Így kérték meg a kezem egy nap alatt hárman is – Isteni vajas croissant recepttel!

–

#yolo

Az egész szerelem egy újévi fogadalommal kezdődött, amikor is feltettem magamban, hogy a következő 365 napom a féktelen YOLO!-ról fog szólni. Azaz kicsavarom az életből a maximumot, és igenis nagyon klasszul fogom érezni magam minden egyes percében. Hozzá kell tennem, hogy ezt a fogadalmamat aztán nem is szegtem meg, nem úgy, mint a „most aztán úgy lefogyok, hogy kétszer kelljen rám nézni, hogy egyszer észrevegyél”... vagy az „ezentúl túlcsordulóan kedves leszek az összes rokonommal’” kezdetűeket.

Mondjuk, nem is volt nehéz betartani, hiszen a megvalósításhoz a két kedvenc időtöltésemet egyesítettem: a barátaimat és a vasárnapi verőfényes reggeliket. A reggeli ugyanis a legklasszabb étkezés mind közül, hiszen ez az egyetlen, amit akár egész nap lehet művelni, akkor sem fogja rossz szó érni a házad elejét. Így kezdtem el kísérletezni a világ különféle nációinak reggeli fogásaival, amire aztán nem átallottam meghívni egy rakás habzsi haveromat, osztozzanak velem együtt a carpe diem életigenlő művészetében. Először Oroszország irányába állítottam a gasztrohajó orrát, és blinit sütöttem kaviárral és pezsgővel, majd egy éles váltással Franciaország kulináris gazdagságában merültem el. Olyannyira, hogy egy jó darabig nem is akaródzott kimozdulni onnan, mert nem győztem betelni a croque monsieur-ökkel és croque madame-okkal, a lekvárba tunkolt, irodalmi madeleine-okkal és a reggelik királynőjével, a házi sütésű croissant-okkal.

Nos, ez volt az a hírmorzsa, amit egyszer aztán egészen véletlenül, csak épp odahullajtottam kedves kollégáim elé egy tavaszi reggelen... De mit mondjak, morzsa még nem vetett ekkora lekenyerezés-cunamit.

– Te tudod, hogy kell croissant-t sütni???!! – hördültek fel egy emberként, mire én szerényen (hiszen ismertek, még a nevem – Fiala – is azt jelenti csehül, hogy ibolya) bólintottam. Erre aztán fél óra múlva félrehívott kávézni a Szentesi, megtudakolni, nem sütnék-e idebent, e-mailt írt rám kora délután a D. Tóth, hogy némi fizetésemelés reményében nem mutatnám-e be az offiszban is ezt az attrakciót, a Both Gabi pedig cseten faggatott diszkréten: lesz-e valaha friss, eská pékáru idebent, és ha lehet, akkor legyen, de minél előbb.

A reggelik fejedelme

Ha már lúd, akkor legyek kövér, de ne csak én, hanem együtt, mindannyian, úgy kevésbé feltűnő, úgyhogy többé nem álltam ellen a sóvár pillantásoknak, sírós könyörgéseknek. Felszerelkeztem egy tonnányi minőségi vajjal, pár tojással és két csomag liszttel, majd bependerültem a konyhába. A croissant-t a Limara pékség útmutatása alapján követtem el, már számtalan alkalommal sütöttem ez alapján, és mindig tökéletesen sikerült, szóval te sem bánod meg, ha hallgatsz rá. 70 dkg lisztet elkevertem (először villával) két deci tejjel, egy pohár joghurttal, egy kiskanál sóval, négy evőkanál cukorral, két tojással és egy csomag száraz élesztővel, majd az egészet alaposan összegyúrtam.

A dagasztás a kedvenc részem, csodálatos, ahogy a hozzávalók egyesülve önálló életre kelnek és a kezed alól végül előkerül, mint egy duci pucér Juci, a takaros kis buci. Amit aztán lefóliázva betettem másfél órára a hűtőbe. Közben lereszeltem nagylukú sajtreszelőn 25 dkg vajat.

A megkelt tésztát nyolc részre vágtam, és mindegyiket kinyújtottam nagy, kerek, lapos palacsintává. Az egyik ilyen lapra ráhalmoztam a vaj egyhetedét, erre ment még egy lap, még egy adag vaj, és így tovább, amíg tartottak az alapanyagok. A végére egy viszonylag magas tortaszerű építményt kaptam – ezt kell majd két milliméter vastagra nyújtani.

Bátran adjál te is bele apait-anyait, gondolj csak az anyósod szurkálódásaira, a kolléganő felháborítóan vékony derekára, az elmaradt év végi bónuszra! Jól kilapítottad, pipecül beledolgoztad a vajat az anyagba? Ügyes vagy! (Mérges vagy még? Nosza, ott a sodrófa a kezedben... Na, jó, vissza a konyhába!) 16 cikkelyre vágtam a lapot, és mindegyik cikkely alapjába belenyisszantottam egy kicsit. A benyesett végéről kezdtem feltekerni, majd a csinos kifliket sütőpapíros tepsibe fektettem, hadd duzzadjanak csak vígan, mint én a hajnali kettőkor befogyókúrázott körúti gyrosoktól!

Amikor nagyságrendileg megduplázódtak, lekentem őket felvert tojással, és bedugtam az előmelegített sütőbe 180 fokra. 15-20 perc alatt olyan csodaszép, ropogósra barnulnak odabent, és olyan isteni sült vaj szagot kezdtek el árasztani, hogy először Zimre kolléganő tántorgott ki hozzám a konyhába, hogy annyit kérdezzen, elvehet-e feleségül, mégpedig most azonnal, majd öt perccel később a Dzsuni... hasonló ajánlatokkal.

És akkor még azt nem is tudták, hogy ráadásnak madeleine-t is fognak kapni... amit majd máskor mesélek el.

Miközben a vajas croissant mellé barack- és eperlekvárt tunkoltunk boldogságtól fénylő pofával, megállapítottuk, hogy a WMN gasztrorovatát úgy, ahogy van, meg kellene szüntetni a francba, mert ennek a kollektív burkolásnak bazinagy elhízás lesz a vége.

Persze, bólogattam nekik, de tudom, hogy nem így lesz. Gasztrorovat marad, míg a világ világ, hiszen: #freaking #yolo!

Fiala Borcsa

 A képek a szerző tulajdonában vannak