„Nálunk sosincsenek következmények” – Herczog Mária a magyar gyerekvédelemről

–

Az alapellátás hiánya

Herczog szerint a problémák gyökere nem az intézményekben kezdődik, hanem jóval korábban: a megelőzés hiányában. „Az én számomra a legmegrendítőbb része ennek az egész történésnek az, hogy az alapellátás mennyire nem működik. Hogy mennyire nincs megelőző tevékenység, hogy mennyire nincs figyelem arra, hogy a gyerekek megismerjék a jogaikat” – mondja.

Ha a családok nem kapnak megfelelő támogatást, a gyerekek gyakran indokolatlanul kerülnek kiemelésre. A rendszer így nem a problémát kezeli, hanem eltolja magától, ami újabb traumákhoz vezet. A másfél éves kisgyerek vélelmezett bántalmazása a szekszárdi otthonban is azt mutatja, hogy a helyi alapellátás hiánya közvetlenül súlyos következményekhez vezethet.

Intézmények, ahol nincs biztonság

A gyerekotthonoknak védelmet kellene nyújtaniuk, ehelyett sokszor maguk is a bántalmazás színterei. Herczog szerint a dolgozók felkészültsége és motivációja esetleges: „Ha valaki megnézné, hogy milyen iskolai végzettséggel és milyen szakmai háttérrel dolgoznak emberek gyerekotthonban, lakásotthonban, akkor megrendülne. Nem feltételezem, hogy attól, hogy valaki gépészmérnök vagy villanyszerelő, ne szerethetné a gyerekeket, de hát azért mégis azt gondolnánk, hogy

annak, hogy valaki gyerekekkel dolgozzon, vannak szakmai feltételei, és ezek, úgy tűnik, egyáltalában nem teljesülnek.”

Előfordul, hogy valaki azért vállal éjszakai műszakot, mert nincs hol aludnia, másokat pedig a minimális fizetés tart bent. A gyerekek közben nem számíthatnak biztonságra, sőt, egyes otthonokból a gondozottak jelentős része megszökik. Az intézmények falai közül alig szivárog ki információ, mintha fekete dobozok lennének, amelyekben bármi megtörténhet.

A szexuális visszaélések árnyékában

Amikor botrány robban, a figyelem a szexuális visszaélésekre irányul. Ezek valóban sokkolóak, de ezzel párhuzamosan háttérbe szorulnak a mindennapi bántalmazások. „A szexualitással kapcsolatos hírborzongás eltakarja azt a tényt, hogy a gyerekek túlnyomó többsége fizikai és lelki bántalmazást szenved el az intézményekben és a családokban is” – mondja Herczog.

A „pedofília” szó félrevezető: az elkövetők többsége nem betegség miatt bántalmaz, hanem hatalmi helyzetét használja ki. Amíg a közvélemény mindent erre a címkére redukál, a rendszer szintű tényezők, illetve a felelőtlenség a háttérben marad.

„A pedofília nem jogi, hanem orvosi fogalom. A kormány által gyermekvédelminek nevezett törvény még jobban összemossa a dolgokat, hiszen nyilvánvaló, hogy az elkövetők nagy részének semmi köze a pedofília nevű betegséghez és a homoszexualitáshoz, pusztán elvetemült, gátlástalan emberek, akik lehetnek heteroszexuálisak vagy homoszexuálisok. Lehet, hogy gyerekeket használnak ki, lehet, hogy védekezésre képtelen felnőtteket. Mert tudjuk, hogy ilyen is van” – figyelmeztet a szakember.

A következmények nélküli rendszer

A legsúlyosabb probléma nem pusztán a bántalmazások előfordulása, hanem hogy a rendszer soha nem vonja le a megfelelő következtetéseket. Herczog egyértelműen fogalmaz:

„Nálunk sosincsenek következmények, illetve azok nem az igazi megoldást szolgálják, hanem a hárítást és a felelősség, a számonkérhetőség elhárítását.”

A bántalmazások után nem indul program a gyerekek támogatására, nem vizsgálják a szakmai hibákat, nincs megfelelő utánkövetés. Legfeljebb bűnbakot keresnek, miközben a gyerekek és a családok szenvednek. A bicskei eset mutatja legjobban: a bírósági ítélet ellenére sem indult feldolgozó program az áldozatok számára.

Elhivatottság, kiégés, túlélés

A szociális ágazat alacsony bérei miatt kevés a képzett szakember. „A gyerekvédelembe vagy nagyon elkötelezett szentek mennek dolgozni, vagy olyanok, akik megpróbálják, és otthagyják a pályát, vagy akiknek nincs más lehetőségük – és nem feltétlen jó a szándékuk” – véli Herczog.

Az eredmény kiszámítható: túlterhelt idealisták, kiégett pályaelhagyók és olyan dolgozók, akiknek soha nem lett volna szabad gyerekek közelébe kerülniük.

Nevelőszülők – lehetőségből kockázat

A nevelőszülői hálózat papíron ígéretes alternatíva, hiszen egy családi környezet mindig jobb, mint egy intézmény. A valóság azonban gyakran ennek ellenkezőjét mutatja: nincs megfelelő utánkövetés, hiányzik a szupervízió. Így a nevelőszülők hamar kiégnek, a gyerekek pedig újabb traumák elszenvedői lesznek.

„Egy speciálisan képzett, kisgyerekekre szakosodott nevelőszülői csapatot kellett volna felépíteni, ez azonban nem történt meg. Ugyanez igaz a fogyatékkal élő vagy súlyos magatartási zavarokkal küzdő gyerekekre, krízishelyzetben lévőkre is: külön, jól támogatott és erős anyagi, szakmai támogatást élvező speciális nevelőszülőkre lenne szükség.

Ehelyett sokszor négy-öt sokproblémás gyereket helyeznek el egyetlen családnál, majd csodálkoznak, hogy mindenki tönkremegy. A családi elhelyezés feltételeit meg kell teremteni, mert különben ott is kudarcot vall a rendszer”

– meséli a szakember.

Politikai közöny és az egyházak szerepe

A gyerekvédelem nem tartozik a politikai sikerágazatok közé. Nincs presztízse, nincs választói haszna. A kormányzat inkább átadja a feladatokat az egyházaknak, ám ez sem hozott javulást. „Nemhogy hozzátennének a nekik járó megemelt normatívához, hanem sokszor el is vesznek belőle” – mondja Herczog. Így végül az egyház jár jól, miközben a gyerekek és a velük dolgozók még kevesebb támogatást kapnak.

Közben a nyilvánosság is kizárásra kerül: a statisztikák elérhetetlenné váltak, a kutatók nem férnek hozzá az adatokhoz, ami tovább erősíti az átláthatatlanságot.

Európai lemaradás

A gyerekvédelem válsága nem magyar sajátosság, azonban a régióban egyre inkább szembetűnő a lemaradás. Bulgária és Románia nagy lépéseket tett az intézménykiváltásban, miközben Magyarország beragadt. Herczog szerint a szakmai tudás megvan, a nemzetközi példák adottak. „Módszertanilag tudható, hogy mi az, amit csinálni kellene. De ha nincs politikai akarat, akkor ezek nem valósulnak meg.”

A Herczog Máriával készült interjút itt találjátok.

Mózes Zsófi