Egy influenszerekkel töltött sajtóút több szempontból is agytágító hatással volt rám. Rájöttem például, hogy a szuper fotók készítésének egy titka van: a gátlásaidat eldobva teljesen hülyét kell csinálnod magadból. Ha ez sikerül, akkor bárhol és bármivel elképesztően kreatív képeket tudsz készíteni. Már, aki szeretne, mert én például szeretnék. Örök projektem, hogy személyes, izgalmas fotókat készítsek, amik később kikerülhetnek a lakásomba vagy ajándékba adhatom a barátaimnak. Ehhez egyáltalán nem kell profi gép, tényleg elég egy telefon – csak nem árt, ha van nálad esernyő is. Meg egy barát/barátnő, aki benne van a buliban.

Bevallom, eleinte szkeptikus voltam, hogy sikerülni fognak-e az elképzeléseink. Azt gondoltam, hogy minden olyan kreatív, művészi őszi kép, amit az Instagramon látok, baromi jó, profi géppel készült, és lehetetlen reprodukálni telefonnal. Szerencsére nem lett igazam.

Az izgalmas kreatív képekhez sokat segít, ha fel vagy szerelkezve király alkalmazásokkal (erről pár éve összeállítottam nektek egy hiánypótló listát, ITT megtaláljátok), de önmagában ez még nem elegendő.

A jó képhez természetes, szép fények és egy jó téma kell, most ősszel pedig keresve sem találni szebb dolgot a lombhullató őszi tájnál. Úgyhogy irány a természet!

A titok nyitja, hogy pózolj gátlástalanul, és keress izgalmas perspektívát. Az alábbiakat például egy az egyben meg tudjátok ti is csinálni.

Sállal esernyővel

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Hozzávalók: egy jó hosszú sál és egy esernyő. (Utóbbi elhagyható, csak nálunk épp volt, mert nagyon esett). Aki a kezében tartja az okostelefont, az fogja meg a sál egyik végét és onnan fotózzon le téged. Keressétek a megfelelő perspektívát, amíg meg nem találjátok a tökéletest. Nekünk ez lett az egyik kedvenc képünk.

Őszi objektív

Az összes kép közül talán ez a perspektíva tette a legjobban próbára a telefonunkat. Fogj egy szép nagy falevelet, formázz belőle egy csövet, a másik kezeddel pedig fotózz át rajta. Csak előbb várd meg, amíg mindenki kisétál a háttérből, megpisilteti a kutyáját, elszívja a cigijét és megreggelizik. Amíg ez megtörténik, addig te is ráérzel, hogyan tudsz a levélből egy kis csövet formázni, és közben átfotózni rajta.

Nekem az elbaltázott képeink is tetszenek, talán még jobban is, mint azok, amikben teljesítettük a kihívást, úgyhogy ezekből is mutatok egyet.

 

 

Pocsolyában visszatükröződő sziluett, HELLÓ, KISPEST!

A pocsolyában visszatükröződő sziluett kedvelt romantikus Insta-téma. Anna az irodába jövet lőtt is egyet a kispesti lakótelepen, hogy az őszi romantikába belevigyünk egy kis szocio-hangulatot is.

Kispest igazán unikális témaválasztás, többek között azért, mert a közeli Jegenye utcában épül a kínai negyed, ami két kézzel szórja az izgalmas kontentet és finom fogásokat.

Ezt a képet volt a legnehezebb elkészíteni, mert Budapest tele van óriási kátyúkkal, amik baromi rondán néznek ki a képeken.

Marypoppinsing

Hagyd a csücsörítős szelfit, inkább fogd meg újra az esernyőt, és irány az erdő! Nyisd ki az ernyődet, töltsd meg falevelekkel és emeld a fejed fölé. Érdemes sorozatfotózásra állítani az eszközt, vagy ha ilyened nincs (bár én úgy tudom, hogy szinte minden okostelefon képes erre), akkor kattints egymás után jó sokat. Az eredmény egészen kúl.

Falevél mint ruha

Talán ismerős lehet neked ez a kép, mert pár éve a Bored Pandán már megjelent egy fotósorozat, amin tulipánnal és különböző virágokkal csinálták meg ugyanezt. Kíváncsi voltam, vajon falevéllel is jó-e. Csak annyi volt a teendőm, hogy addig keresgéljek az avarban faleveleket, amíg olyat nem találtam, amit tetszik. A falevelek formájával és színeivel egyébként sokáig lehetne játszani. Talán csak annyit változtatnék a végeredményen, hogy szoknyában-harisnyában készíteném a képet a hatás kedvéért, de én emiatt most nem akartam átöltözni. Ha az a cél, hogy pont egy ilyen képet készíts, akkor inkább válassz egy ruhát/szoknyát, harisnyát, és úgy indulj neki a kép készítésének.  

Szelfi lombkoronával

Az izgalmas perspektíva témájában ez a legnyerőbb. Keress egy padkát, amire felállhatsz, de megfelel egy farönk is. Lépj fel rá, tedd le a telefonodat az avarba, és időzítsd be a fotózást. Amikor letelt az idő, lépj egyet előre. Vagy csak tetszés szerint pózolj, ahogy jólesik.

Portré, hulló falevelekkel

Ezen a képen annyi történt, hogy fogtunk egy nagy kupac avart, és Anna addig dobált vele arcon, amíg olyan képet nem kaptunk, mint amilyenre gondoltunk. Csak ismételni tudom magam: gátlástalanul kell fotózkodni, és az eredmény ilyen király lesz.

Szelfi falevelekkel

„So művészi, such influenszer” – ahogy egy cinikus felhasználó mondaná. Annának tökéletesen sikerült a tusvonala, ezt pedig feltétlenül meg kellett örökíteni. Aki tudja, milyen rohadt nehéz ilyen tusvonalat rajzolni, az biztosan átérzi. Szép őszi napsütésben ennyire jó fotót lehet lőni arról, ahogyan a falevelek árnyékot vetnek az arcodra. Ehhez még partner sem kell, elég szelfi-módra állítani a kamerád.

Szőcs Lilla