkor nem tudod eltartani a családodat, illetve ne panaszkodj, csak tűrj!  Ezt gyerekkorunktól belénk nevelik. Hogy ne sírj, mert a fiúk nem sírnak. Ha elesel, akkor csak legyintenek, hogy ugyan, katonadolog! Holott a férfiasság nem ettől függ. A férfiaknak is nagyon komolyan kellene venniük a szűrést. Én 31 évesen már három prosztatavizsgálaton túl vagyok, és itt ülünk, beszélgetünk, tehát túléltem mindegyiket. A prosztatarákba sokkal többen halnak bele, mint a prosztatavizsgálatba.

Dani édesapjával, Honti Lászlóval (Fotó: Millok Tamás)
Dani édesapjával, Honti Lászlóval (Fotó: Millok Tamás)

SZÉ: Hány férfit érint ma Magyarországon a prosztatarák?

HD: Egy korábbi adat szerint évente 5000 férfinél diagnosztizálnak prosztatarákot, és ebből 1500 halálos kimenetelű. De nem kellene ennyi embernek meghalnia! A szívinfarktus után a prosztatarák a második legfőbb halálok a férfiaknál. Tudtad, hogy öt magyar férfiből három éri el a 65. születésnapját? Súlyos.

SZÉ: Tapasztalatod szerint hogyan érinti őket, amikor megtudják a diagnózist? Mi az első reakciójuk, egyáltalán tudnak-e erről beszélni, elmondják-e a családnak vagy hajlandók-e arra, hogy az orvosi segítségen kívül megtámogassák alternatív gyógymódokkal a gyógyulásukat?

HD: Az első reakció a teljes megsemmisülés. Meghallgatják a diagnózist, amit aztán elraktároznak az agyuk egy zugába... Nemrég elindítottunk egy úgynevezett prosztata-kommandót, ami azt jelenti, hogy kimegyünk cégek egészségnapjaira, ahol szakemberek segítségével beszélgetünk az emberekkel, vérvizsgálattal PSA-szűrést végzünk a férfiakon. Érdekes, hogy az ápolónőknek jobban megnyílnak, talán egy férfi előtt kevésbé merik mutatni a gyengeségüket. 

SZÉ: A női daganatoknál – személyes érintettségem okán – pontosan tudom, és hiszem is, hogy milyen lelki folyamatok játszhatnak közre. Te hogy látod ezt a kérdést? A férfiaknál diagnosztizált daganatoknál, például a prosztataráknál mi járulhat hozzá a betegség kialakulásához?

HD: A prosztata a férfiasság Achilles-ina. Ha bármi olyasmi történik, ami megsérti az ember férfiasságát – például a karrierben vagy a párkapcsolatban tapasztalt kudarc – akkor a prosztata hajlamos megbetegedni. Én abban hiszek, hogy a prosztata az egy energetikai váltó, ami a szexuális energiát váltja az életenergiával. Tehát egy fontos szerv. Aki szeretne meggyógyulni, annak mindenképp szembe kell néznie a kialakult tünet lelki oldalával is.

SZÉ: A férfiak pontosan tudják-e, hogy mi fog velük történni egy ilyen betegség alatt? Tisztában vannak-e azzal, hogy ez mivel jár?

HD: Szerintem egyáltalán nincsenek ezzel tisztában, sőt, azt hiszik, hogy ott van az atlétájuk alatt a Superman-jel, és semmi más nem ejthet rajtuk sebet, csak a kriptonit. Pedig ez nem így van. Mert ebből a ruganyos szervből ki kell vágni egy darabot, ha megbetegszik, és ez sajnos merevedési zavarokat okoz. Márpedig ez – gondolhatod – óriási probléma egy férfinál. 

SZÉ:Hogy látod, az orvosok mennyire képesek jól kommunikálni erről?

HD: Mi a Semmelweis Egyetemmel állunk kapcsolatban, de nyitottak vagyunk arra, hogy több intézménnyel is szövetkezzünk.

Az orvosok tényszerűen közelítik meg ezt a témát. A páciens lelkével sajnos még mindig nagyon kevés orvos foglalkozik. Pedig egy férfi is ugyanúgy el vannak „anyátlanodva" egy rákos megbetegedés idején, mint egy nő...

Fontos lenne több ilyen alternatív megoldást kínálni nekik, hogy egyrészt tudjanak választani a lehetőségek közül, másrészt pedig azt is ki kell hangsúlyozni, hogy az orvosi segítség ugyanolyan fontos, hiszen a már kialakult tünethez beavatkozás szükséges. Már az is sokat segítene, ha csak kibeszélnék velük a problémákat. 

SZÉ: A november csak egy hónap, mi történik veletek az év többi részében?

HD: Nekem ez mára már egy egész munkaidős elfoglaltság lett. A korábbi munkahelyemről eljöttem. És igazad van, ezzel nem elég egyetlen hónapig foglalkozni. Szeretnénk a Movember-programokat egész évre kiterjeszteni, szűréseket szervezni, előadásokat tartani, elmenni cégekhez, és ott beszélgetni a betegségről, a megelőzésről. Ne csak az legyen a fontos, hogy novemberben foglalkozzanak a férfiak magukkal. Erre kitaláltam a FETI-t (Férfi Egészséget Támogató Intézmény), ezt a minősítést pedig akkor kapja meg egy cég, ha évente egyszer elviszi a férfi dolgozóit szűrésre. Fontos lenne, hogy az emberek (nők és férfiak egyartánt) maguktól azt éreznék, hogy egészségesnek lenni menő. De ez az állapot, csupán akkor tartható fönn, ha odafigyelünk magunkra, és tudatosak vagyunk. Az egészség nem magától értetődő dolog. Nekünk, férfiaknak sem! 

Szentesi Éva

Kiemelt kép: iStock by Getty Images