–

07. 23. 12:15

Kedves naplóm!

Az a helyzet, hogy be vagyok tojva. Úgy igazán, rendesen. Nem is tudom, mikor voltam utoljára így berezelve. De hát, magamnak akartam, én jelentkeztem. Úgy kell nekem. Hála az egyetemi lehetőségeknek, a következő két hétre a WMN gyakornoka leszek. Félreértés ne essék, mert ugyan a fenti soraimból nem egyértelmű, de épp nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. Iszonyatosan izgalmas. Mindenki kedves. Az iroda hangulatos, van hova leülnöm és még a szék is kényelmes. Minden pöpec.

A gond nem idekint, hanem idebent van. Velem. Mondhatni, egy kicsit túlparáztam a dolgot. Ez amúgy szokásom. Mivel szinte a kezdetektől ismerem és szeretem a WMN-t, kábé rendszeres olvasójuk vagyok, így a saját magam felé támasztott elvárásaimat sikerült az egekbe tornázni. Aztán amikor az értekezleten megkaptam az első feladatomat, maximum fokozatra kapcsolt bennem a para-roller. Naná. Ha olyan emberek ülnek körülötted, akiknek ismered és tiszteled a munkásságát, akkor azért benne van a zabszem az ember hátsó felében. És bár jelent már meg írásom, de nem olyan felületen, amit tízezrek olvasnak.

Tehát itt ülök a gépem előtt, mindenki dolgozik, én meg próbálok úgy csinálni, mint aki nagyon gondolkodik. Vagyis gondolkodom én, de semmi. Nulla. Fehérzaj. Aztán az előbb, mikor már épp azt számolgattam, hogy ha gyorsan nem préselek ki magamból valamit, vajon milyen mélyre fogok süllyedni szégyenemben, ideült mellém Both Gabi, és megkérdezte, hogy haladok.

Ekkor jöttem rá, hogy akkora görcsben vagyok, hogy még az asztal mellett ácsorgó, szépen zöldellő szobanövénynek is meg akarok felelni. Ilyen állapotban még az sem lenne elég, ha én lennék Karinthy reinkarnációja.

És ez így nem lesz jó. Ezt mondta Kurucz Adri is, na meg azt, hogy csak őszintén. Írjak arról, ahogy érzem magam, és ahogy látom a dolgokat.

Hát, jól van. Próbáljuk meg.

14:38

Nos, a kezdeti majrézáson immáron túllépve elég rózsásak a kilátásaim. Végül is csupa jó fej ember vesz körül. Ügyeletes kiváltságosként pedig megfigyelhetem a WMN alkotóit természetes környezetükben. Tuti szórakozás. Kéthetes WMN-szafari.

És hogy mik az eddigi észrevételeim? Szentesi Évi pezseg és nem lehet rá nem figyelni, olyan a kisugárzása. Fiala Borcsa bármikor megfőz szóban három napra előre. Szőcs Lillának mindig olyan tökéletesen van kihúzva a szeme, ahogy én sose fogom tudni, Gyárfás Dorka göndör fürtjeiért pedig gondolkodás nélkül odaadnám a fél karomat. Zimre Zsuzsa nagyon vicces és legnagyobb sajnálatomra nem hozza a tyúkocskáit az irodába. Both Gabi tök nyugodt, ezt szerencsére sikerült rám is átragasztania. Tóth Flórát jó hallgatni, ahogy mesél, és D. Tóth Kriszta asztala tele van király cuccokkal. Biztos jó főnök lehet, mert amíg nyaral, akkor is megy a munka serényen. Kurucz Adri pedig a legkedvesebb mentor, ez biztos. Feri (mert időközben így neveztem el a növénykét) pedig szép zöld a sarokban, látszik, hogy elégedett az életével. Szuper őket személyesen megismerni, és a legjobb, hogy kérdezhetek és kérhetek segítséget tőlük, ha kell. Mert hát, tanulni jöttem. Ezért is hívnak gyakornoknak, ugyebár. És azt kell, hogy mondjam, hogy már az első napomon tanultam, méghozzá nem is keveset.

Először is azt, hogy egy új munkahelyre becsöppenni nem feltétlenül könnyű, de ide speciel az volt, mert nagyon nyitottan álltak hozzám. Még a nevemet is megjegyezték. Eskü! Aztán azt is, hogy miként tudom a saját dolgomat a lehető legtökéletesebben megnehezíteni.

Nincs annál nagyobb akadály, mint amikor a kishitűséged miatt nem jutsz egyről a kettőre.

Szerencsére ezen hamar túllendültem, dobtam az izgulást, és helyette most már élvezem dolgot. Például azt, hogy mennyire más egy szerkesztőségben ülni, mint az iskolapadban. Ez az egész helyzet nem azért érdekes és új, mert az egyetemen annyira fognák a kezünket. Ugyan, ilyenről szó sincs, sőt. Ott talán még nehezebb kiigazodni a dolgokon, sokszor ülünk egy-egy vizsgafeladatlap felett bamba tekintettel, hogy „vajon mire gondolhatott a költő” (ez esetben a tanár, persze). Itt elsőre tiszta, hogy mit várnak.

Az újdonság az, hogy amíg a suliban csak „eljátsszuk” az órákon, hogy egyszer majd, ha nagyok leszünk és okosak, akkor mit és hogyan kéne csinálni a leendő komoly munkahelyünkön, addig itt élesben megy minden. A nagyon komoly munkahelyen, mintha már nagy és okos lennék. Amikor először közlik, hogy ez és ez a dolgod, és pár nap múlva már kint is lesz a cikk, akkor azért az ember lányának lezsibbad az arca. Épp, hogy vége a vizsgaidőszaknak, ráadásul még nem is végeztem az egyetemmel, és máris mélyvízben találom magam. És ha már itt lehetek, akkor igyekszem nem elkótyavetyélni az időt, és próbálok minden lében kis kanál lenni, megtanulni, amit csak lehet. Az élő videózást, a közösségi média használatát, a jogtiszta képek levadászását az örök pixelmezőkön, és ha nem hangzik túl telhetetlennek, remélem, még egy-két Elviszlek magammal-os technikai sztorit is hallhatok.

És az rendkívül felszabadító, hogy hiába tapasztaltabb és így persze ügyesebb mindenki, teljesen egyenrangú félként tekintenek rám. Ez nagyon jó. Értékelem a bizalmat, amit azonnal megkaptam azzal, hogy rögtön adtak egy feladatot. Mentoranyukám, Kurucz Adri kezébe persze bármikor belekapaszkodhatok, és ez megnyugtató.

Adri még azt mondta biztatásként, nyugodjak meg, nem jegyre megy a dolog. Hát, igen. Rögtön az villant be, hogy ha csak egy osztályzatot kapnék az irományomra, nem lenne semmi bajom. Hiszen ahhoz hozzászoktam, és különben is: az egyetemi beadandók házon belül maradnak. Itt meg, ugye, nem. És ez volt az egészben a legijesztőbb. De már csak volt.

Szóval drága naplóm, mint már említettem, sikeresen túljutottam a belső kis minikrízisemen, hála a többieknek. Nagyon élvezek mindent, főleg a jó hangulatot, és azt, hogy ugyan Feri is itt van, de vele ellentétben engem hagynak írni, és ezzel máris leköröztem. Tök szuper. Már most látszik, mennyire király lesz ez a két hét!

A változás nem csak Dórának nehéz, hanem mindannyiunknak. Ha érdekel, hogy látja ezt egy szakember, kattints, és olvasd el a HVG Extra Pszichológia Magazinban! 

Dián Dóra

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van