A fotót (készítője ismeretlen) 1948. szeptember 5-én publikálták először az Indiana-megyei Valparasio helyi napilapjában, a Vidette-Messengerben, ezzel a szöveggel:

„A chicagói udvaron látható nagy »Eladó« tábla némán mesél Mr. és Mrs. Ray Chalifoux tragédiájáról, akiket kilakoltatás fenyeget. Mivel sehova sem tudnak menni,

a munkanélküli szeneskocsisofőr és felesége úgy döntöttek, eladják gyermekeiket. Lucille Chalifoux asszony elfordul a fényképezőgéptől, amelybe gyermekei csodálkozva néznek. A felső lépcsőn a hat és öt éves Lana és Rae, alattuk a négy és két éves Milton és Sue Ellen.”

A képek nagy port kavarva járták be az országos sajtót, hiszen a második világháború után a gyerekkereskedelem már illegálisnak számított. Egy chicagói asszony a képet látván felajánlotta a segítségét, pénzt, munkát, lakhatást, mindent. Ám úgy tűnik, a segítség mégsem volt elég, mert két év múlva a képen szereplő gyerekek (és az, aki még csak az anyja hasában volt a fotó elkészültekor) addigra nem voltak már sehol. De mi történt velük? Semmi jó.

fotózás eladó gyerekek Chalifoux gyerekek
Forrás: Getty Images/Bettmann

A gyerekek apja lelépett, mindenféle kétes ügyekbe keveredett, többé nem is ment haza. Lucille ugyanakkor 1949-ben életet adott a legkisebb gyereknek, Davidnek. Egy évvel később viszont lemondott róla vagy elhagyta, mindenesetre Davidet kifejezetten rossz állapotban 1950-ben hivatalosan örökbe fogadta egy bizonyos McDaniel házaspár. A kisfiú egész testét ágyipoloska-csípések borították, le volt gyengülve. Az örökbefogadói kedves, ám rendkívül szigorú keresztény szülőknek bizonyultak. Tizenhat éves korában David megszökött otthonról, aztán húsz évet töltött a hadseregben, megjárta Vietnamot is. A leszerelés óta Washingtonban él teherautósofőrként.

RaeAnnt és Miltont két évvel a fotó elkészülte után adták el a Zoeteman házaspárnak, mindössze két dollárért, ami állítólag bingózásra kellett.

Sajnos a gyerekeknek nemhogy nem lett könnyebb az életük az otthonukból szabadulva, de még nyomorúságosabbá vált. Naphosszat kemény munkára kényszerültek a földeken, és gyakran kikötötték őket az istállóban.

Zoeteman a kisfiút már az első napon kikötte és brutálisan megverte, majd közölte, hogy innentől rabszolgaként fog élni, mire a kisfiú csak annyit mondott, hogy neki az rendben van, hiszen azt sem tudta, mit jelent ez a szó.

A verés után viszont Zoetemanné megmosdatta a gyereket, majd azt mondta neki, szereti, és mostantól minden rendben lesz. Persze nem így lett, a testvérek láncra verve dolgozták agyon magukat nap nap után, és egy kiskéssel védekeztek az istállóban hemzsegő patkányok ellen. 

 

RaeAnn tizenhat éves korában végül megszökött a kínok elől, de ha tudta volna, mi vár rá ezután, lehet, hogy maradt volna kikötözve, ugyanis a szökést követően elrabolták, megerőszakolták és teherbe is esett. Megesett lányok otthonába került, ahol a szülés után elvették a babáját. Huszonegy éves korában meglátogatta az anyját, de az semmi megbánást nem tanúsított (később szült még négy gyereket, akiket viszont megtartott és felnevelt), és minden érzelemtől mentesen reagált a találkozásra. Milton hasonlókról számolt be arról, amikor Vietnam után hazatért, és találkozott az anyjával.

„Nem szeretett minket soha” – mondta.

RaeAnn testvére, Milton a rendszeres bántalmazás hatására – nem meglepő módon – kezelhetetlen és agresszív lett. Késői kamasz éveiben már bíróság elé került, miután egy rendőrt bántalmazott. A bíróság választás elé állította: vagy javító, vagy elmegyógyintézetbe kell mennie. Utóbbit választotta, itt később megállapították, hogy skizofréniában szenved. 1967-ben került ki az intézetből. Megnősült, majd elvált, de innentől viszonylag nyugodtabb mederben folyt tovább az élete.

Lana életéről nem lehet tudni sokat, csak annyit, hogy 1989-ben rákban halt meg. SueEllent örökbe fogadták, és rendesen járt iskolába, végül tüdőrákban halt meg, de halála előtt még volt alkalma találkozni RaeAnn-nel és Miltonnal. SueEllen akkor már nem nagyon tudott beszélni, így egy papírra írta le a gondolatait. Az anyjukról mindössze ennyit: „A pokolban kell égnie”.

Források: ITT, ITT és ITT 

Kiemelt kép: Getty Images/Bettmann

Szabó Anna Eszter