–

A kávéház egyik eldugott sarkában csinos barna nő kavargatja a kávéját. A mozdulatain látszik, hogy feszült. Hol leteszi a csészét, hol felveszi, bele-belekortyol, aztán a szája szélét kezdi harapdálni. Mintha tűkön ülne, idegesen ficereg az elegáns Thonet-széken. Felpattan, a ruhaállványhoz lép, hogy a nercbundája mögé dugott retikülből zsebkendőt halásszon elő. Elgyötörten visszaroskad a helyére. Közben időnként a bejárathoz rebben a pillantása.

Pár perc elteltével végre nyílik az ajtó, hosszú, fekete szövetkabátba burkolózott, kissé kövérkés asszony lép be rajta. Mézszőkére festett haján pár centis barna lenövés, az arcát pirosító helyett a kinti hideg festette rózsásra. Nyaka körül vastag, drapp sál. Miközben a küszöbön állva lehúzogatja pufók kacsóiról a kesztyűt, párat toppant a bundás gumicsizmájával, hogy leverje a rátapadt latyakos havat.

– Drááááágám! – suhan a márványasztal szélén agonizáló barátnőjéhez, enyhe rántott hús illatú fuvallatot húzva maga után. – Siettem, ahogy tudtam! Szegénykém! Édesem!

A barnának, mintha csak erre várt volna, megállíthatatlanul feltörnek a régóta visszatartott könnyei. Egy ideig fájdalmasan hüppög, miközben a másik együttérzően simogatja a hátát. Aztán szépen lassan megnyugszik, a légzése is lecsillapul. Óvatosan megtörölgeti a kezében szorongatott zsebkendővel a szeme sarkát, el ne kenődjön a reggel gondosan feltett sminkje.

– Mesélj, szívecském, mi történt? – fuvolázza a szőke.

– Petinek… – kezdi hatalmasat sóhajtva – Petinek van valakije.

– Az anyja úristenit! De biztos vagy benne? Nem lehet, hogy…?

– Egészen biztos – zárja rövidre a találgatást a barna, immár egészen határozottan és teljesen higgadtan. – Láttam őket – teszi hozzá, jól megnyomva az első szót. – Tudod, egy ideje már gyanús volt nekem a Peti. Ahogy mindig a telefonjával vonult el a vécére. Meg hogy hirtelen elkezdett hosszú időkre sétálni esténként a kutyával. Korábban úgy kellett neki könyörögni, hogy levigye este pisilni azt a nyomorult dögöt, most meg önként és dalolva rója az utcákat késő este, és olyan pofával jön haza, mint akit megrészegített a kinti oxigéndús levegő. Úgyhogy… Meglestem őket. A Westendben. Többször is. Oda járnak ki a kis munkatársnővel ebédelni. Minden. Átkozott. Nap.

– Ó, a pimasz pofájukat!

– Bizony. Még csak nem is titkolják a dolgot! Úgy egymásba voltak tegnap is feledkezve a vacak műanyagtálcás kajájuk felett, a vak is láthatta, hogy több van köztük kollegiális viszonynál. Ó, és hogy pillogott a Petire az a kis vakarcs! Most mondd meg nekem őszintén, édesem, mit csináljak?!

Mielőtt a barna arca újra sírós grimaszba torzult volna, a másik gyorsan rávágta a megoldást:

– Semmit. Higgy nekem, szívem, a legokosabb, ha nem csinálsz semmit.

– De hát… És a… Még hogy… – hebegett zavartan a barna, látszott, hogy nem erre a válaszra számított.

– Ide figyelj. Miért jó neked, ha felborítod a házasságodat? A férjed jól keres, szereti a gyerekeket, te meg, gondolom, nem szeretnél küszködni egyedülálló anyaként. Meg feladni a kényelmes kis munkádat, és elmenni teljes állásba.

A barna vágyakozva a nercbundája felé pillant. Nem, nyomorogni azt valóban nem szeretne.

– Nézd a jó oldalát. A Peti most boldog, azt hiszi, szerelmes. Bizonyára lelkiismeret-furdalása is lesz, nincs olyan, amit ne tenne meg érted. Értetek. Persze csak akkor, ha szemet hunysz a dolog felett, és ő még csak nem is sejti, hogy tudod. Hidd el, ezek a munkahelyi románcok úgysem tartanak sokáig, hamar egymásra fognak unni. Kellesz neki biztos bázisnak. Szerintem, ha okos vagy, nem ugrálsz – bólint bölcsen, majd félig súgva, sejtelmesen hozzáteszi: – Én is így csináltam.

A hatás nem marad el, a barna hebegni-habogni kezd.

– Micsoda? Hogy a Karcsi…? De hát az nem lehet! Hiszen ő egy mintaapa! A tökéletes férj szobra!

– Persze, drágám. És mellette ő is férfiból van.

– De miért nem mesélted ezt nekem? Hogy történt?

– Ó, ugyan, bagatell történet. Talán egy éve lehetett már, hogy olyan furcsa lett a Karcsi. Elkezdett edzőterembe járni például, holott sohasem volt egy sportember. Meg vett magának parfümöt. Hármat is! Aztán egyszer… amikor épp a mosást tettem be, miközben ő a zuhanyban állt, észrevettem, hogy leborotválta a… Na, érted. Leborotválta magát odalent. Nem kellett sokat gondolkodnom rajta, hogy összeillesszem a kettőt. Érted, édesem, ki volt zárva, hogy miattam csupaszítja le a golyóit tizennégy év házasság után! Úgyhogy amíg a gyerekek az iskolában meg az óvodában voltak, utánaeredtem, és meglestem. Rém közhelyes egyébként, az egyik régi kis diáklányával szűrte össze a levet. No, de nem is akarlak ezzel téged terhelni, szívem, megvan a magad baja.

Mesélj, hogy néz ki az a rüfke, aki rányomult a férjedre?

– Na, hát éppen ez az! Hogy pont egy ilyenbe kellett belehabarodnia! – forgatja a szemét felháborodottan a barna. – Ez, kérlek, egy ilyen semmi kis nő, az az igazi „tizenkettő egy tucat” típus. Szürkés a haja, szürkés a szeme, szürkés a ruhája. Az egész személyisége olyan szürke és unalmas. Érdeklődtem másoktól is, nyilván, és mindenki azt mondta, hogy az a nő egy kisegér. Az egyetlen dolog, amit tud, hogy rajongó tekintettel néz a férjemre. Az én férjemre!

– Hát, igen… Akkor ez lehet a bibi… – Hümmög elgondolkodva a szőke, majd nagy nyekkenéssel hátradől a székén. – Ne haragudj meg rám, édesem, hogy ezt mondom, de szerintem te túl sok voltál a Petinek, ez ebből is látszik.

– Mégis miből?! – kerekedik ki a másik szeme hirtelen. A felszín alatt a megrökönyödés és a felháborodás vibrál az arcán.

– Hát, ebből a szürke macából. A vak is láthatja. A Peti azért választott egy átlagos nőt, aki rajongva imádja, mert te ezt képtelen voltál megadni neki. Nézz csak magadra – teszi hozzá gyorsan, mielőtt a barna közbevághatna. – Mindig tökéletesen nézel ki, még most is, amikor ez a dolog történt veled. Komolyan, mintha skatulyából húztak volna ki! Illatos vagy, elegáns, nincs rajtad egy gramm felesleg sem, ráadásul a munkádban is sikeres vagy. Az idézetes párnáidat úgy veszik, mint a cukrot, még külföldön is. Szerintem ez volt sok a Petinek. Akit mintha mindig is egy kicsit lenéztél volna a cseppet sem kreatív állásáért. És most nézd meg, mi lett belőle: a férjed keresett magának egy olyan nőt, aki mellett nem érzi túl kevésnek magát.

A barna nő arca olyan merev, mintha gipszbe öntötték volna. Talán csak az orra két oldalán megjelenő aprócska ráncból látszik, milyen rosszul érintették az imént hallottak. A hangján azonban mindez mit sem érződik, tüntető udvariassággal kérdi a szőkétől:

– Miért, a ti szeretőtök, édesem, az milyen?

– Ó, a miénk egy roppant csinos kis nő, azt meg kell adnom. De hát a Karcsinak mindig is volt érzéke a széphez… – teszi hozzá kuncogva, majd megrázza lenőtt fürtjeit. – Divatosra nyírt szőke hajú, fiatalka diáklány. Állítólag okos is, legalábbis valami irtó bonyolultból írja a diplomamunkáját. Karcsi szerint péhádézni is fog majd.

– És te ebben nem látsz semmi különöset, drágám? – kérdi a barna, mielőtt megadja a kegyelemdöfést. – Nem lehet, hogy a Karcsi számára… hogy is mondjam, üdítő egy okos, fiatal és csinos lány társasága?

– Nem értem, miről beszélsz. A miénk legalább egy izgalmas nő. Az én férjem nem is adná alább!

– Ó, csak nem? Egy izgalmas diáklány, akinek még ott a tojáshéj a fenekén? A miénket viszont épp most fogják előléptetni. Osztályvezetői pozícióba!

 Fiala Borcsa

 

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/FTiare