Nem tudjuk, Emily Brontë volt-e valaha szerelmes. Ami bizonyos: férjhez nem ment soha, és semmilyen írásos nyoma sincs annak, hogy lett volna a háttérben egy Heathcliff – vagy legalább egy érte epedő Linton. Erős kötelék csak egyetlen férfihoz fűzte, aki a bátyja volt, akinek a halálát csak pár héttel élte túl, és aki megfestette a portréját, amely alapján ma is megpróbálhatjuk elképzelni az Üvöltő szelek íróját. A nőt, akinek visszafogottsága, meglehetősen puritán és emberkerülő életmódja szilaj képzelőerővel, meghökkentő művészi bátorsággal és öntörvényűséggel párosult.

Az Üvöltő szelek egyszerre illeszkedik szépen a viktoriánus korszak regénykultúrájába, és lóg ki belőle látványosan. Olyan, mintha a korszak realizmusra való törekvése és morális elvárásai alól előtörne valami nyers, elementáris erő, ösztön, szenvedély.

A viktóriánus próza fontos szervezőelve a morális rend – vagy legalábbis a morális rend igénye. Sok korszakbeli regény a bűn–bűnhődés, a felelősség, az önfegyelem, a társadalmi normákhoz való viszony problémakörét járja körül. Az Üvöltő szelek is tele van efféle morális kérdéssel, de a kortársakkal szemben nem kínál egyszerű, megnyugtató válaszokat – akárcsak a történetet erősen megcsonkító rendező, Emerald Fennell sem, de erről majd később.

A viktoriánus kori olvasói elvárás – hogy a regény végül helyreállítsa a rendet, kijelölje a tanulságot – csak részlegesen teljesül. Ez a feszültség az egyik oka annak, hogy a regényt megjelenésekor sokan botrányosnak vagy „erkölcsileg problémásnak” tartották.

Vad műhelyben faragva

Az Üvöltő szelek 1847 decemberében jelent meg először, egy évvel később a szerző már nem élt. Charlotte Brontë, ma úgy mondanánk, „spin doktora” volt testvérei (Emily, Anne) és a saját műveinek. Válaszul az Üvöltő szelekkel kapcsolatos súlyos kritikákra, nem győzi mentegetni a szerzőt a regény 1850-es kiadásához írt előszavában. „Most olvastam újra az Üvöltő szeleket, és – most először – tisztábban megsejtettem, mi az, amit hibájának neveznek (és talán valóban az is); határozottabb képet kaptam arról, milyennek tűnhet mások szemében – azokéban, akik semmit sem tudtak a szerzőről; akik nem ismerik azt a vidéket, ahol a történet játszódik; akiknek a lakók, a szokások, a kinti dombok és apró települések természeti sajátosságai Yorkshire nyugati részén, idegenek és ismeretlenek.”

A történetet egy „vad műhelyben faragott” alkotásként írja le, amely „házias anyagokból” készült, egyszerű eszközökkel, gránittömbből kivésve egy sötét, erős karaktert: Heathcliffet. Azt is elmondja, hogy Emily nem volt társaságkedvelő, hajlama volt a visszahúzódásra: templomba elment, sétált a dombokon, de ritkán lépte át az otthon küszöbét. Bár a környezetéhez alapvetően jóindulatúan viszonyult, nem keresett közeli kapcsolatot a helyiekkel; mégis ismerte őket: az útjaikat, beszédüket, családtörténeteiket, mert sokat hallott róluk. Charlotte szerint épp ez a közvetett, „krónikákból” szerzett tudás okozta, hogy Emily képzeletében aránytalanul felerősödtek a rettenetes vonások, és ebből születtek meg a regény komor, kegyetlen, engesztelhetetlen figurái. Charlotte azt is mondja, hogy ha Emily több időt és tapasztalatot kap, a tehetsége „erős fává nőhetett volna”, és talán „szelídebb, naposabb” termései is lettek volna.

Különös érzés Charlotte sorait olvasni. Egy olyan regény szerzőjét kényszerül mentegetni kritikusai előtt, aki megalkotta azt a művet, amely a mai napig óriási hatást gyakorol nemcsak az olvasókra, hanem a művészekre is, akik forrásként használják a történetet, és amely sokkal több egy viharos szerelem krónikájánál – habár,

aki Emerald Fennell interpretációjában ismerkedik meg az alapművel, azelőtt a regény voltaképpen a kiráncigált és vattacukorrá tupírozott vezérszálát leszámítva ismeretlen marad.       

Az Üvöltő szelek mint fan fiction

 

Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!

Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!

Szükségünk van a támogatásodra.

Megnézem a tagsági csomagokat
vagy bejelentkezem

Kurucz Adrienn

emilybronte.com
Kiemelt kép forrása: Intercom