–

Tíz éve még nem tudtam elképzelni, milyen lesz a mostani életünk

A gyerekeim azóta felcseperedtek. Amikor a legkisebb is betöltötte a tizenkettedik évét, akkor szembesültem vele, hogy végleg búcsút inthetek egy hosszú korszaknak, egyúttal fel kell készülnöm egy még sokkal hosszabbra. 

1. Evés tíz éve

Mindannyian az asztal körül ültek minden étkezéskor. Legtöbbször háromféle ételt kellett prezentálnom. Ha valamiből kevés volt, törvényszerűen mind a három azt akarta megenni. Ha valamiből sok volt, senki nem kért belőle. Folyton összevesztek mindenen, a kaján különösen. Csak ábrándoztam arról, hogy damaszt abrosz lesz az asztalon, ám sajnos el kellett viselnem a könnyen kezelhető viaszos vásznat.

Minden egyes étkezésnél kiborult valami vagy valaki. Legtöbbször én. 

Evés most, tíz évvel később

Csak az esti vacsorára tudom őket az asztalhoz parancsolni. Egyébként mindannyian a szobájukban szeret(né)nek enni. Legtöbbször háromféle ételt kell prezentálom. Ha valamiből kevés van, törvényszerűen mind a három azt akarja megenni. Ha valamiből sok van, azt is megeszik, méghozzá azonnal. A damaszt abroszt kétnaponta cserélnem kell, de akkor sem bírom már elviselni a viaszosvásznat, ha minden második étkezéskor kiborul valami. Vagy valaki. Legtöbbször én.

Háromszor annyi kaját kell vennem, mint tíz éve, és rendre kevésnek bizonyul. Nem tudom megszokni, hogy nincs annyi ennivaló, amennyi el ne fogyna.

2. Alvás tíz éve

A közös mese előtt volt egy hosszú egyezkedés arról, hogy melyik könyvből meséljünk aznap. Először tehát egy közös mese jött. Aztán külön mindegyiknek, plusz a minden esti altatódal.

A legkisebb mellett ott kellett maradnom, amíg el nem aludt. Rájöttem, hogy akkor alszik el leghamarabb, ha nem bosszankodom amiatt, hogy ott kell vele lennem, hanem ajándékidőnek fogom föl a dolgot. Végre csendben fekhettem, már semmit nem akart tőlem, csak azt, hogy ott legyek.

Boldogan tervezgettem, miközben feküdtem mellette, hogy mi mindent kell még csinálnom aznap éjjel, de tényleg nem stresszeltem, így hamar elaludt. Amikor stresszeltem, az istennek sem akart elaludni. Nektek is javaslom. Rém egyszerű technika. 

Minden egyes éjszaka történt valami. A háromból legalább egy mindig sírt, belázasodott, hányt, rosszat álmodott… Éveken keresztül nem tudtam egyhuzamban három óránál többet aludni.

Alvás most, tíz évvel később

Legkésőbb kilenckor minden kütyüt ki kell kapcsolni. A kindle is kütyünek számít. Már háromnegyed kilenckor elkezdek keringeni a szobáik körül, és jelzem, mennyi idő van még hátra. „Nem, egyetlen perccel sem lehet tovább nézni, hallgatni, olvasni!” Ezt minden este el kell mondanom. Minimum háromszor. Fél tízkor lámpaoltás. Tízkor ellenőrzés.

Még egyszer szólok, hogy többször nem szólok: lámpaoltás.

Tizenegyig tízpercenként kijön valaki a szobájából. Vécére megy, nyomja valami a szívét, eszébe jut, hogy nem csinálta meg az angol leckéjét, és segítenem kellene, stb… Éjféltől legtöbbször csönd van reggelig.

3. Közlekedés tíz éve

Olyanok voltunk, mintha egy filméli bohózatból léptünk volna elő. A legkisebb még babakocsiban ült, mert képtelenség volt vele haladni. Így is minden bokornál, fánál, kutyánál, kirakatnál és autónál meg kellett állnunk. Kivéve akkor, ha meséltem. Csak olyankor maradtak ugyanis csöndben, ha fejből meséltem nekik útközben, különben kiabáltak, összevesztek, összevissza szaladgáltak, vagy épp ellenkezőleg, csigalassúsággal haladtunk előre. 

Közlekedés most, tíz évvel később

Amikor együtt megyünk valahova, legtöbbször nagyon jókat beszélgetünk, röhögcsélünk – ha épp jó passzban vannak. És ha nincsenek jó passzban? Sötét arccal vágtatnak előttem, én meg loholok utánuk.

Mindenképpen föl kell kötnöm a gatyámat, ha tartani akarom velük a lépést, baromi gyorsan mennek ugyanis. Vagy csak én lassultam le?

4. Kütyük tíz éve

Csak a DVD volt és a tévé. És annyi, amennyit engedtem. Csak az, amit engedtem. Nem túloztam el.

Kütyük most, tíz évvel később

Hű, hát most mindegyiknek van okostelefonja és laptopja, a középsőnek kindle-je, tévét és DVD-t gyakorlatilag nem néznek. Igyekszem korlátokat szabni, de sokkal nehezebben megy, mint régen. Ha már nagyon elegem van abból, hogy kockulnak, megkérem őket, hogy hallgassanak zenét vagy hangoskönyvet, de ha lehet, akkor inkább olvassanak vagy rajzoljanak. Nem szoktam osztatlan sikert aratni ezekkel az ötleteimmel, de azért még valahogy tartom a frontot…

5. Beszélgetés tíz éve

Be nem állt a szájuk. Valaki folyton kérdezett tőlem valamit. Naponta minimum ötszázszor hallottam, hogy: „anyaaaa!” Mindig kíváncsiak voltak a véleményemre, mindenre nyitottak voltak, a könyvélményeink kapcsán rengeteg beszélgettünk. Nem volt köztünk tabu. Hihetetlen szókincsük volt a kortársaikhoz képest.

Nem tudtam velük annyit beszélgetni, hogy ne maradtak volna kérdéseik.

Néha titkon vágytam arra, hogy maradjanak egy kicsit csöndben, és ne kelljen folyton beszélgetni velük. De ezt soha nem mondtam el nekik.

Beszélgetés most, tíz évvel később

Nagyon óvatos vagyok. Igyekszem megragadni a pillanatot, és azonnal szabaddá teszem magam, ha valamelyikük közlékeny kedvében van. Odaadóan figyelem őket, és alig várom, hogy eljöjjön ez a pillanat. Semmiképp nem erőltetem a beszélgetést, viszont próbálok olyan helyzetet teremteni, amikor megnyílhatnak. Néha titkon vágyom arra, hogy minél többet beszélgethessünk, és ne mindig csak a praktikus dolgokról kelljen szót váltani.

Visszasírom azt az időt, amikor „nem hagytak élni” a kérdéseikkel.

6. Öltözködés tíz éve

A téli időszak többnyire egy kabaréjelenetre emlékeztetett. Mire mindenkire fölimádkoztam minden ruhát, ömlött rólam a verejték. és amikor végre elindultunk volna, menetrendszerűen történt valami baleset. Mondjuk, bepisilt a legkisebb a téli anorákba. Vagy kiderült, hogy nincs meg a kesztyű párja, a cipő olyan sáros, hogy nem lehet benne elindulni, valaki most jött rá, hogy borzasztóan éhes, illetve szomjas… vagy pisilni/kakilni kell neki. Arról nem is beszélek, amikor hosszan kellett könyörögnöm, hogy télen ne nyári szoknyácskában és kardigánban induljunk útnak, és minden alkalommal megkérdezték:

„TÉÉÉÉNYLEG nem lehet szandálban menni, ha kint zuhog a hó? De hát, MIÉÉÉRT?”

Öltözködés most, tíz évvel később

Hm. A téli-, nyári-, tavaszi- és őszi időszak többnyire egy végtelenített kabaréjelenetre emlékeztet. Mire mindenkiről leimádkozom azokat a ruhákat, amelyek sem az időjárásnak, sem pedig az alkalomnak nem felelnek meg, illetve a tisztaságuk hagy némi kívánnivalót maga után, ömlik rólam a verejték. És minden alkalommal megkérdezik: „TÉÉÉÉÉNYLEG nem lehet bakancsban és öt számmal nagyobb átmeneti kabátban menni, ha kint negyven fok van, és hétágra süt a nap? De hát, MIÉÉÉRT?”

„TÉÉÉÉNYLEG nem lehet kapucnis felsőben és edzőcipőben elindulni januárban? De hát MIÉÉÉRT?” Én is csak ezt kérdezem, hogy miért nem lehet megérteni ezt a rém egyszerű dolgot. Aki tudja a választ, írja meg!

Ahhoz is hozzá kellett szoknom, hogy a lányaim rendszeresen elorozzák a ruháimat, és csak hosszas könyörgés után „adják kölcsön”, amikor én is szeretném hordani őket.

7. Vásárlás tíz éve

Cipővásárlás előtt mindig fel kellett vérteznem magam egy csomó türelemmel és rengeteg pénzzel. Mindig egyszerre nőtték ki a cipőiket, így együtt indultunk el a boltba, ahol előzőleg már felmértem a terepet, hogy van-e megfelelő méret, és mekkora a választék. Az ilyen akciók után biztos, hogy többet tévézhettek, mert egyszerűen nem tudtam összeszedni magam. Legalább egy órát kellett pihennem, úgy éreztem, mintha megmásztam volna egy hatalmas hegyet.

A közértben pedig, ha ennivalót kellett vennünk, és nem tudtam megoldani, hogy nélkülük jussak el vásárolni, akkor vég nélkül ment az alkudozás, hogy „de csak még ezt. Ja, meg ezt is. És még ezt is, ha lehet!”.

Mindenből mindig hármat kellett vennem persze. Izzasztó, fárasztó és költséges volt minden ilyen akció.

Vásárlás most, tíz évvel később

A nagyobbak teljesen önállóak. Már „csak” pénzt kell nekik adnom. Elmennek, felpróbálják, megveszik. Persze egyeztetjük a kereteket. Többnyire használható holmikat vesznek. A kisebbnek ismerem a méreteit, de a cipővásárlás még most is közösen folyik. Rájöttem, hogy gyakorlatilag totál mindegy, hány gyereknek vásárolok cipőt és hány évesek. Ugyanolyan fárasztó most is ez az akció. Ha jó a méret, vacak a cipő. Ha jó a cipő, rossz a méret. 

Élelmiszert már nélkülük vásárolok, de akkor is mindenből hármat kell vennem, ha nem akarom, hogy botrány legyen.

8. Illatok tíz éve

Főleg a kicsinek maradt még némi babaszaga, imádtam a talpacskáit, a haját, a nyakát, de még a nagyobbak is „gyerekszagúak voltak” ekkor. Valami meghatározhatatlan finom illat áradt belőlük.

Szagok most, tíz évvel később

Maradjunk annyiban, hogy egyiknek sem szívesen szagolgatnám mostanában a „talpacskáját”. Sőt! A zoknikat nem is szabad a fürdőszobai szennyestartóban gyűjteni, egyenesen a mosógépbe kell tenniük… A hajukat pedig… hát, szóval én vagyok Budapest egyik legmegbízhatóbb samponvásárlója. A tomboló hormonoknak köszönhető, hogy a tegnap mosott haj másnapra úgy néz ki, (és a szaga is olyan), mintha leöntötték volna egy tál folyékony zsírral.

Pá, babaszag! 

9. Közös programok tíz éve

Rengeteg helyre mentünk együtt, sokat jártunk könyvtárba, játszótérre, barátokhoz, kirándulni, vidékre, állatkertbe, múzeumba, bábszínházba, könyvesboltba, moziba… Nem volt mindig könnyű egyeztetni az érdekeket, de többnyire sikerült. 

Közös programok most, tíz évvel később

A kutyasétáltatás az egyetlen olyan program, ahova vita nélkül mind a hárman azonnal jönnek velem. Egyébként mindig mindenkinek más elfoglaltsága van. Haverokhoz mennek, barátnőknél alszanak, iskolai projekteket csinálnak, vagy egyszerűen ki sem akarnak mozdulni a szobájukból. 

Ha egyenként megyek velük valahova, akkor érdekes módon rögtön ráérnek, de ha közösen kellene, azonnal találnak valami kifogást.

Azért néha egy jó mozi vagy egy közös fagyizás lehetősége még megmozgatja őket, és ragaszkodnak a közös nyaraláshoz a megszokott helyen. Nem tudom, meddig lesz ez még így, de nagyon bízom benne, hogy megmarad egy ideig.

10. Zenehallgatás tíz éve

Közösen hallgattuk a kedvenceinket, rengeteg népzenét, Kalákát, Palya Beát, Szalóki Ágit, de Ella Fitzgeraldra is nagyokat buliztunk, és imádtuk az egészet. (Szerencsére nagyon jó fejek az alattunk lakók, ezért simán elviselték, ha táncos partikat rendeztünk.)

Zenehallgatás most, tíz évvel később

Mind a három gyereknek megvan a saját zenei világa. Ne kérdezzétek, miket hallgatnak, mert nem bírom követni. Szerencsére mindegyik csukott ajtónál hallgatja a kedvencét, de most kicsit félek, mert a legkisebb, aki inkább a rock iránt lelkesedik, kapott valakitől karácsonyra egy JBL-t, és megmutatta, milyen a maximális hangereje. Huhh! Mi vár még rám!

Mi az, amit másképp csinálnék most, mint tíz évvel ezelőtt?

Semmi. Csak nagyon sajnálom, hogy nem élveztem még sokkal-sokkal jobban a gyerekeim igazi gyerekkorát. Mert most már szinte mindegyik kis felnőttnek számít. Baromi gyorsan elszállt ez a tíz év, és hiába szeretném, nem tudom megállítani az időt. De néha jólesik visszapörgetni a régi emlékeket, és szerencsére vannak szép élményeink. Ezeket senki nem veheti el tőlünk, még az undok kamaszkor sem.

Bíbor Bori

A képek illusztrációk