A (rém)álompár

Volt egyszer egy fiatal pár Gabby Petito és Brian Laundrie, akik gimi óta együtt jártak, később el is jegyezték egymást. Elhatározták, hogy egy (az Instán mostanában különösen menő) átalakított furgonnal bejárják a közép-nyugat amerikai nemzeti parkokat. Az utazást a pár természetesen folyamatosan dokumentálta, elsősorban az Instagramon. Idáig semmi extra, láttunk már ilyet, jól bevált formula, igazából már unjuk is, valljuk be.

Aztán a történet egy ponton átfordult hátborzongató krimibe. A projekció pedig valóságba.

Augusztus 12-én bejelentés érkezett a rendőrségre egy fehér furgonos fiatal pár elfajult veszekedése miatt, a bejelentő szerint a férfi megütötte a nőt. A bő egyórás rendőri testkamerás felvétel rendkívül megrázó, Petito kétségbeesetten sír, nincs egészen magánál. A rendőrök elkülönítették és kihallgatták őket. A pár elmondása szerint először Petito ütötte meg a férfit, mert attól félt, hogy Laundrie magára hagyja, illetve szó esett arról is, hogy a nő OCD-vel (kényszerbetegséggel) küzd. Mindeközben, a felvétel tanúsága szerint hangsúlyozták, mennyire szeretik egymást. Végül a rendőrök azt kérték tőlük, hogy töltsék külön az éjszakát, hogy lehiggadjanak, Laundrie egy motelbe ment, Petito a furgonnal távozott. 

Gondoltátok volna, hogy ez a fönti poszt Petito oldalán pontosan ezen a napon, ilyen előzményekkel született?

Egy hosszú túrabeszámoló, csodálatos, idilli képekkel. Ki gondolná, milyen pokoli napjuk volt valójában? Ám nemcsak ez az érdekes ebben a posztban, hanem az is, hogy a korábbi, megszokott pár hashtagre, néhány szóra és emojira szorítkozó Petito itt tényleg nagyon hosszú beszámolót írt, amiben többször megjelölte Laundrie-t is. Sokak szerint ezt a posztot maga Laundrie írhatta. 

Ezek után még felkerült YouTube-csatornájukra is egy videó, amely továbbra is azt üzeni, minden szuper, ők az álompár, szelik az utakat a furgonjukkal. Augusztus 24-én a nő videótelefonált az édesanyjával, ez volt az utolsó alkalom, hogy az anya láthatta a lányát. 

Augusztus 26-án még kikerül Petito oldalára egy Halloween-témájú poszt, és ennyi. Gabby Petito eltűnt. Brian Laundrie egyedül ment már haza. Petitót a hatóságok nagy erőkkel keresni kezdték, közben a férfinak nyoma veszett.

Petito szülei fontosnak tartották jelezni a különbséget a két eset között: a lányuk eltűnt. Laundrie bujkál. Végül szeptember 19-én megtalálták Petito holttestét, aki hivatalosan is emberölés áldozata lett. Laundrie viszont azóta sincs meg, az FBI nagy erőkkel keresi, a követők és a média szinte mániákusan követik az eseményeket. Petito és Laundrie Instagram-posztjai alatt tömegével érkeznek a különböző összeesküvés-elméletek, nyomokat keresnek (és találni is vélnek) és egyértelműen Laundire-t gyanúsítja mindenki. Még nem tudni pontosan, mi történt, de naponta cikkek tucatjai jelennek meg a világsajtóban, és újabb részletekkel egészül ki ez a sötét kirakós.

Dióhéjban ez a történet, amely hatalmas port kavart nemzetközi szinten is, hiszen egy fehér bőrű, szőke, tökéletes fiatal influenszerpárról van szó.

Legalábbis tökéletesnek hitték őket. Aztán egyik napról a másikra kiderült: nemhogy nem tökéletesek, de valódi történetük egyenesen hátborzongató.

Tényleg érdemes ilyen szemmel átnézegetni a képeiket. És átgondolni: ha az övék mögött ilyen horror húzódott, vajon mi történhet még a sok pazar Insta-oldal hátterében? Nem kell nagyon messzire menni, a szomszédos Szlovákiában is épp most bukott le egy influenszer királynő, hogy talán nem csak a közösségi médiás tevékenysége miatt élhet fényűző életet, hanem nyakig elmerült a drog bizniszben. Szóval tényleg sose lehet tudni. 

Tegyél úgy, mintha sírnál, kisfiam!

Egy másik botrányban ugyan nem halt meg senki, hál' istennek, de a helyzet akkor is megrázó. A több mint félmillió feliratkozóval rendelkező youtuber, Jordan Cheyenne esete szintén felrobbantotta az internetet.

Egy videóban könnyek között számol be arról, hogy a kutyájukat a veszélyes parvo fertőzéssel diagnosztizálták. Cheyenne felvételt készített az eseményről, amelyen drámaian elköszön – ezt szánta a videó lezárásának. Ám nem volt elég körültekintő, és a csatornára a vágatlan verziót töltötte fel, amit – ha nem a két szememmel látok, egész biztosan nem hiszem el.

Az elköszönés után ugyanis a felvétel azzal folytatódik, hogy Cheyenne elkezdi instruálni a kisfiát, hogy tegyen úgy, mintha sírna. A kisfiú hüppögve (!) szól, hogy ő tényleg sír, de a nő mutogatni kezdi, hogy hova tegye a kezét, hogy vágjon szomorú arcot, miképp hajtsa az anyja mellkasára a fejét.

Utasítgatja, hogy ne takarja el a száját, előjátssza az arckifejezéseket, sírós hangokat, közben a saját haját végig dobálja, és egy pillanatig sem figyel arra, hogy a gyereke valóban sír.

Tényleg, ha nem látom, nem hiszem el. A követők persze ízekre szedték a nőt, a YouTube és Twitter népének eldurrant az agya, és virtuálisan keresztre feszítették az addig mintaanyaként pózoló Cheyenne-t. A nő megpróbálta egy szánalmas bocsánatkérő videóban helyrehozni a történeteket. Ebben azt mondta, elfogadhatatlan volt, amit tett, és törölte a videót. Ám a feliratkozókat ez nem nyugtatta meg, így végül az egész csatornáját megszüntette.

De az internet, ahogy mondani szokás, nem felejt, így ez a „csodálatos anyai gesztus” bárki számára elérhető. És remélem, tanulságként szolgál. Tanulságként, hogy attól még, hogy valaki hibátlannak tűnik, lehet egy szörnyű, bántalmazó alak. 

 

Inkább mégsem kell az örökbefogadott kisfiú

Myka és James Stauffer esete szintén hajmeresztő.

Adott egy szépséges család, több YouTube-csatornával, tökéletes fotókkal, mindenki mindig mosolyog, mindenki haja mindig tökéletesen áll, tudjátok, ahogy kell. És a három vér szerinti gyerekük mellé örökbe fogadtak egy kisfiút.

Aztán egyszer csak, egy évvel ezelőtt, feltöltöttek egy videót, amelyben könnyek között elmesélik: megváltak a kisfiútól, mert kiderült, hogy autista. Ahogy ilyenkor az lenni szokott, a kommentelők elszabadultak, és hatalmas gyűlölethullám söpört végig az összes oldalukon. Staufferék azzal védekeztek, hogy sajátságosan fogalmaztak: nem lemondtak a gyerekről, hanem „otthont váltottak” neki.

A nemzetközileg is óriási botrányt kavaró eset után végül ők is elhallgattak, nem posztoltak többet.

A szülők tevékenysége már az örökbefogadás idején is megosztó volt, túl sokat hakniztak örökbefogadási terveikkel, és már akkor nyilvánosan beszéltek a Kínából érkező kisfiúról, amikor még hivatalosan nem is lett volna szabad.

A képlet meglehetősen átlátszó: az örökbefogadás célja követőszerzés volt. Aztán – mivel a kisfiúról kiderült, hogy autista, – inkább „nem tartottak rá többé igényt”. Eleinte csak nem posztoltak róla többet, mintha sosem lett volna. Aztán lemondtak róla.

A történteket látva, az ember fejében megfordul a gondolat; vajon mit gondoltak? Talán a követők elfelejtik majd a történteket?! Hát nem felejtették el. Rendszeresen érdeklődtek a kisfiú hogy-és holléte felől. Ekkor jött a bicskanyitogató videó a lemondásról. A botrány után pedig az eltűnés a felületekről. 

Ahogy Petito és Laundrie esetében, a Stauffer család történetében is ráömlött a kőkemény valóság a gondosan felépített, aprólékosan kreált és a nyilvánosság előtt megjelenített hazugságra. Az ügyből hatósági nyomozás lett, ugyanis Staufferék nem hivatalos keretek között adták át új családjának a kisfiút, akiről azóta se lehet tudni, hol él. Rettenetes az egész.

Tökéletességből önazonosság 

És akkor ott van az általam is évek óta követett, négy gyerekes Saccone-Joly család, akikről szintén kiderült ez-az. Igaz, esetükben nem az, hogy rémes emberek, csupán annyi, hogy jó ideig elhallgatták, mi mindennel küzdöttek a tökéletesre suvickolt látszatvilág mögött. Ők egy idő után elkezdték vállalni önmagukat. A valóságot.

Anna, a gyönyörű amerikai anyuka elmesélte, hogy hosszú évekig küzdött táplálkozási zavarral és bulimiával, Jonathan, az ír apa pedig azt, hogy gyerekkorában nagyon komoly bullyingnak volt kitéve, amiért más volt, mint a többiek; egy kisfiú testébe született kislány. Az erről szóló coming out videóban elmeséli, hogy a szülei kivették az iskolából, és egy vallásos intézménybe küldték, ő pedig jó mélyre elásta magában Giselle-t (így nevezte el lány lelkét). És azt is, hogy mostanáig azért, hogy elfogadja és szeresse őt a világ, minderről hallgatott.

Az pedig, hogy végül a nyilvánosság előtt is beszélt erről, a pár egyik  gyerekének, Eduardónak köszönhető, aki gyakran öltözik lányruhákba, mert ez teszi boldoggá. Jonathan ráébredt: a kisfia most megkapja azt a szabadságot, amit ő gyerekkorában soha.

Azóta, a korábbi – gondosan megmunkált – családi fotók mellett immár sokkal önazonosabban posztolnak, az oldaluk és a tartalmaik velük együtt változnak. Az anyuka simán kiteszi a narancsbőrös képeit, az apa meg olykor szoknyában látszik. Persze azért mindezt elszórva találjuk meg a sok hibátlan fotó és videó között, de az arányok egyre tolódnak a valódibb tartalmak javára.

Az ő példájuk tanulságos, hiszen sok követőt veszítettek azzal, hogy nyíltan vállalják önmagukat, de közben megmentették a hitelességüket.

Hiszen mind változunk életünk során, pont az influenszerek lennének kivételek?

Ezzel együtt persze, mind az ő, mind a többi „influenszercsalád” esetében felmerül a probléma, hogy a gyerekeik milliók előtt nőnek fel és reklámokban is megjelennek. Én továbbra is figyelem a Saccone-Joly családot és nem tartom kizártnak, hogy egy ponton abbahagyják az egészet, milliók ide vagy oda. Ők legalább gyakorolnak némi önkritikát és ez ebben a mű jútyúber világban nem túl gyakori.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

A kamuéletek száma végtelen

Végeláthatatlan a sora azoknak az életmód-bloggereknek, akikről kiderül, hogy míg az oldaluk csupa zöld a salátáktól, amúgy tömik magukba a hamburgert. Vannak a vegánok, akiknek az egzisztenciája arra épült, hogy szakácskönyveket árulnak és főzős workshopokat tartanak, közben pedig kiderül, hogy simán élnek állati eredetű ételekkel is. A lebukást rendszerint kellemetlen magyarázkodó videók követik, amelyek csak rontanak a helyzetükön. 

Megtörtént például, hogy egy nyersvegánságot és az állatvédelmet népszerűsítő fiatal lány eleinte azzal borzolta a kedélyeket, hogy vásárolt (nem örökbefogadott) egy (fajtatiszta) kutyát, akit sokkoló nyakörvvel sétáltatott. Aztán kiderült, hogy valamiért nem passzol hozzá már a vegánság, szóval mostantól inkább mindenevő, de azért a vegánreceptjeit továbbra is meg lehet venni, és a több százezer forintos egzotikus helyeken tartott workshopjait is megtartja, mert hát másnak biztos bejön, ami neki nem. 

A mindig lehetetlenül csinos influenszerek szétretusálják a képeiket, de nem ám csak úgy finoman; a derekukat, a szájukat, és volt olyan botrány is, hogy a tükörszelfikről kiderült, hogy nincs semmiféle tükör, csak a photoshoptól került a falra a felület, vagy valaki lefotózta az influenszert ahogy úgy tesz, mintha. És ez nem ám egy esetben derült ki, hanem sorozatban, sok egymástól független influenszerről.

Ha nem bánjátok, itt zárnám is lassan soraimat, mert ezen a ponton tényleg ott tartok, hogy az emberiség (egy része) egész biztosan megérett a pusztulásra. De próbálom nem erre kihegyezni a végét. Inkább hangsúlyozni szeretném, amit már (mások is) annyiszor:

A virtuális életek nem igaziak. Szinte semmi nem az, aminek látszik. És senki. 

Mindegy, hány éve követjük őket, mindegy, hányszor posztolnak egy nap, hogy milyen benyomást keltenek, bármi és mindennek az ellenkezője is kiderülhet.

Én magam is, bármikor festhetnék magamról olyan képet, hogy én vagyok minden idők legtökéletesebb anyukája. A minap kaptam egy üzenetet, hogy hogyan csináljuk a férjemmel, hogy sose veszekszünk. A férjemmel, akiről alig posztolok, nagyjából annyit lehet tudni a kapcsolatunkról, hogy tizeniksz éve tart, és zenész. Nagy ritkán kirakok egy közös képet, de ennyi. Nem verem nagy dobra, milyen a házasságunk, de azt azért olykor igyekszem kommunikálni, hogy természetesen messze nem tökéletes a mi kapcsolatunk sem. És valaki mégis levonta a következtetést, hogy mi soha nem veszekszünk. Hogy mi alapján, nem tudom. Ez iszonyú ijesztő. 

A követők szeretnek idealizálni, rajongani. Ilyen az emberi természet. Szükségük van az illúziókra, még akkor is, ha tudják, hogy ez önámítás. Az influenszerek nagy része pedig szereti, ha rajonganak értük. Ennek érdekében manipulálnak mindenkit.

Ez elég veszélyes kombináció.

Nincs más megoldásom, mint a tudatos fogyasztás (ebben is). Legyen beépítve szűrő az agyunkba; futtassuk végig a tökéletesnek látszó életeket a saját, belső „realitásszűrőnkön”. Hiába mosolyog valaki, lehet, hogy az élete épp romokban hever. És hiába sír valaki, lehet, hogy nem más az egész, csak számító pózolás.

Egy lufi. Ami előbb-utóbb kipukkan. A kérdés, mennyi rom marad utána, és kit temet maga alá.

Szabó Anna Eszter

Kiemelt kép: Instagram/ gabspetitomykastauffer