–

Magamról még annyit, hogy sosem voltam mintadiák, de jó eredményekkel érettségiztem, és nemrég diplomáztam egy elismert egyetem mérnöki karán. Az igazsághoz tartozik az is, hogy nem „vörösdiplomával”. Közben már dolgoztam itt-ott, gyakornokoskodtam is pár helyen, hogy minél több tapasztalatot szerezzek. A mai napig nem vagyok benne biztos, hogy egész életemben környezetmérnökként szeretnék dolgozni, de az fel sem merült bennem, hogy hónapokig munkanélküli lehetek. A szüleim generációja pedig ezt egyenesen lehetetlennek tartja. Az ő idejükben, ha az ember kijött az egyetemről, rögtön kapott állást, ahol vélhetően azóta is dolgozik, csak, mondjuk, jobb beosztásban.

A saját álláskeresésemhez próbáltam a lehető legpozitívabban hozzáállni, még akkor is, ha naponta többször botlottam bele például abba a mondatba, hogy „elsősorban fiúk jelentkezését várjuk” . Az első pillanattól kezdve tisztában voltam vele, hogy nehéz jól fizető állást találni.

A kulcsszó az előző mondatban: a fizető. Mert költségtérítés nélküli gyakornoki lehetőséggel (= ingyen munka) tele van a padlás, meg a hócipőm. A vicc az, hogy igazából már azért is küzdeni kell, hogy valahol ingyen dolgozhasson az ember.

Persze, a legtöbb esetben ezt nem közlik előre. Csak az interjún derül ki, mondjuk így: „Az első három hónapban sajnos nem tudunk semmilyen anyagi támogatást nyújtani, azonban ha még ezután is kölcsönös a szimpátia, újratárgyalhatjuk.” Vagy így: „Mennyire lenne probléma, ha az elején ez egy fizetetlen gyakornoki pozíció lenne?” Esetleg így: „Van arra lehetősége, hogy önkéntes alapon vállalja ezt a munkát?” (Kérdem én: vajon arra van lehetőség, hogy a villamosművek önkéntes alapon szolgáltasson nekem áramot!?)

Egy ilyen interjú után a következőket fázisokon mész keresztül:

1.Tétovázás
Nem tudod, hogy elfogadd-e. Kecsegtető, hogy a jövőben teljes állásod lehet, valódi tapasztalatot szerezhetsz, ami jól mutat a CV-dben. Ráadásul azzal is tisztában vagy: lehetetlen elérni, hogy fizessenek, mert mögötted sorakozik száz ember, aki ingyen is vállalni fogja. Tehát te is ezt teszed, miközben reménykedsz.

2. Frusztráció
Ha elfogadod a fizetés nélküli gyakornoki állást, akkor annak érdekében, hogy később felvegyenek, ezerrel tepersz, próbálod a maximumot nyújtani. De mivel pénzt nem kapsz, ezért másodállást kell vállalnod, általában diplomát nem igénylő területen, ahol legalább fizetnek. Ez sem egyszerű (lásd: 5.pont). Ennek következményeként fáradtabb és hajszoltabb leszel, így romlik a teljesítményed, a munkamorálod, és csökken az esélyed arra, hogy véglegesítsenek. Ha viszont abban a helyzetben vagy, hogy a családod/párod tud támogatni a fizetés nélküli időszak alatt, akkor meg kiszolgáltatva érzed magad. Ami szintén frusztrál.

3. Döntés
Amennyiben a gyakornoki hónapok után teljes állásban alkalmaznak, rendesen (vagy legalább minimálbérre) bejelentve, tudd, hogy egy modern kori tündérmese szereplője vagy. A valóságban inkább az történik, hogy csak kezet ráznak veled, megköszönik a munkádat, és búcsút intenek. Esetleg írnak egy nagyon jó ajánlólevelet, amit olyan könnyes szemmel veszel át, mintha Oscar-díjat kaptál volna.

4. Önmarcangolás
Értéktelennek érzed magad, kissé talán depressziós is leszel. Azon agyalsz, hogy mit kellett volna máshogy csinálnod. Aztán rádöbbensz, hogy gyakran éppen ez a rendszer lényege; háromhavonta jön egy újabb ember, új reményekkel és tervekkel, majd kidolgozza a belét a semmiért cserébe. És így tovább. Ezt követi a:

5. Kétségbeesés
Úgy döntesz, hogy bármit elvállalsz, tényleg bármit, legyen szó mosogatásról vagy takarításról, hiszen minden tapasztalattól csak több leszel. Az ilyen helyeken azonban közlik, hogy sajnos túlképzett vagy, diplomával bármikor leléphetsz egy jobb helyre dolgozni. Ironikus, nem?

Hogy mi a megoldás? Egyelőre nincs receptem arra, hogy mi a jó hozzáállás ebben a helyzetben. A barátaim közül sokan külföldön próbálnak szerencsét, én itthon szerencsétlenkedem. Pár ilyen „délibáb” után, az elmúlt két és fél hónapban összesen 97 állásra jelentkeztem, személyes interjúkra körülbelül tízszer került sor. Volt, ahol én voltam kevés egy újabb fordulóhoz, volt, ahol én éreztem megalázónak a feltételeket. Szociálisan érzékeny embernek tartom magam, így a társadalmilag hasznos, vagy a magunktól vállalt önkéntes munkát támogatom, és teszem is.

Csak szeretnék valamiből megélni, és annyira biztonságban lenni, hogy gondolkodás nélkül odaírhassam a nevem egy ilyen cikk megírásakor.

Addig, amíg eljutsz idáig, marad a kitartás az újabb interjúkhoz, a cinizmus a túléléshez, az önreflexió a fejlődéshez. És közben... leülsz a kanapéra, nyitsz egy anyádék pénzéből vett sört, és azon agyalsz huszonévesen, hogy hol ronthattad el az életedet.

Seregély Kata