–

Maradjatok otthon!

És ne vidd fertőző betegen óvodába és bölcsődébe sem. Meg semmilyen közösségbe. Mert ilyenkor senkivel nem vagy korrekt, de legfőképpen a saját gyerekeddel szemben nem. Persze, ha a nagyján túl vagytok már, és biztos, hogy nem fertőztök, azt is megértem, ha nincs egy csomó heted arra, hogy teljesen kikupálódjon a gyerek, nyilván neki sem érdeke, hogy hetekre kimaradjon az oktatásból. De kell, hogy legyen egy egészséges középút.

Azzal is tisztában vagyok: vannak olyan helyzetek, amikor előre nem sejthető, hogy beteg lesz. Szülőként mindannyian láttunk már példát erre: reggel még jókedvűen rohangál, délutánra meg már harminckilenc fokos láza van, bágyadt és gyenge.

Akkor is, ha nehéz megoldani

Te is sejted, hogy a gyereked elkapta valakitől az iskolai vírust. Tudom-tudom, nagyon nehéz megoldani. Ott van a munkahelyed, egyedül neveled a gyereked – vagy nem –, de nincs segítséged. Én is egyedül nevelem a gyerekem, és nekem is kevés a segítségem, de megoldom. És tudod, miért? Két okból. Egyrészt tudom, hogy az elején még esélyes időben elcsípnünk az összes komolyabb megbetegedést, és ha két napot, plusz a hétvégét otthon töltjük, szinte biztosan nem húzódik majd hetekig a gyógyulás. Másrészt nagyon ritkán fordul elő, hogy a gyerek a masszív közösségbe járáskor ne a vírusfertőzés miatt dőljön ki a sorból, szóval, ha beviszem lázzal/hasmenéssel/hányással/lógó takonnyal/ugató köhögéssel, az első napokban garantáltan megfertőz mindenki mást is.

Igen, hülyén van kitalálva az igazolási rendszer

Egyetértünk. Mert ha csak két munkanapról van szó, akkor is igazolást kell vinni a háziorvostól, és sokszor órákat kell várni a beteg gyerekek között. A rendszer nem bízik a szülőben, nem hiszi el, hogy józan belátással képes vagy megítélni kisebb, a gyereken épp csak átfutó nyavalyát, és valóban nincs nagyobb gond, sem szövődmény.

De az az igazság, hogy egy cseppet sem csodálkozom ezen. Mert annyi olyan gyerekkel találkoztam már bölcsődei, óvodai és iskolai pályafutásunk alatt, akik lázcsillapító kúpot kaptak, hogy be lehessen passzírozni őket még egy napra a többiek közé, mielőtt két-három hétig nyomják majd az ágyat!

De most őszintén, végiggondoltad te ezt alaposan? Mire mész azzal a plusz egy nappal, ha a gyereked betegebb lesz emiatt, mint volt, és nem ússza meg sem ő, sem a munkahelyed, sem a családod a következő két hét brutális logisztikai feladatait, sírós és orrszívós, lázcsillapítós éjszakáit?

Ne mondd, hogy „nem tudod megoldani”. Nettó kamu, dehogynem tudod megoldani!

Meg tudod oldani, ha akarod, csak az adott pillanatban sokkal egyszerűbbnek tűnik mindenkit megszívatni magatok körül – beleértve a saját gyereked is –, mint objektíven gondolkodni, és időben lépni… akkor, amikor valóban kell.

Felelőtlenség

Annyira elegem van már abból, hogy az én rendszerem azért rogy meg épp egy betegség után, mert te felelőtlen vagy! Mert hiába veszem ki időben a gyerekemet az intézményből, és tartom otthon napokig, ha másfél héttel később Pistike, a padtársa zöld, lógó takonnyal és hőemelkedéssel két napon át köhög rá. Jön az újabb sokk, megint beteg a gyerek, megint le kell futnunk egy betegeskedő kört. Pistike is otthon marad előbb vagy utóbb, akkor miért ne lehetne mindenkire tekintettel lenni, és megelőzni ezt az egészet? Tényleg ne gyere azzal, hogy „nem tudod megoldani”, mert ha fél nappal később az iskolából hívnak majd fel, hogy lázas a gyerek, menj érte, és vidd haza, akkor is kénytelen leszel megoldani a helyzetet. És nem viheted be másnap, csak igazolás ellenében.

Vitakultúra

Ott vannak a sokszor órákig nyúló szülői értekezletek, ahol többnyire olyan dolgokról beszélgetünk, amelyekkel alapvetően tisztában vagyunk mindannyian, és egy körlevélben is eljuthat hozzánk az információ, mert nem eldöntendő kérdésekről van szó, viszont aznap is meg kellett oldani valahogy, hogy korábban eljöjjek a munkahelyemről.

De ha már te is ott vagy, én is ott vagyok, mert mindannyian megoldottuk valahogy, akkor miért nem beszélünk az érdemi kérdésekről is?

Tudom, hogy nincs pénz, kell folyékony szappan, szalvéta, papír zsebkendő, vécépapír, menjünk festeni, fúrjunk fel polcokat a falra... és a többi. De miért nem tudjuk azokat a témákat érinteni, és őszintén, felnőtt módon megvitatni, amelyekkel ennyien küzdünk egyszerre? Miért nem tudjuk szemtől szembe megvitatni egymással a betegségek kapcsán az alapvető szabályokat, hiszen mindannyiunk életét befolyásolja, sokszor a gyerekünk egészsége, és a megélhetésünk lesz a tétje egy-egy rossz döntésnek.

Sejtem. Mert nincs vitakultúránk.

Csak kevesen értik, hogy a vita és veszekedés nem ugyanazt jelenti. Felesleges érzelmi kérdést csinálni objektíven mérhető dolgokból, mert a veszekedés soha nem visz előre, a vita viszont igen.

Mert nem szeretünk konfrontálódni, de néha bizony szükséges.

Tudod, mit, azzal sincs gondom, ha nem akarsz, vagy nem tudsz vitatkozni. Bőven megteszi a józan belátás is. Könyörgök, gondolkozz már végre! Gondolj legalább a saját gyerekedre! Köszönöm.

Megyeri Gabriella

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/sirtravelalot