–

Régi idők szalagavatói

A választ keresve elmerültem a ruhakölcsönzők honlapjának vásárlásra biztató, ködös eredettörténeteiben, és rögtön zaklatni kezdtem az idősebb rokonaimat is, hogy meséljenek nekem a sajátjukról.

Engem is meglepett, hogy a szalagavató általam fiatalnak hitt hagyománya valójában több mint kétszáz éves múlttal büszkélkedhet, bár az akkor valétálásnak nevezett szokás – pár, ma is használatos elemen kívül – nem sokban emlékeztet a mai szalagavatókra. Egyes hivatkozások szerint az első ilyen bált 1830-ban tartották Selmecbányán, onnan terjedt el az egész országban. Itt még nemigen találkozhatunk betanult táncokkal vagy hatalmas abroncsokkal, helyettük a szalagtűzésnek volt központi szerepe. A legidősebb diák egy botra erősített tölgycsokrot vitt elöl, a mögötte sorban állók kalapjára pedig egy-egy tölgyfa levele volt feltűzve. Egy zöld szalagot helyeztek a vállukra, melynek két fajtája létezett: az egyik egy kicsike karszalag dekoratív aranyrojtokkal, a másik pedig monogrammal és évszámmal volt ellátva. A tűzést követően az alsóbb éves diákok kísérték ki a végzősöket a város kapujáig, ahol viccesen egy fenékberúgással búcsúztak el tőlük. A ballagók ezután a kocsmába vagy vigadóba vonultak, ahol tánccal folytatták az ünneplést.

Ezek a szokások egészen a XX. század végéig így történtek,

vagyis a tűzés maradt az ünnepség legfőbb eleme, és javarészt kötetlen, egyszerű esemény volt,

vagy legalábbis a nagyszüleim és a szüleim így meséltek a szalagavatóikról. Legkorábban a nyolcvanas évek végétől sikerült olyan képeket találnom, amiken már számomra is ismerős elemeket láttam viszont.

A „modern” szalagavatók és a problémám velük

Ugyan azt nem tudni, hogy a mai, menyasszonyi ruhákat idéző keringőruhák és a bonyolult, jelmezes táncok mikor váltak a szalagavatók szerves részévé, de az esemény drasztikus változása valamikor az elmúlt pár évtizedben következett be. Azt viszont a szeretteim és a Google elmondása alapján is meg tudtam állapítani, hogy ma sokkal több kötelező, költséges elemet tartalmaz, mint eddig bármikor.

Ezzel el is érkeztünk a legnagyobb problémámhoz a szalagavatóval: iszonyatosan drága, és ha nem akarsz kimaradni az iskolai életed egyik legnagyobb pillanatából, kikerülhetetlen is.

Ugyan a fiúknak sem olcsó mulatság a jegy, a frakk és a táncokhoz gyakran kölcsönzött jelmez, de az esemény igazi vesztesei a végzős lányok, akiknek már akár egy évvel előre le kell foglalniuk a nagy átlagban húsz-harmincezer forintot, vagy még annál is többet kóstáló ruháikat. Ehhez még hozzájön az elterjedt sminkes és fodrász, aminek az ára persze minőségtől függően széles skálán mozog, de sokan még a manikűröst vagy a szoláriumot is meglátogatják a jeles alkalom előtt. Persze lehet mondani, hogy ez teljesen opcionális, és meg lehet úszni olcsón is, ha akarja az ember (én is így tettem), de amikor körülötted mindenki bedobja magát, és csillagászati összegeket költ egy tűzőruhára, mégis azt érzed, hogy ez a fényűzés valamilyen szinten kötelező, és kimaradsz valamiből, ha nem alkalmazkodsz hozzá.

Pont ez az a nyomás, amit legkevésbé értek a modern szalagavatókban. Nem is egy családot láttam, akik a félretett pénzükből béreltek ruhát a lányuknak, vagy tízezreket költöttek a jegyekre, hogy az ő gyereküknek is meglehessen ugyanaz az élménye, mint a tehetősebb osztálytársainak – miközben a szalagavató legszebb pillanatai egyáltalán nem a külsőségekről kellene, hogy szóljanak.

Jó, ez így béna… de akkor milyen más opciók lehetnének?

Amikor pár napja apámnak panaszkodtam arról, hogy a szalagavató nekem túlságosan körülményes és stresszes ahhoz, hogy még egyszer részt akarjak venni benne, azt felelte, ő megérti, ha azt szeretném, hogy másmilyen legyen, de nem igazán tudunk alternatívát felmutatni helyette. Mivel eddig is érdekeltek más országok búcsúztató-ballagó hagyományai (leginkább az amerikai „prom” néven ismert végzős bál), ismét az internetet hívtam segítségül, és utánanéztem, hogyan is ünneplik ezt másutt. Meglepetésemre sok helyen találtam a magyarhoz hasonló szokásokat, mint például a Dél-Afrikában, ahol a diákok egy vacsora és elegáns táncok keretében búcsúznak az iskolájuktól, vagy a finnek „Vanhojen tanssit”, elnevezésű eseménye, ami kivételesen nem a végzősöknek, hanem az alattuk járó évfolyamnak szól, de abban hasonlít a hazai változatra, hogy ez is formális, szigorú esemény.

Ám az itthonitól nagyban eltérő (és bevallom, hozzám sokkal közelebb álló) szalagavatókat is találtam:

Peruban először a szüleikkel és tanáraikkal ünnepelnek a diákok, majd áttáncolják az éjszakát, és egy nagy, közös reggelivel zárják az estét.

Angliában és Kanadában pedig szintén az amerikai promenade ball vert gyökeret, ami az európai verziók nagy részétől eltérően, csak a diákokról szól, és valóban egy, az ő tiszteletükre rendezett, hatalmas zenés mulatság. Az biztos, hogy ha a világ bármelyik részére tekintünk, találni fogunk olyan hagyományt, ami a felnövést és a diák-, illetve gyermeki létből való kilépést szimbolizálja. Ma már megvan a lehetőségünk arra, hogy utánanézzünk minél többnek, és mindegyikből megpróbáljuk átvenni azokat az elemeket, amiket szimpatikusnak találunk.

A szalagavató lényege

A keresés és a cikk írása közben arra jöttem rá, hogy ugyan nagyon sok olyan része van a mai szalagavatóknak, amiket ki nem állhatok, magát az élményt mégsem hagynám ki miattuk. Hiába próbálja egy teljes iparág az esküvői ruhaszalonok és a kiöregedett koreográfusok ünnepévé tenni, és évről évre még több bőrt lehúzni a résztvevő családokról,

a szalagavató még mindig a gimis éveink elengedéséről, a szép emlékek felelevenítéséről szól, akkor is, ha néha nem látunk be a giccs mögé, vagy nem látunk ki mögüle.

Amikor mindenki lázban ég, és sorra foglalja az időpontokat a kozmetikushoz, nehéz arra emlékezni, hogy ezek nélkül is lehet csodás az éjszakánk. Nem mindenkit tesz boldoggá a figyelem és az időigényes táncok betanulása, és nem mindenki érzi kényelmesen magát fűzőben – de ez nem is baj, mert a szalagavató akkor is szalagavató marad, ha kiveszed belőle a neked nem tetsző részeket. Hiszen nem más, mint egy utolsó, emlékezetes este a barátaiddal és a családoddal, akik mind nektek örülnek.

A lényeg az, hogy a végzősök jól érezzék magukat, és méltó módon maguk mögött hagyhassák az életük egyik legmeghatározóbb szakaszát. Jobb lenne, ha dönthetnénk arról, hogy nem kisestélyiben és szmokingban táncolunk esetleg, hanem, mondjuk, inkább megvágjuk a nosztalgiázó videóinkat és bulizunk… mert a szalagavató valójában a diákokról és az összetartozásról kellene, hogy szóljon. Azaz rólunk, végzősökről.

Minden más csak körítés.

Nyáry Luca

A fotó illusztráció (forrás: Getty Images)