–

Teljesen alap szerintem, hogy minden család maga dönti el, hogy a nulla, és a nem is tudom... mondjuk, tíz között hány gyermeket szeretne, bírna, élvezne. Ehhez mindenkinek joga van. Kimondottan felháborítónak tartom, hogy egyes gyerekek (a bizonyos harmadikok) többet érnek az állam szerint, mint más gyerekek. Én nagyon mást gondolok arról, hogyan kellene kedvet csinálni a nagyobb családokhoz. Viszont úgy látom a környezetemben, sokan bizonytalanok benne, hogy az első gyerek után jöjjön-e a következő. Még elég kispályás kétgyermekes anyuka vagyok (a kisebbik lányom most lesz kettő), így a hajtépős „hogy merted felvenni az én ruhámat” viták nagyon messze vannak. Ezért nyilván könnyen vagánykodom.

De azért a nyári szünet tapasztalatai alapján összegyűjtöttem, miért könnyebb két kis(!)gyerekkel, mint eggyel:

1. Helló, énidő!

A gyerekszórakoztatási feladatok minimum feleződnek. Az én lányaim reggel szeretnek a legjobban együtt játszani, én addig kényelmesen megfürdök, hajat mosok, lábat borotválok, kicsit dolgozom titokban (ha kiszúrják, hogy a gép előtt ülök, azonnal lesz nagyjából 256 kérésük és problémájuk), elpakolom a konyhában a reggeli nyomait… szóval színtiszta énidő, mondhatni.

2. Vonzó példák

Mennek egymás után, mint a kis birkák. Ennek persze vannak hátrányai, de sok előnye is. Reggelire általában kis vegyes tálakat készítek nekik: sajt, gyümölcs, keksz például. Leülünk, mindketten közlik, hogy ők csak ezt eszik meg, a többi nem kell. Szerencsére általában különböző dologgal szimpatizálnak elsőre. Aztán látják, hogy a másik eszik valami mást. Hú, akkor azért csak megkóstolják, hátha ő tudja a tutit. Így legalább két dolog elfogy.

3. Dolgos kis kezek – duplán

A nagyobb bevásárlást jó ideje havonta házhoz rendelem, és elsőszülött gyermekemet olyan kétéves korában tanítottam meg az ipari mennyiségű cucc szortírozásának alapjaira. Elég jó felállás, hogy én diktálok, ő pedig pakol... és még boldog is. A húga egy volt, amikor beszervezte újabb alvállalkozónak, és volt egy gyenge piramisjáték próbálkozás is, de végül én lettem (maradtam) mindenki főnöke. Így már két kis pakolóm van, tiszta haszon.

4. Nem kell bratyizni

A játszótéri barátkozás nem szükséges. Ketten akkor is jól elvannak, ha az embergyűlölő anyjuk este kilenckor viszi le őket a térre, amikor biztosan nem futunk össze egyetlen játszótéri barátkozásra áhítozó anyukával sem. Frekventáltabb idősávokban pedig annyi feladatot adnak, hogy alig győzök rohangászni utánuk, így senkinek nem jut eszébe megkérdezni, hogy „szoptatsz még?”. Minden érintett szerencséjére.

5. Spórolás a kaján

Étteremben menni feleakkora pénzkidobás. Mivel imádok étterembe járni (költséges hobbi, tudom), a gyermekeket is elég korán rászoktattam a házon kívüli hedonizmusra. Bevallom, egy gyerekkel azért könnyebb elvegyülni egy Michelin-csillagos helyen, kettő viszont abból a szempontból praktikus, hogy együtt épp megesznek egy felnőtt adag ételt. Így nem kell offos gyerekmenüt kérni, sem három kanálnyi ételt elcsomagoltatni. Sem feleslegesen fizetni az otthagyott kajáért. Csak ketté tálaltatok egy felnőtt fogást, és falatozás közben gyönyörködöm a zabáló kis manókban. Szerintem a legjobb dolog a világon.

Persze az is gyakran megesik, hogy a két csipogó-csacsogó négy alatti egy hatalmas anyavérszívó hordának tűnik... de szerencsére nem vagyok vérszegény.

Tóth Flóra 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Dusan Petkovic